- Gyere kicsim! Nem szeretném, hogy elkéss az iskolából! - táskámat a vállamra helyeztem, napszemüvegemet a fejemre csúsztattam, miközben Liam táskáját fogtam a kezemben. Laim kék pólóban és kockás rövidnadrágban futott le a lépcsőn. Haját szapora mozdulatokkal túrta hátra, majd felhúzta a cipőjét és ügyesen megkötötte. Mellém állt, én pedig a hátára helyeztem az iskolatáskát. Kicsit előre hajoltam, hogy a szemébe tudjak nézni, majd megpusziltam a homlokát. - Jól érzed magad, igaz? - suttogtam halkan.

- Igen anya! Minden oké! - nem nézett a szemembe, ami azt jelentette, hogy zavarban volt. Liam mindig őszinte, de most úgy éreztem, hogy nem mond nekem igazat. Az iskola felé vezető úton az egyik piros lámpánál álltam, miközben hátra pillantottam a fiamra, aki megrögzötten pillantott ki az ablakon. Láttam rajta, hogy van valami baja.

- Várod már az első órádat? - ekkor csillogó szemeivel felém pillantott, majd vállát megrántva bólintott. Miután a lámpa zöldre váltott, elindultam. Az iskola parkolója előtt leállítottam a kocsit és kiszálltam, miközben Liam is becsukta maga után az ajtót. - Vigyázz magadra, életem! - három puszit nyomtam a fejére, miközben Liam oldalra pillantott. Én is oldalra pillantottam, miközben próbáltam kitalálni, hogy mit néz. A közelben egy kék autó mellett egy édesapa köszönt el a pici fiától. Az apuka hatalmas puszit adott a fiú fejére, kezével összeborzolta a haját. Liam reakcióját néztem, aki a jelenetett fürkészve összeráncolta a szemöldökét. Hátra léptem egy apró lépést, miközben tudatosult bennem, hogy közelebb kerültem a probléma forrásához. Liam nap mint nap szembesül azzal, hogy a barátainak van apukája. Talán ez bántotta a fiam pici szívét.

- Vigyázz magadra, anya! - kicsi kezével intett nekem, majd a férfit figyelve besétált az iskola ajtaján. Könnyeim közt fürkésztem a fiamat, miközben neki támaszkodtam a kocsinak. Összefontam magam előtt a kezem és lesütöttem a szemem. Liamet az bántja, hogy nincsen apukája, aki eljönne érte suliba? Az bántja őt, hogy minden reggel én viszem és délután hozom? Bele sem gondoltam, hogy a fiam nap mint nap mivel találkozik. Apukákat lát, akik mosolyogva fogadják a gyereküket. Én nyolc évvel ezelőtt tudtam és számoltam azzal, hogy csak én leszek neki. Csak arra nem számítottam, hogy ilyen hamar érdekelni fogja őt a téma.

Este mindenképpen beszélnem kell vele.

- Jó napot! - Nicholas szemébe pillantottam, aki a tükör előtt ült és egy barna pohárból egy kávét kortyolt. Felvont szemöldökkel követte minden mozdulatomat, miközben az öltözőben helyet kerestem a fekete táskának. Az öltöző tágas volt. Kettő darab tükör volt benne. A tükör előtt kicsi asztalok foglaltak helyett. Kicsit olyan volt, mint egy fodrász szalon, azzal a különbséggel, hogy itt jelmezek lógtak a fogasról és a fal mellett található kanapén papírok és ruhák foglaltak helyett. - Hova pakolhatok? - a tükörben a szemébe néztem, miközben engem fürkészet.

- Bárhova! Mostantól itt dolgozik! A lényeg, hogy kényelmesen elférjen - összeráncolt szemöldökkel fürkésztem őt, miközben a másik tükör előtt található kicsi asztalra pakoltam az ecseteket és a smink cuccaimat. Fél szemmel Nicholast figyeltem, aki még mindig engem fürkészet.

