Ajánlott zene: Taylor Swift - Safe & Sound (link lent!)

Yoongi unottan ütögette az állához a ceruzáját.

Mivel éppen befejeztek egy új albumot, így nem kellett ugyan dalokat írnia még egy-két hónapig, de jobb volt előre dolgozni. Persze nagyban számított az is, hogy Jungkook az egyik táncteremben próbált. Yoongi nem szívesen engedte volna a fiúnak, hogy egyedül menjen haza, főleg nem éjfél után. Habár már debütáltak, nem sok dolog változott. Csak akkor vitték őket kocsival haza, ha szinte mind együtt voltak, azokért nem jöttek vissza, akiknek gyakorolni kellett maradniuk. Így a régi módszer szerint éltek: buszoztak. Sok pénzük ugyan nem volt, mivel egy idol az első néhány hónapban, vagy évben, szinte csak az adósságait fizeti vissza. A lakást, amit béreltek nekik, a táncórákat, az énekórákat, tulajdonképpen mindent, amit eddig ingyen kaptak. És most már ezekhez a költségekhez tartoztak a fodrászok, a menedzserek, a stylistok, a fellépőruhák is. De Yoongi már azért is hálás volt, hogy nem kellett hajnalban külön munkát vállalnia. Se neki, se Jungkooknak. Vicces is lett volna, mivel hamar a fiú lett a legnépszerűbb tagja a bandának, így mégsem szolgálhatott ki a mekiben.

Tulajdonképpen ez volt a legnagyobb változás. Yoongi szeretett beleolvadni a tömegbe. Nem is látszani. Ezért járt mindig kapucnis felsőben, ezért volt örökös tartozéka a fülhallgató. Azonban, mióta a tévében szerepelt, ha nem is sokan, de felismerték őt. Az emberek valamilyen furcsa módon úgy gondolták, akit már láttak valahol, azt jogukban állt megszólítani és elmondani a véleményüket róla.
Nem a rajongókról volt szó. Nekik mindennél jobban hálásak voltak. Yoongi boldogan osztogatott autogramokat, habár furcsa érzés volt, hogy az ő aláírása bárkit sikongatásra késztessen. Nem, az olyanokról volt szó, akik csak tudták, hogy kicsoda Yoongi, de nem kifejezetten voltak oda érte. A tinédzser fiúk voltak a legrosszabbak. Ők is későn jártak haza, és a rapper számtalan kelletlen megjegyzést kapott már utazás közben. Más, felnőttek pedig néha úgy beszélgettek róla hangosan, mintha ott se lett volna. És mégis, senki nem tett túl néhány nagymamán, akik fennhangon kezdték szidni a rapzenét a mellettük ülőnek - akárki legyen is az.

Yoonginak hatalmas akaraterőre volt szüksége ahhoz, hogy ne szóljon vissza néhány embernek - mégis kibírta. Nem akart csalódást okozni azoknak, akik kedvelték őt, vagy a zenéjét.
Helyette belekezdett egy újabb cypher megírásába. 

Hirtelen csörömpölés hallatszódott a folyosóról.
Yoongi jobban szerette éjjelente résnyire nyitva hagyni a hangszigetelt stúdió ajtaját, hogy hallja, mikor mennek haza a többiek.
A fiú ugrott egyet a zajra. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Jungkook esetleg elájult a kimerültségtől a táncteremben, de rögtön el is vetette az ötletet, mivel az nem adna okot ekkora csörömpölésre.
Felkelt, hogy körülnézzen kint, de csak egy hasonlóan összezavarodott Hoseokkal találta szemben magát, aki az egyik próbaterem ajtajából kukucskált ki.
- Mi lehetett ez? - kérdezte a táncos.
Yoongi megvonta a vállát, és már éppen visszament volna a stúdiójába, amikor eszébe jutott valami.
Jungkook miért nem jött elő a zajra?

