- Szia, Billy! Az otthoni telefonról hívlak! Nem emlékszel, talán bent felejtettem a telefonomat? - korán reggel a vállammal a fülemhez szorítottam a telefont, miközben a konyhában pirítottam a zöldségeket. A fakanállal óvatos mozdulatokkal fordítottam a forró olajban, miközben az üvegtányér felé pillantottam, amibe kicsi csíkokra vágtam a húst. Billy ásított, ezért sziszegve elhúztam az ajkamat. - Bocsi! - dobtam félre a fehér konyharuhát. - Nem tudtam, hogy még alszol! - tűrtem fel az ingemet.

- Öt óra van, Nicholas! - morogta a készülékből. - De te miért keltél ilyen korán? - motyogta. A ropogósra pirult zöldségek mellé óvatosan beletettem a csíkozott húst és megkavartam őket a serpenyőben.

- Szeretek korán kelni - pillantottam az ablak felé. - Érdekelne, hogy hol van a telefonom - emlékeztem vissza a tegnap éjszakára. Éjfél után végeztünk a forgatással. Hulla fáradtak voltunk, sajnos majd újra el kell próbálunk, mert nagyon szar lett. A felvétel tökéletes lett, viszont érezni lehetett, hogy nem adtam bele mindent a szövegembe. Egyszer ásítottam is, akkor Billy szó szerint a haját tépte. - Azt tudom, hogy Liam játszott vele utoljára!

- Akkor lehet, hogy a fiúnál maradt - kijelentésére felvontam a szemöldökömet, miközben a derekamat a konyhapultnak támasztottam. - Én nem figyeltem, de feltűnt volna egy otthagyott kék színű telefon - magyarázta, miközben fél füllel hallottam, hogy a feleségének köszön.

- Tudod, hogy hol lakik Jenna?

- Na ne viccelj! Ennyire rá vagy kattanva a csajra? - nevette el magát. - Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy kifejezetten gyönyörű! Elegáns, vékony és fhuu azok a...

- Csak mondd meg, hogy hol lakik! Keresd meg az önéletrajzát, mert kell a telefonom - vigyorogtam, majd letettem a régi készüléket az asztalra, majd hunyorogva pillantottam az üveg felé. A nap első sugarai megjelentek a dombok mögött, sárga színűre festette az égboltot. Hunyorogva felsóhajtottam és végignéztem a napfelkeltét. Gyakran megfordul a fejemben, hogy mi lett volna, ha minden máshogy történik. Talán boldogabb lennék? Talán egy irodában ülnék és kávét kortyolnék a monitor előtt? Gyerekkoromban tettem ígéretet édesapámnak, hogy én is színész leszek, hogy büszke lehet rám. Gyerekkori álmom volt a nyomdokaiba lépni, azt akartam, hogy a tehetsége bennem éljen tovább. Most, hogy feltörekvő színész vagyok, nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ezt akartam- e. A munka, az éjszakai forgatások és az a rengeteg oldal a forgatókönyvben megöli a maradék életerőmet is, de próbálok helytállni, hiszen megígértem az édesapámnak, hogy egyszer büszke lesz rám. Miután rezgett a telefon, a kezembe vettem és vigyorogva leolvastam jenna címét. - Ez könnyen ment! Köszi, Billy! Jövök eggyel! - szagoltam bele a levegőbe. - Basszus a csirke! - vettem a serpenyőt a kezembe.

