amelyben Frodó (sikertelenül) igyekszik heteroszexuális irányba terelni a dolgokat

– Széttöröd a bordáimat – motyogta Frodó Samu hajába, aminek egyáltalán nem volt jó illata. Frodó utálta a levendulát. Mostantól fogva.

– Bocsi – vigyorgott rá Samu, de nem engedte el teljesen a fiút. Az arca túl közel volt ahhoz, hogy Frodó rendesen tudjon lélegezni. Valószínűleg a melegség volt az, amitől befulladt, lehet tüdőszűrésre kellett volna mennie. Samu leheletén érződött, hogy már nem volt szomjas, de az, ahogy mosolygott Frodóra is túl fényesnek, túl őszintének tűnt, és Frodónak be kellett csuknia a szemét, mielőtt elszédült benne. Frodó nem volt elég részeg ehhez.

Kibontakozott Samu karjai közül.

– Akkor én megyek is...

– Mi? Ne! – Samu elkapta Frodó kezét. – Ne menj még, úgy hiányoztál, vagyis nem te, hanem Nagytája, mármint Debrecen, és Lilla és Mariann, és minden...

– Oké – nyögte Frodó. Rémülten pillantott le összefonódó ujjaikra.

– Köszönöm, hogy elhoztad – szorította a mellkasához a telefonját Samu, mintha legalábbis a frigyládát kapta volna Frodótól. Aztán átkarolta a fiú vállát, és egy pillanatra Frodó azt hitte, hogy most megtörténik, most Samu meg fogja rontani őt, de mire észhez kapott, Samu már be is vezette édesapja házának előszobájába.

– Apa, átjöhet Frodó? – kiabálta be a nappaliba.

– Hülyéskedsz, fiam? Mi a fasz ez a név? – kiáltotta vissza Samu apja.

– Nem fasz, vagina – motyogta Frodó a varázsszavakat, amik megnyugtathatták jelenlegi zavart helyzetében. Samu tenyere még mindig a vállán pihent.

– Ne beszélj csúnyán a gyerek előtt! – Női hang hallatszott a nappaliból, és Frodó fellélegzett. Hála égnek, a gyengébbik nem is képviseltette magát ennyi férfi között, így a szituáció kellemes, heteroszexuális irányba terelődött.

– Jó estét kívánok! Kovács Frodó vagyok, Samu szobatársa – lépett be a nappaliba Frodó magabiztos daliás kiállással, akár egy magyar levente, mikor a falu legszebb leányát indult hódítani.

– Szabóné Aranka – bólintott a nő, aki letaglózta Frodót ősi nőiességével. Gyönyörű szoláriumbarna bőre volt, világosszőke haját egy formás kontyba rendezte, sötétvörös körmei a laptopja billentyűzetén kopogtak. Frodó hirtelen bármit megadott volna, hogy idősebb legyen...

– És mikor tervezted elárulni nekünk, hogy a szobatársad idejön? – sziszegte Samu apja a háttérben. Frodó csak nézelődött a tágas nappaliban, melynek a közepén egy plafonig érő fehér karácsonyfa állt gondosan becsomagolt ajándékokkal körülvéve. A kanapé igazi bőrnek tűnt, a bútorok újrahasznosított antik daraboknak, a függönyök selyemnek. Frodó még sosem volt ilyen fényűző házban, amiben emberek is laktak.

– Nem elég, hogy iszol – folytatta Samu apja –, még idegeneket is iderángatsz karácsony előtt pár nappal! Gondolj Zétikére, hogy érezheti magát!

– Kit érdekel? – csattant fel Samu, és közelebb rántotta magához Frodót, mintha élőpajzsnak használta volna a fiút. – Két éves, semmit se tud!

– Ne beszélj így az öcsédről! – csapott az asztalra Samu apja.

Frodó megkocogtatta Samu vállát.

– Szorítasz...

Samu erre csak még jobban szorította Frodót, mintha kapaszkodott volna belé, ahelyett, hogy eltaszította volna magától, ahogy azt a jó keresztény férfiak szokták más férfiakkal. De persze, mire is számított Samutól. Samu... ateista volt.

– Nem mondtam Zétikéről semmi rosszat. – Samu meglepően férfiasnak nézett ki, amikor ráncolta a szemöldökét. – És Frodó már amúgy se tud hazamenni, aludhat az ágyamban, én meg kimegyek a kanapéra...

– Igazából én haza szeretnék... – kezdte Frodó, de Samu nem engedte, hogy befejezze a mondatot.

