amelyben Frodó és Samu eltöltenek egy romantikus estét. Az ügyeleten.

– Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte Samu.

– Semmit! – Frodó becsapta a naplót, de a kabátujja beleakadt Fazekas tanár úr stresszlabdájába, és magával sodorta Samu gyűrűjét is. Frodónak már csak arra volt ideje, hogy az asztal alá rúgja az ékszert, mielőtt Samu néhány céltudatos lépéssel átszelte a szobát, és mellette termett.

– Kutattál Fazekas asztalán?

– Kinek képzelsz te engem?! – csattant fel Frodó, és azt kívánta, bárcsak ne csuklott volna el úgy a hangja. Fene essen a férfias hangszálvastagodásba. – Én sosem kutakodnék, én jó keresztény magyar férfi vagyok... – Igyekezett feltűnés nélkül minél távolabb araszolni Samutól, aki összehúzott szemmel méregette az asztalon uralkodó rendetlenséget.

– Ugye tudod, hogy ha egy tanár jött volna be, akár ki is rúghattak volna?

– Persze, persze – forgatta a szemét Frodó. Ha olyan egyszerű lett volna valakit kirúgni, Samu már rég Nagytálya felé tartana.

– Menjünk ki, mielőtt engem is belerángatsz a hülyeségeidbe – csóválta a fejét Samu. Frodó már éppen nyitotta is az ajtót, megnyugodva, hogy végre zökkenőmentesen sikerült egy terve, mikor Samu visszahúzta.

– Sssh! Jönnek – suttogta a fülébe, mire valami borzasztó forróság futott le Frodó gerincén. És ha ez nem lett volna elég, mikor Samu egy asztal mögé húzta, Frodó karján felejtette a tenyerét.

– Engedj már el! – rázta le magáról a fiú, de Samu a szájára szorította a kezét.

– Maradj már csöndben, ha most lebukunk, mindketten repülünk!

Frodó nem akart repülni. Csak ezért engedte, hogy Samu hozzáérjen. Most már ő is hallotta a lépéseket, ahogy egyre közelebb értek. Ahogy visszafojtotta a lélegzetét, Samu keze lecsúszott a mellkasára, Frodó érezte két ujjának iszonyatos melegét.

– Megtennéd, hogy nem tehénkedsz rám? – sziszegte. – Levegőt se kapok tőled! – Samu érintése alig volt valami, mégis a mellkasára nehezedett, és mikor a fiú helyezkedett, a combja Frodó oldalának súrlódott. Frodó élesen beszívta a levegőt, talán ezért nem hallotta meg az ajtó csukódását.

– Ne! – pattant fel Samu. De már késő volt: az ajtó csukódott, a zár kattant, ők pedig bennragadtak a kistanáriban.

Frodó elmormolt egy miatyánkot az orra alatt.

– Ha miattad itt kell maradnunk egész éjszaka, én...

– Persze, mert ez is az én hibám, mi? – fújt Samu.

– Hát nem is az enyém! Minek kell egyfolytában beleütnöd az orrod a dolgaimba? – vágott vissza Frodó.

– Ez nem a te dolgod, ez a tanári! Ha emiatt kicsesznek a suliból, te is jössz velem!

– Majd meglátjuk, melyikünket cseszik ki.

Samu gyűrűje még mindig ott hevert az asztal alatt, és talán jobb is volt így, inkább tűnt véletlennek, mint Frodó eredeti ötlete. Már csak arra kellett vigyáznia, hogy Samu meg ne lássa.

– Ki kell innen jutnunk, mielőtt megtalálnak – térdelt fel Samu. – Az ablakon keresztül?

Körbenézett, hogy szemügyre vegye az opcióikat, és a tekintete Fazekas asztala felé vándorolt. Frodónak nem volt más választása: megragadta Samu arcát, és magához rántotta a fiút.

– Nem megyek az ablakon keresztül – sziszegte. A tenyere bizsergett.

