Az a tipikus érzés mikor nem tudod eldönteni, hogy jót cselekszel vagy nem.
Nem olyanra gondolok, mint például meglátsz egy néni az út szélén és át akarod kísérni a túloldalra, de te már így is késésben vagy mert megbeszéltetek egy találkozót a barátoddal és nem akarod, hogy megharagudjon, de te segíteni akarsz egy néni ezért nem tudod mi lenne a helyes döntés.

Viszont, amikor a legjobb barátod akivel legalább heti rendszerességgel feküdtetek össze, szerelmet vall neked és lesmárol, de neked nincs lelked összetörni a szívét, miszerint te csak egy barátként gondolszrá.
De, akit te valójában szeretszt az látja a csókotokat és otthagysz mindent majd utána eredsz.
Eltöltöttök együtt egy kurva jó napot. Megtörténik amire te már rég vágytál, az az megcsókol. Ezt pedig látta a legjobb barátod vagyis Chen és most itt állsz egy olyan szituálcióban, ahol valaki minden képen szenvedni fog.

Röviden az történt, hogy amikor YoonGi mézédes ajkai elváltak az enyémektől levegő hiány miatt valaki mögöttem köhintett.

- Látom jól el voltatok egész nap, ha ez lett a vég kimenetel- mondta Chen gúnyosan és talán kicsit csalódottan.

Gőzöm sincs mit csináljak. Mit mondjak? Kihez menjek? A szívem YoonGihoz húz, de az eszem az ellenkezik.

Míg én belül az ördög és az angyal harcát vívtam addig a két fiú az én döntésemet várta, de nem igazán némán.

- Yun, hogy lehetsz ennyire vak? Nem látod, hogy csak kihasznál? Hány lányt hagyott már ott egy 'jobbért'? Te is egy akarsz lenni a sok csalódott ribanc közzül?

Chen próbált a lelkiismeretemre hatni és elég közel járt, hogy megtörjek. Viszont YoonGi nem hagyta annyiba.

- Na, idefigyelj nyálgép. Ne merd Yunt a többi kis idióra kurvához hasonlítani a suliból. Ő teljesen más és ha még egyszer meglátlak a közelében szabad kézzel tépem le a golyóid és megetetem veled- suttogta idegesen az elejét, de a végére már ordított.

Mivel az utcában nem egyedül laktunk ezért elég sok szomszéd kinézett az ablakon, hogy milyen huligánok garázdálkodnak az utcán.

- Fiúk fejezzétek be! Ezt ne itt beszéljétek meg- szóltam rájuk.

- De most komolyan összejöttél ezzel a köcsöggel?- mutatott YoonGi felé.

- Mintha veled jobban járna- horkantott fel gúnyosan az említett személy
- Chen ezt ne itt és ne most- zártam le témát.

- Hát jó, de máskor sem. Majd, ha tisztán látod a dolgokat akkor keress meg.

Elsétált ezzel teljesen összetörve engem. A lábaim remegtek, a könnyei utat törtek maguknak.

Mielőtt össze eshettem volna YoonGi megfogott és szorosan vont nyugtató ölelésbe.
Keservesen zokogtam.
Miért kellett így történnie? Miért kellett nekem beleszeretni YoonGiba? De ha már szeretek valaki akkor az a valaki miért nem lehetett volna Chen?
Tengernyi kérdés, de mind megválaszolatlan.

Néhány centire elhúzódtam, de csak hogy bele tudjak néznk a gyönyörű ébenfekete szempárjába. A mellkasán egy nagy vízfolt éktelenkedett.

- Sa-Sajnálom, hogy össze könnyeztem a pólód- dadogtam
- Nem haragszom. Egy dolog miatt viszont igen. Egy angyal könnyeinek nem szabad léteznie- törölte le hüvejk ujjaival az arcom könnyes szegleteit majd mind két oldalra egy-egy puszit adott.

