Kicsiket pislogva ültem a kanapén, miközben az üvegasztalon található kerámia kávés csészét fürkésztem. Sötétkék Nike melegítőben és kapucnis pulcsit viseltem. A nadrág összehúzott része néha felcsúszott a bokámon, ezért kezemmel néha a fehér bokazoni felé húztam. Kezemmel feszülten és összetörten piszkáltam a cipárt, néha fel és le húztam. Édesanyám próbált erőt adni nekem, de még mindig össze voltam zuhanva. Ez nem azt jelentette, hogy mindenkit utálok. Azt jelentette, hogy a világot utáltam. Gyógyulni akartam lelkileg és érzelmileg is. Egy hét telt el a történtek óta, de a hangulatom nem javult. Voltam fodrásznál, stílust váltottam. Oldalt és fent is rövidebbre vágattam a hajam, de pont tökéletes lesz. Nekem legalábbis bejött. Ahogy az ősz közeledett, úgy a táj is változott. A levelek megsokszorozódtak, a szél egyre gyakrabban fordult elő. Jennától külön éltem, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem. Pihenni akartam. Fel akartam dolgozni a történteket, ezért több mint hat napja a saját lakásom nappalijában nézem a fehér, beépített falakat. Édesanyám néha finom ebédet és vacsorát főzőtt nekem, de egyébként rendelni szoktam.

Miközben a csészét az ajkamhoz emeltem, fél szemmel édesanyám felé pillantottam, aki aggodalmas arckifejezéssel fürkészte arcomat. Nagyot nyeltem, kezemet végig vezettem a hajamon. - Te tudtad, hogy apa megcsal téged? - a kérdésem váratlanu érte őt, de tudni akartam, hogy mit érzett vagy tudott akkoriban. Anya felsóhajtott, majd némán bólintott.

- Sejtettem - válaszolta szűkszavúan, mire fejemet csóváltam.

- Miért nem váltál el tőle? - fontam keresztbe a kezem, de ekkor váratlanul csengettek. A karórámra pillantottam, ami délután három órát mutatott. Liam mindennap ilyenkor szokott átjönni hozzám, ezért elmosolyodtam, miközben anya az ajtóhoz sétált. Amint kinyitotta, a fiam befutott rajta.

- Apa! - tárta szét a kezét, miközben széttártam a kezem és az ölelésembe futott. Beszívtam haja és bőre illatát, miközben védelmezően a karjaim között tartottam. Megnyugvás volt ez a számomra. Jobban éreztem magam a fiam társaságában. - Hogy vagy apa? - leült mellém, majd kék Nike hátitáskáját a padlóra helyezte. - Jó a hajad! - mutatott a homlokom felé, mire elvigyorodtam.

- Te hogy vagy rosszaság? - karoltam át a vállát, de Liam nevetve ellenkezett.

- Nem vagyok rossz! - szögezte le. - Okos és jó nevelt fiú vagyok! - mutatott a padló felé, mire váratlanul felcsillant a szeme. Annyira meglepődtem, hogy fél testtel felé fordultam, hogy az arcát tudjam nézni. - Apa! - karolta át a nyakam szorosan. - Tudtad, hogy kistesóm lesz? - annyira meglepődtem, hogy nem akartam hinni a fülemnek. Éreztem, hogy arcomat elönti a pír, hogy a szívem hevesebben dobogott. Úgy éreztem, hogy bármelyik percben megfulladhatok, ezért kicsit eltoltam magamtól a fiamat, aki vigyorgott.

- Hogy mi?! - suttogtam értetlenül. - Tesód lesz...? - motyogtam az ájulás szélén.

- Anya azt mondta, hogy a tesóm már bent lakik a pocakjában - ekkor kicsi ujjával a hasa felé mutatott, mire kezemmel mosolyogva végig szántottam a borostámat. - Hú! Úgy látom, hogy te is örülsz neki! - rángatta rajtam a pulcsit, miközben nagyokat pislogtam előre.

- Hogyne örülnék neki! Ez...ez csodálatos hír - vettem a kezembe a telefonomat és próbáltam felhívni Jennát, ám a szám nem volt kapcsolható. Jenna! - sziszegtem könnyes szemmel. - Miért nem mondtad el?! - túrtam a hajamba, közben az ablakhoz sétáltam.

- Képzeld el, anya azt is mondta, hogy ő egy kislányt szokott látni, amikor a hasára gondol - feküdt hanyatt a fehér kanapén. - Ezek szerint én is anya pocakjában éltem? - nevetett. - Hogy fértem el? - szórakoztatta magát, miközben nekem majd kiugrott a szívem a helyéről. Összerezzentem, amikor a telefonom rezgett az üvegasztalon, ezért egy hirtelen mozdulattal átlendültem a kanapé tetején, majd a fiamra figyelve, hogy ne nyomjam össze, az asztalhoz nyúltam és fogadtam a hívást.

