amelyben Frodó pofára esik

Amikor Frodó felébredt, az első dolog, amit meglátott, Samu volt. Ugyanabban a pozícióban maradtak egész éjszaka, Samu Frodó mellkasán elterülve, a nyakába fúrva az arcát. A fiú haja csiklandozta Frodó bőrét, az illata pedig elviselhetetlenül erős és közeli volt. A csípője Frodóénak nyomódott.

Frodó, jó magyar keresztény férfiként nem tűrhette ezt a meleges összegabalyodást, a mindennapi elsuttogott no homo ellenére sem, viszont fogalma sem volt, hogyan bújjon ki Samu alól, anélkül, hogy felébresztette volna a fiút. Nem felébreszteni a fiút valamiért elképesztően fontosnak tűnt.

Úgyhogy csak feküdt ott, mint egy zsák krumpli. Minden idegszálával arra összpontosított, hogy a plafonról lógó lámpát figyelje, ahelyett hogy lelökné Samut a földre egy jól irányzott rúgással. Egy idő után viszont már nem bírta elviselni, megütögette Samu fejének tetejét, hátha a fiú végre felébred, és véget vet ennek a fullasztóan homoszexuális helyzetnek. Samu csak mormogott valamit, és erősebben csimpaszkodott Frodó vállába.

– Samu – bökdöste oldalba Frodó. – Ébredj már fel!

Samu felvinnyogott.

– Ne olyan hangosan...

Frodó elnyomott magában minden együttérzést, és megrázta Samu vállát, olyan erőteljesen, ahogy azt csak egy igazi magyar férfi tudta.

– Ébresztő!

– Jól van már! – mordult fel Samu, és Frodóról legördülve a párna alá temette a fejét. – Csak ne kiabálj...

– Kellett neked annyit inni – puffogott Frodó ölbe tett kézzel.

– Ha ismernéd apámat, te is ennyit innál – sóhajtott Samu a párna alól. Tulajdonképpen Frodónak örülnie kellett volna hogy Samu ennyire rosszul érzi magát, még ha nem is az ő bosszújától. Ám ez fizikai, nem pszichológiai terror volt, tehát nem lehetett elég hatásos hosszútávon. Valami keményebbet kellett bevetnie.

– Akkor menjünk be a városba – mondta Frodó. Másnaposan végigszenvedni Budapest utcáit maga volt a pokol, ezzel tisztában volt a legutóbbi kirándulásuk óta. Karácsonykor pedig még rettenetesebb lehetett. Samu minden büntetést megérdemelt, amiért ráfeküdt Frodóra, mintha Frodó csak egy közönséges matrac lett volna.

– Nem akarok – motyogta Samu.

– Korcsolyázni – mondta Frodó, hogy súlyosbítsa a helyzetet. Frodó maga sem szeretett korcsolyázni, mert hideg volt, nedves, a jég kemény, mikor az ember elesett – bár persze ő ezt csak hallomásból tudta, mert az igazi magyar férfi sosem esett el –, a korcsolya szorított, és az ember kifulladt, mire végigment egy kört, ha egyáltalán sikerült végigmennie egy kört. Tökéletes büntetés Samunak.

Samu kikukucskált a párna alól.

– Ó, Frodó – dorombolta. – Csak nem randizni akarsz velem?

Frodónak erőfeszítést kellett tennie, hogy visszanyelje rettenetét. Samu tudta, hogy Frodó mélyen vallásos, heteroszexuális férfi volt, és harapott, ha ezt megkérdőjelezték, tehát a fiú valószínűleg csak fel akarta hergelni Frodót, hogy feladja, és ő otthon maradhasson. Frodó márpedig ezt nem hagyhatta.

– Ha annak akarod hívni – vonta meg a vállát. – Azért no homo.

– Ó. – Samu most már teljesen előbújt a párna alól, sőt, fel is ült. – Ez... Ez megtisztelő, Frodó, de én nem... Én nem érzek irántad semmit...

