Kézen fogva léptünk be Liam szobájába, aki szuszogva aludt. Mosolyogva figyeltem meg, hogy oldalán alszik, a takaró csak mellkasáig takarta őt be. Az egyik lábát kiemelte a takaró alól. Nyugodt volt és mélyen aludt. Nicholas átkarolt hátulról, kezünket összekulcsoltuk a hasamon és mosolyogva néztük Liamet, aki továbbra is mélyen aludt. - Olyan jól nevelt fiú - suttogta Nicholas a fülembe. Nem válaszoltam, mert ki akartam élvezni a pillanatot. Éreztem, hogy az életünk kiteljesedni látszik. A szívünket és lelkünket adtuk Liamnek, aki azzal hálálja meg, hogy elképesztően jó nevelt fiú.

- Sokszor elgondolkozok azon, hogy kire hasonlít! - Nicholas kezét simogattam, a testemet bátran támasztottam a mellkasához, mert tudtam, hogy megtart. - De még nem jöttem rá az igazságra - fordultam Nicholas felé, majd megsimítottam a tarkóját. - De köszönettel tartozok neked - suttogtam, miközben a szemöldökét ráncolta, jelezve, hogy fejtsem ki. - Igazából sok mindent köszönhetek neked! Azt, hogy akkor az utamba kerültél - lazítottam a nyakkendőjén, mire nyelt egyet. - Azt, hogy megajándékoztál egy fiúval - becsuktam Liam szobájának az ajtaján és lassan az ágy felé lépkedtünk. - Köszönöm azt is, hogy megmutattad az igazi éned, hogy boldoggá tettél! - Nicholas nyakkendőjét az ágyra dobtam, majd kigomboltam az öltönyt amit a nyakkendő mellé helyeztem. A szeme már csillogott, tudta, hogy ma éjszaka nem alszunk. - Egyszerűen csak köszönöm, hogy vagy nekem, Nicholas! - ő lefeküdt az ágyra, én pedig az ölébe ültem. Nicholas felült, mélyen a szemembe nézett és lassan lehúzta rólam a ruhát. Az elegáns darabból kiszabadított amit utána a padlóra dobtunk. Fehérneműben ülve karoltam át a tarkóját, ő szenvedélyes mozdulatokkal vette le rólam a melltartómat, majd hátra söpörte a tincseimet.

- Hát Jenna Gomez... - nézett végig rajtam, az inge végig volt gombolva, a nadrág öve is ki volt kapcsolva. - Először is köszönöm, hogy az életem része lettél! - fürkészte csillogó szemekkel az arcomat. Van az a pillanat, amikor az ember szeretete egy másik ember felé határtalan tud lenni. Határtalan de mégis mindent elkövet annak érdekében, hogy bizonyítson. Itt nem volt mit bizonyítani. Üvöltött rólunk, hogy szerelmesek vagyunk. - Bármit mondanék az nem bizonyítana semmit! - csóválta a fejét. - Hiszen tisztában vagy azzal, hog végtelenül szeretlek - az ajkamhoz hajolt majd egy lassú csókot kaptam tőle. Nem hajolt el tőlem, én sem akartam. Átadtuk magunkat a pillanatnak és minden másodpercet élveztünk. Lépésről lépésre vettük le egymásról a ruhát, mintha csak ez lenne az első szeretkezésünk. Szenvedélyesek voltunk, nem ugrottunk azonnal a lényeghez. Nicholas fölöttem támaszkodott, puha kezével a combomat fogta, megsimította és a derekához húzta. Az ajka végig járt a lapos hasamon, hogy a mellemet vegye célba. Minden érintésétől megnyugodtam és ellazultam. Hátra hajtottam a fejem, csak élveztem, hogy kényeztet engem. Keze úgy simogatta a nőiességemet, mint a legelső alkalomkor.