- Szeretlek Min YoonGi- suttogtam és, hogy ne lássa kis lányos zavaromat ismét mellkasa fogságában kerestem menedéket.
- Én is téged Aranyom- puszilt a fejem búbjára.

Nem tudom mennyi ideig álhattunk ott. Már csak arra lett figyelmes, hogy fázok.

- Menj be mert megfázol- suttogta és elengedett
- Neeeem- bújtam vissza hozzá - Szükségem van rád. Aludj itt- néztem fel rá izgatottan.
- Figyelj Aranyom, ha én itt aludnék annak nem lenne jó vége- simított zavartan zarkójára.

- Na, léciii- vetettem be minden cukiságomat. Valószínüleg sikerült mert a szája széle megremegett és mosolyogva csókolt ajkaimra.
- Ezt vegyem igennek?- lettem boldog.

A házba belépe az előszobába levettük a cipőnket és a kabátokat.
- Megjöttünk anya!- ordítottam el magam.
- Itt vagyok- hallatszódott a válasz a konyhából.
Lassan betotyogtunk.

- Szia Kincsem!- köszöntött anya egy öleléssel és puszival - Mi jó isten lett a hajaddal?

Anya szája tátva maradt így észre sem vette YoonGit.
- Anya ő itt Min YoonGi. Őt korrepetálom matekból már egy hónapja- mutattam be röviden az számára ismeretlen személyt.
- Nagyon örvendek- hajolt meg illedelmesen YoonGi
- A hajam pedig be van festve. Most mondd azt, hogy nem áll jól? - húztam ki magam büszkén.

- Szóval ő lenne az a balhés szépfiú akiről meséltél?- anya úgy ejtette ki a szavakat mintha teljesen természetesek lennének. YoonGi halványan és huncutul rámmosolygott, de szempillantás alatt rendezte a vonásait.
- Az minden bizonnyal én leszek- mosolygott csábosan. Esküdni mernék, hogy anyából egy sóhajt szökött ki. Jézus anya!

- A hajaddal nekem semmi bajom, de tudod apád nem díjazza az ilyen dolgokat- mondta nyomatékosítva mondandóját azzal, hogy a fakanállal hadonászott.

- Tudom. Majd este elmondom neki, de csinálj gyrost mert az apa kedvence, így hátha nem akad ki annyira.
- Kis cseles- nevetett anya.

- Na, mi felmentünk tanulni- sietősen ragadtam meg YoonGi karját és húztam a szobám felé.
- Ja és anya YoonGi itt alszik- majd becsaptam az ajtót.

- Bemutazkozás pipa- fújtam ki a levegőt.
- Aranyos anyud van- mosolygott
- Ja, de apám máe rázósabb menet lesz- kacagtam
- Most tényleg leülsz nekem matekot tartani?- vágott édesen szenvedő arcot.
- Dehogy. Most lelki támaszra van szükségem- motyogtam és bebújta az ágyamba. A fejemre húztam a takarót.

- Yun, Aranyom- suttogta YoonGi és bebújt mellém. Az ablak felé voltam fordulva, de éreztem a derekam köré fonódott karjait és a hátamhoz simult testét.

- Elhagyott. Senkim sem maradt.
- Én itt vagyok neked. Tegnap is itt voltam. Egy hónapmúlva és egy év múlva is itt leszek. Attól, hogy az a pöcsláda nem tudja értékelni az igazi valódat az attól még neked nem kell szomorúnak lenned- próbált nyugtatni és sikerrel járt.

- Tudod, mikor megismertelek azt gondoltam rólad, hogy egy barom vagy- modtam ki az igazságot.
- Gondoltam- kuncogott fel édesen
- De- fordultam meg az ölelésében - Ha most nem kellene, hogy korrepetáljalak akkor a véleményem feléd soha sem változott volna meg és most nem lennék boldog- a mondat utolsó felét zavartan elmotyogtam majd arcomat a mellkasába fúrtam.

- Aranyos vagy- kacagott - De ha már te is elmondtál valamit akkor én is, de ezt többször nem fogom el mondani szóval jól figyelj.