– Még te akarsz visszautasítani?! – bődült fel Frodó. – Rám nyáladztál egész éjszaka, és most hogy ilyen kegyesen próbállak kirángatni a nyomorúságodból, azt mondod, nem kérsz belőle?!

– Hm, úgy tűnik, ez nagyon zavar téged – rándult mosolyra Samu szája széle. Ettől Frodónak csak még inkább felforrt az agyvize.

– Dehogy zavar! Nem érdekel, mit csinálsz, szenvedjél csak felőlem – duzzogott tovább Frodó. – Már megyek is vissza Debrecenbe, ott legalább értékelnek az emberek!

Azzal nagy hévvel kicsapta Samu szobájának ajtaját. Aztán rájött, hogy még mindig pizsamában van. Samu pizsamájában. És hogy az ajtóval éppen képen törölte Samu apukáját, aki a fürdőszobából igyekezett kifelé.

– Bassza meg, Frogó! – ordított fel ifjabbik Szabó Ferenc az orrát fogva.

– Ööö... – mondta Frodó bocsánatkérően, azzal felkapta a táskáját, lerohant az ajtón, fene vigye a pizsamát, az igazi férfi Nirvanás pólóban és tréningnadrágban is férfi, főleg, hogyha sürgősen távoznia kell helyekről.

– Várj, Frogó... Mármint Frodó – loholt utána Samu, kezében egy kupac ruhát gyűrögetve –, várj már! Várj egy picit!

A fiú vállára szorítva megállította Frodót, és a földszinti fürdőszobába rángatta.

– Mit csinálsz? – nyikorogta Frodó.

– Öltözzünk fel – mondta Samu mosolyogva –, aztán elmehetünk korcsolyázni. Én igazából tökre szeretek korcsolyázni. Csak maradj még egy kicsit!

Fene Samu nagy kék szemeibe. Frodót még soha senki nem kérte semmire ilyen szívszorítóan, úgy meg pláne nem, mintha a jelenléte tényleg számított volna.

Samu öltözni kezdett a szűk fürdőszobában, mintha nem is zavarta volna, hogy Frodó is ott van, Frodó pedig elmormogott magában egy no homót, bár kezdte úgy érezni, a varázsszó inflálódásnak indult, ha már folyamatos kántálása sem akadályozta meg, hogy Frodó melegebbnél melegebb helyzetekbe keveredjen. Tűntetőleg a plafont bámulta, amíg Samu felhúzta a nadrágját. Egy pillanatra se vette le róla a szemét. Mármint a plafonról.

– Nem akarsz valami tiszta ruhát? – nézett végig Frodó alakján Samu. Éppen a haját kötötte fel egy magas lófarokba. A kósza hajszálakat a füle mögé simította.

– Nem fogom a hippi szarjaidat hordani – fonta össze a karjait a mellkasa körül Fordó.

– A lehető legférfiasabb öltözéket adnám csak neked.

Mire feleszmélt, Frodó már Samu kordnadrágjában és garbójában feszített. A garbóba csak azért egyezett bele, mert olyan hideg volt.

– De jól nézel ki, Frodó! – állapította meg Samu elégedetten. – Jól áll neked ez a garbó, kiemeli a szemed színét.

– Fekete – morogta Frodó. – Hogy tudja a fekete kiemelni a szemem színét?

– A fekete mindenhez passzol. Még a... – Samu hosszú, hosszú percekre Frodó szemébe bámult, amitől Frodó úgy érezte, meggyullad. Ez csak valami figyelmeztetés lehetett az Úristentől, hogy Frodó nem mondta el elégszer mindennapi no homóját, és a pokol tüze már a lábujjait nyaldosta. – ...barnához is – fejezte be a mondatot Samu.

– Ööö – szólt hozzá értelmesen Frodó. Már rég elfelejtette, hogyan kezdődött a mondat, de ez nem is volt baj. Úgyis csak a melegek figyeltek arra, amit mások mondtak, egy igazi magyar keresztény férfi csak a saját mély bölcseletével volt elfoglalva.

