Könnyek között csaptam be magam után az ajtót,majd csúsztam le annak mentén a földre és húztam fel a lábam. A fejem őrjítően sajgott a szívemmel egyetemben. A szemeim égtek a sok elhullajtott könnytől és a levegő is nehézkesen töltötte meg a tüdőmet. Nem tudtam elhinni hogy ezt tette. Mindennél jobban arra vágytam hogy amit láttam semmissé váljon. Nem akartam elfogadni az igazságot, mert őrjítően fájt. Fájt hogy a szemeimbe hazudott, fájt hogy elárult, fájt hogy ennyi együtt töltött idő egyik pillanatról a másikra semmivé lett, mert én már nem voltam hajlandó ezek után vele folytatni ezt a kapcsolatot. De mérhetetlenül dühös voltam magamra azért hogy nem tünt fel az, hogy megcsalt.

   Egy reszketeg levegő vétellel húztam elő a telefonom a zsebemből, hogy megnézzem ki hív ilyenkor, de amint megláttam Hongki nevét villogni a kijelzőn, inkább lenémítottam a kis készüléket és magam mellé tettem a földre. A legkevésbé sem akartam vele beszélni azok után, hogy láttam az egyik alkalmazottjával csókolózni.

Mivel délelőttös voltam az oviban,így úgy döntöttem meglepem Hongkit és bemegyek  hozzá a céghez. Szépen fellifteztem a harmadikra, köszöntem az alkalmazottaknak, majd célba is vettem az igazgatói irodát, hogy  láthassam .
Az iroda ajtaja nem volt becsukva teljesen. Már mosolyogva tettem a kezem az ajtóra, hogy benyissak mikor meghallottam egy apró éppen hallható cuppanást,majd egy halk kuncugást. Szemöldök ráncolva toltam beljebb pár centit az ajtót épp annyira hogy rálássak Hongkira de ne legyen feltünő és akkor megláttam állítólagos barátom amint egy másik nő szájára hint meghitt csókokat miközben átkarolja a derekát. A szívembe nyilalt a fájdalom és könny lepte el a szemeim. Ilyen nincs...Ő nem tenné ezt velem..
-  Megyek még a végén valaki észre vesz minket.- suttogta a lány,mire Hongki elmosolyodott, adott még egy lepke puszit az alkalmazottja ajkaira, majd útjára engedte. Amilyen gyorsan csak tudtam megtöröltem a szemem,majd elviharzottam mielőtt megláthattak volna....

Az emlékekre még jobban belém nyilalt a fájdalom. A térdeimre hajtottam a kezem, hogy megtudjam támasztani a fejemet.
Egy ilyen barom miatt nem sirhatok! Nem érdemli meg.
De mégis megállíthatatlanul folyt tovább a könnyem amit egy durva mozdulattal letöröltem. Próbáltam egyenletessé tenni a légzésem, hogy valamelyest lenyugodjak. De nem ment valami könnyen.
A telefonom újabb csörgésbe kezdett és tippelni mertem volna, hogy újra Hongki hív hisz nem vettem fel neki a telefont elsőre ahogy most sem szándékoztam. Pedig a mai nap folyamán még muszáj lesz vele beszélnem..