- Olyan szenvedélyes vagy! - közelebb húztam magamhoz, kezemet a hátára helyeztem, kicsit felültem, hogy a szemébe tudjak nézni. - Tényleg nagyon szeretsz engem, igaz? - arcára helyeztem a kezem, ő nem válaszolt, csak lesütötte a szemét, majd puszit nyomott a homlokomra.

- Az életemnél is jobban, Jenna Gomez! - súgta a fülembe, miközben puha kezével végig simította a testem. Az érintését követte az ajka és nyelve érintése. Nem tehettem róla, de felsóhajtottam, egyszerűen csak élveztem a szerelmet és az önzetlenségét. - Mert az első találkozásnál tudtam, hogy minket egymásnak teremtettek! Pont! Ennyi!

A félhomályban gyenge csókot loptam tőle, miközben ő lassan mozgott bennem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő. A figyelmemet elrabolta Nicholas, aki a kezemet fogta, és mozgott bennem. Fáradtan sóhajtva néztem az izzadságtól fénylő hátát, hogy az izmok minden lökése közben megfeszülnek rajta. Éreztem, hogy a végét járja, én is elfáradtam, de nem akartam megszakítani ezt a gyönyörű dolgot. A hátát végig simítottam, kiélveztem azt amit kaptam tőle. Gyönyört, szeretetet, szerelmet és mindent megköszöntem neki.

Los Angeles, Hollywood két évvel később

- Életem legjobb döntése volt nyitni egy divatüzletet! - a ruhák között sétálva mosolyogva a fülemhez szorítottam a telefont, miközben kezemmel minden ruhát megsimítottam. - Ugyan, anya! - nevettem és megigazítottam a szemüvegemet. A divatüzletben sokan vásároltak, leginkább híres modellek és színészek sétáltak a csillogó márvány padlón. Tűsarkúk lassan kopogtak, miközben az öltönyös alkalmazottak az elegáns úri ruhákat a próbafülkéhez vitték. Lassú háttérzene szólt a fekete plafonra rögzített hangszórókból. Magamnak köszönhetem, hogy nyílt egy olyan üzlet, ami nemcsak elegáns ruhákat árul, de jó minőségűek is.

- Úgy értem, hogy bírni fogod ezt két gyerek mellett? - természetes, hogy anya aggódott, de én csak boldogan mosolyogtam. - Liam már önálló, ügyes fiú! De Alayna re oda kell még figyelni! - figyelmeztetett anya, miközben oldalra álltam, hogy a vendégek elférjenek. A vendéget maximális kényeztetést kapnak, ha az üzletbe látogatnak. A ruhavásárlás mellett bal oldalt van egy kicsi kávé és süti rész, ahova bátran leülhetnek és beszélgethetnek. Most három hölgy ült ott. Boldog voltam, hogy őszinte mosolyt láttam az arcukon, nekem szükségem volt a pozitív visszajelzésre.

- Ne félj anya! Szerencse, hogy nem minden nap dolgozok, igaz? - pillantottam a fehér karórára, ami időt mutatott. - Szerintem Nicholas már végzett a stábbal! - gondolkoztam. - Lehet, hogy elmegyek és meglepem őt! - sütöttem le a szemem, majd elköszöntem anyámtól. Az irodám felé sétáltam, lassan becsuktam magam mögött az üvegajtót, hogy beszélni tudjak Nicholassal. Nicholas szinte azonnal felvette a telefont. - Szia! - köszöntem jókedvűen.

- Szépségem! Hogy megy az üzlet? - kíváncsian kérdezte, miközben az ajkamhoz emeltem egy pohár vizet.

- Erre most mit mondjak? Imádom! - néztem szét a világos irodában. - Tudod, hogy féltem belekezdeni! Miután hazajöttünk Magyarországról és kiadták a filmed, nem volt rám szükség mert sok stylistet vettek fel! - sziszegtem, miközben hallottam, hogy kuncog. - Ezért saját vállalkozást indítottam! De nem bántam meg!

