Munka után azonnal elhívtam anyát a kávézóba mert sürgősen beszélni akartam vele. Úgy éreztem, mintha megfordult volna velem a világ. Mintha eddig tartott volna a tökéletes, gondtalan életem. Mindenem megvolt, amire vágytam. Tökéletes esküvő egy káprázatosan szép parkban, egy gyönyörű fiú és egy kislány. Nem vágytam másra, csak Nicholas szerelmére. Mindent megkaptam. Erre egy váratlan napon a sors úgy döntött, hogy mindent megváltoztat. Ép ésszel nem tudtam felfogni, hogy ennyi idő után, miért jött vissza a városba. Próbáltam félvállról venni a dolgot, de nem volt egyszerű. Egyszerűbb lenne, ha Hassan csak a volt pasim lenne. De ő nem csak a volt pasim. Minket olyan múlt köt össze, amivel kevés ember találkozik. Olyan dolgok történtek és szakítottak szét minket, amik az egész hátralévő életünkre hatással lesznek. Még akkor is, ha külön utakon folytattuk.

- Szia, kicsim! Fal fehér vagy! Minden rendben? - anya maga mellé helyezte a táskáját, miközben a homlokomhoz hajolt és puszit nyomott a bőrömre. A karjaim közt tartottam a lányunkat, aki néha rúgkapált álmában, de egyébként csendben aludt a mellkasomon. Az illatából merítettem erőt és bátorságot, hogy szembe tudjak szállni ezzel a dologgal. Alayna csendben szuszogott, kicsi kezével néha meghúzta a nyakláncomat, de pufó ajkát mindig összeszorította. Életem egyik legnagyobb kincsét tartottam a kezeim közt.

- Nem fogod elhinni, hogy mi történt ma, anya! - remegő kezekkel emeltem ajkamhoz a kávéspoharat és lehunyt szemmel kortyoltam bele az italba. - Még én sem fogom fel! Én... - remegő kezemre pillantottam, amit anya mosolyogva lefogott. A szeme mellett megjelentek a ráncok, a szemhéját visszafogott arany szemfesték emelte ki. Barna haját a tarkójánál fogta össze. A kisugárzása és a higgadsága mindig megnyugtatott. Ez volt az első alkalom, amikor nem sikerült. - Hassan itt van! - amint kimondtam, anya a szája elé emelte a kezét és nagyokat pislogva nézett rám.

- Mi?! - a kelleténél hangosabban kérdezte, ezt Alayna is meghallotta, hiszen mozogni kezdett a kezeim közt. - A te Hassanod? - suttogta könnyes szemmel. Nem tudtam, hogy mit mondjak, még én sem dolgoztam fel a történteket.

- Tudom, hogy mindenkinek van exe! Én is ismerem Nicholas ex barátnőit, ezért természetes, de...Hassan más! - ráncoltam a szemöldökömet.

- Mikor láttad őt? - sóhajtotta anya, majd hátra dőlt a széken és összefonta maga előtt a karját.

- Ma délelőtt a ruhaüzletben! Öltönyt és inget rendelt! - sütöttem le a szemem, miközben üveges tekintettel néztem előre. - Nem tudom, hogy mit csináljak! - ekkor anya összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

- Semmit! - csattant ki. - Hassan a múlté! Egy dolog a múltadból! Semmi értelme foglalkozni vele! A ti történetetek azon az éjszakán véget ért! - mivel anya tudta, hogy kicsit elszaladt vele a ló, sápadtan helyezte arcára a kezét, hogy visszaszívja amit mondott. - Nem akartam felháborgatni - magyarázta elcsukló hangon. - De az az éjszaka... - helyezte szeme elé a kezét. - Mindenkinek nehéz volt - anya sírni kezdett, ezért a lányom arcát néztem, aki idő közben kinyitotta szemét és nyűgös tekintettel fürkészte a mennyezetbe épített gömb lámpákat. A tekintetem megtelt könnyel, hiszen anya az eszembe juttatta az időt, amit eltemettem magamnak. Rossz érzés, amikor az ember egy olyan időszakra gondol, ami megváltoztatta az egész életét. Nem volt könnyű emlékezni, nem volt egyszerű felejteni. Minden rossz emlék eszembe jutott. Ezzel a keserű érzéssel nem tudtam mit tenni, csak csendben tűrtem.

- Anya! Kérlek, ne juttasd az eszembe - biccentettem oldalra a fejem, majd felsóhajtottam. - Távol kell tartanom magam tőle! - szögeztem le. - Egyszerűen azért, mert életem legfájdalmasabb időszakát juttatja az eszembe! Nem akarok...megint sérülni! Sok év telt el azóta és...

- Szerintem az ember egy ilyen dolgot örökké a szívén cipel - suttogta, majd kezét átcsúsztatta és megfogta a kézfejem. - Bármi is történt, azt ketten próbáltátok túlélni!

- És végül a fájdalom szétszakított minket! - fejeztem be, de ekkor váratlan dolog történt. Szinte lassított felvételben láttam, hogy Hassan sétál be a kávézó ajtaján. Egyszerű hétköznapi ruhája kifogástalanul állt rajta. Kezét nadrág zsebében tartotta, tekintetével a padlót fürkészte, miközben leült a pulttal szembe. Próbáltam nem rá figyelni, küzdöttem, hogy másfelé nézek, de Hassan jól ismert természete és kisugárzása évekkel ezelőtt a szívembe égett. Szomorúan néztem, hogy kezével végig simítja haját, hogy csuklóján megnézi az időt. Láttam, hogy a gondolataiba merült, hiszen hiába kérdezte a pultos lány, hogy mit szeretne, Hassan csak egy idő után válaszolt neki. Akkor is a szemöldökét ráncolta, a hangja halk és fáradt volt. Egy bólintással köszönte meg, majd zsebéből kivette telefonját és nyomkodni kezdte.