Samu döbbenten meredt rá, de gyorsan összeszedte magát. A szemében ördögi fény villant.

– Nahát, Frodóka, mi ütött beléd hirtelen? – hajolt közelebb. Frodó egyre nehezebben kapkodta a levegőt, ami csak egy dolgot jelenthetett: Samunak még az érintése is mérgező volt. – Csak nem hiányoltál?

– Nem... – motyogta Frodó. – Ez fenyegetés, mint a... filmekben, tudod, mikor egymás arcába sziszegnek, és ilyen közel vannak egymáshoz...

– Hogy csak egy mozdulat lenne bezárni köztük a távolságot? – súgta a fiú. Frodó összeszorította a szemét, a hátát az asztal lábának vetette. Ha ilyesmi valaha megfordult volna a fejében, úgy képzelte volna, hogy Samu bűzös lehelete az arcába csap, mint a filmben szörnyeké, ahogy elővillantja hegyes, nyáltól fényes fogait. Ehelyett Samunak mentolosrágó- és sós, átható dezodorillata volt. Frodó elfehéredő ujjakkal kapaszkodott Samu pólójába.

– Most nincs időnk a hülyeségeidre... – lehelte.

Samu vigyorogva elhúzódott.

– Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de igazad van. Ráadásul kezd kicsit unalmas is lenni. – Megpaskolta Frodó arcát. – Frodóka, azt hiszem, kiszerettem belőled – mondta, azzal feltápászkodott.

– Mi? – nyögte Frodó. Hogy belőle... Belőle, Hunor és Magor egyenesági leszármazottjából ki lehessen szeretni?! Azt már nem! – Van neked szemed? – csattant fel. – Tudod te, egyáltalán mi a jó?

– A mákostészta. – Samu már kitárta az ablakot, és most kihajolva szemrevételezte az alattuk húzódó, szomszédos tornaterem tetejét. Legalább már nem nézett Fazekas asztala felé.

– Oké, az is – torpant meg Frodó, mert támogatta a hazai gasztronómiát. – De mégis hogy lehetsz ilyen... ilyen hűtlen? Először egy napig hülyítesz a beteges, meleg baromságaiddal, aztán meg azt mondod, kiszerettél belőlem?! Szerinted ki lehet szeretni ebből az arcból? – mutatott magára.

Samu nem is figyelt rá. Frodó füstölögve meredt a hátára, elátkozta az izmos lapockáit. Nagyon érett az a bosszú, és Samu hamarosan meg is kapja, amit megérdemel, csak jussanak ki innen. Senki sem szórakozhat büntetlenül Kovács Frodó érzéseivel. Nem mintha Frodónak heteró magyar férfiként lettek volna érzései, de az elv volt a lényeg.

Samu eközben kinyitotta az ablakot, és lenézett a mélybe, mintha valamit keresne. Aztán átvetette az egyik lábát a párkányon.

– Te teljesen megőrültél? – sziszegte Frodó, és ösztönösen megragadta Samu karját. – Le fogsz esni!

Samu lerázta magáról.

– Csak nem aggódsz értem, Frodóka? – vigyorgott rá.

– Nem, dehogyis! – lépett hátra a fiú. – Csak nem akarom, hogy azt higgyék, én löktelek ki.

– Azzal nem lesz gond, mert te is jössz – vont vállat Samu, azzal a másik lábát is átvetette. Frodó ökölbe szorította a kezét, hogy ellenálljon a késztetésnek, és visszahúzza. Összeszorított fogakkal nézte, miközben Samu egy mély levegővel felkészült az ugrásra. Az izmai megfeszültek, ahogy közelebb csúszott a mélységhez.

– Ne! – kiáltotta Frodó, mikor Samu előrelendült.

Egy pillanat volt az egész, és Samu földet ért. Négykézlábra esett, egyenesen a betonra.

– Faszom, faszom, faszom... – Samu szitkozódása visszhangzott, és Frodó tudta, hogy valami nincs rendben. Valahogy le kellett jutnia.