– És amúgy is, elhozta nekem a telefonom, amit otthon hagytam!

Frodó ki akarta kérni magának, hogy Samu az ő otthonát a sajátjának tekinti, de valami furcsa, liftező érzés a mellkasában nem engedte.

– Igazi hős! – fejezte be hosszú, imbolygó védőbeszédét Samu, mire Frodó félrenyelte a nyálát, és úgy köhögött, mint egy 19. századi TBC-s orosz paraszt.

– Feri, kérlek – lépett a felbőszült férje mellé Aranka. – Már éjszaka van, nem szabadna egy ilyen fiatal fiúnak egyedül mászkálnia ilyenkor.

Samu apukája mély levegőt vett az orrán át.

– Csak örültem volna egy figyelmeztetésnek előtte. De persze, Gordó maradhat az estére – morogta végül egykedvűen.

– Frodó, apa, Frodó! – kapta fel a vizet Samu.

– Nem mindegy? – morogta Szabó úr. – Ezek a hülye nevek mind ugyanolyanok.

– Gyere, Frodó! – ragadta meg a fiú kezét Samu. – Ezt nem hallgatjuk tovább! – Azzal a lépcső felé húzta Frodót, hogy méltóságteljesen felvonuljanak a szobájába. Persze az összhatáson rontott, mikor Samu részegen megtántorodva a lépcsőfordulóban leverte a nagymamája képet, úgy kellett utána kapnia, és csak hajszálhíja volt, hogy a fénykép össze nem tört a földön.

Viszont akkor sem lett jobb a helyzet, amikor kettesben maradtak. Frodó csupán a gonosz tervéhez való katalizátort kereste az elfelejtett telefon ügyben, nem azt, hogy még több időt tölthessen Samuval. Súlyos módosítások kellettek a tervbe, de tüstént.

– És ez a szobám! – Samu grandiózusan körbemutatott, majd a lendülettel jól képen törölte Frodót, még mielőtt Frodó bármire is juthatott volna a tervet illetően. Helyette egy férfias jajkiáltással, az orrát szorongatva összegörnyedt, Samu pedig riadtan elkapta a karját.

– Jól vagy? Basszus, ne haragudj... – Samu a hüvelykujjával végigsimított Frodó orrától az arcáig, mintha sérüléseket keresett volna rajta. A fiú összerezzent az érintésre; Samu túl puhán, túl óvatosan ért hozzá, és ez valahogy jobban égetett, mint maga az ütés.

– Hagyjál, jól vagyok – próbálta elhessegetni Samut. – Csak egy legyintés volt.

– Felkiáltottál – vonta fel a szemöldökét a másik fiú.

– A drámai effektus részeként, igen – fújta ki a levegőt bosszúsan Frodó. Karjait a mellkasa köré fonta.

Samu elvigyorodott.

– Azt hittem, drámázni csak a melegek szoktak.

– No homo – mondta ki Frodó a varázsszót, és a biztonság kedvéért maga elé képzelte Szabóné Aranka terjedelmes kebleit.

– Persze. No homo – ismételte Samu, majd gyorsan témát váltott. – Alhatsz az ágyamban, ha szeretnél.

Samu már el is tűnt a szekrényében, hogy utána megpördüljön és egy hosszú tie-dye pólót és egy tréninggatyát dobjon Frodónak. A fiú két ujja közé fogva emelte fel a pólót, amelyet kék, lila és rózsaszín foltok borítottak.

– Nem alszom ilyen buzis pólóban – jelentette ki fintorogva.

– Nem mondod komolyan, hogy... Tudod mit, mindegy – sóhajtott Samu, azzal visszafordult a szekrényéhez. Most egy fekete Nirvanás pólóval rukkolt elő.

– Elfogadható – bólintott Frodó. – Most pedig csukd be a szemed.

– Félsz, hogy megvakulok a nyolc kockás hasadtól? – vihogott Samu, legalábbis máshogy nem lehetett leírni a hangot, ami feltört a torkából. Frodó kihúzta magát.

– A napra lehet nézni, de rám nem.

