- Liam! Gyere kicsim vacsorázni! - vállamra dobtam a konyharuhát, majd a poharamat a kezembe vettem és lehúztam a tartalmát. A kristálypoharat a pultra csúsztattam, miközben a bejövő levelek között olvastam egy friss emailt, amit ma reggel kaptam. Egy nagyon jó álláslehetőséget kaptam, ami pont a hasznomra jön, hiszen a jelenlegi munkáltatóm nagyon kevés pénzt fizet a munkáért cserébe. Még mindig mosolyogva olvastam el a behívást, hogy egy személyes találkozó keretein belül átbeszéljük a munkát és az elvárásokat. Billy Ross nevét ismertem. Ő egy híres személy, aki filmforgatásokon vesz részt. Ő felel a forgatókönyvek megírásáért és a szponzorokért. - Istenem! Ez egy nagyon jó munka lenne - derekamat a pult széléhez támasztottam, miközben sokadszorra is végig olvastam az e mailt. - Tisztelt Jenna Gomez! Feltörekvő és elkötelezett csapatunkba keresünk stylistot, illetve sminkes munkakört betöltő tapasztalt, fiatal hölgyeket! Csapatunk fontosnak tartja a zökkenőmentes együttműködést és a rugalmas munkaidő beosztást. Amennyiben levelünkkel felkeltettük érdeklődését, az alábbi telefonszámon kereshet minket! Tisztelettel: Billy Ross. - a fejemet rázva a telefont a mellkasomhoz szorítottam, mert éreztem, hogy ez a munka rám vár. Mivel Liam még mindig nem fáradt le, ezért gyorsan visszahívtam Billyt. A körmöm szélét rágcsáltam, miközben Billy az ötödik csörgésre vette fel a telefont. - Szép estét! Én Jenna Gomez vagyok! Az álláslehetőséggel kapcsolatban érdeklődnék! - izzadva és remegve vártam, hogy válaszoljon, ezért a másodpercek szokatlanul hosszúnak tűntek.

- Kedves Jenna! Köszönöm, hogy visszahívott! Egy címet mofogok mondani önnek, és holnap el kéne jönnie egy személyes találkozóra! Úgy gondolom, hogy lenne mit átbeszélni! Azt megkérdezhetem, hogy mennyire jelentene magának problémát az éjszakai munka? - ekkor nagyokat pislogva a lépcső felé pillantottam. A fiam az utolsó lépcsőfokról lépett le, majd barna haját hátra túrva az asztalhoz sétált.

- Hát én...

- Tudja mi?! - szólt közbe. - Mondom a címet, jöjjön el és átbeszéljük!

Miután leírtam a címet elköszöntem Billytől és kipirulva pillantottam a fiam felé, aki ügyesen helyet foglalt az üvegasztalnál. Mosolyogva végig néztem a világ legszebb kisfiúján, majd megkerestem a tálat és az asztal felé vittem. A fejére pusziltam, majd letettem elé a tálat, én pedig leültem vele szembe. Életem legboldogabb napja volt, amikor ő megszületett. Lassan fogtam fel, hogy valóban édesanya lettem. Nem lehet elfelejteni a pillanatot, amikor először a karjaim közt tartottam őt. Az enyém volt. Teljesen. A szíve és a lelke párosult az enyémmel. Számomra egy új élet vette kezdetét.

- Anya? - pillantott egyenesen a szemembe. A mogyoróbarna szemébe pillantva oldalra biccentettem a fejem, majd elvettem a tányérját és szedtem neki vacsorát.

- Igen, Liam?

- A nyolc éves fiúknak a suliban már van telefonjuk - annyira meglepődtem, hogy letettem a villát, mert hirtelen nem tudtam mit mondani neki.

- Igeen? - támasztottam az államat a kezemre, miközben néztem, hogy elpirulva a szemembe nézve valószínűleg kérni szeretne valamit. Annyira aranyos volt, hogy nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.

- Tegnap kinevettek mert nekem nincsen telefonom!

- És szeretnél egy telefont?

- Nem! Dehogyis! - tette fel a kezét hirtelen. - De a barátaim szerint ciki, hogy nekem nincsen!

- Mikor én nyolc éves voltam nekem sem volt telefonom - áthajoltam az asztal felett és puszit nyomtam a homlokára.

- És téged nem nevettek ki miatta?

- Biztos, hogy igen - piszkáltam a karláncomat. - De engem nem érdekelt! Nem volt szükségem telefonra! - Liam különleges természettel rendelkezik. Ő nagyon intelligens és aranyos kisfiú. Nem rossz, mindig megcsinálja a leckéjét, a meglepő pedig az, hogy nem olyan mint a többi kisfiú a suliban. Liam általában nagyon csendes fiú, elvan a maga világában, viszont szeretne mindenkinek segíteni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ő van mellettem. Büszke vagyok arra, hogy ilyen fiam van. Ő önzetlen, aranyos és lehetetlenség nem szeretni őt. Mosolyogva néztem, hogy mogyoróbarna szemével az arcomat fürkészi, majd mosolyogva elveszi a tányért. - Jól néz ki! Jó étvágyat, anya! - oldalra biccentettem a fejem, és felsóhajtottam.