Jenna egy nagyon aranyos és letisztult lakásban él. Nem olyan, mint az én lakásom. Sokkal kisebb, az ablakai kicsit régiek, a festék már lekopott róla, de a háznak volt egy különleges hangulata, ami azonnal megtetszett. Miután leparkoltam a rózsa bokorral benőtt kerítés előtt, a régi zöld kapu felé sétáltam. A kapu résnyire nyitva volt, ezért a napszemüvegem mögött hunyorogva léptem be a kiskertbe. A kertben kerti törpék és műanyag kacsák sorakoztak egymás mellett. A régi tavat zöld nádas ölelte körbe. - Nekem is kell egy tó - suttogtam, majd megálltam a fehér ajtóra rögzített welcome feliratú lila tábla előtt. Kopogni sem volt időm, de hirtelen nyílt az ajtó, és Jenna lépett ki rajta egy zsák szeméttel a kezében. Egyenesen nekem jött, ezért nagyokat pislogva próbáltam észhez térni. Kettőnk közül ő volt az, aki meglepődött, hiszen a zsákot a földre ejtette, majd a vizes tincseit hátra túrva végignézett rajtam. Ő egy fehér köntöst viselt. Alaposan végig néztem a lábán, a combján és a köntösön, ami testét takarta.

- Jaj nekem! Ez egy rémálom! Biztos, hogy csak álmodok! Nem állhat az ajtóm előtt Nicholas Collins! - homlokára helyezte a kezét, közben láttam, hogy mosolyog. Értettem a célzást, ezért kicsit előre hajoltam.

- Nekem pedig egy álmom teljesült azzal, hogy egy szexi köntösben nyitott nekem ajtót - ekkor mérges pillantásokkal ajándékozott meg, miközben a válla mellett a nappai felé pillantottam. Fehér kanapé, kicsi dohányzóasztal és a fal mellett található elegáns könyvespolc foglal helyett. A lakásnak volt egy különleges kisugárzása, ami arra késztetett, hogy menjek be mert biztos, hogy szeretni fogom.

- Mit keres maga itt!? - suttogta, mintha nagy baj lenne az, hogy a lakásához jöttem.

- A telefonomért jöttem - tártam szét a kezem. Mélyen a szemébe pillantottam, miközben tekintetem lecsúszott az ajkára, nyakára majd a dekoltázsához.

- Ne nézzen már! Mit képzel?! - húzta jobban magára a fehér köntöst.

- A maga hibája, hogy ilyen villantós darabban van! És mit szólnának hozzá a szomszédok? - néztem szét. - Menjünk inkább be! Jó? - helyeztem félre a szemetes zsákot, majd ördögien mosolyogva betoltam Jennát a lakásba, aki természetesen nem hagyta szó nélkül a viselkedésemet.

- Mégis mit képzel?! Ez az én lakásom! Kifelé! - suttogta a csukott ajtóra mutatva. Kicsi közelebb hajoltam hozzá, majd oldalra biccentettem a fejem.

- Tetszik a lakása!

- Biztos, hogy nem olyan nagy és letisztult mint a magáé! - összefonta maga előtt a karját, miközben csípőre helyeztem a kezem. Jenna hátra túrta a vizes haját, majd sóhajtva a fa lépcső felé pillantott. - Liam még alszik, de megnézem, hogy nála maradt -e a telefon! Tegnap este elaludt a kocsiban, nem tudom, hogy a zsebében maradt-e - a lépcső felé igyekezett, közben csípője kecses mozgását figyeltem. Jobban is megnéztem volna magamnak, de hirtelen hátrafordult, és feltette a mutatóujját. Az már biztos, hogy Jenna szeret fenyegetőzni. - Addig maradjon itt és ne nyúljon semmihez!

- Oké!

- Komolyan mondom! Semmihez! - ekkor feltettem a két kezem. Jenna összehúzott szemekkel felsétált a lépcsőn, miközben levettem a cipőmet és mezítláb igyekeztem a könyvespolc felé. Annyira siettem, hogy zoknit sem húztam magamra, de ilyen melegbe nem is kívántam. Az ingemet feltűrtem a könyököm felé és összehúzott szemekkel Jenna könyveit néztem.

- Ez mind régi darab - suttogtam, miközben ujjamat végig vezettem a barna és szürke borításokon. - Ez nagyon sok könyv - suttogtam, miközben oldalról mozgást vettem észre, ezért a vállam felett a padló felé pillantottam, de olyan dolgot vettem észre ami meglepett. Egy kicsi, négy lábon szaladgáló fehér tengerimalac igyekezett az egyik bútor felé. - Öhm Jenna! - kiabáltam. - Van egy tengerimalac a nappaliban! - egy kis idő után jött a válasz.

