amelyben Frodó sorsa megpecsételődik

Frodó apró, finom vonalakkal dolgozta ki a mellbimbókat, még a nyelvét is kidugta igyekezetében. Sakura meztelen teste szétterült a másodfokú egyenleten.

– Miért mindig ezeket a pucér csajokat rajzolod? – sóhajtott Mariann Frodó vállán átpillantva a fiú füzetébe.

– Mert a vaginát szeretem – sziszegte Frodó türelmetlenül. – Különben is, miért nem inkább az egyenleted csinálod?

– Már kész vagyok. Inkább neked kéne gyakorolnod, nem gondolod?

Frodó keserűen húzta el a száját, ahogy az imént kiosztott dolgozatra sandított. Algebra témazáró – öt pont, egyes. Samu dolgozata bezzeg ötös lett, csillaggal. Frodó ezt onnan tudta, hogy még ki is emelték.

– Nem akarsz szerezni magadnak valami magántanárt? – kérdezte Mariann.

– Nincs szükségem magántanárra. Én természetes tehetség vagyok, olyan, mint Einstein. Einstein is kibukott az iskolából – magyarázta Frodó.

– Ma már azt mondják, hogy az csak egy mítosz...

– Akkor meg jobb vagyok Einsteinnél. Az én természetes tehetségem akkor fog kijönni, mikor szükség van rá. Most még nem volt szükség rá, ennyi az egész.

– Ennél nagyobb marhaságot még sosem hallottam – dőlt hátra Samu a székén. Már magában az feldühitette Frodót, hogy Samunak volt mersze vele együtt járni matekfaktra, ez pedig már csak hab volt a tortán. Arról nem is beszélve, hogy Frodónak egész órán szőke hajszálakat kellett halásznia a füzetéből, mert Samu nem volt hajlandó rövid hajjal élni, mint minden más rendes férfi.

– Te nekem ne, hajasbaba – mordult rá végül Frodó. – A hozzád hasonló emberekből lesznek úgyis az utcaseprők.

– Ó, valóban? Mert aki arra pazarolja az idejét, hogy kémkedjen az osztálytársai után olyan sokra fogja vinni, ugye? – vonta fel kihívóan a szemöldökét Samu.

Frodó érezte, ahogy a vér az arcába szökik, de elpirulni csak a melegek szoktak, ezért inkább a legjegesebb pillantásával meredt a fiúra.

– Az csak véletlen volt.

– A kémkedés, vagy az, hogy lebuktál?

Frodó összeszorította a fogát.

– Mi lenne, ha inkább... – kezdte fennhangon, de Siklósi tanárnő közbeszólt.

– Kovács, maga miért nem a feladatot oldja? Hadd nézzem, mire jutott! – A kezét nyújtotta, Frodó pedig rátehénkedett a lapra.

– Még nem fejeztem be...

– Nem baj, oldja meg a táblánál. Hozza a füzetét is! – intette közelebb a tanárnő.

Frodó a mellkasához szorított füzetével együtt kikullogott a táblához. Már előre érezte, hogy ennek nem lesz jó vége.

– Várjunk még egy kicsit, vagy elkezdi még ma? – sóhajtott fel Siklósi tanárnő.

– Tanárnő, én nem igazán értem... – szabadkozott Frodó, miközben Mariannt szuggerálta, hátha megkegyelmez rajta, és súg valamit.

– Próbálja meg használni a jegyzeteit legalább.

– Én... azokat sem értem...

– Na, hadd nézzem! – nyúlt a füzet után a tanárnő, de Frodó elhátrált.

– Nem lehet, tanárnő, én...

– Ne gyerekeskedjen már! – A tanárnő elkapta a füzet csücskét, és Frodónak nem volt más választása, mint átadni neki, ha nem akart belemenni egy végtelen huzavonába. Összeszorította a szemét.

Siklósi tanárnő arca megkeményedett.

– Meg tudná magyarázni nekem valaki – mutatta fel a füzetet, benne Sakura aktképével –, hogy ennek mi köze van a matematikához?

