And now we're out
          here in this room
                   I get a little bit
                          nervous around you

—Mi tartott ilyen sokáig?–szólt bele pár óra elteltével a telefonba.

—Bocsi, csak úton visszafelé lerobbant a kocsink és gyalogolnunk kellett, mert a vontató nem tudott jönni.–meséltem.

—Jaj te szegény, most annyira sajnállak–le merem fogadni, hogy forgatja a szemét és a keze a szívén van.—Na de, szedd azt a formás hátsófeled és told át a szomszédba.

Szóval  formás a hátsófelem.

—Oké, megyek már.–nevettem, majd amilyen gyorsan csak tudtam letrappoltam a lépcsőn, ezzel egy kissebb szívrohamot hozva Andrewra, aki kiejtette a kezében tartott bögrét, ami azonnal ripityára tört.

Érdekes volt a nálam idősebb embert  rózsaszín gumikesztyűbe  bújtatott kézzel látni, amint a kis seprűvel tünteti el a romokat.

Magamban már hasamat fogva röhögtem, viszont nem  szemlélhettem sokáig az egyszemélyes takarító brigádot, mert már megint felcsendült az iPhone  irritáló alapértelmezett csengőhangja.

Midnightékhoz érve melegség töltött el. Az anyukája a konyhában szorgoskodott, finom illatok lengték be a házat. Amióta Torontóba utaztam, nem ettem mirelit pizzán kivül mást, így a gyomrom hangos korgása adta tudtomra, hogy ideje lenne megtanulni főzni vagy a világkatasztrófa elkerülése végett, elmenni egy étterembe.

—Áh, szia Shawn, a lányom már vár. Gondolom emlékszel még, hogy hol van a szobája.–mosolygott a konyhában álló tündéri nő. 

Bólintottam, majd egy arcpuszi után, felszaladtam  a lépcsőn.

Néha lassítottam a lépteimen és szemügyre vettem az új családi fotókat, a gyerekek által elért eredmények okleveleit illetve Mr. Spencer maradék festményeit.

Nagyon rendes ember volt, mindig szeretettel teli szemekkel nézett feleségére és három gyermekére.

Engem is a fiaként kezelt. Néha már azzal viccelődött, hogy  valljam be, tetszik nekem a lánya. De persze mindig hárítottam és alkalmakkor témát váltottam.

Persze minden jónak vége szakad.

Ez ebben a házban sem volt másként. Egy évvel azelőtt, hogy elköltöztünk, a legidősebb Spencer fiú coming outolt. Azaz, bevallotta, hogy meleg.

Akkor este a szüleimmel hivatalosak voltunk a vacsorára. Érezni lehetett a feszült csendet, míg az apa a nőügyeiről faggatta fiát, aki hamar dühbe gurult, villáját az asztalhoz vágva pedig elordította magát, hogy meleg. Anyáék jobbnak látták ha hazamegyünk. Akkor éjjel aludtam először egy ágyban Middel, mivel testvére és apja patáliája megrémisztette a kislányt. Bekopogott az ablakomon, egy sárga pokróccal a kezében.

Nagyon édes látvány volt, egyből beengedtem.

Ezután az éjjel után, nem tudtam többé egyedül aludni, mindig éreztem, hogy hiányzik mellőlem valaki.

Szóval, miután Jack bevallotta ferde hajlamait, Mr. Spencer gyökeresen megváltozott. Alkoholhoz nyúlt, mert nem bírta feldolgozni, hogy fia a saját neméhez vonzódik. Az ecset nyelét cigarettára cserélte, s minden nap részegen járt haza, mígnem agyrákot diagnosztizáltak nála. Az orvosok eleinte azt mondták van esély a gyógyulásra, de mint kiderült, már végső stádiumban volt.

Költözésünk után meghalt.

Jack egy része fellélegezhetett, viszont mint minden gyerek, szerette az apját. Midnight pedig egy hónap alatt vesztett el engem és az élete hősét, édesapját.

Borzalmas lehetett a családnak.

 
Mid szobája a folyosó végén lévő kis helyiség volt. Nem szerette a nagy hálókat, mondván, túl sok a hely benne és több ideig tart dekorálni.

Megálltam a fehér ajtó előtt, kopogtam, majd miután engedélyt kaptam rá, besétáltam a szobába.

—Na végre már, azt hittem soha nem érsz ide.–a narancssárgás szoba közepén, egy ruhakupac alól szólt a lány.—Bocsi a kupiért, ülj le amíg  elpakolok.–engedelmesen leültem a hercegnős huzatba bujtatott ágyra.

Körbenézve nem sok minden változott.

