Zeneajánlás: RM & V - 4 o'clock (link lent - a másik említett dalhoz is)

Yoongi az előtte fekvő papírokra meredt. 

Órák óta ült az asztalánál, de még mindig nem jutott semmire. Újra és újra felvillant előtte Jungkook látványa, ahogyan a fiú a kanapéján aludt, időnként fájdalmas sóhajtásokat hallatva. Volt valami a fiúban, ami megfogta a  Yoongit. Jungkook sötét, mély szemei, az arcába hulló tincsei, a vékony alakja, a kisfiús mosolya. És mégis, valahogy semmi nem volt a helyén. A fiú sötét, mély szemei, amelyek fáradtak és élettelenek voltak, az arcába hulló tincsei, amik épphogy egy kicsit hosszabbak voltak annál, hogy jólfésültnek lehessen őt mondani. A vékony alakja, ami egy hajszálnyival már túl vékony volt a magasságához képest. És a mosolya, ami  olyannyira illett volna az arcára, mégis elütött a fiú meggyötört valójától.
És különben is, mit jelent az, hogy nem mindenkinek lehetnek álmai? Mégis kinek nincsenek álmai?
Yoongi egyszerűen úgy érezte, lezáratlan az ügye még a fiúval, és úgy döntött, mára eleget töprengett. Lassan 36 órája ébren volt, ami nem volt ritka nála, de már határozottan ráfért egy kevés alvás. Mondjuk 16-17 óra.

***

Yoongi lassan két napja próbálta elfelejteni a fiút. Nem sikerült.
Yoongi lassan két hónapja próbálta legyőzni az alkotói válságát. Nem sikerült. 

A fiú nap mint nap felébredt reggel hatkor az ébresztőjére, és nap mint nap hatszor nyomta meg a szundit, amikor nyolckor végre elég ébernek érezte magát ahhoz, hogy ne aludjon vissza fél percen belül. Minden reggel kávét készített, és míg megitta, addig eltervezte, hány dalt fog befejezni, mennyit fog haladni a szövegekkel és hogyan fogja áthangszerelni egy-egy kész dal alapját.
Aztán leült az asztala elé, és... Semmi. Üresség. A fiúnak még csak ötlete sem volt, hogyan folytassa a műveit. Minden hang hamisnak tűnt, amit írt, minden szöveg közhelyesnek vagy semmitmondónak hallatszott. Olyannak, amilyennek nem szerette volna, hogy a szövegei tűnjenek.
Úgyhogy Yoongi minden nap összegyűrt lapok között, és áthúzott hangjegyek fölött végezte a napját.

Egy idő után kerülni kezdte a munkát. Kitakarított a lakásban, kipróbált egy új receptet, pedig igazán nem érdekelte, hogy mit eszik éppen. Elmosta az edényeket, haszontalan játékokat töltött le a telefonjára. Tulajdonképpen mindent megcsinált, csak hogy ne kelljen az íróasztalához ülnie.

Egyedül aznap éjjel írt le néhány szót, amikor Jungkook nála volt. Talán a váratlan esemény volt az, ami kizökkentette Yoongit egy időre a válságából, és papírra vetett néhány sort. Másnap délelőtt azonban ugyanúgy állt, ahogy előtte. Sehogy. 

Yoongi az orrnyergét masszírozva állt fel a székéből, hogy készítsen magának valami ennivalót, de a hűtőben nem talált semmit, és az utolsó instant ramyunt is megették Jungkookkal együtt két nappal ezelőtt.  Kénytelen volt hát elmenni vásárolni.
Yoongi kinézett az ablakon. Odakint már sötét volt, és az órájára pillantva látta csak, hogy este tíz is elmúlt már. Nem mintha bánta volna, legalább nem kellett rendesen felöltöznie. A fejébe csapott egy fekete sapkát, és elment, hogy szerezzen valami ennivalót. Legalább annyit, hogy még 4-5 napig ne kelljen újra kitennie a lábát a lakásból.

Fél órával később a fiú három nagy szatyorral megrakodva sétált hazafelé, amikor a játszótér halványan megvilágított területén; az egyik hintán, egy ismerős alakot pillantott meg. Persze, nem lehetett biztos benne, hogy Jungkookot látja, hiszen a fiú háttal ült neki, és minden második tinédzser fiúnak fekete haja volt és nyurga alakja.  Még az is elképzelhető volt, hogy az egyik olyan tini volt, aki a ház ablakait dobálta kavicsokkal szórakozásból, ami miatt Yoongi letarolta Kookot korábban.