Odakint Samu füle hegye és orra kipirult a fagyban. Frodó a koripálya felé egész úton Samu füle hegyét figyelte, milyen piros, és azon gondolkozott, vajon Samu ateizmusa vagy melegsége-e az, ami miatt nem tudja megvédeni magát a hidegtől. Bezzeg Frodó füle soha nem pirult ki – az ő vére egészen máshová szaladt.

A nagy, magyar szívébe, természetesen.

– Mi az? – pillantott rá Samu. Frodó céljaival ellentétben kifejezetten vidámnak tűnt, a buszon ülve nekidörgölte a vállát Frodóénak, csak hogy bosszantsa őt, majd direkt átnyúlt Frodón, és a fiú térdére támaszkodva nyomta meg a leszállásgombot.

– Ne nyúlj hozzám – morogta Frodó.

– Én? Soha – tartotta fel a kezét védekezően Samu, a mesteri manipulátor.

A fiúk a kismetróról leszállva a Városliget felé indultak. Frodó nem is emlékezett, mióta nem volt a parkban, talán azóta, hogy a szüleivel meglátogatták a Fővárosi Állatkertet és környékét.

– Emlékszel amikor együtt voltunk itt? – kérdezte Samu. – Majdnem lehánytál egy kecskét az állatsimogatóban.

– Mert bűzlenek, oké? – morogta Frodó. Különben meg hogy jött ahhoz Samu, hogy előrángassa a gyerekkori emlékeiket? Frodó ajándéka valószínűleg az agyára ment. Ideje volt visszavágni. – Te meg sírva menekültél, mert azt hitted, meg akarnak enni!

Ennek elégnek kellett lennie, hogy Samu zavarában befogja a száját. Ám ehelyett Samu csak felnevetett.

– Mind a Zoo csemegémet akarták!

Frodó arcizmai megrándultak. Ez az ember egyszerűen nevetséges volt. Elfordult, és mély levegőt vett. Samu nem tudhatta meg, hogy vannak érzelmei.

– Ez volt az utolsó alkalom, hogy nők rohantak utánad – jelentette ki Frodó. Azt már nem tette hozzá, hogy érte még a kecske nők (nő kecskék?) se futottak, de ezt nem is kellett tudnia Samunak.

– Engem úgyis inkább az emberi lányok érdekelnek – vonta meg a vállát Samu.

Végre! Valami heteroszexuális téma. Frodó kapva kapott az alkalmon, hogy megkérdezze:

– Milyenek? Én bírom a jó mellű, jó seggű nőket, meg a szőkéket... – Az apja is azt mondta, ezekkel a nőkkel a legérdemesebb megismerkedni.

Samu undorodva megrázta a fejét.

– Nem ilyen tárgyiasítóan. Szeretem a vicces embereket. És a barna szemeket. Meg hogyha... Hogyha nehéz helyzetben odateszik magukat. Ha vigyáznak a barátaikra, még akkor is ha... Még akkor is, ha furgonok után kell rohanni az éjszaka közepén – fejezte be halkan.

Frodó felvonta a szemöldökét. Ez a leírás nem igazán illett Rozira, Samu ex-barátnőjére. Lehet, hogy valaki másról volt szó, valaki újról. Biztosan valaki az iskolában, esetleg az egyik osztálytársuk lehetett az. De annyi lánynak volt barna szeme...

– Mindegy – legyintett Samu. Kerülte Frodó tekintetét. – Mindenki lehet érdekes a maga módján.

– Hát igen, minden lányban van valami izgalmas... Például tudtad, hogy milyen sokféle lehet a mellbimbójuk?

