Fiatal srác, húsz év körüli. Odaállt, kért borítékot levélfeladáshoz, adtam, kifizette, mondtam neki oldalt van pult, ott ki tudja tölteni. Elment, utána még volt egy ügyfél felvettem az egy darab csekkjét, majd senki.

Elnézek oldalra, látom a srác bizonytalanul ott áll és néz, majd megszólal.

Srác: Bocsánat, de nem tudom hogyan kell megcímezni.

Már itt fennakadtam a szemem.

Én: Ott a falon (ahol állt a pultnál) van kitéve minta, hogyan kell levelet címezni.

Nézi, nem látja. Mondom neki lejjebb. Kolléganő is csak figyel, majd mikor már harmadszor kérdezi meg a srác hol, kikelve magából.

Kolléganő: Ott magával szemben alul! Az a zöld boríték! (Igen, kolléganő kicsit türelmetlen fajta, de nem bírja, ha valaki ennyire szerencsétlen)

Na srác nagy nehezen megtalálta. Kitöltötte, hozzám jött vissza feladni. Kifizette távozott.

Kolléganő: Hova küldte a levelet?

Én: Pécsre.

Kolléganő: És az ilyenekből lesz diplomás, aki egy nyomorult levelet nem tud megcímezni!

Hát valahol igaza van, mert tényleg elkeserítő, hogy ennyi idősen nem tudta. És nem ő az egyetlen. Volt már nála idősebb olyan jó harmincas, aki szintén megkérdezte hogyan kell megcímezni a borítékot. Kolléganő megkérdezte tőle, miért még soha nem kapott levelet? Nem jönnek magának számlák? Az a pasi is csak elsunnyogott.

Amúgy tényleg katasztrófa ahogy néha megcímeznek egy-egy levelet. Mintha életükbe tényleg egyet sem kaptak volna. Nem tudom most hogyan megy, de minket annak idején általánosban megtanítottak borítékot címezni. Ez már nem képezi az oktatás részét?