A fiú a próbaterem elé kocogott, és benézett az ajtón.
- Jungkook! - kiáltotta, és vadul rázni kezdte a kilincset, de semmit nem ért vele. Az ajtó zárva volt.
Odabent pedig Jungkook feküdt tengernyi üvegszilánkon, egy vértócsa közepén.
És valaki a mellkasán térdelt.

Yoonginak nem is kellett felismernie a férfit, hogy tudja, ki az.

A fiú ököllel belevágott az ajtón lévő üvegbe, de csak azt érte el vele, hogy valami elroppant a kezében.
- Hyung! - Hoseok a fiú mellé lépett, és ő is benézett az ajtón. Közben Yoongi odaszaladt a folyosó egyetlen tűzoltókészülékéhez, és lekapta azt a falról.
- Menj az útból! -  kiáltotta a táncosnak, és az üveghez vágta a piros hengert; az pedig azonnal engedett, és végre bejuthattak. Yoongi benyúlt a lyukon, és belülről elfordította a zárat, nem törődve azzal, hogy a keretben maradt üvegdarabok felhasítják a bőrét.

Mindkét fiú beviharzott a terembe.
A látvány ezúttal még sokkolóbb volt. Jungkook lehunyt szemmel feküdt, fölé pedig az apja tornyosult élvezettel teli tekintettel. A férfi az egyik kezével Kook torkát szorította le. Amikor megpillantotta a betörő fiúkat, vigyorogva az áldozatába döfte a szabad kezében tartott nagyobb tükördarabot.
Egy pillanatra megállt az idő Yoongi számára, ahogy figyelte, hogyan feszül meg Jungkook  egész teste, miközben egy nyomorult nyöszörgés szalad ki az elszorított torkából. A rapper elborzadva figyelte, hogyan hanyatlik élettelenül a fiú karja a földre, amely korábban az apja csuklóját fogta. Yoongi biztos volt benne, hogy ez a kép örökre beleégett a retinájába.

Hoseok mozdult először, és felrántotta a férfit a barátjukról, miközben Yoongi térdre vetette magát Jungkook mellett a szilánkokban, és elkapta a fiú fejét, mielőtt az visszaeshetett volna a kemény padlóra.
- Jungkook! Jungkook! Lélegezz, hallod?! Jungkook!- Yoongi hangja egy oktávval magasabbra csúszott a szokásosnál.
Jungkook azonban teljesen elernyedt a karjaiban. 

A rapper a fiú mellkasára tette a kezét.
- Kérlek...
Néhány fájdalmasan hosszú másodperc után a fiú mellkasa lassan felemelkedett a tenyere alatt, és Yoongi egy pillanatra megkönnyebbülten előregörnyedt.

Mellettük Hoseok és a férfi verekedtek. A fiú felkarján egy hosszú vágás húzódott végig, amelyet ugyanaz a tükördarab okozott, amivel Jungkook is meg lett szúrva. Hoseok fájdalmas arckifejezéssel ütötte a férfit, ahol érte, de egy jobb horog után a táncos a padlón kötött ki.
Yoongi egy pillanatig azt hitte, a férfi feléjük fog indulni, és már készen volt rá, hogy Jungkook elé vesse magát, de az csak elment mellettük, és egy széles vigyorral az arcán, kisétált az ajtón, majd futni kezdett.

Hoseok közelebb kúszott a barátaihoz.
- Ugye életben van?  - kérdezte Yoongit nagyra nyílt szemekkel.
A fiú bólintott.
- Én hívom a mentőket. Te menj utána.
Hoseok egy pillanatig hezitált, majd gyorsan felállt, és ahogy a rapper kérte, a férfi után rohant.