– Ezt a beszélgetést nem fogjuk folytatni – tartotta fel a kezét Samu. Szerencsére pont ekkor értek oda a jégpályához, és már csak annyit beszéltek, amennyi a hosszú sor és drága belépő kiátkozásához szükséges volt. Az öltöző zsivajában és zsúfoltságában Frodó el is felejtette, hogy ő amúgy nem tud korcsolyázni, főleg, mikor még Samu is bénázott a korcsolyájával, ezért Frodó, a hős magyar levente, letérdelt elé, az ölébe húzta Samu korcsolyáját, és elkezdte újrafűzni azt.

– Frodó... – mondta Samu erőtlenül.

– Kuss, most éppen hős vagyok – mordult rá Frodó. – Ha hiszed ha nem, oviban én voltam a legjobb cipőkötésben.

– Micsoda rejtett képességeid vannak – horkant fel Samu. – A jégpályán is te vagy a király, mi?

– Mondjuk azt, hogy a jégpálya feltörekvő királya vagyok.

– Akkor biztos nem mondanál nemet egy versenyre – provokálta tovább Samu. – Az első, aki körbeér a pályán, az nyer. A vesztes forralt bort vesz mindkettőnknek.

Frodó, mivel férfi volt, sosem mondott nemet egy kis versengésre. Csakhogy mikor kiértek az öltöző melegéből a dermesztő hidegbe, és arcon csapták őket a két éve lejárt slágerek és a nevetés, Frodónak végre eszébe jutott, hogy ő amúgy nem tudott korcsolyázni.

Végülis nem lehetett olyan nehéz. Néhány éve volt már a jégpályán a szüleivel, és lehet hogy fognia kellett édesanyja kezét végig, még el sem esett olyan sokszor! Be kellett hajlítani a térdeket, előredőlni, elmormolni egy imát a Jóistennek, és akkor biztosan győzedelmeskedett a magyar ember.

Óvatosan a jégre ereszkedett. Csúszott előre pár métert, kezeivel a levegőben csapkodva.

– Biztosan tudod hogy kell korcsolyázni? – kiabálta Samu utána. Frodó hátranézett, hogy visszakiabáljon valamit, de elvesztette az egyensúlyát, és eltaknyolt a jégen.

Persze azonnal fel is pattant, ahogy azt a magyar nemzet hősének illett, csakhogy hajtotta a lendület, így legközelebb a fenekén puffant volna, ha Samu el nem kapja a hónalja alatt.

– Hadd találjam ki – mondta Samu szárazon. – Nem tudsz korcsolyázni. – Meleg lélegzete csiklandozta Frodó fülét, és, biológiailag képtelen módon, a szívét is.

– MInt mondtam, feltörekvő vagyok – lehelte Frodó.

– A törekvést látom – mormolta Samu, miközben segített Frodónak lábra állni. – De inkább arra törekedj, hogy ne ess seggre megint.

– Annyiszor seggreesek, amennyiszer csak akarok – fortyogott Frodó. – Most már elengedhetsz.

Samu hitetlenül nézett rá. Lassan elengedte a kezét, mire Frodó rögtön megingott, és mielőtt végiggondolhatta volna, mit csinál, megkapaszkodott Samu dzsekijében.

Csakhogy Samu, vegetáriánus étrendjétől és ateizmusától legyengülve nem tudta megtartani, így hátrazuhant, Frodó pedig nyekkenve landolt a fiú mellkasán. Samu felnyögött.

– Már megint azon igyekszel, hogy eltörd a kezem?

– Nem, én véletlenül sem... – hadarta Frodó, miközben igyekezett felállni, de megcsúszott, és visszaomlott. – No homo – mondta, hogy enyhítsen szégyenén.

Samu, megmagyarázhatatlan módon, nevetni kezdett.

– Ez nem vicces! – sziszegte Frodó, aki négykézláb küzdött az életéért; azaz hogy ne essen megint Samura. Így viszont túl közel került az arcuk egymáshoz, és Frodó kis híján le is fejelte Samu homlokát.

