Fel sem fogtam, hogy mi történt. Délután három órára értünk haza Liammel, de már akkor szembesültem azzal, hogy az internet tele van rólam és Nicholasról készült képekkel. A lélegzetem is elállt, amikor megpillantottam a tópartos képünket. Ha kávét ittam volna, akkor biztos, hogy félre nyeltem volna, mert ledöbbentett a hír. A kép intim volt. Nem tudtam, hogy a lesifotósok mennyit láttak a jelenetből, de biztos voltam abban, hogy végig nézték azt, hogy Nicholas a mellemet simogatja. Miközben én belefeledkeztem az érintésbe és az érzésbe amit kihozott belőlem, addig valahol a fák közül lefényképeztek minket. Szégyelltem magam. Egyrészt azért, mert az új hír milliókhoz jutott el, másrészt pedig azért, mert ez nem én vagyok. Nem értem, hogy sikerült Nicholasnak közel férkőznie hozzám. Azt hiszem, hogy túlságosan gyenge voltam ahhoz, hogy ellökjem magamtól. Azt hiszem, hogy a szingli életnek köszönhetem, hogy vágytam egy igazi férfi érintésére. Nicholas egyszerűen csak kihasználta a helyzetet és a sebezhetőségemet. Milliószor megnéztem a képet, de a tekintetem könnybe lábadt.

- Kérsz melegszendvicset, kicsim? - sétáltam a konyhába Liamhez, aki a kanapén ült és egy színes képregényt olvasott. Liam kék színű pizsamában volt. Barna haja vizesen tapadt a homlokára. Fél szemmel felém pillantott, majd egy fejrázással jelezte, hogy nem kér. - Esetleg kakaót? - próbáltam beszélgetni vele, de ma este Liam nem volt nyitott velem. Sóhajtva leültem mellé, majd a Superman képregényre pillantottam. - Sajnálom azt ami ma történt - suttogtam a félhomályban, miközben Lulu, a tengerimalac szénát ropogtatott. - Nem akartalak elfelejteni - fürkésztem a gyönyörű arcát. Liam rám emelte gesztenye barna tekintetét. A csillogó szempárról Nicholas tekintete jutott eszembe, ezért kicsit zavarba jöttem, de hamar összekaptam magam.

- Semmi baj, anya - sóhajtotta, majd felém fordult és szorosan hozzám bújt. Beszívtam a fiam illatát, majd puszikat nyomtam a homlokára. - Nicholas bácsi tetszik neked? - a fejemet rázva elhajoltam tőle, majd összeráncoltam a szemöldököm. A helyzet bonyolult volt. Ott a tóparton történt valami, ami összeköt minket. Ez sok mindent jelentett, de mégis semmit. Jelenthette azt, hogy érez irántam valamit, és azt is, hogy csak szórakozott velem. Nicholas Collins nehéz eset. Olykor beképzelt és arrogáns, néha pedig aranyos és szeret beszélgetni. Talán ez miatt kedveltem meg. Nem szeretem, de nem is közömbös a számomra. - Mert szerintem Nicholas bácsi nagyon jó ember! - suttogta mosolyogva.

- Persze, hogy jó ember - simogattam a haját. - De ne beszéljünk róla, kicsim - biccentettem oldalra a fejem, miközben az óra este kilenc órát mutatott. - Tetszik a képregény?

- Persze, hogy tetszik! Superman itt ölte meg a szörnyet! - ujjával egy színes képre mutatott. Mosolyogva a fiam arcát fürkésztem, miközben felsóhajtottam.

- Elég vagyok én neked? - suttogtam óvatosan. Liam gúnyos vigyorra húzta ajkát, majd az ajtó felé pillantott, mert csengettek. - Kinyitom - ekkor felállt és szapora léptekkel igyekezett az ajtó felé. Nem tudtam, hogy ki lehet az ilyen későn, ezért összeráncolt szemöldökkel álltam meg Liam mellett, aki ajtót nyitott. Az ajtóban Nicholas Collins állt. Annyira meglepődtem, hogy hunyorogva fürkésztem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy biztos, hogy Nicholas áll az ajtóm előtt. Nicholas hétköznapi ruhát viselt. Még nem láttam őt sima pólóban és mackó nadrágban, ezért kicsit feltűnően fürkésztem a Nike pólóját és a fekete nadrágját. Nicholas a kezében forgatta a kulcsot, majd megtámasztotta magát az ajtófélfánál. A szívem mintha reagált volna a közelségére. Mintha vonzott volna.

