Haliii! Bocsi ha ritkán vannak részek! A hétvégém végre szabad lesz és akkor tudok rész maratont írni nektek mert nagyon szeretek ezzel a történettel foglalkozni csak sajnos keveset vagyok itthon! Szeretném behozni a lemaradást a másik könyvemnél is, mert oda is szeretnék majd részeket hozni :)

_____________________

- Liam? - összeráncolt szemöldökkel pillantottam Nicholas szemébe, miközben szívószál segítségével ittam vizet. Nicholas egy percre sem hagyott magamra. Az ágyam mellett egy széken ült, miközben kimerültem próbált megnyugtatni engem és elmesélni azt, hogy mi történt a fiammal. A szívem szakadt meg, miközben végig hallgattam azt, hogy a fiamat nyílt törés miatt megműtötték. A műtét hosszú és kritikus volt. De megnyugodtam, hogy a műtét sikeres volt, viszont szomorú voltam a következmények miatt. A fizikai sérülésnél talán a lelki sérülés az, ami látszódni fog a fiamon. Nyolc évesen túlélt egy autó balesetet, ezért biztos voltam abban, hogy emlékezni fog a balesetre. Próbáltam felkészíteni magam arra, hogy Liam változni fog, hogy a baleset perceire mindig emlékezni fog, de a legfontosabbnak azt tartottam, hogy biztonságban legyen.

Nicholas nem nézett ki túlságosan jól. A karját gipszbe kötötték, a szeme alatt bevérzett lila seb volt. A halántékán egy nagyobb sebet varrtak össze. Miközben a sebes arcát néztem, rájöttem arra, hogy neki köszönhetem azt, hogy nem esett nagyobb bajunk. - Köszönöm - a kezére pillantottam, amivel a kezemet fogta. A szemöldökét barátságtalan ráncba húzta, látszólag nem értette, hogy miért voltam hálás. - Ha az én kicsi kocsimmal mentünk volna, akkor...akkor biztos, hogy nem éltük volna túl - könnyek között pislogtam, majd lassan az arcom felé nyúlt, hogy letörölje a könnyeimet. Nicholas erős volt, de láttam rajta, hogy lelkileg őt is megviselte a baleset. Éltünk, de ez nem azt jelentette, hogy minden zökkenőmentesen megy tovább. Gyógyulás. Felejtés. Szükségünk lesz egy hosszú pihenésre. Billy kijelentette, hogy félbe hagyják a forgatást, ezért Nicholas filmjének a megjelenése csúszni fog. Az újságírókhoz eljutott a hír és mindenki Nicholas Collins, a híres Hollywoodi filmcsillag balesetéről ír a neten. A cikkekben külön kiemelték azt, hogy az ősz végén érkező új kasszasiker filmje késni fog, a várható megjelenést tél végére írták. Nicholas Collins körül minden összedőlt. És miközben ő próbálta befogadni a változásokat, elviselni a pletykákat és azzal számolni, hogy a pályafutása veszélybe került, addig ő itt ült mellettem és a kezemet fogta. Fel sem fogtam, hogy Nicholas ebben a percben önzetlenül viselkedett és csak velem foglalkozott. - Sajnálom, hogy nem tudjátok tovább forgatni a filmet - fürkésztem a lila sebes arcát. Ő csak lesütötte a tekintetét, majd felvonta a szemöldökét. Mintha mondani szeretne valamit, de nem tudja, hogy hogy kezdje el. Az utóbbi időben megtanultam, hogy Nicholas Collins nem arrogáns és nem beképzelt. Egyszerűen csak meg kell tanulni kezelni őt.

- Vért adtam Liamnek - annyira meglepődtem, hogy a szemöldökömet ráncoltam, az alkarommal kicsit feltoltam magam, hogy a szemébe tudjak nézni. Ott ült mellettem a világ leggyönyörűbb férfija, miközben olyan dolgot mondott, amit nem akartam elhinni.

- De Liamnek 0-ás vércsoportja van! 0-ás csak...

- Szintén 0-ás tól kaphat vért - fejezte be, mire összeráncolt szemöldökkel fordítottam oldalra a fejem. Vajon mennyi esélye van annak, hogy Nicholas vércsoportja egyezik a fiam vércsoportjával? - De örülök, hogy tudtam segíteni neki - könnyes szemmel néztem, hogy a kézfejét fürkészi, miközben a homlokába hullanak a barna tincsei. Annyira más...