Samu átfogta Frodó izmos, focinézés-közben-csipszet-szájhoz-emelésen edzett bicepszeit, úgy próbálta eltolni magától a fiút, de Frodó minél többet ficánkolt, annál inkább képtelen volt felkelni, ráadásul Samu még mindig rajta röhögött.

– Oké, állj! Állj! Frodó, állj meg egy percre!

Frodó, bár ciszhetero magyar férfiként rangján alul állt, hogy a társadalom Samuhoz hasonló kitaszítottjainak engedelmeskedjen, megdermedt. Végül is, Samu most már több volt, mint csak egy biszexuális.

Samu most már Frodó biszexuálisa volt. Illetve esküdt ellensége, de a kettő ugyanaz.

Szóval Frodó megdermedt.

Samu egy gyors mozdulattal magához húzta, majd a hátára fordította a fiút, hogy ő legyen felül. A szőke hajtincsek Frodó arcát csiklandozták.

– Na, így – mondta Samu ahogy feltápászkodott. Felhúzta Frodót is, és megragadta a könyökénél, hogy ne essen el újra.

– Egyedül is ment volna – jegyezte meg Frodó, ami nála felért egy köszönömmel.

– Azt hiszem nincs más hátra, mint megtanítani téged a korcsolyázás művészetére. – Samu Frodó felé nyújtotta a kezét.

Frodó rámeredt.

– Meg akarsz fertőzni a meleg... a biszexualitásoddal? – kérte ki magának.

Samu megforgatta a kezét.

– Legalább próbálkozol. – Közelebb lökte magát Frodóhoz, mire Frodó hátrálni próbált, de megingott, és csak annak köszönhette, hogy nem esett el, hogy Samu a derekánál fogva elkapta, és magához húzta. A fiú csípője Frodóénak ütközött.

Frodó sokszor volt már, akarata ellenére, Samu közelében, de sohasem így, ilyen közel, ilyen nyíltan, ilyen... khm... kényes területen. Frodó úgy érezte, kisül az agya. (Bármilyen lehetetlen, hogy az ilyesmi megtörténjen a patriarchátus rendíthetetlen őrével.) Samu teste szinte égetett, ahol Frodóéhoz ért.

– Bocs! – Samu riadtan elhúzódott tőle. – Jól vagy? Bocs, nem akartam, mármint, nem mintha rosszat tettem volna, szóval meg sem kéne kérdeznem, jól vagy-e, mármint azért jó, ha megkérdezem, de nem csináltam semmit, mármint de, de az nem volt rossz, csak...

– Hát persze hogy nem vagyok jól! – csattant fel Frodó, de közben addig hadonászott, amíg megint meg nem tudott kapaszkodni Samu karjában. – Eljátszod itt, hogy milyen jó tanár vagy, aztán itt fertőzöl engem! Mondjad, hogy no homo, most rögtön!

– De nem is csináltam semmit! – csattant fel Samu. Kifejezetten dühösnek tűnt, ami pofátlanság volt, azután, hogy így letámadta Frodót. – Elegem van abból, hogy mindenhez no homót kell mondani, amikor csak a hülye gondolna rád úgy!

Frodó levegő után kapkodott. Mi az, hogy csak a hülye...?! Hiszen ő volt a magyar Adonisz, Árpád vezér egyenesági leszármazottja (valószínűleg, még nem bizonyított), mindenki szerencsésnek érezhette magát, aki egyáltalán csak ránézhetett.

– Nem tudom, feltűnt-e, Frodó, de nem vagy barátnak való! – folytatta Samu. – És ha valaha tetszene is egy srác, akkor se te lennél az! És ha valaha hozzád érek, az csak azért van, hogy idegesítselek, vagy véletlen! Szóval nem, nem fogom azt mondani, hogy no homo, mert persze, hogy nincs homo!

Frodó csak pislogott.

– Most mit kell így kiakadni? Csak mondd, hogy no homo, és kész, te mondtad nekem, hogy az mindenre jó.