Az ablak előtt egy nagy fotel volt, ami arra szolgált, hogy télen tulajdonosa egy forrócsoki kiséretében bámulja a hóesést. Mellette egy kisebb könyvespolc, rajta a legrégebbi könyvekkel. A sarokban egy páfrány, ruhásszekrény, egy kisebb tévé. A falon egy portré Midről, amit még apja festett, mellette pedig rengeteg kép kettőnkről. A hóban fetrengtünk, vagyis én kiterülve fekszem a hóban, Midnight pedig a hasamon ül. A következő képen az első nyertes  hokimeccsem, amikor Mid annyira boldog volt, hogy leszaladt a pályára s a nyakamba ugrott. De vannak olyanok is ahol kinyújtott nyelvvel bámulunk egymásra, vagy a kocsiban, nyaralásról hazafelé tartva egymás vállán alszunk.

Jóformán az egész fal ki volt plakátolva a kettőnkről készült őrült képekkel.

—Azért, akármennyire utáltál, mégis kitapétáztad a képemmel a falad.–mosolygtam rá.

—Ne legyél elszálva Shawnie. Azok a képek azért vannak kint mert én mindegyiken szexi vagyok.–nyújtotta ki rám a nyelvét.

Hát szivem, kicsit sem tévedtél ezzel kapcsolatban.

                           
     __________

—Na, miről szeretnél először beszélgetni?–kérdeztem a kezemben levő minionos bögre tartalmát tanulmányozva.

Mid nemrég felhozott két bögre forrócsokit, majd ezután bevackoltuk magunkat egymással szemben.

—Kezdjük ott, hogy hova is költöztetek?

—Buenos Aires.–ahogy kimondtam félrenyelte az innivalóját és köhögésroham közepette eszeveszetten kalimpált a kezével.

—Hogy mivan? –szólalt fel rekedt hangon.

—Apa ott kapott munkát.–rántottam meg a vállam, Mid pedig bólintott. —Én egész végig egyedül voltam folyamatosan a szobámba zárkózva. Ekkor kezdtem jobban az éneklésre összpontosítani. Fejlesztettem a hangom, youtubera videókat töltöttem fel, majd azon kaptam magam, hogy Andrewwal Los Angelesbe tartunk. Ezután sorra jöttek a felkérések, dalok, videóklippek. Énekelhettem a The Vampsel, Camilaval, vagy forgathattam egy szakadék szélén, üres parkolóban. Kiadhattam a saját, általam írt dalokat, albumokat. Énekelhettem többmillió embernek, fellépésről fellépésre járhattam. Így közel visszagondolva az akkori tizenöt éves énemnek ez egy mérföldkő volt az életében. Berobbant kétezertizenötben a Stitches és utána már teljesen elképzelhetetlen volt a leállás. Folyamatosan írtam a dalokat, néha ha válságban voltam, Andrew támogatott. Egy részem boldog volt, mivel egy álmom vált valóra, de mindig éreztem, hogy a hírnév mellett valami hiányzik. Ez a valami voltál te, a legjobb barátom. Igaz, körbevettek az emberek, de mind a sikereim miatt kereste a társaságom. Nem volt kit éjszaka pánikolva felhívjak, nem volt ki lenyugtasson egy koncert előtt. Hidd el nekem, bántam, hogy nem kerestelek. De azt mondtad gyűlölsz, így jobbnak láttam békén hagyni téged. Úgy voltam vele, hogy az időeltolódás miatt nem fogjuk sokáig bírni, találsz magadnak más legjobb barátot és engem szép lassan elfelejtessz. De mint látod 5 év után rá kellett jönnöm, hogy egy totál idióta voltam, mert te képes lettél volna összetartani minket.  Eleinte nem mertem ideutazni, pedig megtehettem volna. De féltem, hogy mégjobban összetörnék, ha meglátnálak a barátaiddal. Viszont öt év után megint itt ülök  a szobádban, forrrócsokit iszogatva, a bocsánatodért esedezve. Kérlek, ne haragudj rám.–miután befejeztem, kifújtam a bent tartott levegőt, a velem szemben ülő, ledöbbent lányra pillantottam.

—Hát huh. Szép kis történet.–haja birizgálása után folytatta.—Izé, szóval megbocsájtok neked, mind követünk el hibákat. Én is ugyanúgy kereshettelek volna, de nem tettem. Túl makacs voltam, arra vártam, hogy te könyörögj nekem. Végül nem így történt. Számtalanszor tartottam a kezemben a telefont, hogy én márpedig írni  fogok neked, de minden egyes alkalommal a földön landolt a készülék. Nem volt elég bátorságom. Közben apa az életéért küzdött. Belülről összetörtem. Kimondhatatlanul fájt a kettőtök elvesztése, és a tudat, hogy ha nem lettem volna önfejű és makacs, akkor te még velem lennél. Mikor pár napja megjelentél abban az eldugott kávézóban, hajszál hijján a nyakadba ugrottam. Viszont, az a fránya makacsságom nem engedte, ezt pedig az orrod bánta. Egyszóval Shawn, mérhetetlenül hiányoztál és el sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy itt vagy.–elvette a csészét a kezemből, majd sírva magához ölelt.