Egy mély lélegzettel előrehajolt, lenézett a mélységbe... Gyorsan visszakapta a fejét, zihálva leguggolt, a fejét a falnak döntötte. Nem, nem, nem, erre nem hajlandó. Hogy ő is úgy pofára essen, mint Samu? Soha!

– Elkaplak – ütötte meg Samu hangja a fülét. – Nem lesz semmi baj, elkaplak.

Frodó újra átkukucskált az ablakpárkányon. Samu addigra már talpra küzdötte magát, és lassan, fájdalmasan széttárta a karját.

– Hallod, Frodó? Elkaplak!

Faszfej – gondolta Frodó. Aztán bocsánatot kért magában a magyarok istenétől, amiért káromkodott.

– Ne kapj el, az buzis! – kiáltotta le.

– Akkor majd mondjuk utána, hogy no homo. Na, gyere már – kérte Samu. – Ha le mersz ugrani, igazi magyar alfahím leszel!

Ezzel Frodó már tényleg nem tudott vitatkozni. Mély levegőt vett, és Árpád vezér hősies energiájából erőt nyerve átvetette lábait az ablakpárkányon.

– Úgy, ügyes vagy! – biztatta Samu. – Most ugorj le!

– Te csak ne dirigálj nekem! – kiáltotta vissza Frodó. Inkább nem hagyott magának több időt gondolkozni; lehunyta a szemét, és ugrott.

Egy pillanatra úgy tűnt, Samunak valóban sikerül elkapnia Frodót; erős karok fonódtak a törzse és a lába köré, valami szolid és meleg tartott neki ellen. Aztán dőlni kezdtek. Elterültek a földön, Frodó Samu mellkasán, és Samu egy darabig nem is mozdult, a teste görcsösen megfeszült, a levegőt szaporán, a fogain át szűrve vette, amíg Frodó a nyakába szuszogott.

– Most jön az a rész, hogy azt mondjuk, hogy no homo? – kérdezte halkan, de nem mert mozdulni, amíg nem hallott életjeleket Samu felől.

– Igen, azt hiszem – fújta ki a levegőt nevetősen a fiú, de a hangja elcsuklott. – Faszom.

Ahogy Frodó óvatosan felpillantott, mintha könnyeket látott volna a szemében, de lehet, hogy csak a fények játéka volt. Frodó mindenesetre visszariadt ennyi közelségtől, mert még a varázsszavak sem tudták megakadályozni, hogy a mellkasa összeszoruljon. Samu fájdalmasan felnyögött, mikor Frodó négykézlábra küzdötte magát, és a csuklóját szorongatva az oldalára fordult.

Frodó a feje mellé térdelt.

– Fáj?

Samu csak bólintott.

– Rohadtul.

Frodó gondolkodás nélkül a fiú kezéhez nyúlt. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, és Samu, mintha engedélyt adna, Frodó felé fordította a karját. Frodónak fogalma sem volt, mit keressen, de azért összeráncolta a szemöldökét, mintha gondolkodna. Samu keze ernyedten lógott lefelé, a csuklója is mintha kissé nagyobb lett volna, mint általában. Frodó a fogát szívogatta.

– Csak egy kis zúzódás – veregette meg Samu vállát a tőle telhető legférfiasabban. – Keresztény magyar férfi vagy, majd felépülsz.

– Igazából ateista vagyok – dünnyögte Samu a csuklójára meredve.

Frodó hümmögött.

– Az azért komplikálja a helyzetet. Lehet, hogy akkor orvoshoz kell vele menni.

Samu felvonta a szemöldökét.

– Azt mondod?

– Tavaly négyes voltam biológiából – bólintott Frodó nagy komolyan. – Értek hozzá.

Samu szája sarka megrándult.