Yoongi végre vissza tudta fordítani a figyelmét a mellette fekvőre.
- Jungkook! - próbálkozott hangosabban, de a fiú makacsul mozdulatlan maradt.
A rapper lekapta magáról a pólóját, és Kook hasára szorította azt, miközben a vértől nedves ujjaival elővette a nadrágzsebéből a mobilját, hogy remegő kézzel tárcsázza a mentőket.
 - Életben kell maradnod - suttogta a fiúnak elcsukló hanggal, amíg várta, hogy felvegyék a telefont. - Még nem mondhattam el, hogy mennyire szeretlek.

***

Hoseok kirontott a Big Hit épületéből.
A vérző karjára szorította az ép kezét, miközben körbeforgott. Éjfél után szerencsére nem sokan jártak az utcán, ezért könnyedén észrevette az alakot, akit keresett, és futni kezdett.
A férfi futólépésben tartott az egyik főút felé, de mikor hátrafordulva észrevette a táncost, ő is gyorsabb tempóra váltott.
Hoseok fiatal táncos lévén gyorsabb volt nála, de még így is beletelt egy percbe, mire utol tudta érni a férfit, éppen, mielőtt az kiért volna az útkereszteződéshez.
A fiú megragadta a férfi gallérját, hogy visszarántsa, de az megfordulva hasba vágta őt. Hoseok összegörnyedt, mire a másik megragadta a fejét, és lejjebb kényszerítette, hogy összeütközzön a felemelt térdével. Mire a táncos feleszmélt, a földön találta magát. A másik még rúgott egyet a bordái közé, hogy biztosan ne tudja követni őt a fiú.
- Ide figyelj, kis köcsög - guggolt le hozzá a férfi. - Te csak ne merj követni engem. Én vagyok itt az egyetlen, aki azt csinál, amit akar. 
Azzal az idegen felállt, és elindult, mintha mi sem történt volna, teljes nyugalommal.
Hoseok a karjára hajtotta a fejét, ahogy próbálta visszanyerni a lélegzetét.
Hirtelen éles csattanás hallatszott a közelből.
A fiú felkapta a fejét, és fókuszálni próbált. Az úton nem messze egy nagy, fehér kamion állt, előtte pedig egy alak volt kiterülve. Hoseok rögtön felismerte a ruhákat, habár a férfit már nem biztos, hogy azonosítani tudta volna.

- Jól van? - hajolt Hobi fölé egy negyven év körüli férfi, aki látszólag most végzett az irodai munkájával, legalábbis a fiú ezt a következtetést vonta le az öltönyből, a félrecsúszott nyakkendőből és a kávéfoltos fehér ingből. Az aktatáska és a táskás szemek már csak a ráadás volt.
- Én igen. De... Tudna hívni egy mentőt? És a rendőrséget is. Később bemegyek hozzájuk vallomást tenni, de most... Vissza kell mennem a barátaimhoz... Az egyikük megsérült - lihegte a fiú, miközben talpra vergődött.
A férfi pár pillanatig méregette őt, aztán bólintott.

- Hoseok-ah - nézett végig a barátján Yoongi nagyra nyílt szemekkel.
- Én jól vagyok... Még nincsenek itt a mentők?!
Yoongi összeszorított ajkakkal megrázta a fejét, és tovább nyomta pólóját Jungkook hasára. A fiatalabb szinte falfehér volt a vérveszteségtől, a szájának is épphogy halvány rózsaszín árnyalata volt, míg a nyakán lilás színű ujjlenyomatok kezdtek formálódni.
- A... a feje is megsérült- mondta Yoongi, mire a táncos is lekapta a pólóját, hogy rászoríthassa azt a sebre.
- Ne aggódj, épphogy vérzik - nyugtatta a fiút Hoseok, de Jungkookot elnézve, a fiú akár halott is lehetett volna, ha nem hallották volna mindketten tisztán a nehézkes lélegzetvételeket. És a fejsérüléseknél sosem lehetett tudni.

Egyikük sem szólt egy szót sem. Hoseok képtelen volt tovább Jungkook arcát nézni, úgyhogy a földön heverő apró szilánkokat kezdte figyelni, amelyek akár szépnek is tűnhettek volna, ahogy csillogtak a lámpafényben, ha nem a barátja vére borította volna egy részüket.