Közelebb érve már biztos volt benne, hogy azt a bizonyos fiút látja, akit látni is szeretett volna.
A játszótéren két hinta volt, és Yoongi az üres ülést megkerülve, lehuppant Jungkook mellé.
A fiú felkapta a tekintetét, és nagyra nyílt szemekkel nézett az idősebbre.
- Hyung! Te mit keresel itt?
Yoongi kikotort két dobozos kólát a szatyraiból, és az egyiket odanyújtotta a fiúnak.
- Vásároltam - mondta egyszerűen. - És te tudsz róla, hogy lassan éjfél?
Jungkook elfordította a tekintetét, és felnyitotta a kólát. Ahogy a szájához emelte az üdítőt, fájdalmas grimaszra húzódott az arca. Yoongi ekkor látta meg, hogy a fiú szája csúnyán fel volt repedve, és egy kicsit meg is volt dagadva a vágás körül.
Jungkook is észrevette, hová néz az idősebb, de egyikük sem hozta szóba a dolgot.
- Jó hideg a kóla - mondta Yoongi, ahogy ő is felnyitotta a sajátját.
- Az - értett egyet a fiú, és a célzásnak megfelelően a sérüléséhez emelte a hideg flakont. - Írtál új dalokat, Hyung?
Yoongi felnevetett.
- Egyfajta... írói válságban szenvedek. Akárhogy próbálkozom, nem tudok írni. Hiányzik valami... Valami... - A fiú a szívéhez emelte az öklét. - Valami, amitől az enyémek lesznek. A szavak, amiket leírok, mind úgy tűnnek, mintha csak nagy rappereket másolnék szóról szóra.
- Nekem pedig elég egyedinek tűntek a számaid - ellenkezett Kook.
- De az még ez előtt volt... Amikor még nem egyszerű alapra írtam tömött soros rapszövegeket. Néha kétségbe vonom, hogy tényleg nekem való ez a szakma.
- Nekem úgy tűnik, nem csak rapszövegeket tudnál írni. Hanem balladákat, vagy popszámokat is. Rapben is inkább amolyan... - Jungkook a  kezével gesztikulálva próbálta megragadni a mondandója lényegét - levegővel telit tudnék elképzelni. Úgy értem, ha össze kéne hasonlítanom, hogy inkább T.O.P. rapje való a szövegeidhez, vagy G-Dragon stílusa, akkor határozottan GD-t mondanám.
Yoongi maga elé bámult.
- Mégis honnan szeded ezeket?
Jungkook megilletődve válaszolt.
- Nem, én csak...
- Úgy értem, honnan vannak ilyen jó meglátásaid?
Jungkook arca elvörösödött, azonban nem fordította el a fejét; a fényviszonyok úgysem voltak elég jók ahhoz, hogy Yoongi láthassa azt rajta.

A két fiatal még sokáig beszélgetett. Zenéről, főként. A legjobb rapperekről, a legjobb K-pop csapatokról. Hogy ki volt a legtehetségesebb egy-egy bandában. Megpróbálták megfejteni a nagy csapatok titkát, habár a komoly észérvek mellett olyan indokok is elhangzottak, mint "Taemin és Jonghyun erősen megkérdőjelezhető táncai" vagy "Taeyang kockái".
Órákon át nevették és beszéltek, miközben időnként meglökték a hintát. Yoongi szatyraiból egy idő után rágcsálnivalók kerültek elő, és a két fiú a sötétben osztozott meg az ennivalón és a gondolataikon.
A sötétség helyét a Nap első sugarai vették át. A levegő friss volt és csípős, és a két fiúra fáradtság telepedett, mégsem akartak menni még. Olyan békés, olyan nyugodt volt minden, olyan hangulatos. Az egyik fára egy magányos szürke madár telepedett, és a fiúkat kémlelte. Jungkook azon gondolkozott, hogy ilyen lehet a boldogság. Hajnali négy óra. És valaki a szomszédos hintán. 

Yoongi hirtelen felugrott a helyéről.
- Mennem kell - fordult a fiú felé. - Azt hiszem... Azt hiszem, most írnom kell.
Jungkook szélesen elvigyorodott a fájó ajka ellenére. A fiú két első foga hangyányival hosszabb volt, mint a többi, amitől úgy nézett ki mosolygás közben, mint egy nyuszi, miközben az arca két oldalán egy-egy gödröcske jelent meg. Yoongi visszamosolygott rá, miközben felkapta a szatyrait, és futásnak eredt. Hátra sem nézve, még intett egyet a fiúnak, ahogy beszaladt az épületbe.
Jungkook ellökte magát a lábaival.

Igen, határozottan ilyen lehet a boldogság.

