A nyár végi nap meleg sugarai aranyló fénybe vonták az utat, amelyen Jungkook családja haladt a kórház felé. A fiú csendesen ült, miközben édesanyja és Seokjin a kocsiban ülve halk, nyugtató beszélgetést folytattak. Junghwa a hátsó ülésen nevetgélt egy játék macival, amit magával hozott. Jungkook kinézett az ablakon, a külvilág azonban homályos háttérként maradt meg számára; gondolatai máshol jártak.

Ahogy a kórház épülete feltűnt a távolban, Jungkook egy pillanatra megfeszült. Az elmúlt évek során a kórház az élete szerves részévé vált, de sosem tudta megszokni a hely atmoszféráját. A steril falak és a szüntelenül pittyegő gépek hideg, nyomasztó emlékeket ébresztettek benne. Ezúttal azonban valami más is motoszkált a gondolatai között – valami, ami csekély, de határozott reménysugarat hozott a szívébe.

A kórház ajtaján belépve a családot kellemes, nyugodt légkör fogadta. A fehér falakat növényekkel és színes festményekkel próbálták otthonosabbá tenni. Az előtérben egy mosolygós nővér fogadta őket, és útbaigazította őket Park Jimin irodája felé.

Jungkook kissé idegesen várakozott a folyosón. Seokjin biztatóan megszorította vállát, és halványan rámosolygott. A fiú mély levegőt vett, majd amikor kinyílt az iroda ajtaja, begurult a család kíséretében.

Az irodában egy fiatal férfi várta őket, aki azonnal felállt, hogy üdvözölje őket. Park Jimin fiatalabb volt, mint amire Jungkook számított. Haja sötétbarna, enyhén hullámos tincsekben hullott homlokába, és meleg, barátságos mosolyt villantott rájuk. Szemei élénken ragyogtak, ahogy köszöntötte a családot, majd odalépett Jungkookhoz, és kedvesen kezet nyújtott neki.

– Üdvözöllek, Jungkook – mondta Jimin lágy hangon, amelyben érződött a törődés. – Én vagyok Dr. Park, de szólíts csak Jiminnek. Remélem, segíthetek neked.

Jungkook először alig tudott megszólalni. Ahogy Jimin mosolygós arca közelebb hajolt hozzá, szinte érezte a férfi kellemes illatát, amely keveredett a frissen mosott haj és a citrusos kölni illatával. A férfi közvetlensége és melegsége teljesen meglepte Jungkookot. Szíve kihagyott egy ütemet, és akaratlanul is azon kapta magát, hogy a férfi arcának vonásait tanulmányozza. Jimin ajkai puhának és hívogatónak tűntek, szemei pedig mintha egyenesen a lelkébe láttak volna.

– Köszönöm – nyögte ki végül, kissé zavartan, miközben igyekezett elkerülni, hogy túl sokáig bámulja a férfit.

A család leült, miközben Jimin nyugodtan helyet foglalt az asztala mögött, majd elővette a jegyzeteit. Először a családdal beszélgetett, érdeklődött a korábbi kezelésekről, a fizioterápia állásáról, majd lassan áttért arra, hogy közvetlenül Jungkookkal beszéljen. Jimin figyelmesen hallgatta, amit a fiú elmondott neki az eddigi tapasztalatairól, és közben feljegyzéseket készített.

– Megértem, hogy nehéz időszakon mész keresztül – mondta Jimin, miközben pillantása Jungkook arcán időzött. – De tudnod kell, hogy itt vagyok, hogy segítsek neked, és nem fogom hagyni, hogy feladd. Együtt dolgozunk majd azon, hogy elérd, amit szeretnél.

Ahogy Jimin beszélt, Jungkook figyelme egyre inkább elkalandozott. A férfi hangja olyan volt, mint egy halk, dallamos zene, amely nyugtatóan hatott rá. Jungkook azon kapta magát, hogy elképzeli, milyen lenne, ha közelebb lépne hozzá, és megérintené a kezét, vagy ha csak ketten lennének, és beszélgetnének órákon át.

Még soha nem találkozott senkivel, aki ilyen mély benyomást tett volna rá ilyen rövid idő alatt. Jimin jelenléte valami megmagyarázhatatlan vonzerőt sugárzott, amitől Jungkook elbizonytalanodott, de egyben izgalmat is érzett. Vajon Jimin is érzékelte ezt a furcsa, finom rezgést közöttük?

Ahogy a beszélgetés véget ért, és a család lassan elkészült a távozásra, Jimin odalépett Jungkookhoz, és mosolyogva azt mondta:

– Jungkook, biztos vagyok benne, hogy együtt sok mindent elérhetünk. Várom, hogy holnap elkezdjük a közös munkát.

Jungkook szíve gyorsabban kezdett verni, ahogy a férfi közelségét érezte, de igyekezett uralkodni magán, és visszamosolygott rá.

– Köszönöm, Jimin – mondta végül halkan.

Amint kiléptek az irodából, és a kórház folyosóin sétáltak vissza az autóhoz, Jungkook gondolatai minduntalan visszatértek Jiminhez. A férfi meleg mosolya, kedvessége és az a különös vonzerő, ami sugárzott belőle, mély nyomot hagyott benne. Alig várta a holnapi napot, és az érzés egyszerre volt ijesztő és izgalmas számára. Talán, gondolta magában, talán van remény, hogy valami új kezdetet találjon az életében.

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a következő részre🤍
Remélem tetszett ez a rész is🤍
Mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet🎄🎇🫶
Legyen csodás napotok!
2024.12.24. 9:10