- Neked is jó étvágyat, kicsim! - pillantottam az arcára, miközben megköszörültem a torkomat. - Holnap lesz egy állásinterjú amire muszáj elmennem! - Liam szeme felcsillant, mert felkapta a fejét és izgatottan előrehajolt.

- Én is veled mehetek? - a hajamat piszkáltam, miközben elővettem a telefonomat, hogy megnézzem rajta a naptár alkalmazást. - Szívesen elmegyek veled! - evett tovább csendben.

- Azt nézem, hogy hány órád lesz holnap, kicsim! - pillantottam az "órarendre" ami Liam tanóráinak a számát jelöli. - Öt órád lesz! Hamar végzel, igaz? - vigyorogtam boldogan. Liam nem válaszolt csak bólintott. Ha az iskola szóba kerül, Liam mindig szótlan szokott lenni. Általában egy bólintással vagy egy hümmögésel szokott válaszolni. Én próbálok jó anya lenni. Szeretnék neki mindent megtanítani, de nem szeretném elkényeztetni. Viszont nem szeretem, hogy soha nem mesél az iskoláról és a...barátairól. - És milyen napod volt tegnap, Liam?

- Jó volt, anya! - minden válasznál a szemembe nézett, innen is tudtam, hogy jó nevelt kisfiú. Liam mindig tartja az emberrel a szemkontaktust, illedelmes és nem beszél csúnyán. Remélem, hogy a jövőben ez nem fog változni. - Felmehetek a szobámba? - ekkor a tányérján található tésztára pillantottam. A fejemet ráztam, mert jól tudja, hogy mindig meg kell ennie azt, amit elé teszek.

- Ha befejeztük a vacsorát - suttogtam a szemébe nézve.

- Nem vagyok é...éhes - rázta meg a fejét, miközben megdörzsölte a szemét. Összehúzott szemekkel az arcát fürkésztem, mert nem tetszett a viselkedése.

- Minden rendben, kicsim? - hajoltam előre és megfogtam a kezét. - Nekem mindent elmondhatsz! A suliban történt valami? Esetleg szavakkal bántottak téged? - be sem fejeztem, de ő a fejét rázta és felállt.

- N...nem, anya! Álmos vagyok! Aludj jól! - könnyes szemmel fürkésztem, hogy Liam hátra sem nézve felsétál a lépcsőn. Egyedül maradtam, ezért hangosan felsóhajtottam, majd az asztalra támasztottam a kezem.

- Alig evett pár falatot - pillantottam a tányérra. Hosszan ásítottam, az órámra pillantottam, ami este hét órát mutatott. Mivel több dolgom nem volt estére, összepakoltam az asztalról, utána pedig lezuhanyoztam. Hálóingben és köntösben álltam Liam szobája előtt. Halkan kopogtam, de mivel nem jött válasz, óvatosan beléptem és behajtottam magam mögött az ajtót. Liam szobája tipikus "kisfiús" szoba volt. Régen színes űrhajós tapéta volt a falakon, de azt mondta, hogy ő ehhez már nagy, ezért átfestettem a falat kék színűre. Az ágy mellett éjjeliszekrényen egy kicsi lámpa világított, ami megvilágította az arcát. Nyakig betakarta magát, ezért óvatosan az ágy mellé térdeltem és puszit nyomtam a homlokára. - Te vagy a legjobb dolog az életemben - simogattam az arcát. - Mindig vigyázni fogok rád! Örökké - suttogtam és puszit nyomtam az arcára.

- Én ezt nem hiszem el! Nem így kell kinéznie a díszleteknek! - másnap reggel próbáltam tempót tartani Billyvel, aki hangosan kiabálva osztotta ki mai napra a feladatokat. A szituációnk pont filmbe illő volt, amikor az új alkalmazott fáradtan próbál lépést tartani az új főnökével. A hajamat és a ruhámat is alkalomhoz illően igazítottam, bár ezt Billy egyáltalán nem vette észre. Egy szürke Mickey Egeres pólót viselt. Kezében egy félig megevett hamburgert tartott, másik kezében egy mappát, amit hirtelen a kezembe nyomott, ezért megálltam a folyosó közepén.

- Ez mi? - motyogtam.

- Szerződés! De jöjjön csak! A film forgatás közepén tartunk, ezért elnézést kérek a kupi miatt! Esetleg, ha vérrel találkozik, akkor az nem igazi! - de ekkor megtorpant és a szemembe pillantott. - Remélem!

- Öhm...oké! Pontosan milyen filmet forgatnak?