Samu tovább nevetgélt, de szerencsére engedelmesen elfordult, és eltakarta a szemét. Frodó gyorsan magára húzta Samu ruháit, és csak a nadrágot felhúzva eszmélt rá, hogy milyen jó illata van. Öblítő, lanolinos tusfürdő, levendula. Frodó szó szerint Samutól bűzlött. Ráadásul kissé hosszú volt rá a póló, a kulcscsontja kilátszott a pereme felett. Samu egy hosszú, hosszú pillanatig csak nézte őt, és Frodó, hogy ne kelljen visszabámulnia Samu bosszantó, mélykék szemeibe, inkább szemügyre vette az ablak mellett terpeszkedő kétszemélyes ágyat és az IKEA katalógusba illő modern bútorokat. A fekete-fehér színekben domináló, dekorációktól mentes szoba akárkié lehetett volna, de Samu tarkabarka hippi egyéniségéhez nem illett. Túlságosan személytelen volt ahhoz, hogy valaki itt lakjon hosszútávon.

– Akkor... szeretnéd... az ágyamat? – szólalt meg Samu bizonytalanul.

– Ugye nem akarsz egy ágyba bújni velem?! – förmedt rá a fiúra Frodó ahelyett, hogy valódi gondolatait hangoztatta volna.

– Ja, nem... Nem, úgy értettem, majd alszom a földön, nem akarlak... megkísérteni, vagy ilyesmi... – Samu elnevette magát. – Tudom, hogy téged nem lehet megkísérteni.

Frodó pislogott. Vajon Samu most bókolt neki? De csak a melegek bókoltak egymásnak, Samu pedig most mondta, hogy... De lehet, hogy csak elismeréssel adózott Frodó jó keresztény jellemének. Vagy... Mindegy, éjfél is elmúlt már, Frodó túl fáradt volt, hogy megpróbálja kibogozni Samu zavaros hülyeségeit. Lehuppant a fiú ágyára, és a lábának támasztotta a táskáját. A fotóalbum sarka, amelyet egy egész vonatúton át készített, nekinyomódott a sípcsontjának. Elvigyorodott a gondolatra, hogy ennyi viszontagság után mégis megszégyenítheti Samut a kedves ajándéknak álcázott fotóalbummal.

– Hoztam neked valamit – jelentette ki, mielőtt beburkolózott Samu ágyneműjébe.

– Valami mást is otthon hagytam? – kapta fel a fejét Samu, aki éppen a haját fésülte, ahogy lefekvés előtt szokta. Ez az egyik leghomoszexuálisabb szokása volt a rengeteg másik között.

– Még mindig az én házam – morogta az orra alatt Frodó, de kivételesen nem akart túl rosszindulatú lenni. A bosszú része volt a kedvesség. – Ez egy afféle... Jézus Krisztus születésnapját ünneplő ajándék.

– Magyarul karácsonyi ajándék? – vigyorodott el Samu.

– Mondhatni – vonogatta a vállát Frodó, azzal Samu ölébe hajította a fotóalbumot.

– Ó, Frodó... – Samu szeme mintha fénylett volna, ahogy az ölében fekvő, gondosan csomagolt ajándékra nézett. Lassan, túl lassan, idegtépően lassan bontogatni kezdte az ajándékot. Oké, hogy Kisjézusok voltak a csomagolópapíron, és Frodónak jó keresztényként nem lett volna szíve elszakítani az ilyen megszentelt papírokat, de Samu ateista volt, igazán igyekezhetett volna. De nem, ő gondosan felfeszegette mind a négy celluxdarabot, majd halkan zörögve széthajtotta a papírt, amíg a térdén ott feküdt az album Samu életének legkínosabb emlékeivel.

Frodó szíve hevesen dörömbölt a mellkasában, miközben Samu a kötetet lapozgatta. Mohón leste Samu arcát, mikor tűnik fel rajta a pirosan égő szégyen vagy a düh, vagy a... Bármilyen értelmes emberi érzelem, amivel az ember a megalázó helyzetekre szokott reagálni. Helyette Samu elsírta magát.

Frodó szíve megzuhant.

– Mi a baj? Jól vagy?

– Frodó! – nyüszítette Samu, és Frodó nyakába vetette magát. A könnyei átáztatták Frodó pulcsijának nyakát.

– Na. – Frodó megpróbálta magától eltolni a fiút. – Na, azért annyira nem rossz... Nem kell ezen picsogni, csak vicc volt...

– Azt hittem, nem is érdekel – szipogta Samu –, azt hittem, nem is emlékszel, milyen volt, mikor kicsik voltunk... Azt hittem, csak nekem hiányoztál, mert nekem annyira hiányoztál, de aztán visszajöttem, és addigra seggfej lettél, és...

– Nagyon részeg vagy, mi? – hümmögte Frodó, de mivel lelkében egy kereszteslovag veszett el, úgy döntött megvigasztalja az elesettet. Most az egyszer. Ujjaival kifésülte a fiú haját az arcából, hátha akkor észhez tér. – Nem is vagyok akkora seggfej, nézd...

