Nagyon nem vagyok odáig az ünnepekért, semmilyen ünnepért. Valahogy sosem tartottam különlegesnek egyet se. Az ünnepek napjai ugyanolyan napok mint az év többi napja, csak adtak neki egy hangzatos nevet és ennyi. Valamikor régen ugyan még szerettem mindenféle ünnepet, boldogan vártam a napot. De az elmúlt mikor rájöttem, hogy valójában egyik ünnep napja se olyan különleges mint mindenki mondja. Na persze a szüleim is olyanok mint a többség... Oda meg vissza vannak az ünnepekért.
Mindegy is.
Szokásosan most is csak húztam az időt míg lehetett, hogy ne kelljen belefolynom az ünnepi előkészületekbe meg minden ami az ünnepekkel jár. Csak hát hiába volt minden igyekezetem, mert így sem tudtam teljesen kimaradni a dolgokból, s csupán csak azért mert félidőben dokgoztunk, a másik felében meg buliról bulira mentünk a fiúkkal. Tehát jó nagy szarban voltam mindig. Igyekeztem hát jó pofát vágni és nem leégetni a bandát sem a céget.
- Mondd hyung, nincs kedved odajönni kicsit hozzánk? - az egyik lánycsapat egyik tagja próbált éppen magukhoz csábítani, az est folyamán már másodjára.
- Bocsi, de hyung most velem jön. Már megígérte nekem korábban. - nem tudtam már mit találjak ki a lekoptatására, erre jön ez a kölyök és megment. Azt hiszem Romin a neve. - Jösz ugye hyung?
- Oh.. Persze, megyek. - a csaj csak lesett, meg fintorgott egy sort mikor a kölyök vállamra tette egyik kezét, aztán eltipegett onnan. Ezután néztem a kölyökre fel, mert igencsak magasra nőtt. Legalábbis hozzám képest magas volt.
- Bocsi hyung, de úgy tűnt segítségre van szükséged. - kapta el kezét enyhe pírrel az arcán.
- Nos igen... Kösz a segítséget.
- Esetleg... Nincs kedved tényleg csatlakozni hozzánk? - most tényleg zavarba jött? Furcsa egy kölyök.
- Úgy tűnik a barátaid jól szórakoznak. - böktem fejemmel egy kisebb társaság felé, mire ő is odanézett aztán csak még pirosabb lett az arca, főleg azután hogy egyikük még fel is mutatta hüvelykujját.
- Öhm... Ez igazán kínos.
- Na, mondd miben fogadtatok? - valahogy csak erre tudtam gondolni, hogy fogadtak valamiben.
- Semmiben!
- Ugyan... Nem vagyok teljesen hülye Romin.
- Te tudod a nevem? - úgy tűnt megleptem.
- Már miért ne tudnám?
- Igaz is... - megint kis fura lett. Azt hittem el is húz onnan, de nem ezt tette, hanem odahajolt hozzám és fülembe súgott... - Tudod hyung én igazán nagyon kedvellek téged. - ahogy felegyenesedett ismét mintha elpirult volna - Én csak... Azt hiszem nem is zavarlak tovább téged hyung. - és ment is.
Visszatért barátaihoz akik nevettek,leginkább rajta, vállon veregették. Valahogy ezt jobban utáltam mint bármi mást. Éppen ezért mentem utána aztán kezét megfogva húztam el onnan, húztam őt magammal. Nem volt célom, mégis az egyik kisebb üres teremben kötöttünk ki.
- Utálom az ilyen kis mitugrászokat és.... - morgolódtam magamban, de csak míg meg nem csókolt nagy hirtelen. Annyira meglepett, hogy nagyon nem is reagáltam a dologra. Egy pillanatra le is fagytam, de aztán, éppen mikor eltávolodott és szólt volna visszahúztam és ezúttal én csókoltam meg őt. Onnantól kezdve mintha megváltozott volna, heveskedő és igazán lényegre törő volt. Őszintén? Nem bántam, nagyon nem bántam.Azt főleg nem mikor felemelt és szinte felkent a falra. Feltüzelt egy pillanat alatt és ha akartam sem tudtam volna titkolni a dolgot, de ő sem. Igen, mert érezhetően rá is hatással voltak a történések. Mondhatni egymásnak estünk. Gondjaink... nos nem oldódtak meg csak úgy. Khm... Lett volna több is az egészből, ha s kölyök nem fúj visszavonulót.
- Annyira szeretném hyung... - nyakam csókolgatta, aztán meg már arcom - De nem akarom, hogy csak ennyi legyen az egész.
- Miért... Mit akarnál még? - csípőjén ültem így, hogy kezeim nyaka körül voltak. Nem bántam volna ha ott folytatjuk ahol abbahagytuk.
- Téged. - hirtelen csókolt meg és ugyanolyan hirtelen is vált el tőlem - Nem csak erre az estére hanem nagyon sokáig. Kb úgy örökre ha lehet. - na hát rajtam volt a sor, hogy zavarba jöjjek - Tetszel nekem nagyon régóta.. Hyung, járj velem kérlek. - száját a sajátommal fogtam be.
Nem léteznek csodák mi? Hát most már kezdem elhinni, hogy mégis létezik. Ez a kölyök... Ah... Nem tudok most betelni vele.
- Hyung... - elvált tőlem kissé - ez azt jelenti, hogy...
- Csak fogd be és csókolj meg. - mondtam ugyan, de én tettem meg.
Nos.... Sejthető ugyan, de én elmondom, hogy azóta a bizonyos ünnep, karácsony óta hiszek a csodákban és ha csak egy kicsit is, de szeretem az ünnepeket.