Ethan és Sarah lépett ki a tisztásra.

Hát persze, ki más?

Amelia fortyogó dühöt érzékelt valahol a gyomra és a torka között. Legszívesebben odarohant volt Ethanhöz, hogy puszta kézzel tépje le a fejét.

– Egyedül vannak? – kérdezte Szeg, az erdő felé pislantva, miközben Noah rémült tekintettel hátrált egy lépést.

– Igen – felelte Ethan, majd mikor senki nem szólalt meg, folytatta. – Csak beszélgetni akarunk. Ezért hagytuk a többieket a városban.

Beszélgetni, pisztollyal?

– Ti – szólalt meg Min holtravált hangon. – Ti vagytok a másik két béta.

Ezt honnan...? Ó.

A gyorsan kidolgozott uralkodási terv. A csoportosulás. Ez az egész jelenet, hogy meg sem lepődtek, hogy mindannyiukat itt találják.

– Éreztem, hogy te is az vagy – Sarah a két fiút méregette, olyasformán, mint a boltban szokás az utolsó két darab szikkadt zsemlét. – Melyikük a másik?

– Én. – Noah hangja undorítóan büszke volt.

– Sarah rájött, hogy Min béta. – Ethan minden bizonnyal egy b-kategóriás  akciófilmben érezte magát. Színpadias mozdulattal az övébe helyezte a pisztolyt, de úgy, nehogy bárki is megfeledkezzen az eszközről. Drámai pillantása végigsiklott az összes jelenlévőn, bár mikor Mellyre nézett, szeme egy pillanatra összeszűkült. – Elég sokáig tartott, de ma délelőttig nem sokat tudtunk dr. Lowellről. Sejtésünk se volt, ki a negyedik. – Itt Noah-ra kacsintott. – Te nem tűntél számomra olyan típusnak.

– Tehát ti nem Lowell páciensei voltatok? – kérdezte Min eltűnődve. – Fanellihez jártatok a gyilkosságok miatt?

– Mondtam neked, hogy nálunk másképp van.

Ethan bólintott. – Mondjátok egy, mit tudtok a kísérletről.

– Előbb ti! – vágta rá Szeg.

Ethan horkantott. – Örülök, hogy újra látlak, Rajzszeg.

– Gebedj meg!

Sarah békítően Ethan karjára tette a kezét. Csak Noah-hoz intézte szavait. – Tudtad, hogy mind ugyanazon a napon születtünk?

– Mi? – vonta fel Noah a szemöldökét. – A te születésnapod júniusban van, Ethané meg három héttel ezelőtt volt.

Legalább nektek van születésnapotok! - szerette volna ordítani Amelia. De nem tehette - biztos volt benne, hogy Ethan és Sarah a legutolsó emberek lennének, akikkel megosztja a titkát, azt a két rövidke sort a dokumentumát, annak az okát, hogy miért nevezik őt gammának.

Sarah megrázta a fejét. – Láttam Fanelli feljegyzéseiben. Ethan és én is szeptember 17-én születtünk, akárcsak ti ketten. A szüleink egész életünkben álszületésnapokat rendezték nekünk. Nem fura?

– Miért csinálták? – kérdezte Min izgatottan.

– A projekt kedvéért. Te és Noah helybéliek vagytok, de Ethant meg engem kívülről hoztak ide. Négy bétára volt szükségük, de azt hiszem, úgy gondolták, hogy az osztályzsúrok túlságosan nagyok lennének. Gyanút keltenének. Ezért hazudtak. Elég vicces, ha belegondoltok.

Lehet nekem van szörnyű humorom, de nem értem a viccet.

– Miért kellene, hogy a születésnapunknak bármihez is köze legyen? – kérdezte Noah összezavarodva.

Sarah megrántotta a vállát. – De a tények azok tények. Kíváncsi vagyok, ki a legidősebb.

– Benneteket is megölt vasárnap? Hozzátok a valódi vagy a kamuszületésnapokon szokott eljönni?

Mindketten értetlenül néztek Minre. – Kicsoda?

Ethan szeme résnyire szűkült. – Az az ember... Azt mondtátok, hogy megölt benneteket?

Min biccentett. – Minden második születésnapunkon egy fekete öltönyös pszichopata kiderítette, hol vagyunk és megölt bennünket. Azt mondták nekünk, hogy ezek a gyilkosságok csak érzékcsalódások.

