Christa szemszög

Már két csendes hét telt el mióta tudok a közelgő anyaságomról. Hihetetlen érzés mikor tudod, hogy rövidesen minden más lesz. Azóta, hogy feldobtam a baba témát. Rivaille néha teljesen random a név kérdését hozza fel. Noha az ideg benne van, ha ketten vagy a társaságban vagyunk próbálja leplezni akárcsak én. A munka és a Solt-tal kapcsolatos helyzet majd nem elveszi a fél napjait, de a maradék figyelmét teljes egészben kiélvezhetem. Bár eleinte vonakodott, hogy ideiglenesen Ivan beköltözzön hozzánk nyugodtabbá is tette. Talán kezdi megemészteni a családom másik felét és ez jó. Most is éppen Hanji felé tartunk az első ultrahangomra. Mivel nem biztos, hogy ez az szarság megoldódna a pici titkom születése előtt nagyon agyalok, hogy mikor és hol mondjam ezt el. Bár magamban már döntöttem. Ma este a Cselédben ünnepeljük az első évfordulónk. Egy éve kérte meg a kezemet, elém térdelt és nyílvánoság előtt vallott nekem szerelmet. Tökéletes lesz.

- Mikhail nagyon az idegeimre ment már az indulásom előtt.

Zökkentett ki Ivan az elmélkedésből.

- Hm? Mivel?

- Egyből olyan marhaságokat kérdezett. Hogy nagy baj van-e? Veszélyben vagy-e? A legjobb az volt, hogy Ő is jöjjön-e? Á kiakasztott.

- Még csak az kellett volna. Rivaille lelőtte volna, amint elkezdett volna drámázni.

- Szerencsére hamar megbarátkozott velem.

-A sógora vagy. Természetesen elfogad. Mikhail-t is elfogja.

Mosollyal fordult be Hanji utcájába és ahol le is állítottam.

- Szóval most kihez megyünk?

- A nőgyógyászomhoz.

Oké szegény bátyó ezután vörös fejjel kísért fel a rendelőhöz. Hanji az ajtót kivágta és széles mosollyal invitált be.

- Dobroye utro.(Jó reggelt)

Mondta Ivan kicsit megbiccentve a fejét ami Hanji-nak igen csak kedvére volt.

- Hogy vagytok?

- Egész jól, nincsenek rosszulléteim.

- Ennek örülök. Akkor vetkőzz csak le és elvégezzük a szükséges vizsgálatokat.

- Mesélsz mi történt közted és a Rendőr parancsnokunk között? Rivaille mesélte, hogy haza hozatta a feneked.

Erre Hanji picit elpirult.

- Hát nagyon semmi extra. Beszélgettünk. Tudod mi hárman régen mindig együtt voltunk. Rivaille és Erwin apjai legjobb barátok voltak. Én pedig mindig szerettem csapongni az esti Rómában és megismerkedtünk. A csapat tagja lettem. Aztán egyszer történt valami. Ami mindent megváltoztatott. Ezt mondjuk inkább kérdezd meg tőle.

Felfeküdtem a csikóra és hagytam, hogy csinálja a dolgát.

- De gondolom másra vagy kíváncsi?

Nézett fel vigyorogva.

- Talán hülyeség volt vagy nem tudom. Hagytam, hogy felkísérjen és hagytam, hogy a régi érzelmeim felszabaduljanak. Szóval igen, Erwin velem töltötte az éjszakát.

- Hát gyanús is volt milyen szép a bőröd.

Nevettünk fel. Hanji a képernyőre mutatott. Elhomályosodott a tekintettem a könnyeimtől.

- Milyen picike.

- Erős. Nincs semmi baj, de folyamatosan nézzük.

- Ma te is jössz ünnepelni a Cselédbe ugye?

- Persze "Blondy baby".

Kacsintott idézve a névtáblám.

- Jó mert ma elmondom, hogy mi a helyzet.

- Azt hittem nem akarod terhelni Őfelségét. Vagy nem tudsz tovább várni?

- Sokat gondolkoztam rajta. Félek, hogy ez a dolog nem fog megoldódni. Jobb ha tudja. Képzeld el mióta felhoztam neki a baba dolgot.