A két fiú ezután egyetlen éjszakát sem töltött el egymás társasága nélkül.
Meglepően jól kijöttek, a zene iránti rajongásuk, és a hasonló humoruk által. Habár Yoongi általában unottan beszélt, és az arca kifejezéstelen maradt; a mondanivalója mindig érdekes, vagy vicces volt. A fiú történeteket mesélt a fiatalabbnak underground rappárbajokról, amiken részt vett korábban, mikor Daeguban élt. Jungkook mesélt neki Taehyungról és Jiminről, a legjobb barátairól. És arról, hogyan hagyta figyelmen kívül már néhány hete a hívásaikat.

Mesélt neki az iskoláról, ahol semmiben nem találta meg önmagát. Az angol nyelvtant képtelen volt felfogni, és egy kevésbé nehéz logaritmusos egyenlettel is ki lehetett volna kergetni a világból. Egyedül a sportokban volt jó, de nem olyan jó, hogy bármit kezdhessen vele. Mesélt arról is, hogyan adta be üresen a felvételi jelentkezését, mert tudta, hogy esélye sincs a sok szorgalmas és okos diák között. És hogy fogalma sem volt róla, mihez kezdhetne az életével, főleg, hogy csak szeptemberben lesz nagykorú.

A fiúk lassan, de biztosan lettek egymás bizalmasai. Jungkook minden információt apránként mondott el magáról, és néha egy teljes napig bánta is azt; elvégre sosem tudhatta, hol a határa a hirtelen jött barátságuknak. Sosem tudhatta, Yoongi mikor fog egyszer csak megálljt parancsolni a dolgoknak, és kisétálni a fiú életéből, ahogy Jimin és Taehyung tette korábban.
Azonban Yoongi nem úgy tűnt, mint aki menni akar. Sokkal inkább úgy nézett ki, mint aki maradni szeretett volna.

- Mi a kedvenc dalod? - kérdezte Yoongi váratlanul, mire Jungkook a sarkával lefékezte a hintát.
- Fúúú... Nem is tudom. Öööö - gondolkozott hangosan a fiú. - Talán a Paper hearts Tori Kellytől?
Yoongi megrázta a fejét.
- Azt hiszem, ismerős a címe, de így nem tudom. El tudnál énekelni egy sort vagy valami?
A fiú nyelt egy nagyot, és bizonytalanul az idősebbre nézett. Fiúk nem szoktak csak úgy egymás előtt énekelni, nem? És Yoongi zenész volt. Mégis hogyan énekelhetett volna pont őelőtte?
A másik azonban továbbra is Jungkookra várt, aki végül egy nagy levegőt véve beadta a derekát, és elkezdte a dal egyik versszakát.
- Pictures I'm living through for now / Trying to remember all the good times / Our life was cutting through so loud / Memories are playing in my dull mind / I hate this part paper hearts / And I'll hold a piece of yours / Don't think I would just forget about it / Hoping that you won't forget about it.*

Jungkook észre sem vette, mikor hunyta le a szemeit, de ahogy felnyitotta őket, Yoongi mérges tekintetével találta szemben magát.
- Seggfej.
- Mi? - lepődött meg.
- Tudtad, hogy énekest keresek, neked pedig ilyen hangod van, és nyugodtan hagytál tovább a nyomoromban?! - állt fel a hintáról a fiú félig ingerülten, félig a felfedezésétől izgatottan.
- Én nem... - kezdte Jungkook, de az idősebb félbeszakította.
- Nem számít, menjünk! - ragadta meg Yoongi a fiú csuklóját.
- Aaaah! - nyekkent Jungkook fájdalmasan, mire a másik lenézett a csuklóján lévő kék-zöld zúzódásra. Úgy tűnt, mintha valaki össze akarta volna roppantani a csontjait, és Yoongi  még ujjak nyomait is felfedezte a sérülésen.
Jungkook kihúzta a kezét a másikéból, és csíkos pulóverje végét egészen a ujjai hegyéig lehúzta, habár már felesleges volt elrejtenie a kezét. Az idősebb úgyis látott mindent.
- Menjünk. - Yoongi most már óvatosabban, a ruha ujját ragadta meg, és a fiút maga után húzva, elindult az épület felé, amiben lakott.

Egy nyuszi mosoly Nektek ^-^

Megjegyzések:

Egy kicsit meg vagyok csúszva a következő résszel, a héten volt az utolsó vizsgám, meg szórakoztam kicsit, ha már egyszer nyár van, szóval feltöltés vagy 07.09-én este, vagy a következő héten (amikor úgy tervezem két részt is hozok, hogy pótoljam a lemaradásom) :)

Az ajánlott zene:

https://youtu.be/kH8-LxuUCqQ

*Paper hearts - Jungkook cover (a dal, amit énekel). Csak a BTS dalok szövegét fordítom le, másokét nem, azért hagytam angolul :)

https://youtu.be/8r6UJQfvPng

Remélem tetszik, ez most kicsit unalmas rész lett, de ilyenek is kellenek :D
                                                                                                                                                                     ~Ally D