- Szép estét - suttogta zavartan, miközben köztem és Liam között kapkodta a fejét. A baj az volt, hogy nem volt itt dolga ennek a pasinak. Semmi keresnivalója nem volt itt, ezért a fiam elé álltam és próbáltam határozottan elküldeni őt. - Ne küldjön el, szépen kérem - tette fel a kezét óvatosan.

- Szépen kérem, hogy távozzon! - mutattam a kapu elé parkolt fekete luxus autóra. Nem tudtam, hogy Nicholas Collins miért jött el a házamhoz. Azt sem tudtam, hogy miért töltök vele több időt. Nem értettem, hogy Liam miért kedveli őt. Ezek a dolgok nem jelentettek jót. Sírást és szívfájdalmat. Ezek várnak rám, ha Nicholas nem hagy békén.

- Nagyon sajnálom azt, ami ma történt - suttogta, hogy csak én halljam.

- Nicholas bácsi! - lépett mellém Liam, majd megfogta a kezemet. - Kérsz kakaót?

- Imádom a kakaót - nézett mélyen a szemembe. Ez nagyon nem jó ötlet. Nem tudom, hogy Liam miért szeretne közelebb kerülni hozzá. Nekem az a legjobb, ha lehető legtávolabb kerülök Nicholas Collinstól és a páratlan személyiségétől. Nem akarok lapátra kerülni. Ekkor egy kicsit előre hajoltam, hogy Liam szemébe tudjak nézni.

- Nicholas bácsi sajnos nem ér rá! - suttogtam. - És neked is ágyban a helyed! Nyomás! - nyomtam egy puszit a homlokára, majd mosolyogva néztem, hogy felsétál a lépcsőn. Miután megbizonyosodtam arról, hogy ketten vagyunk, mérgesen feltettem az ujjam és közelebb léptem Nicholashoz. - Menjen el innen! Egyáltalán miért jött ide ilyen későn? - sziszegtem a fogaim közt. A kicsi lámpa halvány fénye megvilágította Nicholas arcát. A látványa a földbe tiport és azonnal levett a lábamról. A haja nem volt beállítva, helyette pár tincse egyszerűen csak a homlokához tapadt. Furcsa volt találkozni ezzel az oldalával is.

- Igazából csak azt akartam megkérdezni, hogy hogy van - ekkor széttárta a karját, majd a kocsikulcsot tartva, feltette a kezét. - De értem én! Nem akarja, hogy itt legyek - lépett hátra egy lépést.

"Ne! Maradj itt! Maradj még egy kicsit!"

- Ezt eltalálta! - lesütöttem a szemem és könnyeim közt néztem, hogy fél testtel megfordul, majd a Welcome feliratú táblát fürkészte. - De pontosan miért is jött? - átkozni fogom magam a döntésem miatt, de nem akartam, hogy Nicholas elmenjen. A szívem azt súgta, hogy ne engedjem el, az eszem pedig tiltakozott ellene.

- Sajnálom, hogy felkerült a kép az internetre- támaszkodott neki az ajtófélfának. - Ez nekem is kellemetlen - biccentette oldalra a fejét. - Egy részt mérges vagyok, mert ez az a hely, ahova mindig megyek, ha egyedül szeretnék lenni!

- Más részt? - sóhajtottam feszülten.

- Más részt felkeltette a figyelmemet az, hogy szerintük jól nézünk ki együtt - ekkor az ajkamra haraptam, hogy ne lássa rajtam azt, hogy mosolygok. - Jenna! Az a kép magáért beszél - fürkészte az arcomat. - Holnapra a nevét is tudni fogják! Cikkeket és képeket fog látni magáról az interneten! Azért jöttem, hogy felkészítsem magát arra, hogy nem lesz kellemes hét - ekkor megrázta a fejét. Figyelmesnek tartottam, hogy azért eljött hozzám, hogy figyelmeztessen. A baj csak az volt, hogy ez miatt csak jobban vonzódtam hozzá.

- És maga mit gondol? - húztam össze a szemem. - A történtekről és a képről - nyeltem egyet, miközben felkészítettem magam arra, hogy a válasz valószínűleg nagyon fog fájni. Hiába reménykedtem egy olyan dologban, ami lehetetlen. Reménykedtem abban, hogy kedvel engem, de egy belső hang azt súgta, hogy ne legyek nevetséges. Nicholas fajta pasik elvárják a nőktől a tökéletességet. Nicholas soha nem adna esélyt egy olyan nőnek, mint én. Én nem vagyok modell, nincsen tökéletes hajam, és plasztikáztatott cicim.

