A vég.

1. Emphatica fehér földjei

A Dalszerző halott,
A penge reá esett,
Elvíve őt a fehér földjeire
Emphaticának,
Az Ártatlanságnak.
Emphatica.
Ártatlanság.

2. Otthon

Az álmodozó és a bor,
Egy költő rímek nélkül.
Egy megözvegyült író láncokkal Széttépve a Pokolban.

Egy utolsó tökéletes versszak,
De mégis régi, jól ismert dallam.
Oh Krisztusom, mivé lettem én?
Vezess haza engem.

Menj el, fuss el, repülj el!
Vezess engem az álmodozók rejtekhelyére.
Nem sírhatok, mert a váll többet sír.
Nem halhatok meg, szajhája vagyok e világnak.
Bocsáss meg, de két arcom van,
Egy a világnak és egy az Úrnak,
Ments meg!
Nem sírhatok, mert a váll többet sír.
Nem halhatok meg, szajhája vagyok e világnak.

Ott volt az otthonom,
Majd a Menny rétjein.
Kalandokkal telt napok,
Mosollyal díszített arcok.

Kérlek, egy szót se többet,
Gondolatok egy elválasztott fejből,
Nincs több imádkozás!
Szólj, ha a szívem a jó felé áll.
Vezess haza engem.

3. A Csendes-óceán

Szikrázva a táj
Türkiz vízeséssel.
Szépség alatt lapul,
A Mindenkori Szabadság.

Takarj be kérlek
A kék ég alá,
A fájdalmam alá,
A zivatar alá.
Jóéjt csók időben egy gyermeknek,
Lengő inga az én altatóm.

A parton ülve reménykedtünk,
Ugyan azon sápadt holdfényben,
Melynek irányzó fénye titeket választott,
Mindannyiótokat.

Félek, retteget hogy megint megerőszakolnak újra és újra és újra.
Lehet egyedül halok meg, de szeretve.
Eleget éltél ahhoz, hogy halld a puskák ropogását,
Elég ideje, hogy ordítva kelj fel az éjszaka közepén,
Hogy lásd, ahogy a barátaid elárulnak téged.
Már évek óta ebbe az oltárba vagyok szorulva,
De mostmár csak három percem van, és ketyeg.
Csak azt remélem a dagály felkap engem,
Én megadja a halált, melyre oly régóta vártam.

4. Sötét Passió Játék

Krisztus jobbján lévő rabló,
Ketté vágva-gyilkosság.
A világ ma felvidul,
Ahogy lakodalmat ülnek a rothadó költőn.

Mindenki temesse sajátját,
Ám nincs csomag a Kőszív temetéséhez.
Mostmár otthon van a Pokolban,
Jól szolgálja.
Levágva lészen a harangja.

A napkelte sütött az oltárra,
A sötét passió játék utolsó darabja,
Eljátszva a barátai által szégyen nélkül,
Ahogy jöttek, ráköptek a sírjára.

Ezen a napon, az Urunk 2005-dik évében
Tuomas elhivatott ez árnyékvilágról.
Nem sírt többé minden szépséges nap végén.
A zene, mit írt, régóta nem hordozott csendet.
Holtan és meztelenül találtak rá,
Egy mosollyal az arcán és 1000 oldal kiradírozott szöveggel.

Ments meg!

5. Édesanya s Édesapa

Nyugodj meg kisfiam,
Itthon vagy már.
Ó mondd, mikor váltál ily rideggé?
A penge továbbra is ereszkedni fog.
Csak melengető szeretetemre van szükséged.

Keresd a szépséget, találd meg partodat.
Próbáld megmenteni őket mind, ne vérezz többet.
Oly mély óceán lakozik a szívedben.
A végén úgy is mindig
Szeretni foglak.

A kezdet.

(Nightwish, The Poet and the Pendulum.
Tuomas Holopainen, 2007)