- Várom a bunkó beszólását!

- Ne várja - ekkor székkel felém fordult, majd végig nézett rajtam. - A többiek kint vannak a forgatás új helyszínén! Utoljára felmérik a terepet! Ön azt a feladatot kapta, hogy a forgatókönyv alapján válasszon vagy tervezzen meg nekem egy ruhát - ekkor az asztalon található forgatókönyvet a kezébe vette és egyenesen felém nyújtotta. A megjelölt részen kinyitottam, miközben nagyokat pislogtam.

- Te jó ég! Igaz, hogy egy oldal megírása körülbelül két percet jelent a filmvásznon? - Nicholas csak bólintott.

- Maga szerint miért ilyen vastag? - nem tudtam válaszolni, mert Billy és a többiek léptek be az ajtón. Pár színésszel kezet fogtam, illetve bemutattak olyan fontos embereknek, akik szintén a filmforgatásért felelnek. Mosolyogva magam elé helyeztem a kezem, miközben próbáltam szemkontaktust tartani Billyvel, ami lehetetlen feladatnak minősült. Billy a Mickey Egeres pólójában és az idétlen szemüvegében széttárta a kezét.

- A helyszín tökéletes! A forgatókönyv szerint... - ekkor kikapta a kezemből, majd megnézte és megmutatta nekünk, hogy hol tartunk. - A lap tetején kezdjük! Ez lesz az a jelenet, amikor Taylor - mutatott Nicholasra. - Egy erdő mellett található régi házhoz fut! Ne felejtsd el, hogy a sűrű növényzetben elesel! Mi fog utána történni? - én izgatottan és csillogó szemekkel próbáltam mindent befogadni. Elképesztő volt hallani és szemtanúja lenni annak, hogy mit csinálnak a profi színészek.

- Találni fogok egy dobozt!

- Így van! A helyszín tökéletes! Sz...szeretnéd megnézni, hogy el próbáljuk a jelenetet? - Billy egyenesen felém pillantott, én pedig annyira meglepődtem, hogy hirtelen csak bólogattam.

A következő órákban csapatostul elmentünk a forgatás helyszínére. Mit ne mondjak...minden élethűen nézett ki. Az óriási raktárban állva valóban úgy éreztem, mintha egy erdő szélén álltam volna. Előttem sűrű sötét fák, a növényzet mögött pedig egy hátborzongató régi faház nézett vissza rám. Ez természetesen nem fog látszani, de magas állványokon kamerák foglaltak helyett. Gondoltam, hogy több szögből is szeretnék felvenni a jelenetet, met láttam olyan kamerákat is, ami hosszú állványon mozgott is. Szerintem Nicholas észrevette, hogy figyelem, mert mellém lépett. - Az a kamera olyan sebességgel mozog, mint a színész! Így tökéletes szögből fel lehet venni a színész mozgását! A jelenetet egy pici monitoron a rendező szokta végignézni. - a szemébe nézve elmosolyodtam, miközben a többiek kiabálták, hogy hány perc van hátra a kezdésig. Nagyon izgatott voltam, ezt pedig nem tudtam magamban tartani.

- Annyira tetszik ez az egész! - Nicholas mellé álltam, miközben a tükör mellett a kezembe vettem a lapot, amit nekem nyomtattak ki. - Taylor viselete - suttogtam. - Egy nyomott mintás póló! Legyen fehér, hogy majd a forgatáskor látszódjon a vér - ekkor Nicholasra pillantottam, aki a székben ülve szaporán bólintott. - A nadrág legyen fekete! Mindig így szokták megadni a dolgokat? - tettem fel a lapot.

- A stylist dolga valóban a divattanácsadás és a ruhák előkészítése! Színek és anyagok összeállítása!