- A kérdésével meglepett - köszörülte a torkát. - Azt gondolom, hogy a lesifotósok rosszkor voltak rossz helyen - ekkor felvonta a szemöldökét. Lesütöttem a szemem, mert olyan választ kaptam, amire számítottam. Semleges választ. Neki nem jelentett semmit. A majdnem csók...az ölelés...már elfelejtette.

- Igen! Ezt én is így gondolom! Öhm...köszönöm, hogy figyelmeztetett engem - fogtam meg az ajtó szélét, jelezve, hogy az én részemről vége a beszélgetésnek. Nicholas végig nézett rajtam, majd felsóhajtott.

- Ebben szokott aludni? - mutatott a Tom és Jerry pólómra és feltűnően rövid nadrágomra. Egy határozott bólintással jeleztem, hogy igen. - Ez nagyon cuki - ráncolta a szemöldökét, majd hirtelen tovább folytatta. - Tudja mit? Szívesen megiszok egy kakaót - ekkor közelebb lépett hozzám, de én váratlanul a mellkasára helyeztem a kezem.

- Menjen haza, Nicholas!

-Tehát nem szeretné, hogy maradjak? - hajolt közelebb, majd a fejem mellett a lépcső felé pillantott. - Jó fiú leszek! - ekkor a tekintete megállapodott a combomnál. - Talán - tette hozzá halkan. Nem akartam, de önkéntelenül is elnevettem magam. Talán emiatt is kedveltem meg Nicholast. - Csak egy kakaó!

- Tényleg kakaót szeretne inni, Nicholas?

- Nincsenek nagy elvárásaim, kedves Jenna - tűrte a fülem mögé az egyik hajtincsemet. Mielőtt beengedtem volna, kimondtam azt, amit gondoltam.

- Miért csinálja ezt velem? - suttogtam halkan. - Azt szeretné, hogy én sírjak a végén? - biccentettem oldalra a fejem, de ekkor váratlan dolog történt. Nicholas egy óvatos mozdulattal megsimította az arcomat a szemem alatt. Hüvelykujja védelmezően cirógatta a bőrömet, miközben közelebb éreztem őt a szívemhez.

- Nem, Jenna - suttogta halkan. - Én csak azt szeretném, ha meghallgatna!

- Az attól függ, hogy mit szeretne mondani - fürkésztem az ajkát. Megrészegülve fürkésztem, hogy nyelvével megnyalja hófehér fogát, majd halkan elneveti magát.

- Beszélgethetnénk a ma történtekről! - pillantott előre. - Vagy arról, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem a mosolya, vagy az illata - hajolt közelebb, majd orrát a halántékomhoz nyomta. - Arról is beszélhetnénk, hogy milyen érzés volt a karjaim közt tartani - libabőrrel érzékeltem, hogy karjával átkarolja a derekamat, majd közelebb húz magához. - Emlékszik, igaz? - támasztotta meg óvatosan az arcomat. - Amikor nő és férfi vágyik egymásra - közelebb hajolt hozzám, ajka csak pár centire volt tőlem. Bármit megtettem volna azért, hogy megcsókoljon, hogy végre érezhessem az ajkát, amire annyira vágyok. - Jenna! - biccentette oldalra a fejét. - Nehéz eset vagyok, de, ha azt mondom, hogy nő iránt még nem éreztem ilyet, akkor az úgyis van - ekkor lassan hozzám hajolt, a szememet boldogan lehunytam, felkészültem az ajkára, de ekkor rezgett a telefonja a farzsebében. Az ajkát beharapva mélyen a szemembe nézett, majd tartotta a szemkontaktust és felvette a telefont. - Nicholas Collins - mondta, majd hátra lépett és a szemöldökét ráncolva a hajába túrt. Minden olyan gyorsan történt, hogy csak álltam és néztem. Néztem, hogy leteszi a telefont, majd mélyen a szemembe néz. Láttam, hogy az ajkát összeszorítja, a fejét kicsit megrázta. Mintha könnyek csillogtak volna a szemében. Talán valami baj történt. Nicholas! Szinte lassított felvételben láttam, hogy hozzám lép, egy puszit nyom a homlokomra, majd egyenesen az autójához fut.

A kérdés már csak az, hogy mi történt ami miatt el kellett mennie...