- És?

- Múltkor szeretkezés után azon gondolkodott hangosan, hogy lehetne Nile a neve ha fiú.

- Ó akkor örömhír lesz. Szerintem is jobb lesz ha elmondod neki. Feltud időben nőni a feladathoz.

- Ez is igaz.

- A testvéred meddig marad?

- Amíg Solt és a dolgai rendeződnek.

- Rivaille?

- Egészen megbarátkoztak. Bár ha nincs szükség az őrzésemre, Ivan előszeretettel járja Rómát vagy edz.

- Ühm, jól van Christa akkor rendbe vagyunk. Vigyázzatok magatokra, majd este tali.

- Rendben. Te is Hanji.

Elbúcsúztunk és elindultunk a kampuszra. Tudom Rivaille nem örül, de magával se vihet ha dolgozik. Így egy kicsit külön életet is élek.

- Bekísérjelek?

- Nem, csak az anyagok miatt jöttem be és egy kis kutatást is végzek. Kb egy óra addig menj csak ebédelni.

- Hozok kaját. Te mit ennél?

- Pizza sok-sok csípős öntettel.

Miután elkértem a jegyzeteket a tételekkel bevonultam a könyvtárba. Egy kis ügyeskedéssel sikerült belépnem a tanári adatbázisba és belemerültem Solt életébe. Semmi extrát nem találtam, de nem is lepődtem meg. Kivéve egy dolgon. Elvállt? Sose beszélt ilyesmiről. Talán ez történt a múltban? Picit agyaltam majd tárcsáztam Erwint.

- Szia Christa. Baj van?

- Szia, Erwin lehet utána nézhetnél Solt ex feleségének.

- Volt felesége?

- Igen, lehet Ő tudna valamit ami nyomként szolgálna.

- Megpróbálok utána nézni, neked vagy a férjednek küldjem el?

- Nekem, azután majd átbeszélem vele és persze neked is szólok.

- Azt megköszönöm. Vigyázz Christa.

- Persze.

Még egy kicsit keresgettem. Kifele eszembe jutott, hogy a teremből is el kellene hoznom pár cuccom. Elég nagy pech, ugyanis az osztályszakosodás szerint külön lett szedve. Nem sok órán vagyunk együtt a csajokkal. Meg persze mind hárman éljük az életünket. Olyan nosztalgikus itt az előadó terembe lenni. Emlékszem ahogy az első szemesztereken szinte nyáladzva figyeltem ahogy Solt kecsesen mozog és beszél. A lányok nem is kevésszer basztattak emiatt. Ahogy néha lopva találkozott a tekintetünk. Elvesztem íriszei arany fényében. Fogtam a karton dobozt a cuccaimmal és elindultam kifelé. Az ajtó megnyílt Solt és az iskola titkár volt.

- Tiszteletem Professzor úr. Szia Ostara.

Kiakartam menni, de Solt a vállamra tette a kezét. Felnéztem rá. Karikásak voltak a szemei és fáradt volt. Megviselte a seb amit Hanji okozott. Még most is megszakad a szívem. Hogy tehette, én szerettem Őt.

- Kérem kisasszony maradjon egy percre.

- Rendben.

- Köszönöm Ostara drága, de már lett segítségem.

- Bármikor Professzor úr.

Mosolygott rá Ostara és elment. Becsukta az ajtót majd elkezdett a tanári asztalnál pakolni. Nem bírtam a kínos csend.

- Solt?

Elmosolyodva rám nézett.

- Azt mondtam Hanji-nak, hogy legközelebb nem habozom. Megöllek, hogy ne legyen semmije se. Mert tőlem is elvette akit szerettem. Ezzel együtt most már félsz tőlem?

Letettem a dobozt és felültem az első padsorra, oda ahova a karnevál után ültem.

- Nem.

Mondtam a hangom még is beleremegett. Hormonok miatt pedig folytak a könnyeim. Hormonok? Dehogy azért sírtam, mert nem tudtam mi lesz.

- Hát persze, hogy nem.

Mosolygott rám fájóan.