- Thriller, horror! De leginkább horror! Szereti?

- Van egy nyolc éves kisfiam ezért nem szoktam ijesztő filmeket nézni - motyogtam, miközben kinyitotta nekem irodája ajtaját, amiben szintén nagy volt a rendetlenség. A székeken mappák voltak, a padlón papírok és az asztalon pizzás dobozok sorakoztak hegyén hátán.

- Még egyszer bocsánatot kérek a rendetlenség miatt! A kollégákkal itt szoktunk pihenni! De foglaljon helyett! Azokat nyugodtan söpörje a földre! - a széken található papírokra pillantottam, de Billy utasítását követve a padlóra söpörtem őket, majd leültem a székre és a mappámat a pizzás doboz mellé helyeztem. Egyébként nagyon tetszett a hely és a hangulat is magával ragadó volt.

- Köszönöm, hogy felkeresett! Megmondom őszintén, hogy nagyon jól jönne ez a munka, viszont attól tartok, hogy az éjszakai beosztás nekem nem lenne jó!

- A fia miatt?

- Igen!

- Hozza őt is ide!

- Áh nem lehet! Ő iskolába jár! Otthoni pihenésre van szüksége! - ekkor Billy összefonta kezét a tarkóján, majd az önéletrajzomat olvasta. - Minden fontos információt tartalmaz! A korábbi tapasztalatokat is leírtam!

- Dolgozott Párizsban is? - suttogta mosolyogva. Elpirulva bólintottam, mert ez így is volt.

- Egy kampányhoz modellekenek készítettem ruhákat - biccentettem oldalra a fejem. - Viszont a nyelvtudásom nem az igazi! Párizsban egy tolmács segítségével kommunikáltam - pillantottam a szemébe.

- Sminkelni tud? B...bocsánat! Nyilván így van - mutatott egyenesen az arcomra. - Öhm...figyeljen! Nekem nagyon szimpatikus! Tetszik az önéletrajza és ez a motivációs levél nagyon őszinte és egyedi! Sajnos nem válogathatunk, mert azonnali kezdéssel keresünk új munkatársat! Mit szólna egy holnapi kezdéshez? - azt hittem, hogy rosszul hallok. Nagyokat pislogtam, hogy észhez tudjak térni. Összeszorítottam az ajkam, hogy ne kiabáljam el magam. Azt hiszem, hogy a célom ismételten teljesülni fog.

- Te jó ég! J...jólvan! Én ennek nagyon örülök! - felálltam és a kezemet nyújtottam felé, de ekkor a telefonom rezgett a táskámban. - Egy pillanat - vettem a kezembe mosolyogva, majd összeráncolt szemöldökkel leolvastam a nevet. - A fiam osztályfőnöke keres - a fal mellé sétáltam, majd nagyot nyelve a fülemhez emeltem a telefont. Amint beleszóltam, körülöttem minden megszűnt létezni. Könnyes szemmel hallgattam az osztályfőnök hangját, aki azt mondta, hogy Liam rosszul lett az órákon. A tenyeremet erősen helyeztem a mellkasomra. Rettegtem, hogy a fiammal történt valami. - Istenem! K...köszönöm, hogy szólt! Akkor máris megyek! Indulok is! - remegve tettem a telefont a farzsebembe, majd könnyes szemmel fordultam Billy felé, aki felém pillantott a fekete keretes szemüvege mögött.

- Mennie kell? - összehúzta a szemét, mert látta rajtam, hogy nagyon megijedtem. Könnyes szemmel bólogattam, közben az ujjaimat piszkáltam.

Miután elköszöntem Billytől kifutottam a hátsó ajtó felé. A tűsarkúm kopogott a kő felületén, miközben kilöktem magam előtt az ajtót, de ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. A hevességem miatt a tűsarkúmmal elbotlottam a magasított küszöbben, ezért előre estem. Elestem volna, de valaki váratlanul megfogott és a karjai közt tartva segített lábra állni. A másodpercek alatt fel sem fogtam, hogy mi történt, csak a fiamra tudtam gondolni. Próbáltam észhez térni, miközben egy férfi szemébe pillantottam, aki elkerekedett szemekkel a karjai köz tartott. A tekintetével hol az ajkamat, hol a szememet fürkészte. A tenyerem a vállán volt, miközben a másik kezét a lapockámon éreztem. A közelsége bódító hatással volt rám, az ellenállhatatlan elegáns illata felkeltette a női érzékeimet, de ő törte meg először a csendet. - Jól van? - a szemébe néztem, miközben beugrott egy homályos emlék.

Ez a mogyoróbarna tekintet...

Ez a borosta...ó te jó ég! Ne!

- Holnap mégsem jövök be dolgozni Mr. Collins - fújtam ki magam, miután tudatosult bennem az, hogy Nicholas Collins stylistja leszek.

De mi jöhet még ezután?!