Innentől kezdve pedig minden olyannak tűnt Hoseok számára, mintha csak egy rossz álomba csöppent volna. Semmi sem tűnt valóságosnak. Szinte reménykedett, hogy egy rossz vicc legyen az egész napja. 

A mentősök dübörgő léptekkel közeledtek a folyosón, mire mindkét fiú kiabálni kezdett nekik, hogy tudják, merre jöjjenek.
Hoseok félreállt, hogy a szakemberek elláthassák a barátját, de a hisztérikus Yoongit az egyiküknek konkrétan arrébb kellett vonszolnia a fiútól.
- Vele akarok menni - erősködött a rapper elszántan.
- Nem ebben a lelki állapotban - válaszolta az őt fogó férfi.
- Nyugodjatok le, és gyertek utánunk a központi kórházba - mondta az egyik nő, miután segített Jungkookot feltenni a hordágyra. - Különben csak hátráltatnátok a munkánkat, és a barátotok ellátását. Rendben?
Hoseok bólintott, de Yoongi csak erősebben kapálódzott, ahogy a hordágyat kivitték a szobából. A táncos átfonta a karját a rapper dereka körül, hogy az őt fogó mentős mehessen a dolgára, és leültette a fiút a padlóra, miközben átölelte őt.
Mikor az ajtó becsukódott, a fiú zokogni kezdett. Nem kulturáltan, nem szépen, ahogy azt a filmekben szokták a színészek. A rapper szinte fuldoklott a könnyeitől, és az egész testében remegett; a fiatalabb pedig hagyta, hogy Yoongi összekönnyezze a csupasz mellkasát.
- Minden rendben. Kitartottál, amíg meg nem jött a segítség. Most már sírj, amennyit akarsz - simogatta a fiú haját.
- Utánuk kéne mennünk - válaszolt a rapper, ahogy megtörölte a szemét, de rögtön friss könnyek kezdtek potyogni belőle.
- Rendben. Van a másik szobában pár pólóm. És hívom a menedzser hyungot, hogy vigyen be minket.
Yoongi bólintott.
Hoseok utálta, hogy neki kell az erősnek lennie ebben a helyzetben, miközben legszívesebben összekuporodott volna a padlón, és fel sem kelt volna egy jó darabig. Amíg el nem felejti ezt az egész napot örökké.

- Oppa!
Ryujin.
A lány felugrott a helyéről.
- Oppa, a karod, és... Vérzel...
- Nem az enyém, nyugi. Nem az összes. Figyelj ide - ragadta meg a szerelme vállát a fiú. - Maradj itt. Felhívom az egyik gyakornok barátomat, hogy jöjjön érted, és együtt menjetek haza. A hátsó ajtón menj ki, és ne a főút felé menjetek. Érted?
Ryujin megszeppenve bólintott, mire Hoseok elengedte a lányt, és lehajolt a táskájáért, hogy előhúzzon belőle két felsőrészt. Az egyiket gyorsan fel is vette magára.
- Később elmondok mindent, rendben?
- Persze. Oppa...?
- Hm?
- Vigyázz magadra, jó?
- Hát persze.

***

- Felvilágosítana valaki, hogy mégis mi történt?! - csattant fel a leader.
Yoongi és Hoseok egymás mellett ültek a kórház folyosóján kihelyezett műanyag székeken, teljesen magukba zuhanva.
Hoseok felnézett Namjoonra, de Yoongi töretlenül bámult maga elé.
A táncos sóhajtott egyet.
- Jungkook a műtőben van.
- De... miért? - nézett rájuk Seokjin.
- Én... én nem tudom. Egy férfi bejött a kiadóhoz, és csörömpölést hallottunk, és fojtogatta Jungkookot, és belé szúrt egy darab tükröt és nem tudom... Utánafutottam, de... Elütötte egy autó - masszírozta az orrnyergét a fiú, miközben Yoongi a kezébe temette az arcát, ahogy újra felidézte az eseményeket.
-  Fuck. Mennyire sérült meg?  - kérdezte Namjoon.
- Nem tudom. Eszméletlen volt végig, amíg vártuk a mentőt. És...a hasán a szúrás elég durván nézett ki. Tényleg nem tudom.
A pár vetett egy kétségbeesett pillantást egymás felé.

