A félhomályban megtámaszkodott felettem, miközben szabad kezével a combomat simította végig. A selyem trikóm felcsúszott a lapos hasamon, miközben minden mozdulatom az ajka érintését követte. Mintha erotikus táncot jártunk volna. Én a szemébe néztem, ő mindent elkövetett azért, hogy élvezzem. Kezével feltűrte a trikómat, majd a meztelen mellemhez hajolt, hogy nyelves csókot nyomjon rá. Abban a pillanatban mélyen a hajába markoltam, közben nyelvével a mellbimbómat érintette. Lábammal átkaroltam a meztelen fenekét, közelebb, és még közelebb húztam magamra. A levegő izzott köztünk, türelmetlenül vágytunk egymásra és arra, hogy újra egymásé legyünk. A sötétben a kezét néztem, amivel óvatosan megmarkolta a mellemet, majd megfordította és egyenesen a lábam közé vezette. Nicholas határozott volt. Édes érintéssel simogatta a nőiességem, közben a testem reagált az érintésére. Lábamat felhúztam, kezemmel a takarót markoltam. Amikor hátra hajtottam a fejem, ő édes csókokat nyomott a nyakamra. - Ennyire birtokolni akarsz? - izzadva pillantottam fel rá, ő csak mosolyra húzta az ajkát.

- Minden porcikádat - hajolt ismételten a nyakamhoz, majd az államhoz és puszit lehelt az ajkam szélére. - Minden létező porcikádat - javította ki magát, miközben a lámpa halvány fényében az oldalamra fordultam, ő átkarolta a derekamat, majd négykézlábra állított. Ekkor feltérdeltem, ő egyenesen mögém térdelt, kezemet megfogta és a tarkója köré fonta. - Tudod, hogy miért szeretek benned lenni? - lehelte a fülemhez, miközben végig futott a testemen a bizsergés. A hideg kirázott, a combom elgyengült. Vágytam rá. Akartam ezt a férfit. - Mert minden megszünik körülöttem - miközben oldalra biccentettem a fejem, ő csókot nyomott az arcomra. Ha a szívemre hallgatok, akkor már most elmondanám neki, hogy Liam a fia. Viszont úgy éreztem, hogy ma éjszaka csak kettőnkről szól. Muszáj így lennie.

- Nicholas... - megfordultam, magamra húztam, a lábaimat széttártam, majd tarkója köré fontam a kezem. - Szeretlek - suttogtam, miközben a lábam közé nyúlt, majd egy lassú mozdulattal belém csúszott. Amint a testünk összeforrt, hátra hajtottam a fejem és felsóhajtottam. - Liam már alszik... - biccentettem oldalra a fejem, miközben lassan elkezdett mozogni bennem.

- Akkor maradj csendben - ajkát az ajkamra tapasztotta, majd ki és be mozgott bennem. Hiába mondta, hogy maradjak csendben, nem bírtam magammal. Nicholas álmaim férfija. A férfi, aki elrabolta a szívemet. Nem tudtam csendben maradni, dicsérni akartam őt.

- Annyira jó vagy!

- Sss! - fejét lehorgasztotta a nyakamhoz, ajkát a bőrömre tapasztotta, majd megfogta a kezem és szenvedélyes csókot lopott tőlem.

Korán reggel a nap első sugaraira ébredtem, viszont ez a reggel más volt. Különlegesebb volt mint a többi, hiszen nem egyedül feküdtem az ágyban. Nicholas Collins, a híres hollywoodi színész, szuszogva aludt mellettem. Oldalra fordultam, hogy alaposan megnézzem őt. A hasán aludt. Olyan volt, mint egy gyerek. A nap sugarai megvilágtották a lebarnult hátát, és az apró bőr hibáit. A takaró csak derekáig takarta őt el, ezért megrészegülve fürkésztem az ívelt hátát és az izmos vállát. Az ajkamat önkéntelenül is beharaptam, miközben mellemre szorítottam a takarót. Halkan fel kuncogtam, amikor eszembe jutott, hogy tegnap este Liam majdnem meglátott minket. - Mázlink volt, igaz bébi? - hajoltam a vállához és puszit nyomtam rá, de ekkor két dolog is történt. Nicholas ébredezett, de ami fontosabb volt az az, hogy hirtelen bevágódott az ajtó és Liam futott be rajta. Amint megpillantottam a fiamat, a vér megfagyott az ereimben, és az utolsó pillanatban Nicholas fejére húztam a takarót, aki mozogni kezdett. Liam megtorpant a szoba közepén, közben köztem és a "mozgó takaró" között kapkodta a tekintetét.