– Hát persze. – Sziszegve talpra küzdötte magát, és Frodó már az oldala mellett volt, hogy megtámassza férfias energiáival. Hogy Samu fizikailag is rátámaszkodjon, az teljességgel kizárt volt, olyat csak a melegek csináltak. Különben meg Samunak nem a lába sérült, hanem a karja. Ami egyre csak lilult, és Frodót nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy talán miatta ilyen lila.

Samu csak bámult rá.

– Mit szeretnél?

Frodó talán mégis túl közel ment a fenevadhoz. Gyorsan hátralépett, és keresztet vetett, de csak titokban, hogy Samu ne lássa. Hagyta, hogy Samu menjen előre, ő pedig mögötte osont... Mármint sétált, mint egy életerős magyar férfi. De mi van, ha mégis őmiatta olyan Samu csuklója, amilyen? Mert ő ráesett?

***

Nem, Frodót egyáltalán nem gyötörte a lelkiismerete, ahányszor rápillantott Samu feldagadt csuklójára. Aggódni pláne nem aggódott. Csak azért dobolt idegesen a lábával, mert már haza akart menni. A várakozás unalmas volt, kezdett tőle megőrülni, és akármilyen biztos volt a magyar egészségügy zökkenőmentes működésében, már igazán sorra kerülhettek volna. Samu is egyre sápadtabban ücsörgött mellette, a csuklóját szorongatta, mintha nem is lett volna férfi.

– Veszek magamnak egy üdítőt – közölte Frodó.

– Miért nem mész haza inkább? – kérdezte Samu. – Nem kell itt maradnod velem.

– Most épp... úgysincs mit csinálnom – vont vállat Frodó, majd hozzátette. – És ki tudja, lehet, hogy egy csinos kis nővérke is erre jár...

– És majd első pillantásra szerelembe estek, persze – forgatta a szemét Samu, azzal intett Frodó felé, mintha el akarná hessegetni.

Frodó fújtatva sarkon fordult, és végigcsörtetett a folyosón. Tényleg haza kéne mennie, Samu meg sem érdemli az ő nagyszerű jelenlétét. Végül csak az üdítőautomatáig jutott, a tükörképére bámult az üvegben.

Nem a lelkiismerete volt, ami nem hagyta nyugodni, mert lelkiismerete csak a melegeknek volt. A férfias büszkesége volt az, ami nem engedte, hogy itt hagyja Samut. Mégis mi történne Samuval nélküle? Frodónak úgy kellett tennie, ahogy a kereszteslovagoknak annak idején. Meg kellett védenie a gyengébbet. Még akkor is, ha az a gyengébb illető homoszexualitást terjesztett.

Végül két üveg vízzel tért vissza a váróterembe. Az egyiket Samunak nyújtotta, aki olyan bambán bámult fel rá, amilyen bambán csak ő tudott.

– Mi van? – forgatta meg a szemét Frodó.

– Semmi. – Samu direkt figyelt rá, hogy megsimítsa az ujjait, mikor elvette tőle az üveget, és Frodó megállta, hogy azonnal kirohanjon kezet mosni.

Samu csalódottan figyelte, ahogy egy „no homo" kíséretében visszaült a helyére, biztonságos két széknyi távolságot hagyva a fiú és önmaga között. Bár... Ha meg akarja védeni Samut, mint egy kereszteslovag, meg tudja védeni őt ilyen messziről?

Frodó csöndesen elmormolt magában egy imát, és egy székkel közelebb húzódott Samuhoz. Szűz Mária, magyarok szent anyja mentse meg a lelkét.

– Mi történt azzal, hogy közel jönni hozzám buzis? – kérdezte Samu.

– No homo – jelentette ki Frodó. – De meg kell védenem a gyengébbet.

Samu felnevetett. Először amióta leugrottak a tanáriból. Frodó szíve furcsán, élesen dobbant meg a mellkasában.

– Akkor kinyitnád nekem ezt, ó, erős Frodó lovag? – nyújtotta felé jobbik kezével az ásványvizes palackot Samu.

Frodó rábámult.

– Te miért nem tudod?

– Mert el van törve a kezem? – emelte meg a csuklóját Samu.