- Édes Christa-m. Emlékszem mikor ugyan így ültél azon a helyen. A karnevál után. Majdnem beestél a padsorba úgy besikerült csiccsentened.

- Emlékszem. Megakartalak csókolni, de nem engedted.

A nadrágomba markoltam és próbáltam nem sírni. Újra rá néztem, próbált bennem olvasni.

- Miért támadtál rá Hanji-ra?

- Ne foglalkozz ezzel. Elmegyek, ez az istenverte ország mindent elvesz.

- Hiszen te hány embertől vetted el a jövőjét? Elloptad akik lehetek volna, sikeres a munkában, híresség, anya.

Fakadtam ki és persze az arcán széles mosoly terült el.

- Anya? Tehát ez az oka.

Elfehéredtem, a stressztől pedig megint rosszul lettem. Megrázta a fejét és oda hozta a kukát. A hátam simogatta és megszólalt.

- Eleinte úgy gondoltam te sem leszel több egy újabb kertbe ásott kincsnél, de tévedtem. És már megint, megint képes voltál meglepni. Te egy csoda vagy Christa.

- Tudod Solt. Mikor Rivaille azt mondta nem vagy olyan nemes, mint ahogy nekem mutattad magad, nem akartam hinni neki. Képtelen gondolat volt csupán.

- És most? Hiszel neki?

- Sajnálom, hogy igaza lett.

- Vörösbegyem minden érmének két oldala van. Kérdezd meg a férjed mi történt a feleségemmel.

A hideg ujjaival letörölgette a könnyeim.

- Legyen sok örömöd a gyermekedben. Mond csak ki az apja?

- Hogy jössz ehhez? Ha akarnám Ivan itt helyben.

Elhallgattam, mert csak most fogtam fel mit akartam mondani. A mosoly nem akart lekopni az arcáról.

- Igen te egy igazi Királynő vagy! Amint féltve érzed magad támadsz és igazad is van. Mert nincs hatásosabb védekezés, mint a támadás. Sohase változz meg, mert te így vagy tökéletes.

- Ha ennyire tönkre akartad tenni miért vártál eddig?

Nem értettem, én semmit sem értek már.

- Mert nem volt semmije ami hiánya fájdalmat okozott volna neki ennyi. Most is itt van a lehetőség és mégis nem tudom rávenni magam, hogy elvegyem tőle.

- Hazudsz! Félsz mert tudod, hogy ha ártasz nekem akkor nincs olyan hely a világban ahol nem találnak meg. Akár az orosz, az olasz, a japán, vagy a kínai maffia. Mivel én összekötöm mind a négyet.

Az arcomra simította jég hideg kezét. A mosolya olyan volt mint egy kígyóé ami elgondolkodott, hogy falja fel a prédáját. Újra elárult. A telefonom megcsörrent, Armin hívott.

- Szia.

- Historia és Annie kórházban van.

- Mi?

- Valaki robbanószert helyezett a kocsira. Nem életveszélyes, de megviselte őket.

- Máris megyek.

Remegtem, Solt pedig elégedetten méregetett.

- Ha akarod ha nem szép lassan meggyűlölőd, ahogy engem is.

Nem gondolkodtam, elsötétült minden, nem is emlékszem. Solt az arcára fogta a kezét ami alatt kivehető volt a kezem nyoma, vissza ment az asztalhoz.

- Vörösbegyem talán indulnod kellene, mielőtt még valami fontosnak baja esik.

- Gyűlöllek!

Kirohantam Ivan-hoz és már indultunk is. Gyűlölni? A kezembe temettem az arcom és próbálok megnyugodni. Majd mint a bolond tárcsáztam Rivaille-t.

- Christa, menj a kórházba. Mi pedig megtesszük amit meg kell.

Nem érkeztem beleszólni, mert kinyomta. Nem érkeztem és nem akartam megmondani hol van. Nem számít, mert valóban meg kell valakinek tennie és ez nekem kell csinálnom. Úgy ahogy azt jónak látom, ahogy jónak érzem.

Bocsi Zsizsikéim a csúszás miatt, de hát na ember tervez Isten végez.