Megtört.

Szomorú.

Fáradt.

Tehát ilyen Nicholas Collins, amikor minden összedől körülötte. Ekkor megfogtam a kezét, majd az arcát fürkésztem. - Szeretlek - suttogtam a szemébe nézve. Nicholas felsóhajtott, majd hozzám hajolt és nyomott egy lassú puszit a számra.

- Én is szeretlek - suttogta az ajkam között. - Átvészeljük - fogta a kezem. - Minden rendben lesz, Jenna! - suttogta mélyen a szemembe nézve.

Egy héttel később a szobámban álltam, miközben alapozóval próbáltam eltakarni a lila sebeket. Még mindig a baleset hatása alatt voltam, de hálás voltam, hogy túléltük, hogy élünk. A változás Liamek látszott a legjobban. A nyári szünet első heteit nem így képzeltük el, de tudtuk, hogy rosszabb is történhetett volna. Miközben a tükörképemmel szemezgettem, rájöttem arra, hogy végérvényesen is beleszerettem Nicholasba, aki szinte minden nap meglátogat minket. Még mindig próbáltam lépést tartani és elfelejteni a történteket, de a rossz dolgokat mindig nehéz elfelejteni. - Hova mész, Jenna? - Nicholas fehér pólóban és kényelmes nadrágban ült a kanapén. Ölében Liam feje pihent, aki egy képregényt olvasott. A táskámat a kezemben tartottam, majd a lépcsőre helyeztem és felvettem a szandálomat. Próbáltam természetesen viselkedni, és nem kimutatni azt, hogy feszült voltam. Az emberek gyakran gondolnak a múltra főleg, ha olyan dolog történt, amire nem kaptak magyarázatot, vagy amire kaphatnak és próbálnak mindent elkövetni azért, hogy válaszokat keressenek. Apró mosollyal az arcomon pillantottam a pulton heverő üveg pohárba amiből Nicholas ivott. Egy dolgot tudtam: kell nekem az a pohár. Még én sem tudtam, hogy mit akartam csinálni, hogy miért hittem egy olyan dologban, ami lehetetlen. Mégis éjszakákat töltöttem a gondolattal, hogy Nicholas Collins vércsoportja egyezik a fiam vércsoportjával. Erre akartam válaszokat találni. Még akkor is, ha hülyeség az, amiben hittem.

- El kell mennem a gyógyszertárba! Szeretnék kiváltani pár gyógyszert - a pulthoz sétáltam, majd a kezembe vettem egy pici zacskót és óvatosan beletettem a poharat. - Vigyázol addig Liamre, igaz? - a táskába helyeztem a poharat, majd megfordultam és Nicholas hátát fürkésztem, aki Liam haját simogatta. Szerelmes pillantásokkal ajándékoztam meg a férfit, aki belopta magát a szívembe, Arrogáns módon magának akart, de minden változott. Szerelmes lettem belé. Megszerettem és úgy éreztem, hogy ő hozzám illik. Úgy éreztem, hogy a sors nekem szánta ezt a férfit. Ha a sors nekem szánta, akkor miért nem bízhatok abban, hogy a sorsnak célja van velünk?

- Persze, hogy vigyázok rá - válla felett rám pillantott, majd huncut vigyorral az ajkán végig nézett rajtam. - Szexi ez a felső! - biccentett a barack színű selyem trikó felé. Végignéztem magamon, majd elmosolyodtam. - Vigyázz magadra!

- Mindenképpen! - Nicholashoz sétáltam, majd megsimítottam a tarkóját, hozzá hajoltam és lassan megcsókoltam. Nicolas az arcomra helyezte a kezét, ujjával a fülem mögé tűrte a hullámos tincseket, majd nyelvét lassan becsúsztatta az ajkaim közt. Nem foglalkoztunk azzal, hogy Liam is a kanapén feküdt, Nicholas mennyei csókokkal ajándékozott meg, nem akart elengedni. Minden érintése miatt csak jobban beleszerettem és jobban ragaszkodtam hozzá. Sikerült feldolgozni azt, hogy különböző világból származunk, és elfogadni azt, hogy ettől függetlenül jók vagyunk együtt. - Liam is itt van - túrtam a hajába, majd Liam felé pillantottunk, aki a képregény nézegetésbe merült. - Nicholas - elpirulva toltam el magamtól, majd mélyen a szemébe néztem, miközben ujjaimmal a hajába túrtam. - Imádom a barna szemeidet - fürkészem az arcát, miközben beharapta az ajka szélét.