Samu prüszkölve felröhögött, kórusban az osztály többi részével, Mariann pedig rázkódó vállal eltakarta a szemét.

– Kovács! – dörrent rá Siklósi tanárnő. – Meg tudná nekem magyarázni, mi ez?

– Ez... Ez... – Frodó azt akarta mondani: „ez művészet", de a művészek általában melegek voltak. Ezért inkább azt mondta: – Ez... ööö... biológia, és... és kémia, mivel az emberi test... az aktkép... atomokból áll össze...

– És mi köze a... biológiának és a kémiának a maga hibás másodfokú egyenleteihez?

Frodó erre már nem tudott mit mondani.

– Menjen vissza a helyére. Egyes – jelentette ki hűvösen a tanárnő. – És kérem, legközelebb ne a fakultáción élje ki a szexuális vágyait.

– De tanárnő, én csak egy egészséges férfi vagyok... – szabadkozott Frodó, de a tanárnő leintette.

– Mondja ezt a szüleinek, ha meglátják a bizonyítványát.

– Ezt nem hiszem el... – morogta Frodó, miközben lehuppant Mariann mellé.

– Én megmondtam – vont vállat Mariann. Samu csak egy önelégült mosollyal nyugtázta a fiú visszatértét.

Ebben a percben Frodó megfogadta, hogy akármilyen módszerekhez is kell folyamodnia, Samunak befellegzett.

***

Samu a nyaka köré tekerte a sálját. Ki hordott sálat szeptemberben? Frodó utálta, hogy egyáltalán észrevette.

Óra után direkt megvárta, míg kilépett az ajtón, csak akkor kezdett készülődni, de a kapunál még igy is egymásba futottak. Samu egy csajjal beszélgetett. Miért beszélgetett ő több csajjal, mint Frodó?

És a lányok figyeltek rá. És nevettek a viccein. Frodó viccein senki sem nevetett.

Egyszerre léptek ki a kapun, és Frodó igyekezett megelőzni Samut, de a fiú lábai sokkal hosszabbak voltak az övéinél, szenvtelenül elsuhant mellette, mikor Frodó kifulladva lassítani kezdett. Ilyenkor aztán felgyorsított, a karjait himbálta a teste mellett, hogy lendületet adjon magának, persze csak szolidan, mert csak a melegek tettek túl széles karmozdulatokat. Samu még mindig nem kopott le.

Pedig nem is ebben az irányban lakott, Frodó erre tisztán emlékezett, hogy mikor legutóbb látta egyedül hazamenni, akkor a másik irányba indult.

– Miért követsz engem? – kiáltotta.

Samu nem válaszolt, nem is állt meg.

– Hé! – Frodó felgyorsított. – Hé, Samuka! Miért követsz engem?

Samu nem reagált. Frodó szinte már futott, és végre utolérte, elállta az útját. Samu kivette az egyik fülhallgatóját. Frodó zihálva a térdére dőlt.

– Miért követsz?

– Te jöttél mögöttem, és én követlek? – képedt el Samu.

– Tudom, hogy más irányban laksz! Igenis követsz! – bökte meg a fiú mellkasát, ami meglepően kemény volt, de Frodó most erre nem akart gondolni.

– Honnan tudod egyáltalán, hogy hol lakom? – ráncolta össze a homlokát Samu.

– Most nem az a lényeg! Követelem, hogy ne kövess! – jelentette ki határozottan Frodó.

– Nem téged követlek, hanem vendégségbe megyek anyám barátnőjéhez – sóhajtott Samu. – Ezt engedélyezed?

Frodó életében először elgondolkodott. Talán egy kicsit túl nyers volt Samuval, ami akár még hátráltathatta is a „Rúgassuk ki Samut 2k18" hadműveletben. Nem szabadott volna már most meggyanúsítania valamivel.

– Most az egyszer – bólintott Frodó. Samu csak forgatta a szemét, és újból elővette telefonját, hogy zenét hallgathasson rajta.

Frodó néhány méterrel mögötte sétált, és minden elágazásnál várta, hogy Samu beforduljon, s végre ne kelljen a hátát bámulnia.

