(Késve, de itt az új fejezet. Bocs, ha túl rövid, de... nem akartam rögtön lelőni a poént.)

Visszaaludtunk, igen, így mind a hárman. Legalábbis én ebben a hitben voltam akkor.
Csak egy kicsivel később ébredtem mint a vendéglátóim. Nos... Akkor is kellemetlen volt a felkelés és a járás is, de közben mégis kicsit jobb. Én azonnal távozni akartam, de ők ezt természetesen nem hagyták, legalábbis addig nem míg nem ettem velük. Nekem még mindig furcsák voltak. Komolyan nem tudom miért, de azok voltak. Akkor főleg mikor egyikük adott nekem kölcsön ruhát, míg a másik kijelentette, hogy márpedig ők engem haza visznek. Nem akartam már felesleges köröket futni így beleegyeztem, hogy hazavigyenek.
Most, így jó pár órával a reggeli kis hercehurca után, otthonom nyugalmát élvezve, azon gondolkodtam illetve gondolkodom, hogy az a két ficsúr miért volt annyira más. Hát nem találtam magyarázatot rá. Valahogy biztosra vettem, hogy majd hétfőn minden olyan lesz mint előtte.
A napom az mondhatni eseménytelen volt. Nem csináltam semmit szinte. Vagyis de, elmentem vásárolni néhány dolgot otthonra, aztán csak pihentem. Komolyan! Az a két ficsúr rendesen lefárasztott az este. De szó mi szó, azért élveztem. Beteges? Lehet. De ha másnak nem legalább magamnak bevallhatom.
A vasárnapom sem telt másképpen mint a szombat. Azzal a kivétellel, hogy úgy éreztem mintha figyeltek volna. Persze sose láttam senkit, így nem is foglalkoztam vele sokáig. Úgy voltam vele, hogy biztosan csak fáradtabb vagyok mint máskor és azért képzelődöm már.
A hétfő úgy jött el s úgy kezdődött mint mindig. Ám ezúttal valahogy csodával határos módon nem késtem le a reggeli buszom. Időben ott voltam a buszmegállóban így aztán a suliban is.
Első órán derült ki, hogy új tanárt kapunk. Új testnevelés tanárt kapunk. A fogadtatás elég vegyes volt, de tulajdonképpen mindenki kíváncsi volt. El is jött egész hamar az ideje, hogy megismerjük az új tanárunk. Legalábbis elsőként a mi osztályunk. Egy pár évvel volt csak idősebb tőlünk a hapsi, mert hogy férfi volt az illető. Az is kiderült, hogy a saját neméhez vonzódik. S csakis azért mert ő maga mondta el s csak azért hogy ha valakit zavarna esetlegesen akkor távozhasson. De persze senki sem távozott. Sőt! Néhány picsa nem zavartatta magát és még a dolgok tudatában is be akart próbálkozni a tanárnál. Ostobák, de mindegy. Én személy szerint örültem, hogy nem engem pécézett ki mint az elődje. Sokkal inkább kedves volt és amikor kellett segített. Kedvessége volt az ami gyanús lehetett volna, de nem volt, sajnos.
Miért sajnos? Megmondom. Mert az óra végén megkért pár diákot, köztük engem is, egy kis rendrakásra. De persze csak én maradtam ott és ez volt a gond. Amint ketten maradtunk a kedves tanár úr kissé más lett. Olyan megjegyzéseket tett amit előtte nem, és amiket nem vettem komolyan. Hiba volt. Lassan tettlegességig fajult a dolog. Mármint hozzám ért és eléggé érthetően a tudtomra adta mit akar. Ám valami isteni csoda folytán, ami két ficsúr képében jelent meg, nem tudott semmit tenni.
- Meg se próbáld apa! - San magából kikelve ordított a tanárra.
- Nyugi van már.
- De nincs! - Wooyoung is elég dühösnek tűnt s ő volt aki elhúzott végül tanárom kezei közül - Megmondtuk, hogy ne nyúlj hozzá. Nem?!
- És akkor mi van? Muszáj volt tesztelni.
- De így?! Neked elment az eszed? - San még mindig nem fogta vissza magát.
- Vigyázz a szádra kölyök. Még mindig én vagyok az idősebb. - amíg ők vitatkoztak én... hát én azt hiszem sokkot kaptam. Már ott leragadtam, hogy apának hívták a tanárt az meg nem is tagadta.
- Én inkább mennék. - igyekeztem kiszakadni Wooyoung kezei közül - Beszéljétek meg.. amit kell vagy mit tudom én. - Wooyoung nem akart engedni - Eressz már el! - rángattam kezem, de nem eresztett míg fel nem pofoztam - Csak.. hagyjatok békén engem. Jó? Csak ahogy eddig tettétek.
- Az nem lehetséges. - épp csak elfordultam és elindultam az ajtóhoz az a férfi, a tanár, előttem termett. Meglepett s ezért nem sokon múlt, hogy dobjak egy hátast. De nem lett semmi, hisz volt aki elkapott úgymond. - Hm.. Nem fél. Ez tetszik. Azt hiszem mégis jól választottatok fiúk. - mintha ott se lettem volna úgy beszélt - Beszéljetek vele aztán este hozzátok el bemutatni. - volt pofája csak úgy lelépni.
- Jól vagy? - San aggódóvá vált.
- Nem bántott ugye? - Wooyoung sem volt másként.
- Én nem tudom mi folyik itt, de igazán nem is akarom tudni. Csak hagyjatok békén engem. Jó? Az se érdekel ha világgá kürtölitek hol meg mit csinálok. - kiakadtam kissé. Távozni is akartam, de ők nem hagyták.
- Engedd, hogy megmagyarázzuk. - Wooyoung állta utam kicsit ezúttal.
- Kezdhetitek. - fontam keresztbe karjaim.
- Itt... Nem lenne előnyös mindent az elején kezdeni. Ezért mi lenne ha hazakísérnénk s közben megtudnál mindent. - San aggódónak tűnt, mégis valahogy furcsának is.