- Anya!? - szólt rám fenyegetően.

- Bogaram! M...mit csinálsz te itt? - suttogtam hevesen dobogó szívvel. Tegnap este kellemetlen volt, viszont a ma reggel egyenesen szörnyű. Tudhattam volna, hogy Liam minden reggel ébreszteni szokott engem. Nincsen iskola, Liam pedig megszokta, hogy általában ketten vagyunk itthon. Jaj szegény fiú...

- Anya! Miért mozog a takaró? - mutatott a mellettem található helyre, miközben Nicholas Collins úgy gondolta hogy felül és megmutatja tökéletes tengerparti testét a fiamnak, aki szeme elé helyezte a kezét. - Anya! Nicholas bácsi mit csinál itt?!

- Öhm, hát...öhm...Nicholas csak...

- Mi csak... - hunyta le Nicholas a szemét, miközben kezével végig szántotta az arcát. Eszméletlenül jóképű volt ma reggel, viszont semmi nem teheti jóvá a kellemetlen szituációt. Mégis, hogy mondjam el a fiamnak azt, hogy Nicholas már...nem csak egy barátom? - Az anyukáddal szexeltünk - pillantott Liamre, aki felvonta a szemöldökét, nekem pedig égett az arcom.

- Szex?

- Aha!

- Mi az a szex?

- Nem tanították még az általános iskolában? Az úgy szokott lenni, hogy kell hozzá két ember, egy nő és egy férfi, bár a mai világban mindegy ugye...és a férfi a nőbe dugja a...

- Ha most nem fogod be, esküszöm, hogy meztelen rúglak ki a házamból! - ütöttem arcon a párnámmal, majd gyorsan magamra húztam a selyem köntösömet, és megfogtam Liam vállát, aki nagy szemekkel pillantott Nicholas felé.

- De ha kíváncsi vagy rá kicsim, akkor reggeli után elmondom!

Ekkor megtorpantam. A lábam a földbe gyökerezett és könnyes szemmel pillantottam Nicholasra, majd Liamre. Egyszerűen csak jól esett a szívemnek a "kicsim" becenév. Nicholas arcát néztem, a szeme csillogott, miközben Liamet nézte. Ebben a pillanatban láttam rajtuk azt, hogy valóban apa és fia. Hasonlítottak. Gyönyörűek voltak. Büszke voltam arra, hogy ketten hoztuk össze ezt a gyönyörű kisfiút. Sokszor megfordul a fejemben az, hogy Liamet Nicholasnak köszönhetem.

- Semmit nem kell neki elmondani! - suttogtam, majd óvatosan kitoltam Liamet a szobából, majd az ajtóban vissza néztem Nicholasra, aki mint mindig, most is elkpesztően festett. - Öltözz fel és gyere reggelizni!

Néztem, hogy Nicholas vigyorra húzza ajkát, majd hátára fekszik, és tarkója alá helyezi a két kezét.

A konyhában jobban magamra húztam a köntöst, majd kinyitottam a szekrényt és kivettem három kicsi tálat. Liam minden mozdulatomat figyelte, a mogyoróbarna haja tincsei a homlokába tapadtak,ezért mögé álltam és ujjaimal feltúrtam őket. Puszit nyomtam a homlokára, miközben Liam mosolyogva figyelt engem.

- Anya... - suttogta, miközben egy kicsi csattal hátra fogtam a hajam. - Én nagyon szeretem Nicholas bácsit - suttogta nekem, mire oldalra biccentettem a fejem és arra koncentráltam, hogy ne sírjam el magam.

Szereti...

Azt mondta, hogy szereti Nicholast.

- Ettől én nagyon boldog vagyok, kicsim! - hajoltam előre, hogy a szemembe tudjak nézni. Ez lesz a megfelelő idő! Muszáj elmondanom nekik. Muszáj megtudniuk. Amikor Nicholas kilépett az ajtón, hevesen dobogó szívvel követtem minden mozdulatát. Elvarázsolva néztem, hogy hajába túr, majd leül Liam mellé az egyik székre. Ekkor köztük kapkodtam a fejem. Észre sem vették, hogy mennyire jól néznek ki együtt. Ugyan olyan tekintettel, és egyforma mosollyal figyeltek fel rám. Válaszul csak oldalra biccentettem a fejem. Nicholas... ott ül melletted a fiad!