Azonban Samu sehol nem fordult be. Frodóék kapujánál álltak meg mindketten.

– Te komolyan követtél – fordult Samu felé a fiú a lehető legsötétebb hangján. – Mi a fenét képzelsz magadról?

– Ezt a címet adta meg anyám, most mit csináljak? – fakadt ki Samu.

– Fiúk! Hát megjöttetek! – lépett ki a házból Frodó édesanyja egyik legkedvesebb mosolyával jutalmazva őket.

– Én megjöttem. A Samu nem tudom, mit keres itt – húzta az orrát Frodó.

– Kisfiam, hát ne mondd, hogy nem emlékszel a Samura!

Frodónak rettenetes balsejtelme támadt, és Samu ugyanolyan arckifejezéssel visszanézett rá. Az őszinte értetlenség és félelem kifejezésével.

– Miért kéne emlékeznem a Samura? – kérdezte Frodó. A hangja elvékonyodott.

– Hiszen a legjobb barátod volt még az óvodában! Azt mondtad, egy iskolába fogtok menni, és egy egyetemre, és együtt fogtok lakni, és együtt lesz az esküvőtök...

– Sosem mondtam ilyet! – Frodó most már gyakorlatilag sipított. Samu egyszerűen csak zöldnek tűnt, mintha bármelyik pillanatban elhányhatná magát.

– Dehogynem, hát még videóm is van róla! – Frodó anyja kinyitotta nekik a kaput. – De gyertek be, ne ácsorogjatok ott! Van tea meg sütemény, Samu, édesanyád már itt is van... Na, gyertek, gyertek!

A két fiú továbbra is földbe gyökerezett lábbal meredt maga elé.

– Ha ő itt van – mutatott Frodó Samura –, inkább nem megyek haza.

– Frodó. Légy férfi! – illette egy szigorú pillantással édesanyja.

Frodó összepréselte ajkait. Az anyukája mindig tudta, hogyan lehet rá hatni.

Igy hát elindultak a ház felé. Samu engedelmesen hagyta, hogy Frodó édesanyja bekísérje őt az előszobába, de valószínűleg csak azért, mert sokkhatás alatt állt.

A két fiú alig bírt egymásra nézni, mikor a nappaliba vezették őket. Egymástól a lehető legmesszebb helyezkedtek el a kanapén, Samu rögtön az édesanyjához menekülve, amilyen anyámasszonykatonája volt.

A szülők beszélgetése zümmögött körülötte, de Frodó nem is figyelt. Rámeredt Samura, de nem látta, a fejében kavarogtak a gondolatok. Most már emlékezett, tényleg volt egy Samu nevű barátja, a legjobb barátja, és mindig autóztak, meg bicikliztek, és szerepjátékokat játszottak a plüsseikkel, sőt, még – Frodó gondolni is alig mert rá –, együtt is fürödtek néha, habszakállat csináltak egymásnak, és úgy tettek, mintha sellőfiúk lennének.

Frodó megborzongott.

Samu látta, amikor először tanult meg pótkerék nélkül biciklizni, és olyan boldog volt, mintha az egészet ő csinálta volna.

Samu ott volt, mikor gyíkokat fogtak a kistónál, és mikor Frodó beleesett a tóba, megpróbálta kihúzni, de Frodó véletlenül őt is lerántotta.

Samu még a nagymamája temetésén is ott volt, és Frodó...

Nem, erre nem emlékezhet, ez trauma! De emlékezett. Frodó végig Samu kezét szorongatta, ha az anyukája nem volt ott, és az volt az egyetlen, ami megvigasztalta.

Mikor Samu felhívta, hogy elköltöznek, Frodó végigbőgte a délutánt.

És Samu most visszatért. De nem Samu volt többé, hanem egy ellenszenves idegen, aki ukulelézett, meg taekwandozott, és nagyképűen ücsörgött a nappalijukban Tesco-s meggyes lepényt majszolva. Frodó nem is gyűlölhette volna jobban.

Samu előrehajolt.