- Yoongi - térdelt le a fiú elé Seokjin. - Látta már orvos a térded? Vagy a kezed?
- Nem engedi, hogy ellássák - felelte helyette Hoseok.
- És veled mi van? - bökött a legidősebb a táncos karja felé.
- Csak néhány öltés - legyintett a fiú. - Meg egy szép monokli. És talán két bordarepedés is...
- Mi?!
- Hyung, szerintem nem érted, hogy itt most nem miattunk kell aggódni.
Seokjin megkeményítette a tekintetét.
- Jungkookért most nem tehetek semmit, de ti ketten - mutatott a két fiú közé. - Rendkívül felelőtlenek vagytok.
- Hyung... Megmentették Jungkook életét - tette Jin vállára a kezét a leader.
Seokjin bólintott egyet.
- Hobi, neked szerzünk egy szobát, hogy lefekhess. Yoongi, te velem jössz, és keresünk egy orvost. Szilánkok vannak a sebeidben.
Hoseok ellenkezni próbált, de a fiú leintette.
- Eddig ti vittétek a frontot, de most már átveszem én - mondta csöndesen a fiú. Habár Namjoon volt a leader, Seokjin sosem felejtette el, hogy ő a legidősebb Bangtan, aki felelősséggel tartozik a dongsaengjeiért. - Jimin, Taehyung, menjetek Hoseokkal.
A két fiú végig megszeppenve hallgatta a többieket egy kissé távolabbról. Jimin a könnyeit letörölve bólintott.
- Na gyere - húzta fel a fiú Yoongit az ülésről. A rapper kivörösödött, táskás szemei élettelenül meredtek maguk elé. Jin magához szorította a fiút. Nem volt benne biztos, hogy ez bármit is segíteni fog, de ha csak egy szemernyit is megnyugtatta Yoongit, akkor már volt értelme.

***

 - Oké, ez el is van törve - nézte a fiú kezéről készült röntgent az orvos. - Az egyik metacarpusa sérült, de nagy mázlija van, mert így nem kell begipszelni, elég lesz egy speciális kesztyűt viselnie néhány hétig, ami összefogja két ujját. A többi kézközépcsont majd a helyén tartja ezt is, a lényeg, hogy kímélni kell a kezet. Szóval, ha megint verekedni akar, akkor azt a a másik kezével tegye. - Az orvos viccelni próbált, de egyik fiú sem nevetett.

- Azt lehet már tudni, mi a helyzet Jeon Jungkookkal? - kérdezte Seokjin, mikor a férfi végzett Yoongi sebeinek ellátásával.

- Amennyire én tudom, már magához tért az altatásból néhány másodpercre, úgyhogy egy reguláris kórteremben helyezték el. 
- Bemehetünk hozzá?
- Nos, azt mondanám, hogy ebben az órában csak a legközelebbi rokonai látogathatják meg őt.
- Nincs egy rokona sem - szólalt meg a vizsgálóasztalon ülő Suga először, mióta beértek a kórházba. - Én akarok bemenni hozzá.
Seokjin felhúzta a szemöldökét, de nem hazudtolta meg a fiút.
- Meglátom, mit tehetek - mosolyodott el az orvos, és kiment a szobából.
- Ennyire bent akarsz lenni? Tudtommal Jungkooknak van egy apja.
Yoongi nyelt egyet.
- Nos, csak volt.
Seokjinnak lassan kezdett világossá válni a dolog.
- Ne mond nekem, hogy...
A rapper bólintott.
- Bassza meg. Szegény Kookie. De mégis hogy?!
- Később, Hyung. Kérlek.