Izagatottan mozgolódni kezdtem és vártam, hogy mondja.

- Emlékszel mikor úgy más fél éve egy csajjal rajtakaptál a lánymosdóban?
Aprót bólintottam
- A csajt szabályosan megtépted engem pedig elhordtál mindennek mondván, hogy menjünk szobára. Már akkor tudtam, hogy te különleges leszel, mert más csaj simán beszállt volna harmadiknak.

Felkacagtam.
- A gyanúm nem is olyan soká beigazolódott, miszerint teljesen más vagy mint a suliban járó ribancok egytől eggyig.
Az évfolyamból már mindenki megvolt, de rád valahogy, féltem rád mozdulni. Nem attól, hogy elutasítassz. Na jó attól is egy kicsit, de inkább attól, hogy azzal elcsesznék minden köztünk lévő kapcsolatot. Még akkor is, ha az utálatban és gyűlöletben nyilvánult meg.

Tényleg minden nap, minden egyes percében szívtuk egymás vérét és ha akkor nyomul rám akkor tényleg valószínű lett volna, hogy tökönrúgom majd otthagyom a francba.

- Ezért pont kapóra jött ez a bűntetés. Közelebb kerültem hozzád és el is loptam a szíved- simított nevetve oldalamra.

- Na, azért ne túlozzunk Casanova- ütöttem gyengéden mellkasába - De, akkor miért mondtad azt, hogy ne szeressek beléd?

- Mert nem akartam, hogy szenvedj, ha más emberrel látsz mert jobbat érdemelsz- suttogta

- De ebben az egy hónapban még egyszer sem láttalak más emberrel vagy csak nem tudok róla?- kerekedett ki a szemem és egy másodper alatt a vérnyomásos az egekbe szökött.

- Nem, Aranyom nyugi. Nem voltam senkivel- nyugatott nevetve és szemei csillogásából tudtam, hogy igazat mond.

- Most teljesen megnyugodtam- könyököltem fel.
- Nem állt szándékomban felidegesíteni- simított mosolyogva arcélemre.

Az idilli pillanat miközben csak egymás sötét szempárjaiban elveszve kerestük a kiuatat, nem tartott sokáig mivel kopogtak.
- Gyere- mondtam és felálltam.

A nővérem rontott be idegesen.
- Hallod, hol a jó égbe voltál suli helyett? És mi ez a hajszín? Miért lógtál? És kis ez az ismeretlen az ágyadban?- hadarva tette fel a kérdéseket így a felét nem nagyon értettem.

- Neked is szia. Milyen napod volt? Köszi az enyém nagyon jó
- Na ne gúnyolódj itt nekem!- ordította.
Most már én is ideges voltam.

- A suliból eljöttem mert össze vesztem Chennel és találkoztam YoonGival akit történetesen korrepetálok matekból már egy bő hónapja. A suli helyett elmentem és befestette egy csaj a hajam és délután úgy össze vesztem Chennel, hogy soha az életbe nem fog többet velem szóba álni! Gondolhatod mennyi éketkedvem van most- kiabáltam idegesen és a könnyek megint uatat törtek maguknak.

Sam hirtelen megölelt, de ellöktem magamtól és kitoltam a szobából majd rácsaptam az ajtót.
YoonGi odafutott hozzám és szorosan ölelésébe zárt.
- Nyugalom Aranyom. Én itt vagyok- ilyen és ehhez hasonló nyugtató mondatokat suttogott a fülembe ami hatott mert a sírásom alábhagyott.

- Jobb?- két keze közé fogta az arcom és úgy nézett a szemembe. Bólintottam ő pedig puszit nyomott az orromra.

Ő tényleg itt van mellettem mikor senki sem.
Szeretlek Min YoonGi. Mindennél jobban...

[ Itt is lennék a 8.résszel >o<. Kicsit nyálasra sikeredett, de hát ez van >3<]