Samu nem tért észhez, helyette egyre szorosabban préselte könnyes arcát Frodó kulcscsontjának.

– De, de igen, seggfej vagy, Lilla is megmondta, de én szeretlek, a Lillát is szeretem, a Mariannt is, és haza akarok menni...

– Ööö... – mondta Frodó rá jellemző férfias intelligenciával, és megveregette Samu hátát.

– És most már tudom, hogy te is emlékszel – mondta Samu, és szívott egyet az orrán. Közelebb fészkelődött Frodóhoz, átkarolta a derekát, Frodó hiába igyekezett minél hátrébb dőlve elhúzódni.

– Na, nem kell ennyire... Én igazából nem... Csak azért, hogy... Mert... – Szerette volna elmagyarázni Samunak, hogy a fotóalbumnak gáznak kellett volna lennie, valaminek, amitől a fiú elszégyelli magát, de Samu testének melegétől és a fejében kavargó "no homo" zaklatott kántálásától képtelen volt koncentrálni. Csak remélni merte, hogy a varázsszó ennyi melegség után is hatni fog.

– Emlékszel, mikor együtt úsztunk a folyóban? – dünnyögte Samu, elterülve Frodó mellkasán. – És bicikliztünk a Múzeum parkban.

Frodó háta az ágy támlájának ütközött; nem tudott hova menekülni tovább. Samu, a fiú szorult helyzetét kihasználva, elfészkelődött az ágyon, Frodót pedig párnának használta.

– Utálok itt lenni – mormolta. – Apa úgy viselkedik, mintha minden olyan kurva jó lenne, a családja annyira tökéletes, mintha nem lett volna már egy családja, amit pont ő cseszett tönkre...

Frodó ugyan, mint minden magyar heteroszexuális férfi, nem volt híján az érzelmi intelligenciának, ám ezúttal úgy érezte, Samu nem lenne fogékony az ő szép magyar bölcsességeire, így inkább hallgatott. Közben oda sem figyelve az ujja köré csavarta Samu egyik szőke tincsét. Az éjjeliszekrényen sárgán világító lámpában egészen aranyszínűnek tűnt.

– Ezt folytathatod... – motyogta Samu Frodó mellkasába.

Frodó keze megdermedt. Észre sem vette, hogy mit csinált, olyan egyszerűen jött, olyan könnyű volt Samu homlokából elsöpörni a hajszálakat, a tarkójánál beletúrni a hajába. Samu felmorrant, és Frodó, szíve dobolását figyelmen kívül hagyva, egy elsuttogott no homóval újra akcióba lendült. Samu elégedetten kifújta a levegőt.

– Azt se tudom, apukám szeret-e még engem – motyogta csukott szemmel.

Frodó kezdte kellemetlenül érezni magát, és nem csak azért, mert egy felettébb homoszexuális pozícióban voltak Samuval. Úgy tűnt, Samu és az édesapja között megingott az az apa-fiú kötelék, ami oly' erős volt Frodó és saját édesapja között.

– Miért ne szeretne? – kérdezett vissza.

Samu keserűen felnevetett.

– Mert én vagyok az elcseszett gyerek az elcseszett házasságból, egy elcseszett kisvárosból. Tudod, már akkor se érdekelte, mi van velem, amikor még együtt voltak anyával. Amikor hazajött a munkából, már aludtam, amikor elmentem suliba, még aludt.

Frodó ezen elgondolkozott. Egyrészről úgy tudta, hogy a férfinak kötelessége eltartani a családot, a nőnek pedig a gyerekek nevelése, de értette, hogy Samunak miért eshetett rosszul, hogy ilyen keveset látta az édesapját. Hát ki volt, aki megtanítsa Samut igazi férfinak lenni, ahogy Frodó apja tette?

– Debrecen nem elcseszett – mondta jobb híján. – És nem kisváros, hanem a kálvinista Róma. – Kis gondolkozás után hozzátette: – És amúgy te sem vagy elcseszett.

Samu álmosan felnevetett, a keze fejével megtörölte az orrát.

– Nem hittem volna, hogy ezt egyszer a te szádból fogom hallani.

– Tele vagyok meglepetésekkel.

Samu felszusszant, de a szeme már csukva volt, és a légzése egyre egyenletesebbé vált. Frodó megbökte a vállát.

– Szállj le rólam – suttogta. – No homo.

Samu azonban már az igazak álmát aludta Frodó mellkasán.