Ébredés után az első gondolatom Nicholas volt. Miközben nyújtózkodtam, a trikó felcsúszott a hasamon, a hullámos hajam pedig szétterült a párnán. Ujjaimmal visszahúztam a trikómat, miközben szorosan átöleltem a párnámat és sóhajtva gondoltam Nicholasra és olyan dolgokra, amik rá emlékeztetnek. Harminc évesen nem gondoltam volna, hogy a szerelem képes kislányt csinálni belőlem, de valóban egy kislánynak éreztem magam, aki mintha most élné át az első szerelmet. Izgatott voltam, mert ma újra láthatom őt. Talán megcsókolhatom és magamhoz ölelhetem. Talán közelebb lehetek hozzá és jobban megismerhetem őt. Tudom, hogy a munkahelyen már mindenki sejti, hogy van köztünk valami. Azt viszont nem tudtam, hogy érinti őket a hír. Úgy gondolom, hogy egy kizárólag rám és Nicholasra tartozik. Biztos vagyok abban, hogy lesznek olyanok, akik nem fogják jó szemmel nézni, de felkészítettem magam arra, hogy "megvető" pillantásokkal fognak megajándékozni engem.

Reggel felébresztettem Liamet, reggeli után pedig felöltöztem. Egy bordó vékony selyem trikónál és egy fehér szoknya mellett döntöttem. Magassarkú helyett egy barna szandált húztam magamra és végig kötöttem a vádlimon egészen a térdemig. Mivel meleg volt, a hajamat egy laza copfba kötöttem, majd a táskámból kivettem a kocsikulcsot és szóltam Liamnek, hogy indulunk az iskolába. - Megyek anya! Már itt is vagyok! - összeráncolt szemöldökkel néztem végig a második osztályos fiamon, hiszen valami nem stimmelt vele. A haját hajzselével megigazította. Ez volt a változás. A tükörben alaposan megnézte magát, a fehér pólóját pedig megsimította a hasán. Mivel Liam nem szokta kicsípni magát, kicsit előre hajoltam, majd kuncogva a fülem mögé tűrtem az elszabadult tincseket. - Jó így a hajam, anya? - kicsi ujjával a haja felé bökött, innen már tudtam, hogy valakinek tetszeni szeretne.

- Tökéletes, de szabad kérdeznem, hogy miért csináltad meg? - az arcát megcsíptem, mire sziszegve elhajolt tőlem. - Talán egy kislánynak?

- Nem, anya! A többi fiú is zselézi a haját! - lökte el a kezem, ire felháborodva csípőre helyeztem a tenyerem. - Inkább menjünk, mert késni fogok! - kék hátizsákját a vállára dobta, a tornazsákot pedig a kezébe gyűrte, majd kinyitotta előttem az ajtót, de ekkor váratlanul Nicholas Collinssal találtuk szembe magunkat, aki csillogó szemekkel nézett végig rajtunk.

- Hova ilyen szép katonasorban? - megborzolta Liam haját, majd gyorsan hozzám hajolt és nyomott egy gyors puszit az ajkamra. - Ovis puszi, rémlik? - kacsintott óvatosan. Elpirulva végignéztem a jóképű férfin, majd Liam vállára helyeztem a kezem.

- Az úriember nem szeretne elkésni - suttogtam. - És zselé van a haján!

Ekkor Nicholas a hajára tolta a napszemüveget, majd előre hajolt, hogy Liam szemébe tudjon nézni. - Hát azt látom! Adj egy ötöst! - ekkor Liam a kezébe csapott, majd megindult az autó felé. - Khm! Elmondtad neki? - kezét a tarkójára helyezte, miközben a szemembe nézve várta a választ. Nem mondtam semmit, csak tanácstalanul megráztam a fejem. Nicholas reggeli látványa miatt kisebb sokkot kaptam, ezért nem találtam a szavakat. Térdig érő homok színű nadrágot és fehér inget viselt. Az inget a mellkasáig kigombolta. Ez a laza stílus kiemelte a nyakában csillogó arany láncot és a fekete divatos férfi karkötőjét. - Gyönyörű vagy - nézett végig rajtam, miközben Liam utánunk szólt. - Megyünk az én kocsimmal? - mutatott hátra a válla felett.