– Honnan tudod, hogy el van törve? Még be se hívtak.

– Meg sem tudom emelni!

– Jól van, add ide! – Frodó kikapta Samu kezéből a palackot, és lecsavarta a kupakot.

– Köszönöm, Sir Frodó – vigyorodott el Samu. Nagy kortyokban húzta le a vizet, és Frodó elfordította a fejét, hogy ne bámulja a fiú fel-lemozduló ádámcsutkáját. Na, nem mintha azt bámulta volna.

– Mennyi volt? – kérdezte Samu, miután befejezte az ivást.

Frodó megrázta a fejét.

– Hagyjad.

Samu csak megforgatta a szemét.

– Annyira azért nem vagyok gyenge, hogy ne tudnám kifizetni. Csak a csuklóm tört el.

Frodó nem felelt, a szemközti falra bámult, ami hányászölden fürdőzött a folyosó fényeiben. Samu fel-felszisszent.

– Fáj? – kérdezte Frodó óvatosan.

– Nem, jólesik! – dörrent rá Samu. – Persze, hogy fáj!

Frodó elhallgatott. Talán bocsánatot kellett volna kérnie Samutól. Talán fel kellett volna hívnia a szüleit. Talán... Nem, most nem kezdhet elérzékenyülni. Na, nem mintha ő heteroszexuális férfiként képes lett volna rá.

– A te ötleted volt, hogy kiugorjunk – mondta végül. – Az egész a te hibád.

Samu összeszorította az állkapcsát. Végre nyílt a szemközti ajtó, és behívták Samut, Frodó legalább addig is megszabadulhatott tőle. Volt ideje átgondolni, mi legyen – bár gondolkodni is csak a melegek szoktak.

Már negyed nyolc volt, vacsoraidő a Kovács háznál. Frodónak természetesen egészséges, férfias étvágya volt, és hát Samu valahol szintén egy férfi volt, még ha olyan mélyen is, hogy Frodó nem látta. Kellett nekik a táplálék.

Úgyhogy Frodó úgy döntött, átsétál a Sparba néhány szendvicsért. Mire visszaért, Samu már újra a folyosón ücsörgött. Meglepetten összerezzent, ahogy Frodó leült mellé.

– Azt hittem, itt hagyott, Sir Frodó.

– Hoztam neked szendvicset. Mit mondtak odabent?

– Hogy megröntgenezik, most arra várok. – Samu a combjának támasztotta a szendvics dobozát, ügyetlenül kapargatta róla a műanyagfóliát, amíg Frodó meg nem unta, és kivette a kezéből, kinyitotta neki.

– No homo – mondta, mikor visszaadta, és Samu felnevetett.

Egy ideig csendben majszolták a szendvicsüket, egy sonkásat és egy sajtosat, mert Samu buzis vegetáriánus étrendjének eleget kellett tenni. Frodó el sem bírta képzelni, hogy honnan szerzi a fehérjét.

– A szüleid nem aggódnak, hogy elsorvadsz hús nélkül? – kérdezte Frodó a sátáni szendvicsre bökve. Samu lenézett a kezében tartott utolsó falatra.

– Nem hiszem, hogy aggódnak miattam.

Frodó felhorkant.

– Pedig kéne, olyan szerencsétlen vagy.

– Néha jólesne, ja – vonta meg a vállát Samu.

– Legalább nem olyanok, mint anyám – mondta két falat között Frodó. – Soha nem hagy békén. Tipikus nő.

– Inkább te vagy tipikus szexista seggfej – vágta rá Samu. – Anyukád jófej. Ő ajánlotta fel, hogy lehessek nálatok.

– Na igen, még egy dolog, amiért felbosszant.

– Miért kell veled mindig veszekedni?! – csattant fel Samu, olyan hirtelen, hogy Frodó összerezzent. – Miért vagy ilyen... ilyen... ilyen! Régen nem ilyen voltál!

– Hát régen te sem voltál ilyen... ilyen homoszexuális!