***

Yoongi óvatosan fogta meg Jungkook kezét, nehogy felébressze a fiút.
Az énekes sápadtan feküdt a kórházi ágyban. Kötések borították a fejét, a karjait, a vállait. A rapper gyanította, hogy a hátát és a hasát is, bár azokat eltakarta a kórházi köpeny, és a fiúra borított vékony takaró. Kook nyaka szörnyen nézett ki a sötét zúzódásokkal mintázva.
- Az orvos azt mondta,  minden rendben lesz - suttogta a fiúnak.
Jungkook pillái megrezdültek.
- Kookie? - Yoongi megsimogatta a fiú arcát, mire az óvatosan felnyitotta a szemeit.
Az énekes pislogott párat, aztán nyöszörögni kezdett.
- Minden oké. Menj vissza aludni, rendben? Itt leszek melletted - puszilta meg a fiú kezét.
Jungkook még pislogott párat, aztán ellazultak az arcizmai.
- Sajnálom, hogy elcsesztem... - motyogta a rapper. Még rengetegszer kell majd elmondania ezt a fiúnak, ha jóvá akarta tenni, hogy egyedül hagyta.

Mikor Jungkook másnap délután felébredt, már jobban tudatában volt a dolgoknak.
Yoongi a kezét fogva aludt az ágya melletti széken, a feje Kook matracára hajtva. A többi Bangtan a szoba különböző sarkaiban volt kidőlve.
A fiú megmozdította a kezét, mire Yoongi rögtön felébredt.
- Hey - dörzsölte meg a szemét a rapper.
Kook kérdezni akart valamit, de a másik megrázta a fejét.
- Próbálj meg nem beszélni, jó? Nem hiszem, hogy jót tenne a torkodnak.
Jungkook bólintott, és grimaszba torzult az arca.
- Nagyon fáj? Hívjak egy orvost?
Fejrázás.
Jungkook lassan oldalra fordította a fejét, hogy jobban lássa a rappert.
- Minden rendben - törölte le a hatalmas, szinte fekete szemekből kibuggyanó könnyeket.
A fiú megrázta a fejét. Semmi sincs rendben.
- Jungkookie - állt fel Seokjin a székéből, és Yoongi mellé lépett. A többiek is ébredezni kezdtek.
A hat fiú körülállta beteget. Hoseok már reggel kiharcolta, hogy elhagyhassa a kórtermét, és Jungkook szobájába költözött a kanapéra, de még így is felállt, hogy üdvözölje a fiatalabbat. 

A fiú meglepődve nézett a fekete monoklis táncosra.
- Minden oké, csak kicsit eltángáltak.
Jungkook még jobban kezdett sírni.
- Nem a te hibád - szorította meg a fiú kezét a rapper. - Nem tehetsz róla.
- Így van, Kookie. Semmi gond.

Miután mindenki beszélt néhány szót a maknae-val, Yoongi eloszlatta a tömeget, és kiküldte enni a többieket, hogy Jungkook vissza tudjon aludni.
- Igyál egy kis vizet, aztán tényleg feküdj vissza. A testednek kell a pihenés.
A rapper ülő pozícióba állította az ágyat, és Kook szája elé tartotta a poharat, mivel egyikük sem bízott abban, hogy a fiú képes lenne megtartani azt.
- Majd holnap beszélgethetünk - simogatta meg a rapper a fekete hajat.