- Persze, hogy nem, bébi! A te üzleted a legjobb lett Hollywoodban! Rengeteg híres ember tőled rendel! Szeretik a stílusodat és a ruhádat! Hé! A feleségem híres lett és megbecsülik a munkád! Kell ennél jobb hír?! - mély és csábító hangján elmosolyodtam, de közben fél szemmel láttam, hogy az asszisztensem futó lépésben halad az irodám felé, ezért összeráncolt szemöldökkel fürkésztem a kipirult arcát.

- Nicholas, tudsz várni egy kicsit? - kinyomtam a hívást és mosolyogva fogadtam az aszisztensemet aki kopogás után belépett az irodába, majd piros arccal kifújta magát.

- Mrs. Collins! - helyezett az asztalomra egy mappát. - Ebben a percben érkezett egy nagyon fontos vendég, aki a leírt ruhadarabokat keresi! Az érintett kint vár, és úgy láttam, hogy sietős a dolga! - gyorsan átnéztem a felírt ruhákat, majd összeráncoltam a szemöldökömet.

- Ez mind öltöny és ing! - álltam fel, miközben kilöktem magam előtt az ajtót. - Köszönöm Sophie! Én magam fogom fogadni az urat! - magam mellé helyeztem a mappát, miközben a vendégek közt sétálva tekintetemmel a férfit kerestem, aki valóban sok öltönyt és inget rendelt. Összeráncolt szemöldökkel kerestem őt, de az arcát nem láttam. Amikor hátra léptem, váratlanul neki ütköztem valakinek, ezért gyorsan hátra fordultam, majd szembe találtam magam vele. Amint megpillantottam hátra léptem, mert azt hittem, hogy elájulok. Mintha szellemet láttam volna, úgy fürkésztem a mély kék szempárt és a rövidre vágott sötétbarna haját. A tekintete mellett található apró anyajegyet és a mély gödröket a borostás arcán bármikor felismerném. A férfi jól öltözött volt, minden nő vörös arccal nézte meg magának. Ő is nézett engem, csak úgy mint én, ő is fehér lett.

Tudom, hogy az élet mindig tartogat meglepetéseket és váratlan szituációkat. De mégis mennyi esélye van annak, hogy életem legnagyobb szerelme annyi eltelt év után besétál az üzletbe és a szemembe néz, miközben arcán megjelenik az az ellenállhatatlan pír, ami mindent az eszembe juttatott?

- Jenna? - szemét összehúzta, a sötétkék öltönyét egy laza mozdulattal kigombolta, miközben fején csillogott a fekete napszemüvege. Én csak ott álltam megsemmisülve, meglepődve. Valóban nem Nicholas Collins az első igazi szerelmem. Nem. Nicholas Collins akkor lépett az életembe, amikor összekapartam magam egy olyan szerelmi csalódáson, ami majdnem a halálba vitt engem.

- Hassan? - egyszerűen mozdulni sem mertem, csak álltam és néztem őt. Néztem, miközben olyan emlékek jutottak az eszembe, amit már rég eltemettem. Miközben teltek a másodpercek, ő nézett engem, és én néztem őt. Imádkoztam, hogy történjen valami ami kiránt ebből a lehetetlen találkozásból, de a másodpercek alatt rájöttem arra, hogy ami ebben a percben történik az a valóság.

- Először nem akartam hinni a szememnek de mikor jobban megnéztelek, tudatosult bennem, hogy tényleg te vagy az, Jenna - Hassan széttárta a kezét, majd fejét szomorúan megcsóválta és gondterhelten felsóhajtott.

Én sem tudtam más csinálni, csak gondterhelten néztem arra a személyre, akit távol kell tartanom az életemtől. Bárhogy is történt, hogy újra az életem része lett, a lehető legtávolabb kell magam tartanom attól az embertől, aki egyszer a boldogságot jelentette a számomra.