Samu felpattant, egy zaklatott kört tett a székek körül, majd ledobta magát egy távolabbi székre. Frodó lenézett a kezében tartott szendvicsre. Lehet, hogy Samunak nem volt olyan kifinomult értékrendje, mint neki, de most tört el a csuklója. A fájdalom biztosan elvette az eszét, és nem volt igazságos Frodótól, hogy ilyenkor rázúdítsa a felsőbbrendű intelligenciáját.

– Milyen voltam régen? – kérdezte csöndesen.

– Kezdjük ott, hogy nem utáltál így – fújta ki az orrán a levegőt Samu. A rendelő ajtaját pásztázta türelmetlenül, mintha arra várt volna, hogy megmentsék a beszélgetéstől. – Legjobb barátok voltunk.

– Én erre azért nem úgy emlékszem...

– Felőlem letagadhatod. Attól még így van – vágott a szavába Samu. – Régen kedveltél.

– Én soha...!

– Hagyjuk – dőlt hátra a székén Samu. – No homo, meg minden.

Frodó megkönnyebbülten kifújta a levegőt. Örült, hogy ezt kimondták.

– Tényleg nem emlékszel rá, hogy barátok voltunk? – kérdezte Samu.

– Próbáltam elfelejteni – mormolta a cipőjének Frodó. – De igen, emlékszem. Ronda gyerek voltál.

Samu felé fordult. Frodó arcát fürkészte, mintha valami rejtvényt látna rajta, valami megfejthetetlent.

– Nem nekem volt bilifrizurám.

– Tudd meg, hogy az akkoriban nagyon divatos volt! – húzta ki magát Frodó. – A férfidivat csúcsa!

Samu csak nevetett.

– Akkoriban még aranyos voltál – jegyezte meg.

Frodó valami vörös forróságot érzett az arcában, a füle hegyében. Biztos a dühtől. A szégyentől. Samu csak bosszantani akarta, Samu csak hazudott, meg hát különben sem számított, mit gondolt.

– Mi van, elvitte a cica a nyelvedet? Illik megköszönni a bókokat, Sir Frodó – vigyorgott rá Samu, és most már tényleg betelt a pohár, már tényleg eljött a pillanat, hogy ráüvöltsön vagy valami. Mégsem jött ki semmi a száján, csak rekedt krákogás. Megköszörülte a torkát.

– No homo – suttogta.

Samu oldalra döntötte a fejét, és ördögien elvigyorodott.

– Tudod, akkor még bírtalak is. – Közelebb hajolt. – Nagyon bírtalak.

Frodó összeszorította a szemét. Samu kártékony melegsége tényleg felé irányult volna? De hiszen Samunak barátnője volt, látta azon a képen... Frodó már nem tudta, mit higgyen, ezért csak kóválygó fejjel kipréselte magából:

– És mi van a barátnőddel?

Samu összeráncolta a szemöldökét. Minden jókedv kiürült a tekintetéből.

– Hogy kivel?

– A barátnőddel. Akivel képed is van – mondta Frodó, és megint dobolni kezdett a lábával.

– Szóval te kutatsz a cuccaim közt, de isten ments, hogy átlépjem a kis demarkációs vonalad – szűrte a fogai közt Samu.

– Az más.

– Persze, mert neked mindent szabad, mi?

– Az más – ismételte Frodó. – Most az én szobámban laksz. Különben meg ha férfi vagy, simán tudsz velem csajokról beszélgetni. Szóval?

– Tudod, mit? Én mesélek a csajomról, cserébe te is mesélsz a tiédről. Deal?

– Deal – bólintott rá Frodó, akinek természetesen nem csak egy, hanem több csaja is volt.

– Igazából az ex-barátnőm – kezdte Samu. – Nagytályán egy suliba jártunk, ő eggyel felettem.

– Szóval egy idősebb nő – bólogatott Frodó nagyon okosan.

Samu felhorkant.