***

- Yoongi, gyere ide - intett Jin a kórház éttermében a fiúnak. A rapper mogorván leült a többi Bangtan közé. Csak egy kávéért akart kijönni, és már vissza is menni Jungkookhoz.
Néhány másodpercig mindenki csendben volt, aztán Namjoon megköszörülte a torkát.
- Beszéljünk. Jungkookról. Valahogy az az érzésem, hogy te többet tudsz, mint amennyit elmondasz nekünk.
Yoongi szúrós szemmel nézett Seokjinre.
- Mi van? Én nem mondtam nekik semmit.
- Te tudod, ki volt az a férfi, igaz? - kérdezte Jimin.
- Én csodálkozom, hogy te nem - vágott vissza Yoongi. - Persze, legjobb barátok, egy fenét...
- Hé - szólt közbe Taehyung. - Mit tudsz te...
- Te mit tudsz... Ha annyira jóban voltatok, talán a ballagására elvonszoltátok volna magatokat, és akkor talán láttátok volna rajta a kék-zöld foltokat. Persze, valami sokkal fontosabb volt.
- Oké, felvilágosítana valaki? - kérdezte a leader.
Yoongi hátradőlt a székében, és sóhajtott egyet. Nem akart veszekedni a barátaival.
- Azt hiszem, nem áll jogomban elmondani olyan dolgokat, ami Jungkook magánéletéhez tartozik, és tényleg nem egy étterem erre a legmegfelelőbb hely, de...
- De?
- De ha én nem mondom el nektek, akkor ő talán sosem fogja. És szüksége van a ti támogatásotokra is.
Yoongi néhány másodpercre elhallgatott, amíg összegyűjtötte a gondolatait.
- Jungkookkal úgy találkoztam, hogy egymásnak ütköztünk az utcán, és mindketten elestünk. Azzal a különbséggel, hogy ő el is ájult, pedig tényleg nem volt erős az ütés. A srácot valaki rendesen eltángálta, mielőtt nekimentem. Aztán valahogy barátok lettünk. Kook többet tudott a zenéről, mint sokan mások. De valahogy olyan... Reményvesztett volt. Egy tizennyolc évesnek nem így kellett volna gondolkoznia a világról. Én pedig heteken át figyeltem, hogy szinte mindennap újabb zúzódásokkal jelenik meg. Talán minden egyes nap, csak eltakarták  a ruhái.

A többi fiú némán hallgatta a történetet.

- Jungkook apja alkoholista.
- Eddig megvan a történet - bólintott Jimin, és már sejtette, mi következik.
- És abuzív.

Jimin úgy érezte, mintha gyomorszájon rúgták volna. Minden ott történt a szeme előtt. És ő mégsem vett belőle észre semmit.
- Hogy kerültetek Szöulba? - kérdezte a leader.
- Egy nap annyira megverte Kookot, hogy kórházba kellett vinnem. És... utána nem engedtem hazamenni. Elhoztam a cuccait, aztán felköltöztünk ide.
- Jesszus. - Seokjin átölelte a rappert. - Jól csináltad...
Yoongi megrázta a fejét.
- Tennem kellett volna valamit, hogy ne találhassa meg. De... Csak azt akartam, hogy felejtsen. A jogi procedúra csak még jobban ártott volna neki. De ennél még az is jobb lett volna. Tényleg azt hittem, hogy Kookie a kezeim között fog meghalni...
- Szóval, aki megtámadta őt, az volt az apja.
- De hogy találta meg?
Yoongi megvonta a vállát.
- Mielőtt debütáltunk, Kook azon aggódott, hogy a tévében fogja látni... És azt hiszem, ez is volt a helyzet.
- És elütötték őt.
Hoseok bólintott.
- Én ott voltam, nincs az az Isten, hogy azt túlélte.
- Rendben. Akkor én elintézek mindent vele kapcsolatban - szedte össze magát a legidősebb.
- Biztos? Ne segítsek? - kérdezte Namjoon.
- Nem. Megoldom. Te beszéld meg a dolgokat az ügynökséggel.
- Egyelőre kiadtak egy hivatalos közleményt arról, hogy egy ismeretlen tettes támadta meg Jungkookot, és közben Suga és J-Hope is megsérült. Bocsánatot kértek a fanoktól is, amiért nem volt biztosítva az épület. Az éjjeli őr a szobájában aludt, a recepción pedig nem volt senki.
- Mi a helyzet a munkával?
- Bizonytalan ideig felfüggesztve. Habár Suga tudna táncolni a keze ellenére, Hobi és Kookie nélkül kellene fellépnünk. De azt hiszem, egyikünk sincs most olyan lelki állapotban...
- Én nem megyek innen sehová - jelentette ki Yoongi, mire a leader megérően bólintott.

