It's tearing me apart
        She's slipping away
         Am I just hanging on to
all the words she used to say?

A sikeres korcsolyázós eset óta eltelt egy hét. Ma december huszonkettedike van, azaz két nap múlva karácsony. Andrew hazautazott a szüleihez Otawába engem itt hagyva egyedül a kihalt házban.

Jelenleg a koncertemre kéne készülnöm, viszont más sem jár a fejemben, csak Midnight. Miután felzabálta a fél kajáldát, két napig keresett, aztán mintha megszűntem volna létezni, fel sem hívott.

Öt napja, minden percben szorongatom a kezemben a készüléket, de nem csörög.

Igaz, én is kereshetném vagy átmehetnék a mellettem lévő házba.

De nincs merszem.

Félek, hogy valamivel megint megsértettem. Olyan fura érzéseim vannak. Ha rágondolok a szívem kihagy egy ütemet, reszketni kezdek és izzad a tenyerem. Nem tudok semmire sem koncentrálni, figyelmetlen leszek, kizárom a körülöttem lévőket. S ez baj, mert Mid minden percben a fejembe férkőzik. De őt -mint látom- nem érdeklem.

Nem keres, pedig megígérte, hogy míg itthon leszek velem tölti minden idejét.

Azt hiszem, ezt hívják reménytelen szerelemnek.

   ___________

Reggel álmatlanul keltem ki az ágyból. A ház minden szegletében sötét volt. Ma van karácsony estéje, én pedig egyedül fogom tölteni. Mid továbbra sem keresett fel, bár édesanyjával beszéltem, aki meghívott a ma esti vacsorára. Az ajánlata kecsegtető volt, mégis lemondtam. Ha a lánya nem lát szívesen, nem rontom a levegőt.

Déltájt lehetett, amikor a csendet betöltötte a rikácsoló telefonom. Unott képpel nyúltam utána, majd a nevet meglátva hirtelen leejtettem.

Nyugi, Shawn!

Mély levegő, csak vedd fel a telefont.

Ez Midnight.

Nyugi, lélegezz.

Esküszöm úgy érzem magam, mint egy tizennégy éves, szerelmes tinilány.

—SHAAWN!-–el kellett tartanom a mobilt a fülemtől, mivel a hangos női kiáltástól úgy éreztem kiszakad a dobhártyám.—Vészhelyzet van. Érted? Ma van karácsony s halvány lilám nincs mit vegyek anyunak. El tudsz jönni velem a plázába?

—Neked is szia.–szóltam bele a készülékbe.—Igen el tudok veled menni a plázába, de előtte megmagyaráznád eddig miért nem kerestél?–kérdeztem rá arra ami engem a legjobban foglalkoztatott.

—Ezt én is kérdezhetném tőled.– revans  — De a kérdésedre a válaszom annyi lenne, hogy  elutaztam Jackhez Minnesotába. Azért nem mondtam,  mert engem is váratlanul ért. Időre volt szükségem...

—Na és mikor indulunk?

__________

—Ez nem tetszik, ez nem illik anyuhoz, ez túl rózsaszín. Áhh nem tudom mit vegyek neki!–egy ruhásboltban sétálgattunk.

Mid különféle ruhadarabokat nézett anyukájának, de semmi tetszésére méltót nem talált. Bátyjainak már megtalálta a megfelelő ajándékokat, édesanyja maradt ki csak. Viszont Mid tanácstalan volt.

—Vegyél neki órát.–dobtam fel az ötletet.

—Azt adtam neki két éve.–gondolkodott.

—Muffinformák?

— Negyvenhatodik születésnapjára kapott.

—Fürdőbomba?

—Névnapi ajándék volt, úszott tőle az egész ház. –rázta meg a fejét.

—Káposztareszelő?–dobtam be a végső tippem.

—Hülye! Ki vesz káposztareszelőt az anyjának karácsonyra?–nézett rám hitetlenkedve.

—Én a húgomnak  vettem azt, három éve.–mondtam, teljesen komoly arckifejezéssel.

—Ki az aki a tizenhárom éves hugának káposztareszelőt vesz?–szemöldökráncolva meredt maga elé, majd kitört belőle a röhögés.

A plázában kapkodva ajándékot vásárló tömeg csúnyán nézett a mellettem álló lányra, aki úgy nevetett mint egy fulladozó, partravetett delfin.

—ÚRISTEEN!–a hangos hahotázás abba maradt, helyette azt vettem észre, hogy Mid megindul egy kirakathoz.—Látod azt?–mutat egy egyszerű ezüstlánchoz, amin a  "Family" szó díszelgett.—Az kell nekem!

 Pár óra elteltével , már a kész becsomagolt ajándékokkal ültünk a fűtött autómban.

—Shawn. Te mit csinálsz ma este?–fordult felém a mellettem ülő szőkeség.

Egy percre ránéztem mosolygós arcára, majd figyelmem újra az útra tereltem.

—Szerintem mirelit pizzát készítek s Reszkessetek betörőket nézek.–vontam meg a vállam óvatosan.

— Na ne hülyéskedj. Ma este nálunk fogsz vacsorázni! Tiltakozást pedig nem fogadok el.–jelentette ki büszkén, majd a kinti hóesésre koncentrált.

—Rendben. De csak egy feltétellel.–szólaltam meg pár perc csend után.

—Na és mi lenne az?–húzta fel szépen ívelt szemöldökét, én pedig mosolyogva átirányítottam a másik sávba az autómat.