- Kicsit feltűnő lenne, nem? - vettem ki a kocsikulcsot a táskámból. Nicholas Collins a szemére húzta a fekete arany színű napszemüveget, majd nyelvével végig nyalta a hófehér fogsorát. - Mármint ez egy...hű! - pillantottam a rózsabokorral benőtt kapu mögé. - BMW M4? - löktem meg a vállát sziszegve, mire Liam vigyorogva az arany színű csoda járműhöz futott.

- A neve Dazzy! És kislány! - forgatta a kulcsot a zárban, miközben Liam kijelentette, hogy Nicholas bácsi autójával szeretne iskolába menni. - Elviszem Liamet az iskolába, utána pedig bemegyünk a forgatásra! Megspórolod a benzint! - a lapockámra helyezte a kezét, miközben sóhajtva az autó felé sétáltunk.

- Ülhetek elől? - vigyorgott Liam.

- Szó sem lehet róla - sziszegte Nicholas, majd kinyitotta a luxus autó hátsó ajtaját és megvárta, hogy Liam a homok színű ülésbe üljön. - Hölgyem! - nekem is kinyitotta az ajtót, miközben szomorúan pillantottam a kerítés mellé parkolt régi autómra. Viszlát kicsi! Este találkozunk!

Kicsit feszengve ültem bele az autóba, hiszen én nem engedhetek meg magamnak öt fajta autót. A kezdetektől fogva tudtam, hogy Nicholas Collins gazdag és sok mindent megengedhet magának. - És, hogy megy a suli, Liam? Vannak szép lányok? - Nicholas mosolyogva kihajtott a főútra, miközben bekapcsoltam az övemet és a tükörben Liam felé pillantottam, aki csillogó szemekkel nézte az utat.

- Hmm... - kuncogott, mire Nicholas is hófehér mosolyra húzta az ajkát. - Van egy - kettő! - a válaszán és is mosolyogtam, miközben mérgesen vettem tudomásul, hogy az út tele van autókkal. Nicholas beállt az autó sorba, de mivel piros lámpát kaptunk, a nyári melegbe, a légkondicionált autóban türelmesen vártuk, hogy a sor haladjon. A sofőrök egymásra dudáltak, néha lehúzták az ablakot és kiabáltak, hogy "mi lesz már, nem érünk rá egész nap". - Igazából van egy lány, akinek tegnap odaadtam az egyik ceruzámat, de elfelejtette visszaadni! - miközben Nicholas csavart a légkondin, mosolyogva hallgatta Liamet.

- És neked tetszik ez a lány? - kérdezte kíváncsian, miközben láttam, hogy a mellettünk található út szabad lett, ezért előrébb juthatunk.

- Szerintem kanyarodjunk fel erre az útra! A végén vissza jöhetünk erre és ki tudjuk kerülni a sort - mosolyogva pillantottam Nicholara, aki lassan végignézett rajtam.

- Ez igen, méhecském! Köszöntem! - jobbra indekszelt, majd padlógázt nyomott és megindultunk az úton. Mivel késésben voltunk, Nicholas feltolta a sebességet, az autó pedig hangtalanul siklott az aszfalton. Miközben egymás után hagytuk el a színes autókat, kíváncsian fürkésztem az út végét. Jelzés jelezte, hogy át kell hajtania másik útszakaszra, de tudtam, hogy Nicholas Collins jó sofőr, ezért hátra hajtottam a fejem.

- Méhecske? - kérdeztük Liammel tökéletesen egyszerre, mire Nicholas elnevette magát. Mosolyogva néztem a kezét, amivel végig simított a kormányon. A kézfején megjelentek az erek. Szexi volt. Férfias volt. Imádtam. - Miért mondtad anyukámnak azt, hogy méhecske? - ekkor Nicholas áthajtott az út másik oldalára, miközben a visszapillantóból mosolyogva nézett a fiamra.