- Ki kér gabonapelyhet? - kerestem meg a citromsárga dobozt, miközben rezgett Nicholas telefonja az asztalon. Összeráncolt szemöldökkel néztem az idegen számot. Nicholas is hasonlóképpen reagált, először nem akarta felvenni, de utána végül fogadta a hívást és beleszólt a telefonba.

- Nicholas Collins! - fél szemmel figyeltem, hogy a szemöldökét ráncolja, miközben a vonal túlsó oldalán beszélt valaki. - Igen! - fürkészte a csuklóján található fekete karkötőt. - Mármint most? - ekkor rám pillantott. - Persze! Megoldható - köszörülte meg a torkát. - Akkor hamarosan találkozunk - köszönés nélkül letette a telefont, majd tarkójára helyezte a kezét.

- Baj van? - támaszkodtam rá a konyhapult szélére, miközben a fejét rázva erőltetett magára egy mosolyt.

- A rendőrségtől hívtak! Szeretnék felvenni a vallomásomat a balesettel kapcsolatban - fürkészte az arcomat, mire a pultra csúsztattam a gabonapelyhet.

- Mármint most? Több mint egy hét telt el azóta! - csóváltam a fejem tanácstalanul, mire Nicholas széttárta a kezét. - Jól van! Menj nyugodtan - fürkésztem az arcát, miközben tudatosult bennem, hogy ma sem mondhatom el neki, hogy ő Liam apukája.

A rendőrség egyik irodájában ültem. A műanyag pohárból fekete kávét kortyoltam, miközben a parancsnok szigorú arckifejezéssel ült a barna asztal mögött és egy mappát tartott a kezében. Rajtunk kívűl egy rendőr tartózkodott az irodában, ő a fehér ablak előtt állt és hátratett kezekkel fürkészett engem. Türelmetlenül emeltem az ajkamhoz a poharat, miközben az arany órámra pillantottam. - A lényegre térhetnénk? - böktem ki végül. - Úgy gondolom, hogy csak az időmet rabolják - pillantottam a kopasz parancsnok felé, aki szemöldökét felvonva felém pillantott, majd tollat a kezébe véve határozottan bólintott.

- Először is köszönjük, hogy ide fáradt, Mr. Collins! Én Cooper ezredes vagyok, a társam Robert - mutatott a szőke férfi felé, aki bólintással köszönt nekem. Végignéztem rajta, majd széttártam a kezem. Valami nem tetszett. Túlságosan nagy volt a csend, még az ajtó előtt is két rendőr állt. Valamiért úgy éreztem, hogy nagyobb okkal hívtak be.

- Oké! Térjünk a tárgyra - húztam össze a szemem, mire a parancsnok a társára pillantott, aki lehajolt és felemelte a lába mellett található barna dobozt. A dobozra egy dátum és egy név volt írva. Amint megpillantottam, megfeszültem a székben, a kezemet az ajkam elé csúsztattam, hogy minden erőmet összeszedjem. A fejemet ráztam, azt hittem, hogy csak képzelődök. - Mit akarnak ezzel a dobozzal? - suttogtam a dátumra mutatva. Lehunytam a szemem, hogy összeszedjem magam. Nem a baleset miatt hívtak be. Ez más volt. Ez több volt. A kezemet ökölbe szorítottam, a szívem a torkomban dobogott. Vannak olyan pillanatok, amikor az adrenalin és a félelem eluralkodik az emberen. Gyöngyözni kezd a homlokán a verejték, a székben helyezkedni kezd. Nem voltam nyugodt. Egyáltalán nem voltam. - Azt hittem, hogy megsemmisítették - mutattam a dobozra, amire édesapám neve volt írva. Tudtam, hogy egy bizonyos ideig kötelező megőrizni az eseteket, viszont arra nem számítottam, hogy előveszik apám ügyét. - Miért vették elő? - morogtam, miközben a parancsnokra pillantottam, aki felsóhajtott.

- Minden kérdésre megkapja a választ, Mr. Collins - pillantott a doboz felé, ami édesapám halálának okát, körülményeit, időpontját és feljegyzéseket tartalmaz. - De attól tartok, hogy nem fog magának tetszeni az, amit mondani fogunk - ujjával a doboz felé bökött, miközben könnybe lábadt a szemem.