– Hagyjuk – morogta Samu, azzal ellökte magát Frodó mellől.

Frodó pedig pofára esett. Metaforikus és literális értelemben egyaránt.

Samu akkora érzékeny hópihe tudott lenni. Frodó épphogy apró sebet ejtett a lelkén a biszexuális tendenciái miatt, és már hisztizett. Ez talán még idegesítőbb volt, mint maga a buzulás.

Úgyhogy Frodó több-kevesebb sikerrel kitotyogott a jégpályáról, és a forrócsokis standnál beállt a sorba. Egy hópihét nem lehetett nehéz megolvasztani, akármilyen jegesen is viselkedett.

Amíg Frodó megvette a forrócsokit, Samu köröket szántott a jégen, csak akkor állt meg, mikor Frodó férfiasan visszatotyogott a jégre a forrócsokival a kezében.

– A pályára nem szabad italt hozni.

– Neked hoztam – mondta Frodó, és csak magában tette hozzá, hogy no homo, nehogy Samu megint toporzékolni kezdjen. Helyette a fiú csak forgatta a szemét.

– Legalább beismered, hogy elvesztetted a versenyt. De akkor üljünk le.

Frodó természetesen ki akarta kérni magának ezt a rágalmazást, de végül úgy döntött, van valami férfias abban, amikor az ember fia beismeri a vereséget. Mint a mohácsi csatában elhunyt ősei.

Úgyhogy leültek Samuval a pálya szélére, onnan figyelték a korcsolyázó tömeget, miközben Samu a forró csokoládéját kortyolgatta.

– Azt hittem, forralt borban egyeztünk meg – jegyezte meg.

– Az eladó személyit kért – mormogta Frodó. – Pedig kinézek legalább tizenkilencnek !

Samu elnevette magát.

– Persze, Frodó – mondta. – Én meg a Dalai Láma vagyok.

– Hé! – csattant fel Frodó. – Hogy merészelsz velem, a magyar nemzet fiával így gúnyolódni?!

Samu erre csak még jobban nevetett.

– Meséld csak el megint, hogy a hét vezértől származol!

– A családfánk szerint természetesen Árpád leszármazottjai vagyunk...– kezdte kidüllesztett mellkassal Frodó. Erről aztán tudott beszélni látástól vakulásig.

***

Másnap reggel Frodónak vissza kellett mennie Debrecenbe. Természetesen már alig várta, hogy megszabaduljon Samutól, és végre megint egyedül lehessen a szobájában, de... A gondolat, hogy Samu is békében lesz a következő hetekben már kevésbé volt kecsegtető. Meg kellett tanulnia hackelni, hogy messziről is pokollá tudja tenni kéretlen szobatársa életét.

Esetleg, ha programozna egy vírust? Programozni amúgy is nagyon férfias volt, és megtanulni sem lehetett olyan nehéz, manapság minden második ember ezzel foglalkozott.

Ezen gondolkozott, miközben a hátizsákját pakolta.

– Nem maradsz még? – kérdezte Samu az ágyon ülve. – Maradhatnál. Van ez a boba teás hely, elmehetnénk oda...

Frodó felemelte a kezét, hogy elhallgattassa. Saját véleménye szerint nagyon macsósan nézett ki, de Samu csak bosszúsnak tűnt, úgyhogy Frodó gyorsan lerakta a kezét, mielőtt újból összevesztek volna.

– Nem akarok visszaélni apukád feleségének vendégszeretetével – mondta, mivel az édesapja a focinézés és sörivás mellett azt is megtanította neki, hogy a nőkkel udvariasan kellett bánni.

Samu hörögve hátradőlt az ágyán.

– Utálom, amikor ilyeneket mondasz. – Frodó most igazán nem értette, mi rosszat mondott, de Samu ekkor felkönyökölt. – Várj még egy picit! Van neked valamim, csukd be a szemed, jó?