- Nehezemre esik elengedni téged - ujját a trikóm pántjába akasztotta, majd kisfiúsan lehúzta, hogy a melltartómba tudjon nézni.

- Hé! Vidd innen a kezed! - löktem el a kezét, majd visszahúztam a vállamra a trikóm vékony pántját. Nicholas feltette a kezét, majd Liamre pillantott, aki a színes lapok között Superman és egy csápos polip küzdelmét "olvasta".

- Vigyázz magadra! - támasztotta meg az arcomat, majd puszit lehelt az orromra.

Pillangók repültek a gyomromban, a lábam és a combom is remegett, miközben beléptem a kórház fotocellás ajtaján, ahol Liam megfogant. Miközben az ajtóban álltam, a hűvös légkondi miatt megkönnyebbülten fellélegeztem. Amikor oldalra pillantottam, szinte láttam Nicholast Collint, aki nőcsábász stílussal próbált engem megszerezni. Őszinte vigyorra húztam az ajkam, majd kiléptem az ajtón és remegő léptekkel megindultam a recepció felé. A recepció mögött egy középkorú férfi ült egy monitor előtt. Minden lépéssel bizonytalanabb voltam, de válaszokat akartam a kérdéseimre. A világ legrosszabb dolga a bizonytalanság. Én bizonytalan voltam. Amit csinálni akartam, az törvénybe ütköző, arról pedig ne is beszéljünk, hogy hazudnom kell egy csomó dologról. Hihetetlen, hogy egy apró remény, egy hirtelen jött gondolat mire készteti az embert. Nem lehet véletlen. Nincsenek véletlenek. Képes vagyok fizetni azért, hogy válaszokat kapjak. Tudni akartam, hogy a gondolatom, egy hirtelen jött ötletnek van e valóság alapja.

Amikor az orvos felém pillantott, lassan felállt és barátságos mosollyal az arcán fogadott engem. Lefagytam, amikor megkérdezte, hogy miben segíthet. Erre mi lenne a megfelelő válasz? Tanácstalanul pillantottam a folyosó felé, miközben nagyot nyeltem. A másodpercek rohamosan teltek, talán más álltak mögöttem, hogy sorra jussanak. Végül úgy döntöttem, hogy egy fontos dolog miatt jöttem el a kórházba, ezért nem mehetek úgy haza, hogy meg sem próbáltam. Ezért minden bátorságomat összeszedtem és mindent a terveim szerint mondtam. Lesz ami lesz.

- Jenna Gomez vagyok, üdv! - nyújtottam a kezem. - A férjemmel a héten vérvételen voltunk, viszont az egyszerű vérvétel nem mutatta ki a DNS eredményét, hogy valóban ő az édesapa - már égett az arcom, hiszen az orvos összeráncolt szemöldökkel nézett végig rajtam.

- A vérvétel nem mutatja ki a DNS eredményét! Erre vannak külön DNS vizsgálatok ami sokkal bonyolultabb és az eredményig több nap is eltarthat - ekkor mosolyogva a táskámba nyúltam.

- Akkor apasági tesztet szeretnék csináltatni - a kezem annyira remegett, hogy a poharat majdnem kiejtettem a kezemből. Az orvos majdnem elnevette magát, látszólag már értette, hogy vagy hazudok, vagy őrült vagyok.

- És hol van az édesapa? - ekkor felállt és a hátam mögé pillantott. Elpirulva túrtam hátra a hajam, majd egy zacskóval együtt Liam fogkeféjét is a pultra helyeztem.

- Egy üzleti út miatt sürgősen külföldre kellett utaznia! Tudja... a férjem híres üzletember, ezért nem tudott eljönni velem, viszont jól tudja, hogy itt vagyok! - ekkor az orvos sóhajtva vissza ült a székbe.