– Te, figyelj... Megtennéd, hogy nem bámulsz? – súgta. – Nagyon idegesítő.

– Nem bámullak! – csattant fel Frodó, mire minden tekintet felé fordult.

– Jaj, Frodó, hiszen semmi baj nincs azzal, ha valakit attraktívnak találsz – duruzsolta édesanyja. Frodó felhördült.

– Őt aztán mindennek találom, csak attraktívnak nem. Elnézést, nem az Ön hibája – fordult Samu anyjához.

– Én ezt nem értem – vallotta be Samu édesanyja. – Régen annyira jóban voltatok, most mi történt?

– Az történt, hogy Frodó egy seggfej lett – morogta Samu.

– Sámuel! Én nem ilyen udvariatlanságra tanítottalak – pirított rá az édesanyja. – Bocsássatok meg neki, elég stresszes a költözés miatt, és hajlamos másokon levezetni...

– Vettem észre – horkantott fel Frodó. Samu szemei szinte villámokat szórtak.

– Nehogy már én legyek a hibás! – csattant fel. – Mást sem csinálsz, csak másokat szapulsz és szexista kommenteket teszel, és a végén én vagyok az, aki „másokon vezeti le a költözés stresszét"? – karcolt idézőjeleket a levegőbe.

Frodó már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de édesanyja figyelmeztető pillantására elhallgatott. Az a tekintet azt üzente: „kurvára nem kapod meg az új Xboxot, ha nem leszel jó", az ilyesmivel pedig nem lehetett vitatkozni.

A szobában csönd lett. Samu elveszetten pislogott, valami riposztra várt, de az nem jött. Az édesanyja elegánsan témát váltott.

– És mondd csak, Frodó, hogy megy az iskola?

– Én... öö... Jól, nagyon jól! – vágta ki magát Frodó. – Én vagyok a legjobb a... faktos csoportomban!

– Ó, és milyen fakultációra jársz?

– Matek. A tanár azt mondja, egyszer matematikus lesz belőlem.

Samu felröhögött, a kezét a szája elé kapta, hogy ne köpje a szőnyegre a limonádét, amibe éppen belekortyolt.

– Te? – Még hangosabban nevetni kezdett, valószínűleg eszébe jutott Frodó délelőtti szereplése. Frodó érezte, hogy az arca ég. – Te még arra a röpdogára is egyest kaptál, pedig csak össze kellett adni kettőt meg kettőt!

– De gyorsan kellett, stressz alatt nem tudok gondolkodni! – csattant fel Frodó. – Különben meg, te honnan tudod, hányast kaptam a röpdogámra?

– Kisfiam, már megint egyest kaptál matekból? – szólt közbe az édesanyja.

Frodó elhallgatott.

– De még milyen egyest! Öt pont a huszonhétből – kontrázott Samu.

– Frodó, ez igaz? – nézett szigorúan Frodó édesapja a fiára. Eddig a meccset figyelte a tévében, de most megérezte, hogy van egy atyai kötelesség, melyet teljesíteni kell.

– Ezt se megerősíteni, se cáfolni nem tudom – motyogta az orra alatt Frodó.

– Egy eldöntendő kérdést tettem fel, kisfiam – váltott szigorú hangnemre Kovács úr.

– Jól van, igen, egyest kaptam! – fakadt ki Frodó. – De még csak év eleje van, és úgysem számít!

– Jövőre érettségizel, Frodó! Kicsit több felelősséget kellene vállalnod – tette hozzá az édesanyja.

Frodó megsemmisültén lehorgasztotta a fejét. Nem akarta látni Samu önelégült vigyorát, ahogy az ő bukását ünnepli.

Egy időre csend állt be a beszélgetésben. Frodó édesanyja szinte suttogva fordult Samu anyjához.

– A te fiadnak hogy megy a matek, Angéla?

– Ó, Samunak eddig nem volt semmi problémája a matekfakttal – vonta meg a vállát a nő.

