Louis szemszöge:

Miután Zoe-t betolták a műtőbe,leroskadtam az egyik székre,és kezemet a tenyerembe temettem.Miért kell nekem egyfolytában bunkóznom vele?Most nem lennénk itt,ha képes lennék normálisan hozzászólni,vagy valami.
Miért érdekel engem,hogy van-e valakije?Miért ijedtem meg,amikor elment valahova az arénában,és nem szólt?Miért voltam féltékeny arra a srácra?Lottie ült le mellém,és megveregette a vállamat,de tudtam,hogy haragszik rám.Én is haragszom saját magamra,hiszen most miattam van veszélyben valaki.
-Miért csinálom ezt Lottie?Állandóan bunkózok vele,pedig ő nem csinál semmit!Miért aggódtam érte ma reggel?-mondtam kétségbeesetten a hugomnak.
Lottie elmosolyodott,majd hátradőlt a széken.
-Szereted őt-jelentette ki mosolyogva.
-Persze hogy szeretem,barátok vagyunk...vagy mi-túrtam bele a hajamba.
-Nem te hülye!Szerelmes vagy belé!-nevetett fel.
Lesokkolva ültem Lottie mellett,és azon gondolkoztam,amit az előbb mondott.Basszus!Egész végig azért csináltam ezt,mert dühös voltam magamra,amiért még a fotózás napján belé szerettem.
De nem mondhatom el neki.Összezavarnám vele,és a végén itthagyja a turnét és hazamegy.Még az se biztos,hogy ezek után folytatja a munkát.
-Önök Ms.Carter hozzátartozói?-lépett oda hozzánk egy orvos.
Fekete nadrág,világoskék ing,és egy fehér orvosi köpenyt viselt.
-A barátai vagyunk.Hogy van?-lépett előre Lottie.
A férfi nézegette egy ideig a kezében tartott papírokat,majd néhány idegtépően hosszú másodperc után válaszolt.
-A kishölgy,eléggé megijesztett minket,de szerencsére sikerült megmenteni.Nem találta el a főeret,így nem vesztett olyan sok vért.Infúzióra kötöttük,még nem ébredt fel,de úgy egy órán belül elmúlik az altataó hatása.Holnap reggel hazamehet.Egyszerre egyvalaki menjen be hozzá!Viszlát!-köszönt el.

Mi is elköszöntünk,majd a srácokhoz fordultunk,akik intettek,hogy menjek én.Mély levegőt vettem,majd beléptem a kórterembe.
Zoe ott feküdt az ágyon,kezéból egy csomó cső lógott ki.Sápadt arcát kócos szőkésbarna haja keretezte,de még így is csodásan nézett ki.