- Akkor jöjjenek vissza, amikor a férje visszajött az üzleti útról!

A fogamat csikorgattam, és mérgesen néztem végig az orvoson. - Na ez szép! Akkor tudja mit?! Felhívom a férjemet és beszéljen vele nyugodtan! Kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz mérges a magára, hogy egy fontos üzleti úton zavarja őt! - vettem a kezembe a telefont, mire az orvos vörös arccal az arcomat fürkészte. - Csak úgy mondom, hogy a férjem rendszeresen adományozni szokott a kórháznak - mosolyogtam. - De lehet, hogy ez a közeljövőben változni fog - a fülemhez emeltem a telefont, mire a férfi hirtelen felállt és izzadva feltette a kezét.

- Jólvan! Azt hiszem, hogy ez esetben tehetek kivételt! Végülis tudja a férje, hogy itt van! Igaz? - vette el a becsomagolt fogkefét és a poharat, amiből Nicholas ivott.

- Mégis mit gondol?! - háborodtam fel, miközben mosolyt erőltetett az arcára. - És mi lesz a vizsgálatnak a menete? - suttogtam izzadva. Az orvos egy fiókba helyezte a leadott tárgyakat, majd szétnézett és suttogva közelebb hajolt hozzám.

- Az eredmény általában tíz munkanap alatt készül el, de lehetőség van a vizsgálat gyorsított elvégzésére is, ilyenkor ez öt munkanapra korlátozódhat. Az eredmény írott formában készül el, amely tartalmazza a mérési eredményeket és a mindenki számára teljesen érthető, egyértelmű szöveges következtetést is. Az eredmény egyértelműen leírja azokat a mért DNS-jellemzőket, amelyek az adott egyént azonosítják. Az eredményhez adott szöveges leírás mindenki számára teljesen érthető formában értelmezi a kapott eredményeket - sóhajtotta.

- Lehet, hogy minél hamarabb elkészüljön az eredmény? - vettem ki a pénztárcámat, miközben felsóhajtott az orvos.

- Ez miatt nagy bajba kerülhetek, kisasszony!

- Nem lesz semmi baj! - nyújtottam át neki egy borítékot. - A fontos az, hogy meglegyen az eredmény! A többi miatt ne aggódjon! Nem fogják kirúgni magát - biccentettem a boríték felé. - Ez elég motiváció önnek? - suttogtam, miközben levert a víz. Nagy bajt csináltam, hiszen úgy kértem DNS vizsgálatot, hogy más erről ne tudjon. Normál körülmények között jegyzőkönyvet szoktak írni, de most minden négyszemközt fog történni.

- Egy telefonszámot kérek, amin elérhetem a hölgyet - csúsztatta fehér köpenye zsebébe a borítékot, mire megkönnyebbülten elmosolyodtam.

- El sem hiszi, hogy mennyit segít nekem ezzel!

- Hát hogyne... - grimaszolta, miközben lediktáltam neki a telefonszámot.

Jenna! Mit csináltál?!

Miközben haza vezettem, az orvos szavai visszhangoztak a fejemben. A kormányt görcsösen szorítottam, feszült és ingerült voltam. Ha a sejtésem igaz, ha a gondolataim nem hazudnak, akkor az az eredmény fog kijönni, amiben én hiszek." Minden ember tulajdonságai a saját DNS-ében vannak kódolva. Mindenki a genetikai állományának felét édesanyjától, másik felét pedig édesapjától örökli. Az apasági vizsgálat pontossága, azaz az apaság megerősítési vagy kizárási valószínűsége az esetek döntő többségében meghaladja a 99.99 százalékot."

- Istenem! - suttogtam, miközben leparkoltam a ház előtt, majd az autóból kiszállva Nicholas felé pillantottam, aki Liamel játszott a régi hintaágyon. Miközben egymás mellett ültek és limonádét ittak, rájöttem arra, hogy ijesztően hasonlítanak egymásra. Mintha Nichola megérezte volna, hogy őket nézem, mert felém fordult, majd hófehér mosollyal az arcán magához intett. - Istenem! Vajon tényleg te vagy az?! - suttogtam könnyes szemmel, majd beléptem a kapun.