Frodó túl gyanakvó volt ahhoz, hogy teljesen becsukja a szemét, úgyhogy csak férfiasan hunyorgott. Samu egy pingvines ajándékzacskóval tért vissza.

– Be se csuktad a szemed, mi? – csóválta a fejét. – Na, mindegy. Boldog karácsonyt!

Frodó óvatosan átvette a csomagot. Belenézett, mielőtt belenyúlt volna, nehogy valami bombát detonáljon az érintése – hiszen ki tudta, Samu mire volt képes. Viszont csak egy fekete-fehér csíkos anyagot talált. Kihajtogatta, méregette, de fogalma sem volt, hogy mi lehetett az.

– Ez egy hetero pride zászló – segítette ki Samu, értetlenkedését látván. – Mert mindig azt mondod, hogy hetero pride-ra is szükség van.

– Ó – mondta férfias lakonikussággal Frodó. Samu szemébe nézni túl buzis lett volna, ezért Frodó újra a csomagba pillantott, amelynek alján valami fémes csillogott. Mikor megmarkolta, az ujjába fájdalom szúrt, mire ő egy elfojtott kiáltással visszarándult.

– Tudtam, hogy meg akarsz ölni! – dörrent Samura.

– Mi? Én nem, csak béna vagy... – Samu elkapta Frodó kezét, és egy zsepibe csavarta a fiú vérző ujját. – Ez egy turulmadár, egy turulmadár kitűző, mert... Azt mondtad, az a kedvenc állatod – halkult el.

Frodó pislogott. Valóban, Samu tenyerén, miután kivette a gyilkos szerszámot a zacskóból, egy turulmadár kitűző pihent, olyan fényes és magasztos, amilyet Frodó még nem látott.

– Ó – ismételte. Ez nem is volt annyira felháborítóan rettenetes ajándék. Sőt, tulajdonképpen a kis turulmadárnak lett is volna helye Frodó hátizsákján. Olyan férfias, ámbár szerény szimbóluma volt ez a hazaszeretetnek, hogy talán még Lilla és Mariann se tett volna megjegyzést rá. A hetero zászlaját pedig kifeszíthette a szobájának falára, hirdetvén, hogy heteroszexuális övezet volt Samu ellenére is. Így talán az az idő, amit együtt kellett tölteniük, sem tűnt volna olyan buzisnak.

– Kösz – nyögte ki végül. – Egész jók.

Samu sóhajtott.

– Azt hiszem nem mondtál még ilyen szépet nekem, Frodó. – Csalódottnak tűnt, pedig Frodó úgy érezte, kellően férfiasan reagált. Azért Samu kikísérte az ajtóhoz, és Frodó arra gondolt, mégis csak volt a fiúban valami a híres magyar vendégszeretetből.

– Akkor... szia – mondta Samu kedvetlenül. Frodót valami zavarta Samu rossz hangulatában, de nem tudott rájönni, mi. Ahogy nem tudta elhessegetni magától az érzést sem, hogy Samu rosszkedvének hozzá is köze volt.

– Szia. – Frodó a vállára vette a táskáját, azzal férfiasan határozott léptekkel megindult lefelé a hegyről, de alig ért a szomszéd ház kerítéséig, mikor belehasított. – Amúgy mikor jössz haza? – kiáltotta megpördülve. – Csak, hogy tudjam, meddig örüljek.

– Ne sokáig! – kiáltotta vissza Samu az ajtóból. Elvigyorodott. – Szilveszterre otthon leszek. Lilla szülinapján, tudod.

Frodó csak bólintott, azzal, megnyugodva abban, hogy Samu újra hozzá passzolóan buzisan mosolygott – no homo –, útnak indult.

Hazafelé a vonaton, miközben a turulmadár kitűző szárnyait simogatta az ujjai között, azon gondolkozott, hogy ha Samu csak szilveszterre jön haza, mennyi ideje van kitervelni a Szabaduljunk meg Samutól!-hadművelet következő állomását.