Amikor már úgy tűnt, mindent megbeszéltek, Yoongi eldöntötte, hogy visszamegy a kórterembe.
- De miért nem mondtátok el nekünk? - húzta keresztbe a számításait Taehyung, aki mindvégig hallgatott, csak Jimin kezét szorongatta.
- Azt hiszem, Jungkook személyisége nagyban hasonlít az enyémhez... - A rapper sóhajtott egyet. - Nem szeret gyengének mutatkozni, nem szereti, ha sajnálják, nem szívesen fogad el segítséget... Nem akar másoknak bajt okozni a legkisebb mértékben sem. Soha nem panaszkodik. Különben sem a legjobb beszélgetésindító téma. Utána pedig mikor mondta volna el? Van erre megfelelő pillanat? Azt hiszem, Kook egyébként is örült neki, hogy ti nem tudjátok a titkait. Már amiatt is sajnáltátok, hogy nincsen anyja.
- És a bántalmazott felek általában szégyenlik magukat. Valahol úgy gondolják, hogy ők a hibásak, hogy megérdemlik a sorsukat. Ezért nem mondják el másoknak a történteket. Ezért nem kérnek segítséget, csak akkor, ha már túl késő - magyarázta Namjoon. - Azt hiszem, meg kell értetnünk Kookkal, hogy egyetlen ember sem érdemel fizikai vagy verbális bántalmazást. El sem tudom képzelni, milyen alacsony lehet a gyerek önbecsülése.

Mire Namjoon végzett a mondandójával, mind a hat fiú szeme könnyezett.
- Bárcsak ott lehettem volna... - törölte meg a szemét Jimin.
- Ti ketten - mutatott Yoongi Jungkook két barátjára. - Nehogy berontsatok nekem sírva hozzá és esedezzetek a bocsánatáért, mert esküszöm leborotválom a hajatokat álmotokban, vili?
A két fiú bólintott. Ők is tudták, hogy Jungkooknak nem erre volt szüksége.
- Én visszamentem - állt fel végre Yoongi.

- Mihez fogunk most kezdeni? - kérdezte Taehyung, amikor a rapper már elment.
- Valahogy túljutunk rajta, oké? A lényeg, hogy kitartsunk egymás mellett - felelte a leader.
- Az a legrosszabb, hogy nem tudom, hogyan segítsek rajta.
- Nem is kell. Csak legyél ott neki. Az idő majd megteszi a hatását.
- Nagyon remélem.

Megjegyzések:

* Ajánlott zene:

https://youtu.be/RzhAS_GnJIc

* Muszáj volt kettévágni ezt a fejezetet, mert ti sem akartok 8 ezer szót egyben elolvasni :D Én meg végképp nem akarom megírni egyben...

* Hah, megéri családi konfliktusok órára meg anatómiára járni :'D

* Szeretem, ahogy Yoongi fenyegetőzik, és mindenki figyelmen kívül hagyja...

* Elfelejtettem! Ugye szavaztok a MAMAra?! Nem? Nem akarjátok ezt még egyszer látni? :(

Nyomás szavazni :D

Huh, hát, remélem nem rágtátok le a körmötöket a hét során a ficet várva (haha).
Azért remélem tetszett :D Ígérem, jövőhéten meg fog szólalni Jungkook... ^-^
Köszönöm az olvasásokat és a visszajelzéseket! <3

~ Ally D