Ethan döbbentnek tűnt. – Jézusom. Ez durva. Ki az a szemét?

– Nem tudjuk pontosan. De azt hiszem, ő a Nemezis Projekt mögött álló hatalom. Ő irányította az eseményeket a főtéren – mondta a lány.

– Min elmondta, amit tud – szólt közbe Szeg. – Most ti jöttök.

Sarah szólalt meg. – A kilencedik születésnapom óta minden második szeptember tizenhetedikén el kellett mennem dr Fanellihez. Hipnózissal kezelt. Mindig pont itt tértem magamhoz.

Ethan fújt egyet. – Hipnózis. Fanelli így nevezte, bár én soha nem emlékeztem semmire, és a tótól délre nyertem vissza az eszméletem. Nemrég végeztünk Hector kivallatásával. Alig van magánál, e a beszámolójából ítélve pontosan ott tért magához, ahol én szoktam. Sarah  gondolta, hogy Szeget keresve megnézitek mindkét helyet. Ti is itt szoktatok felébredni?

Min megrázta a fejét. – A város felett, az északi erdőben.

– Nyugaton – mondta Noah. – Egy barlangban.

– Mint egy iránytű. – Ethan elgondolkozva bólintott. – Persze. Miért is ne?

A többiek újra találgatni kezdték a semmit, de Amelia kezdte megelégelni a tétlenséget. Valami szöget ütött a fejébe.

– Ti tudtatok egymásról? – kérdezett rá.

Sarah biccentett. – Pár évvel ezelőtt megláttam Ethant kijönni Fanelli rendelőjéből. Beszélgettünk és rájöttünk, hogy mindkettőnkkel ugyanazt a dolgot csinálja. Végül közöltük vele, hogy tudjuk, mi az ábra és onnantól fogva egyszerre kezelt mindkettőnket.

– Kezelt, de mivel kapcsolatban?

– Nem tudjuk. Feltörtük a számítógépét, de a legtöbb fájl rejtjelezett volt. Csak egy fura üzenetet hagyott hátra.

– Mi volt az? – kérdezte bizonytalanul Min.

– Egy utasítást hagyott. – Ezúttal Ethan válaszolt. – Fanelli szeretett arról beszélni, hogy mit kell majd tennünk, ha valami különös dolog történne. Valami rettenetes és megmagyarázhatatlan. – Furcsán, vakkantva felnevetett. – Gondolom, az egész évfolyam elgázosítása annak számít.

– És? Mi volt az üzenet? – kérdezte Szeg türelmetlenül.

Ethan a fiú szemébe nézett. – ,,Uraljátok a helyzetet, bármilyen eszközzel, ami szükséges, ameddig csak tudjátok!" Mindkettőnknek címezte.

És ebben hol van az kimondva, hogy hozz létre egy minidiktatúrát?

Min úgy tűnt, ugyanarra gondol, mint Amelia, mert felmordult és így szólt: –, Ez nem magyaráz meg semmit!

– Dehogynem! – vágott vissza Ethan. – A felnőttek itt hagytak bennünket, és most be vagyunk zárva ebbe a völgybe, kijárat nélkül. Fanelli pontosan tudta, hogy ez fog történni. Az instrukciói világosak, mint a nap: most a bétáknak kell irányítaniuk a dolgokat.

Nem kerülte el Amelia figyelmét, hogy Noah alig észrevehetően bólintott.

– Milyen dolgokat kell irányítanunk? – vitatkozott Min. – Még azt sem tudjuk, mi történt. Nem tudjuk, hová tűnt mindenki, és nincs semmilyen kapcsolatunk a külvilággal.

– Nincs külvilág. Hát nem értitek? – Ethan Szegre mutatott. – Szíven szúrtam a nyavalyást, és kutya baja. Nem lehetséges, de igaz. – Ahogy az sem, hogy ti négyen már évek óta rendszeresen meghalogattok. – Semmi sem lehetséges, ami történik. De ez pontosan az, amire Fanelli figyelmeztetett bennünket.

Amelia utálta elismerni, de valahol mélyen sejtette, hogy a fiúnak ezúttal igaza van.

Szeg tett egy lépést Ethan felé. – Amikor leszúrtál, tudtad, hogy nem fogok meghalni?