- Tudom, hogy mi a dolgom, Mr. Collins! - az ölébe dobtam a lapot, majd a ruha tároló melléléptem és próbáltam keresni egy ruhát, ami megfelel a leírtaknak. - Bár nem szoktam hozzá ahhoz, hogy megmondják nekem azt, hogy milyen ruhát adjak az illetékesre - kezemmel magamhoz intettem, de ő meg sem mozdult, csak nagyokat pislogva fürkészte az arcomat. - Idejön hozzám?

- Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy az emberek magukhoz intsenek - vigyorgott, miközben gúnyosan elhúztam az ajkam. Nicholas nagy nehezen, de mellém lépett, miközben a megfogtam a vállamra akasztott mérőszalagot. Megfogtam Nicholas alkarját és oldalra helyeztem. A mérőszalaggal lemértem a válla vastagságát, de szemmértékre is megtudtam állapítani, hogy melyik póló lesz tökéletes a számára. Egy pólót a kezembe vettem, majd egyenesen Nicholas testéhez nyomtam. Ő mozdulatlanul nézett rám, meg sem mert szólalni. - Élvezem a helyzetet!

- Én pedig annyira örültem annak, hogy csöndben van! - megtapogattam a mellkasát, majd a kezébe adtam, hogy vegye fel. Nicholas szó szerint értette, hiszen megfogta az ingjét és a szemem láttára kezdte el kigombolni. A helyzet az, hogy a mellkasa és a hasa teljesen elvette az eszemet. Az a has...az a mellkas és a bőrének az aranybarna színe... - Ne itt vetkőzzön!

- Én úgy látom, hogy élvezi a helyzetet! - szemembe nézve magára húzta a pólót. Elpirultam, ezért nem reagáltam, csak alaposan megnéztem rajta a pólót. Mivel tökéletes volt, a többi ruha között kerestem egy nadrágot is. Szabály, hogy mindig mérjük le az illető paramétereit, hogy könnyebb legyen ruhát választani, de abban maradtam, hogy nincsen kedvem Nicholas lába között matatni. - Nem mér le?

- Szerintem tudom a méretét!

- Áh! Nem egyértelmű! Szerintem mérjen le nyugodtan! - hátat fordítottam, kerestem egy farmert, majd a kezébe adtam. Mielőtt elküldtem volna a próbafülkébe, Nicholas kigombolta a nadrágját és lassan lehúzta a sliccét. Ennek a hangnak zsigerből nem tudtam ellenállni, ezért sem szóltam, amikor egy mozdulattal húzta le a nadrágját és lépett ki belőle. Ő mindvégig a szemembe nézett, én próbáltam tartani a szemkontaktust és nem más helyre pillantani. - Nagyon küzd valami ellen - suttogta mélyen a szemembe nézve. Oldalra biccentettem a fejem, miközben mosolyra húztam az ajkam. Játék. Játszott velem. De azt nem tudja, hogy én nem vagyok vevő a játékaira.

- Gyorsabban nem menne? - pillantottam a karórára. - A végén még azt hiszik, hogy én voltam lassú a munkámban! - helyeztem csípőre a kezem. Nicholas magára húzta a nadrágot, de egy olyan dolog történt, amire nem számítottunk. Miközben felhúzta a sliccet, a cipzár behúzta az anyagot. Bármit csinált, a cipzár nem ment tovább. - Ne rángassa mert el fog szakadni! - szóltam rá mérgesen. Nicholas a kezét széttárva elnevette magát.

- Akkor parancsoljon! Magának talán jobban menne?

- Nem fogok oda nyúlni! - nevettem el magam röhejesen. Nicholas fel és le akarta húzni a sliccet, de annyira behúzta a farmer anyagát, hogy nem mozdult. Tipikus férfi. A férfiak nem tudják hogy kell kezelni az ilyen helyzeteket. Mi nők ügyesebben vagyunk ebben, de nincs az az Isten, hogy oda le nyúljak hozzá.

- Pedig kéne egy kis segítség - pillantott mélyen a szemembe.

Ó Istenem!