- Ó, Hassan! - anya a mellkasára simította kezét, majd fejével a férfi felé biccentett. - Olyan...

- Ki ne mondd! - sziszegtem hangosan, de ekkor letette a telefonját és fél testtel felém fordult. Ekkor több dolog is történt. Anya az arcát próbálta takarni, míg Hassan nagyokat pislogva nézte az arcomat, majd a lányom arcát, aki kuncogva tépte a nyakláncomat. Tagadni sem tudtam, hogy rosszul lettem, hiszen teljesen szétcsúsztam. - Köszi anya - fújtam ki magam, miközben Hassan lassan felállt, majd telefonját a zsebébe csúsztatta és az asztalunk felé sétált.

- Ide jön...marha jó! - bökte ki anya, miközben megigazította haját és "jókedvűen" köszönt Hassannak, aki illedelmesen kezet nyújtott neki.

- Szép napot! - ráncolta a szemöldökét, majd tekintete a lányom felé tévedt. Összeráncolt szemöldökkel nézte az arcát, memorizálta minden mozdulatát. Én nem tudtam állni a tekintetét, ezért az ablak felé pillantottam. Az emberek mosolyogva beszélgettek és nevettek. Sokan elfutottak a kávézó előtt, vagy kutyával bicikliztek. A piros lámpánál az autók megálltak, néha egymásra dudáltak, hogy zöldre váltott. És, miközben ment tovább az élet, addig úgy éreztem, hogy számomra teljesen megállt. - Az üzletben nem volt alkalmam beszélni veled!

- Miről szeretnél beszélni?

- Csak megszerettem volna kérdezni, hogy vagy! - fejét rázva vette le szemét a lányomról, majd oldalra biccentette fejét és a válaszomat várta. Könnyes szemmel szemezgettem a kék szempárral, ami az évek alatt annyi fájdalmat látott, hogy belül a lelke teljesen jéggé fagyott.

- Hát jól vagyok! - válaszoltam felvont szemöldökkel. - Te? - néztem végig rajta. Hassan nem válaszolt, csak összeráncolt szemöldökkel bólintott. Időm sem volt válaszolni, hiszen nyílt az ajtó és Nicholas Collins lépett be rajta. Amint megpillantottam őt, a kezemmel megszorítottam az asztal szélét. Nicholas a tőle megszokott eleganciát és magabiztosságot sugározta. Drága napszemüvegét a fejére csúsztatta, miközben egyik vállán Liam háti táskáját tartotta.

- Sziasztok! - Nicholas kikerülte Hassant, majd lehajolt hozzám és puszit nyomott az ajkamra. Liam a játék sarok felé futott és azonnal leült a műanyag autókkal játszani. A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy hirtelen rosszul lettem. Tagadni sem tudtam, hogy ez a véletlen találkozás nem volt rám jó hatással. Émelyegni kezdtem és minden pillanatban előre néztem, hogy még véletlenül se kelljen Hassan szemébe néznem. - Hassan! - Nicholas váratlanul szólította meg őt és kezet is fogtak egymással. Anya és én annyira meglepődtünk, hogy feszült testtartással kapkodtuk a tekintetünket.

- Ti ismeritek egymást? - suttogtam halkan. A hangom szokatlanul halk volt, hiszen a hideg is kirázott. Úgy érzem, hogy ezen a napon a szerencse nem állt mellettem. Vajon Nicholas tudja, hogy ki Hassan? Tudja, hogy régen mit jelentett nekem? Nicholas a karórájára pillantott, majd felvonta a szemöldökét.

- Persze! Hassan Chelebi! Ő írja az új film forgatókönyvét! - elegáns mozdulattal mutatott Hassan felé, aki csak aprót bólintott. - De igazából ezt nekem kéne kérdeznem tőletek - tette hozzá gyyorsan. Én anyára néztem ő tanácstalanul fürkészte a kávéspoharat. Egyszerűen nem tudtam megszólalni, mert lefagytam. Ez azt jelenti, hogy Hassan Nicholassal dolgozik együtt! Te jó ég!

- Régi ismerősök vagyunk! - szólalt meg végül Hassan, majd összefonta maga előtt a karját. - A szüleink régóta ismerik egymást! Meglepődtem, mikor megláttam Jennát! Alig akartam hinni a szememnek - válaszolta, majd a torkát köszörülte. Mindig ezt csinálta, amikor témát akart váltani. - Akkor beszéljünk a forgatókönyvről! Hiszen ez miatt hívtál ide, Nicholas! - Hassan egy üres asztalhoz invitálta Nicholast, aki vigyorogva kacsintott nekünk, majd puszit adott a lányunk arcára és Hassan társaságában leültek egy asztalhoz.

- Te ezt tudtad?! Hassan és Nicholas együtt dolgoznak?! - hajolt közel anya, majd sziszegve tette fel nekem a kérdéseket. - Ez azt jelenti, hogy Hassan, Nicholas főnöke? - csapott a homlokára vörös arccal.

- Anya! Hagyd abba, kérlek! - pillantottam könnyes szemmel az ablak felé, miközben körülöttem minden összedőlni látszik.