- Úgy értettem, hogy az előbb berepült ide egy méhecske! - őszinte boldogsággal és nevetve pillantottam Nicholas felé, de ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. A vér megfagyott az ereimben, az erőm pedig elhagyott. Ebben a percben hallottam a harang szót és lejátszódott előttem az életem. Szinte lassított felvételben láttam, hogy egy fekete terepjáró iszonyatosan gyors sebességgel felénk hajt. Emlékszek, hogy Nicholasnak kiabálok, aki az utolsó pillanatban a fekete terepjáró felé pillantott. Éreztem, hogy óriási nagy sebességgel belénk jönnek, éreztem, hogy az autót eltolja, majd a BMW a falnak csapódik. Hallottam az alkatrészek törését, a csapódást, hogy beütöm a fejem, hogy a légzsák azonnal kinyílik. Mintha egy forgó mosógépben lettem volna. Zaj. Vér. Füst. Olaj. Benzin. Magamnál sem voltam, az utolsó emlékem az volt, hogy Nicholas szorosra húzza a biztonsági övem. A becsapódás pillanatában beütöttem a fejem az üvegbe, ami apró szilánkokban az aszfaltra robbant. Próbáltam kinyitni a szemem, a percek csak rohamosan teltek. Gyenge voltam, és valami meleg folyadék végig folyt a halántékomon. Amint sikerült kinyitni a szemem láttam, hogy a motorháztető teljesen felnyílt, behorpadt és dőlt belőle a füst. Rendőrök szirénája és mentő hangja csapta meg a fülemet. Homályosan és szédülve pillantottam Nicholas felé, aki lehunyt szemmel a kormányra támasztott homlokkal eszméletét vesztette. Baleset. Vér. Baleset...LIAM.

- Khm! Khm! - köhögtem hangosan. - Liam! Liam! - próbáltam hátra fordulni, de a légzsák kinyílt, mozdulni sem tudtam. Az üvegszilánkok beterítettek mindent. - Életem! Liam! Mondj valamit! - szinte lassított felvételben láttam, hogy vér folt jelenik meg az ülésen. Könnyes szemmel pillantottam Nicholasra, aki lassan kinyitotta a szemét és felém pillantott.

Soha nem éreztem magam még ilyen közel a halálhoz. A fekete terepjáró felé pillantottam, ami brutálisan roncsolódott a becsapódás során. A rohadék olyan sebességgel jött belénk, hogy konzervdobozt csinált a kocsiból. Ekkor fél szemmel láttam, hogy kiszállnak a mentőautóból és hordággyal közelítik meg az autót. Nem voltam magamnál, a nyakam fájt, a lábamat mozdítani sem tudtam.

- Minden rendben lesz! Hallanak minket? Három sérült van az autóban, egy pedig súlyos állapotban! Ismétlem! Három sérült van az autóban! Hozzatok még hordágyat! Gyorsan!

- Liam? - suttogta Nicholas, miközben lassan hátra pillantott, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy nagyokat pislogva végig néz rajta. Nem voltam teljesen magamnál, de azt tudtam, hogy nem engedte, hogy hátra nézzek...

- Hol van a fiam?! Hol van a kisfiam?! - hordágyon fekve könnyes szemmel kiabáltam, miközben gyorsan betoltak engem a kórház ajtaján. Mögöttem Nicholast tolták. Annyit tudok, hogy Nicholas könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Ép ésszel még mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történt. Fájt minden porcikám, a nyakamra pedig fehér merevítőt tettek.

- Mr. White Henricket várják a hatos műtőben! Ismétlem! várják a hatos műtőben! - hallottam a hangszóróból a monoton női hangot. Fél szemmel láttam, hogy fehér köpenybe öltözött orvosok futnak az ellenkező irányba.Négyen voltak. Vagy hatan. Sokan. Bajt volt. Nagy volt a baj.

- Ki?! Kit műtenek?! - Kiabáltam, miközben betoltak engem az intenzív osztályra. - Hol van a fiam?! - kérdeztem az egyik orvostól, aki azonnal az ágy mellé lépett, hogy megvizsgáljon engem.

- Maga Jenna Gomez? - kérdezte. - Liam Gomez édesanyja? - a szememet kitágította és fénnyel kereste a tekintetem. Tudtam követni, azt is tudtam, hogy mit kérdezett tőlem.

- Azt kérdeztem, hogy hol van a kisfiam!! - sírtam, miközben lehajolt hozzám, és így szólt:

- Nyugodjon meg asszonyom! A legfontosabb, hogy a lehető legkevesebbet mozogjon!

És nem tudtam meg, hogy mi van a kisfiammal...