- Jenna!

- Apa! Vidd innen a segged! - ütött óvatosan Liam, miközben könnyes szemmel hallgattam Jenna hangját, aki halkan köszönt nekem. - Apa! Menj már innen! Szálj le rólam!

- Mit csinálsz a fiammal? - suttogta Jenna visszafogottan, de én csak arra tudtam gondolni, hogy babát vár. - Remélem, hogy egyben haza jön holnap reggel - emelte ki, mire felálltam és csípőre helyezett kezekkel az ablakhoz sétáltam.

- Miért nem mondtad el?! - suttogtam a fejemet lógatva. - Liamtől kell megtudnom?! - emeltem fel a hangom feszülten. Jenna nem tudta, hogy mitől akadtam ki, pedig sejthetné. - Ez nem olyan dolog, amit csak úgy el lehet titkolni - suttogtam magam elé.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz!

- A babáról - vontam fel lassan a szemöldökömet, mire a vonal tulsó végén néma csend keletkezett. - Babát vársz, nekem pedig nem mondtad el - fontam keresztbe a kezem, mintha ezzel megtudnám magam óvni a fájdalomtól, ami bármelyik percben érhet. A történtek után féltem az új dolgoktól, hiszen minden percben a fájdalom és a csalódás lebegett előttem. Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk. Shakespearenak volt egy mondása, miszerint ne fájjon az, amire nincs orvosság. Aminek vége, vége. Próbáltam így felfogni a történteket és eszerint gyógyulni. Ha tehettem volna, új életet kezdtem volna, de a múltat nem tudom eltörölni. Viszont egy baba...egy baba eltörölne minden fájdalmat és csalódást, amin keresztül mentem. Ő lenne a megmentőm, a gyógyítóm, a szerencsém és a reményem egy új kezdetre.

- Sajnos nem volt rá alkalmam - suttogta szomorúan. - Minden a nyakunkba zúdult! - tette hozzá, miközben lesütöttem a szemem. - Egyszerűen csak nem tehettem és nem találtam rá a megfelelő időt! Ilyen ez - hallottam, hogy elneveti magát, de tisztán hallottam, hogy szipog. - Hát... - sóhajtotta. - Apa leszel, Nicholas! - ekkor fülemhez szorítottam a telefont, kezemet pedig a szeremre helyeztem. Nyelvemmel megnyaltam a fogam felületét, hogy erőt merítsek valamiből.

- Istenem! Bárcsak itt lennél - fújtam ki magam, közben csuklómmal letöröltem a könnyemet. - Elküldöm hozzád a sofőrömet - sziszegtem a fogaim között. Jenna nem válaszolt, csak némán felsóhajtott. - Gyere ide, kicsim - tettem hozzá, majd bontottam a vonalat. Amikor megfordultam, a fiam vigyorgó arcával találatam szembe magam, aki így szólt:

- Szóval apuci....elmondod, hogy születik egy baba? - kérdezte, mire felvontam a szemöldököm és könnyes szemmel felsóhajtottam. Néha nehéz az élet.

Miután Jenna belépett az ajtón, üveges tekintettel fürkésztem az arcát, majd a hasára pillantottam. Egy belső hang azt súgta, hogy minden porcikával vigyázzak erre a nőre és a babára. Jenna ma délután elképesztően gyönyörű volt. Sötétbarna haját, szorosan a tarkója fölé fogta, egy hajtincse sem volt szabad. Szolid sminket, rúzst és alapozót viselt. Hófehér csipkés trikója kiemelte a kerek melle vonalát, a vörös szoknyája pedig erotikusan simult a keskeny combjára. Fekete tűsarkút viselt, a farkam pedig égnek állt a látványától, de ez volt az utolsó dolog, amivel foglalkoztam. Jennához képest én egy csöves Nike melegítőt viseltem, de ő jött az én otthonomba, az én pihenésemet szakította félbe, ezért ma eltekintek a csöves szettemtől.

