A suli annyira nem rossz hely. A tanárok viszonylag jól tanítanak, a diákok általában nem piszkálnak, ha mégis megtörténik, akkor könyvtáros néni rendes, és megengedi, hogy a könyvtárban bujkáljak. Ezt sikerült leszűrni az elmúlt hetekből.

Ja, meg továbbra is sokszor vagyok egyedül, mivel Iannak rengeteg dolga van, meg kialakult baráti társasága. Oké, azért beszélgetek vele néha, de a nap nagy részében nincs mellettem senki.

Anyuék elutaznak a hétvégére, ezért Charles bulit akar tartani. Ami érdekes lesz, mert hát ugye nem vagyunk közelibb ismeretségben, mint két kifli a szupermarket polcán, amik csak egy rövid ideig vannak egy helyen, sok-sok más kifli társaságában, aztán két tök random ismeretlen megveszi őket, és soha többet nem találkoznak.

Azt hiszem, kissé elkalandoztam a témától.

Szóval, valahogy ki kell bírnom ezt a nyamvadt bulit. Nem sokat segít a dolgon, hogy még sosem voltam házibuliban.

Egyedül megyek hazafelé a suliból, erős kétségekkel afelől, hogy megérem a holnapot. Aztán támad egy hihetetlen ötletem, ami akármilyen fura vagy őrült dolog, nekem azért tetszik. Gyorsan hozzá is látok a megvalósításnak.

Amikor hazaérek, Charles gyakorlatilag szobafogságra akar ítélni a buli idejére, de azt mondom neki, hogy eszem ágában sincs itthon maradni, majd mielőtt válaszolni tudna, felmegyek a szobámba.

Nehéz aztán úgy kimenni a házból, hogy ne tűnjön fel neki, igazából mi is van rajtam.

...

A parti olyan két óra múlva kezdődött el, de akkor én még egy, a park melleti kis kávézóban ücsörgök és olvasok, ahová az esős idő miatt húzódtam be. Megvárom, amíg sokan lesznek, hogy Charles ne szúrhasson ki.

Szóval olyan este kilenc körül érkezem vissza a házhoz, ahol nagyon hangosan megy a zene. Összeszedem az összes kis maradék életerőmet, mielőtt belépek.

Bent fülledt meleg van, mindenhol sok az ember, de nem ismerek senkit. Igazából ennek örülök, mert pontosan azért vagyok itt, hogy életemben először nagyobb előítéletek nélkül kezeljenek. Mint egy normális embert.

De el is veszem az ismeretlenben. Nem merek senkit megszólítani. Csak álldogálok az egyik sarokban, várva a csodára.

Bármilyen hihetetlen, a csoda kivételesen megtörténik. Egy random srác hirtelen odajön hozzám.

- Szia! Michael vagyok, segíthetek? Olyan elveszettnek tűnsz, keresel valakit? Kivel jöttél?

Valamit sürgősen ki kell találnom. Csak nem mondhatom azt, hogy tök egyedül vagyok!

- Norah a nevem, és ööö... David Nortonnal jöttem. Nem láttad véletlenül?

- Dehogynem, pont ott van! Gyere, menjünk!

Ajaj. Ebből tragédia lesz. David Charles egyik legjobb barátja és semennyire nem ismer.

- Helló! Norah nem talált téged! Most már itt hagyom veled, oké? - szólítja meg Michael.

David rám pillant, és gyorsan veszi a lapot.

- Kösz hogy segítettél! Csá tesó!

Mikor Michael már eltűnt a tömegben, felém fordul.

- Ez egy privát buli, ahová csak a meghívottak jöhetnek be. Nem tudom, hogy lógtál be, mert zárjuk az ajtót, de most odaviszlek a házigazdához, ő majd eldönti, mi legyen veled. Ne próbálj elszökni!

A francba. Ez egyre rosszabb lesz. Amikor Charles meglát, természetesen felismer, és rögtön felparancsol az emeletre. A haverját megkéri, hogy várjon kint, majd bevezet a szobájába.

- Miért kell mindenbe belepofátlankodnod? Attól még, hogy te kívül állsz az egészen, én nagyon szarul fogok kijönni ebből az egészből, ha megtudják, hogy egy ilyen húgom van! Amúgy meg miért kentél magadra ennyi sminket? Borzasztóan ribancos!

- De én csak szerettem volna egyszer úgy kinézni, mint egy normális ember! Hogy ne rögtön eltaszítson mindenki, hanem belülről is megismerhessenek!

- Undorító hazugság! Ne takard el a ronda foltjaidat és fertőzd meg a gyanútlan embereket! - elindul kifelé, szeméből süt a gyűlölet és az undor. - Majd visszajövök és eldöntöm, mi legyen veled!

Félek. Nagyon. Amint Charles kimegy, lekuporodom a földre és próbálom nem elsírni magam. Nem igazán sikerül.

- Minden rendben?

David áll az ajtóban. Felnézek rá, de semmit nem tudok mondani. Közelebb jön, és amikor meglátja, hogy sírok, picit zavarba jön.

- Ehrm... figyu azért ennyire nem gáz a dolog. Oké, hogy nem szeretjük, ha mások is be akarnak pofátlankodni ide, mint a meghívottak, de nem halálos bűn. Nem is értem... ha máskor ilyen van, csak ki szoktuk rakni az embereket, aztán ennyi.

Leül mellém a földre, aztán félénken átölel.
A helyzet elég fura, de jól esik, hogy itt van mellettem. A sminkem viszont nem volt vízálló, szóval nem akarom összekenni a szerencsétlen srác pólóját. Kibontakozom az ölelésből és a táskámhoz lépek, kikeresem belőle a szükséges dolgokat, aztán lemosom a sminkem. Először az arcomról és a nyakamról, utána a kezemről, végül a lábamról is. És teljes foltos valómban fordulok David felé. Aki totál lefagy.

- Gyönyörű vagy... - suttogja kis idő múlva, úgy, mintha valahol teljesen máshol járna fejben.

És itt jön el az a pont, amikor teljesen lesokkolok. Meg zavarba jövök. Valószínűleg látszik az arcomon, mennyire hihetetlennek tartom ezt az egészet, mert David elkezd magyarázkodni.

- De tényleg! Vékony vagy és izmos. Szép arcod van. Gyönyörű hosszú hajad van, ami most fantasztikusan van kontyba fogva. Akkor is szépnek gondoltalak, amikor először megláttalak, de így hogy látom a foltjaidat... sokkal egyedibb és varázslatosabb vagy. A kontraszt, amit a fehér és a barna alkot, kiemeli a bőröd szépségét, az alakodat. Komolyan gondolom minden szavamat, ne higyj senkinek aki mást mond!

Te jó ég. Még sokkal jobban lefagytam. Az arcom pedig melegebb lesz, a szívverésem is mintha felgyorsult volna. Ideje összeszedni magam, és végre kinyögni valami értelmeset is!

- Köszi... azt hiszem - és megpróbálkozom egy halvány mosollyal. És visszamosolyog. - Amúgy azt hiszem, tartozom neked egy sztorival, mi is volt ez az egész.

Lehuppanok az ágyra, David pedig a másik felére ül, aztán belekezdek a mesémbe.

Sikerült végre befejezni ezt is. Végre. Annyira szeretnék gyorsabb lenni, de nem megy, bocsi :/

Egyébként ti milyen színű hajat képzeltek Niának?

Ha bármilyen hibát/pontatlanságot találsz, kérlek szólj nekem valamilyen módon!

Köszi hogy olvasod!
B.