– Azért azt nem mondanám – szerénykedett Samu, miközben beleharapott egy Tescóban vásárolt száraz linzerbe. Ha tekintettel ölni lehetett volna, Frodó már rég kiégette volna Samu belét, de erre nem is volt szükség, mert a karma utolérte Samut, és majdnem kitört a foga a linzeren.

– Csupa ötösei vannak, négyese még sosem volt – folytatta Samu anyja, észre sem véve, hogy Frodó röhögni kezdett a fián.

– Frodóka, viseld magad! – figyelmeztette édesanyja, amikor Frodó orrán már kibugyborékolt a Szentkirályi limonádé. – Inkább példát vehetnél Samuról, ahelyett, hogy megalázod.

– Samu, jól vagy, kisfiam? – kérdezte az anyja aggódva, mikor észrevette, hogy a fia az állkapcsát szorongatja.

– Aha – nyögte Samu.

Frodó hiénákhoz hasonlatos kacajt hallatott.

– Te csak ne röhögjél! – mordult rá Samu.

– Ha már ilyen jól vagy, Samuka – kezdte Kovácsné részvétlenül –, mi lenne, ha korrepetálnád Frodókát? Mivel olyan jó vagy matematikából. Frodónak elkelne a segítség.

– De, anya...! – háborodott fel Frodó, de az anyja leintette.

– Semmi de! Tavaly is kettes voltál!

– Az csak azért van, mert olyan vagyok...

– Ne kezdd már megint Einsteinnel!

– Öhm... – szólt közbe Samu. – Az a helyzet, hogy nekem elég sok a dolgom, szóval hogyha akarnám se...

– Nonszensz! – rázta a fejét az édesanyja. – Ennyit csak meg tudsz tenni a gyerekkori legjobb barátodért!

Már megint ez a gyerekkori legjobb barát dolog. Frodó mellkasa elszorult tőle, és a gyomra kavargott. Az undortól. Biztosan.

– De, anya, ő nem... Ő... – próbálkozott Samu. – Ő egy seggfej, értsd már meg! Nem látod?!

Az anyja elsápadt.

– Annyira sajnálom, nem értem, mi ütött belé – hadarta, még a hangját is lehalkította felháborodásában. – Bocsánatot kérek, a nevében is. Egészen biztosan korrepetálni fogja Frodókát, ha rajtam múlik.

– De nem rajtad múlik, anya! Tizennyolc éves vagyok, hadd döntsem már el én, hogy mit csinálok a szabadidőmben! – ellenkezett Samu továbbra is.

Frodó sem hagyta szó nélkül.

– Én is szívesebben tanulnék még apától is, mint tőle! Fogadok nem is tudna megtanítani semmire – fonta össze a karjait Frodó.

– Mi a bajod az én oktatási módszereimmel? – kérte ki magának Kovács úr felnézve a meccsből.

– Semmi azon kívül, hogy megbuktál matekból kilencedikben – duzzogott a fia.

– Ez a vita le van zárva, fiúk! Samu, szerintem neked is jól jönne egy kis zsebpénz. Anyukád mesélt arról a koncertről, amire úgy el szeretnél menni – próbált békíteni Kovácsné.

– Igen, tudod, azok a fekete nyakúak! Mi is volt a nevük? Pilótakeksz együttes? – tűnődött el Samu anyja.

Samu megsemmisülve lefejelte az asztalt, és a száraz linzerek szerteszét repültek.

– Az Twenty One Pilots, anya...

– Na, hát én is azt mondtam! – bólogatott az anyja, miközben Samu lehajolt, hogy felszedje a süteményeket a szőnyegről. – Ha korrepetálod Frodókát, egészen biztosan szép zsebpénzed gyűlik össze – pillantott körbe a nappaliban.

Kovácsné hevesen bólogatott.

Samu a száját húzta.

– Mennyit kapnék?

– Na, de, Samu! – rökönyödött meg az anyja, de Kovácsné gond nélkül válaszolt.

– Négyezret másfél órára. Hetente kétszer.

– Olyan sokat?! – tátotta el a száját Frodó és Samu egyszerre. Samu rávágta:

– Vállalom!

És Frodó sorsa meg lett pecsételve.