Ketten megkértük Liamet, hogy nyugodtan menjen játszani. Miután kettesben maradtunk, a kanapéra feküdtem, Jenna pedig az én testemre. Két kezemmel védelmezően átkaroltam, miközben puszikkal ajándékoztam meg. Annyi mondanivalóm lenne, de helyette nem mondtam semmit, csak élveztem a pillanatott, amit a karjaim közt tartott. - Sajnálom - kezével a kézfejemet simogatta, ujjával játszott az ér felületén, ami néha látszott. A hangja betöltötte a nappalit, miközben csak rá figyeltem. - Lehet, hogy az a sorsunk, hogy soha nem lehetünk igazán boldogok - ujjait összefonta az ujjaimmal, majd egyenesen a hasára helyezte. A mozdulat után üveges tekintettel elmosolyodtam. A szomorúság és a boldogság keveredett a szívemben. Talán mélyponton voltam, de tudtam, hogy Jenna és a baba ki fog húzni innen. Muszáj lesz. - De én mindennél jobban szeretlek téged, Nicholas - orrát a nyakamhoz érinette és beszívta az illatomat. - Annyira szerelmes vagyok beléd! - ekkor felém fordult, csípőjét oda nyomta, ahova annyira szeretem. Az arcára helyeztem a kezem, majd hátra nyúltam és kivettem a gumit a rövid hajából. Elképesztően gyönyörű volt, amikor barna haja kiemelte a szív alakú arcát és a csillogó szempárt.

- Mi lenne velem nélküled? - csóváltam a fejem. - Nem tudnék megbírkózni az élettel - fürkésztem az összekulcsolt kezünket. - Hamarosan kijön a film, az újságírók pedig mindennap találnak egy új okot egy pletykára! Én csak... - simítottam meg az ajkát. - Elfáradtam! - húztam össze a szemem. - Nagyon elfáradtam - suttogtam. - Édesapám halála olyan sebet ejtett rajtam, ami mai napig nem gyógyult be. Lehet, hogy híres vagyok, hogy színész vagyok és milliók ismerik az arcomat, de van magánéletem ami...ami szar! - vontam fel a szemöldökömet, ő közben csendben hallgatott. - A Nicholas Collins névről mindenkinek a filmek, a pénz és a sármom jut eszembe, de ők nem tudják, hogy a magánéletben még mindig egy fiú vagyok, aki fél szeretni és bízni mert nem tudja, hogy mikor vesznek el tőle újra mindent! - helyeztem lapockájára a kezem. - Viszont most itt ez a baba! - helyeztem alhasára a tenyerem, miközben elmosolyodott. - Most úgy érzem, hogy ő lesz az én megmentőm! Lehet ő a kezdet - biccentettem oldalra a fejem, mire Jenna csak ennyit mondott:

- Kurvára jól áll neked ez az új haj! - fürkészte az arcomat, mire elpirulva felvontam a szemöldökömet. Jenna felsóhajtott, majd a mellkasomra hajolt. - Együtt megoldjuk! - suttogta és a szívemet simogatta. - Te vagy az én kincsem! Te vagy a férfi, akinek boldogságáért hegyeket is képes lennék megmozgatni! - miközben a szemembe nézett, szórakozottan hozzátette: - Mondjuk nekem sem könnyű Nicholas Collins párjának lenni, de hé! - helyezte arcomra a kezét, hogy rá figyeljek. - Megoldjuk! Utazzunk el! Menjünk el valahova! Megoldjuk - hajolt a számhoz és lassú csókot nyomott rá. Kezemmel a hajába markoltam, miközben nyelvemmel megkerestem a nyelvét. Az egész testem liftezett, amikor viszonozta az érintésemet, egy halk morgás is feltört belőlem.

- Hova szeretnél menni? - haraptam óvatosan az ajkába.

- Mindig is szerettem volna látni a magyar Parlamentet - lassan nyúlt a pólóm alá, majd meglazította a nadrágomat és erotikusan megérintette az alsónadrágom szélét. - Elviszel minket Magyarországra? - vonta fel a szemöldökét, miközben megfogta a férfiasságomat. A homlokomra csúsztattam a kezem és hátra pillantottam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy csak mi vagyunk a nappaliban.

- Tehát Magyarország!

- Budapesten megszálhatnánk egy hotelben - simogatott tovább.

- Jó, jó csak hagyd abba! - fogtam le a csuklóját kipirult arccal. - Legyen! Utazzunk el egy kis időre - vontam fel a szemöldökömet, majd elővettem a telefonomat repülőjegyeket keresni. Magyarország, mi? Ennyi erővel Alaszkába is mehetnénk! Mind a kettő a világ másik felén van. De talán pont erre van szükségünk. A világ másik felére utazni. Megyünk Magyarország!

___________________________

Szeretném megköszönni a kedves kommenteket! Mindig olyan jó érzés olvasni, hogy várjátok a történetet és a részeket! Ez nagyon sok motivációt add nekem, szóval nagyon jól esik, hogy figyelemmel kíséritek a munkámat itt a Wattpadon!