Régebbi, nyári sztori. Fura csomagok kezdtek hozzánk jönni. Pici, puha, bubis borítékba, és baromi sokat kellett érte fizetni.

Kolléganő: tuti koko van benne.
Én: lehet csillámpor is.
Kolléganő: szerintem nem, mert a feladó, meg a felvevő posta között vagy ötven kilométer van.
Én: arra járt, vagy ott dolgozik.

Már két hete jöttek, nagyjából hetente háromszor ilyen csomagok, a feladó mindig más volt, csak a címzett nem. Hát mondanom se kell, elég szakadt alakok jöttek átvenni, így kezdtem igazat adni a kolléganőnek.
Na újabb két héttel később beállít egy nő a rendőrséggel, lefoglalási paranccsal két ilyen csomagra, h nem adhatjuk ki. Illetve, ha jönne ezen kívül, hívjuk a járőrőket, az átvevőt meg tartsuk fel.
Nagyon reméltem, h utóbbira nem kerül sor. Hát de.
Kolléganőm nem tudom hogyan csinálta, de negyed óráig feltartotta, én meg sutyiba hívtam a megadott számot.
Manuszkám alig lépett el két méterre a postánktól mikor az áruház oldalsó bejáratán bejött két járőr, mutattuk neki, h ő az. Intett, h nyugi, majd mentek utána.
Állítólag, a pasi mikor a szembe jövő rendőröket meglátta, elhajította a csomagot, amit az egyik üzletből szedtek aztán össze.
Utána jó darabig para volt, h nem-e várnak meg minket munka után. Mondtam még egy ilyen ügy és felmondok.