- Lulu?! - kiabálta.

- Hát biztos, ha így hívják - sétáltam lassan a szaladgáló állatka felé. A tengerimalac hirtelen megtorpant és felém pillantott. - Nagyon aranyos vagy! Gyere csak ide, pici! - lassan leguggoltam, majd két kézzel a pockaja alá nyúltam és mellkasomhoz húztam. Ekkor sétált le Jenna a lépcsőn. Miután megigazította a fekete pólóját, kontyba kötötte a vizes haját.

- Te rossz gazember! - lépett elém, miközben átvette a fehér tengerimalacot. Megrészegülve néztem, hogy melléhez helyezi, közben hüvelykujjával mosolyogva simogatja a tengerimalac fülét. - Ő a kisfiam kedvence!

- Mit keresett a nappaliban? - suttogtam mosolyogva. A helyzet szórakoztató volt. Úgy éreztem, hogy közelebb kerültem Jennához és a személyiségéhez. Furcsa, de elvarázsolt ennek a nőnek a személyisége és a mosolya, miközben a tengerimalac kicsi fülét simogatta. Tetszett a rózsaszín és fehér kövekkel kirakott körme, hogy hosszú szempillái kiemelik a tekintetét. Az is zavarba hozott, hogy nem volt rajta zokni, hogy a lába sokkal kisebb volt mint az enyém. Emellett vonzónak találtam a boka láncát és a lábát, amit legszívesebben végig simítottam volna.

- Lulu ketrece a hátsó ajtó mellett van! A ketrec már elég régi, azért a ketrec ajtaja sokszor kinyílik - nézett a szemembe. - Lulu pedig kihasználja az alkalmat!

- Miért nem tudtak neki normális nevet kitalálni? - ekkor felmutatta a tengerimalacot és mosolyra húzta az ajkát.

- Azért mert illik rá ez a név - miközben a tengerimalacot néztem, hangokat hallottunk a lépcső felől, ezért egyszerre fordultunk Liam irányába, aki összeráncolt szemöldökkel a kócos hajába túrt.

- Jó reggelt, Liam! - mosolyogtam, miközben Jenna hirtelen átadta nekem a tengerimalacot. Annyira meglepődtem, hogy védelmezően tartottam, mert nem akartam leejteni.

- Öhm...Nicholas bácsi úgy gondolja, hogy talán nálunk maradt a telefonja - suttogta, miközben Liam összehúzta a szemét, aztán a homlokára csapott.

- Ne haragudj anya! Nálam maradt!

- Ide hozod, kicsim? - miközben puszit nyomott a fia homlokára, addig én türelmetlenül fogtam a malacot, aki elkezdett mozogni a kezeim között. Miközben Liam felszaladt a lépcsőn, addig én pislogás nélkül érzékeltem, hogy kellemetlen meleg folyadék kerül rá az ingemre. Ez hirtelen és váratlanul ért, ezért mozdulni sem mertem. Imádkoztam, hogy ne az legyen, amire számítottam. Bármit megtettem volna, de attól tartottam, hogy a sejtésem beigazolódott. Én csak Jennát néztem, mert nem mertem a malac felé pillantani. Jenna az ajka elé helyezte a kezét, miközben nagyot nyelve kifújtam a levegőt. - Azt hiszem, hogy lepisilt!

Ekkor jenna elnevette magát és a konyha felé sétált. - Azt hiszem, hogy maradok egy kicsit! - szóltam utána, miközben még mindig kezeim közt tartottam a fehér állatot. Kellemetlen és undorító szituáció volt. Legszívesebben káromkodva elviharoztam volna a lakásból, de valamiért, a szívem mélyén viccesnek tartottam a történteket. - De most már visszaadnám! - sétáltam Jenna után, aki tovább nevetett.