– Úgy is mondhatod, tiszta MILF.

– És?

– Mi és?

– Hogy van tovább? Miért szakítottatok?

Samu összeszorította a száját, a röntgenszoba ajtajára meredt. Az állkapcsa megfeszült, majd elernyedt.

– Együtt jártunk taekwandóra, ott barátkoztunk össze. Aztán elhívott cukrászdába Maklárra...

– Hogy mi? – Frodó köpni–nyelni nem tudott.

– Nem nagyon lehet semmit csinálni Nagytályán, úgyhogy mindig Maklárra vagy Egerszalókra mentünk...

– Nem, úgy értem, mi van? Ő hívott el téged? Miféle férfi vagy te? – hüledezett Frodó.

Samu elkínzottan megdörzsölte a homlokát.

– A lényeg – nyomta meg a szót –, hogy elhívott, és jártunk. És én azt hittem... Azt hittem, ő ért engem, és azt hittem, fontos vagyok neki, aztán...

Ekkor nyílt a röntgenszoba ajtaja, és Samut beszólították. A belőle áradó megkönnyebbülés szinte tapintható volt, és Frodó is fellélegzett egy kicsit. Samu feszengése rá is átragadt, a szíve hevesen dörömbölt a mellkasában. Persze csakúgy heteroszexuálisan.

Amikor Samu visszatért, Frodó még mindig tűkön ülve várta a történet végét. Már rá is kérdezett volna, de Samu olyan elgyötörtnek tűnt, hogy inkább befogta a száját.

– Tényleg eltört – jelentette be. – Asszem, ennyi a taekwandónak ebben a félévben.

Frodó ráharapott az ajkára. Káröröm helyett valami teljesen más ült meg a gyomrában, valami nehéz és hideg.

– Miattam? – csúszott ki a száján. Egyáltalán nem ezt akarta mondani, inkább meghalt volna, mintsem ezt kimondja, mégis kibukott belőle.

Samu rámeredt.

– Nem minden miattad történik, tudtad? – Dühösnek tűnt, pedig Frodó most igazán nem akarta bosszantani. Csak lehúzta őt a Nehéz és Hideg.

– Azért, mert rád estem, ugye? – firtatta tovább. Fogalma sem volt, bocsánatot fog-e kérni, de most már végre tudni akarta a választ.

Samu fáradtan legyintett.

– Már azelőtt el volt törve szerintem. Elrontottam az ugrást, nem figyeltem. Tessék, most röhöghetsz.

Frodó hátradőlt.

– Nem – dünnyögte. Nem tudta, mit akart tenni, de tenni akart valamit.

Csendben várták, hogy Samut behívják gipszelésre. Mire mindent elintéztek, Frodó észrevette, hogy öt nem fogadott hívása van a szüleitől, és Samuval valószínűleg már végképp lemaradtak a vacsoráról.

– Asszem, anyám elájul, ha meglát így – jegyezte meg Frodó, amint felszálltak a villamosra, és rendes fényben láthatta Samut és a begipszelt kezét.

– Majd biztos férfiasan elkapod – vont vállat a fiú. – Szerintem jobban érdekli őket, hogy veled mi van.

– Persze, és mit fogunk mondani anyukádnak?

– Majd hazudunk valamit.

– Például?

– Például, hogy meg akartalak csókolni, és ezért kilöktél az ablakon – vigyorodott el Samu.

– Csak a testemen keresztül!

– Megoldható – hajolt közelebb Samu, de Frodó arrébb iszkolt a félig üres villamoson. Egy néni úgy nézett rá, mintha bolond lett volna, Samu pedig csak nevetett. Frodó a hangjától úgy érezte, mintha a pokol tüzében égett volna. Alig várta, hogy a legújabb Hadművelete megtegye a hatását, és ő végre megszabaduljon Samutól és vele együtt a Nehéz és Hidegtől, a szívére nehezedő rettenetes súlytól és a bőrét nyaldosó elviselhetetlen forróságtól.