– Az épületekben esett kár... – Noah tűnődve felnézett az égre. – Lehetett tömeges érzékcsalódás. Talán a földrengések is. – A fiú egy pillanatra elhallgatott, és döbbent arccal megrázta a fejét. – Phű, szerintem lehetséges, hogy még az Üllő is koholmány volt. Az egész... A híradások, a természeti katasztrófák, minden... Kezdettől fogva csak kitaláció. Lehetséges, hogy az egész utolsó hetünkben mindvégig szórakoztak az agyunkkal. A Nemezis Projekt részeként. El vagyunk szigetelve ebben a völgyben. Simán lehetséges, hogy mindent és mindenkit manipuláltak.

Milyen furcsa, hogy a "mi az a Nemezis Projekt?"-ből az egész világot érintő atomkatasztrófáig jutottunk. Én nem hiszek ebben... Engem nem lehet csak úgy manipulálni! Vagy... Mégis?

– Én most már senkiben sem bízom. – Jó döntés, Min. – A kormányban biztosan nem. De természeti katasztrófákat koholni? Meghekkelni a CNN-t, a Fox Newst, meg az összes többit, és közben ráadásul úgy állítani össze vágóképeket, hogy hihető katasztrófafilmeknek tűnjenek? Ez túl sok. Igazából azt hiszem, hogy az ellenkezője igaz... Minden megtörtént és mindez összefügg a projekttel. Úgy gondolom, hogy a Nemezis okozta a káoszt.

A másik három hallgatott.

– Watson sheriff – folytatta Min – Őt szinte pont itt lőtték le. Az nem volt kamu.

Szeg álla megfeszült. Az apja sem tért vissza.

A lány beletörődően sóhajtott. – Szóval sehol sem tartunk. Pont itt vagyunk, ahol elkezdtük.

– Nem! – szólalt meg Noah hirtelen. Mindenki ránézett, de a fiú nem folytatta. Csak állt ott, arcán egy elszánt hős arckifejezésével, mintha amúgy nem ő lenne az első, aki elszalad egy nehezebb feladat elől.

– Na, mi van? – sürgette Szeg, miután a fiú továbbra sem szólt semmit. – Van valami csodaterved Ethan meg a többi elintézésére?

– Megküzdünk velük – vágta rá automatikusan Min. – Nem tűrhetjük, hogy Ethan irányítsa a dolgokat. Az után nem, amit veled művelt.

Amúgy sem, de igazad van.

– Hogyan küzdünk meg? – tette fel a százdolláros kérdést Szeg. A lábával idegesen toporgott. Amelia ösztönösen megsimította a karját, hogy megnyugtassa. – Az egész évfolyam Ethan oldalán áll... Vagy félnek tőle, ami éppúgy az ő malmára hajtja a vizet. Én azt mondom, keressünk egy jó helyet, ahol elrejtőzhetünk,aztán találjunk valami kiutat a völgyből. Hadd uralkodjon az a seggarc a Hibbantak Királysagában.

– Szerintem nem mehetünk el innen – szólalt meg végre Amelia. – Miért hagytak volna bármilyen kiutat is a Nemezisesek? Lefogadom, hogy minden ösvény le lesz zárva, járhatatlanná téve.

– Szerintem igazad van, Melly. Egyébként Szeg, lemaradtál néhány dologról, amíg halott voltál. Melly, te is figyelj. Szóval, Ethan totális diktatúrát vezetett be. Kábé egy tucatnyian szöktek csak meg, őket is keresték egy csomót. Engem bezárták a fogdába, de Noah segített megszökni. Ott volt ugye a Hector-ügy is. Más fontos dolog nem igazán történt, azt hiszem.

– És van még egy dolog. Ki a másik két béta...? Vagy mi.

– Számít ez? – Szeg megvonta a vállát. – Ne bántódjatok meg, de ha most már mindenki újraindul, ti, béták nem különböztök a többiektől. A kérdés az, hogy Melly miért gamma.

Ó, ha te azt tudnád... - Amelia elszomorodott.

Noah szinte lenéző mosolyt vetett a fiúra. Most persze már játssza a nagymenőt, a kulcsfontosságú szereplőt, pedig ha mi - ha Szeg! - nem lenne, most éppen Ethan cipőjét tisztítaná a saját nyálában fetrengve. Szánalmas. – Mi vagyunk a legfelkészültebbek, Szeg. Bármi legyen is ez a körforgás, mi egy évtizede ebben élünk. Meg kell találnunk a másik két bétát, hogy kiderítsük, mit tudnak.

Úgy beszél róla, mint valami jutalomról.

– Azt hiszem – vetette fel Min –, ezzel nem lenne probléma. Kérdezősködhetnénk csak úgy.

– És mondjunk le az előnyünkről? – Noah hangja hitetlenkedő volt. – Szó sem lehet róla. Ezt mindenki előtt titokban kell tartanunk, amíg meg nem tudjuk, hogyan aknázhatjuk ki.

Mindenki furcsán nézett a fiúra. Amelia nagyon remélte, hogy az a kis csillanás Noah szemében nem az őrület, hanem az elkötelezettség vagy valami ilyesmi jele volt.

– Szerinted mi történik, Noah? – kérdezte Min lassan. Szeg karba tette a kezét, Amelia pedig megvakarta az orrát.

– Nem hiszem, hogy a projekt kudarcot vallott. Azt hiszem, erre készítettek fel minket. Ez volt a születésnapjaink célja.

– Felkészítés? Te így nevezed?

Min dühösen visszavágott, újra felsorolva a múltban  Feketeöltönytől elszenvedett sérelmeit, hogy szembesítse a fiút, mit is nevez felkészítésnek.

– Nem, nem! Nem úgy értettem. Nem jól magyaráztam. Nem bagatellizálom, ami történt. Csak azt mondom, hogy amit átéltünk, az előnyhöz juttathat minket.

Melly kezdte érteni, mire gondol a fiú, de továbbra sem tetszett neki a dolog.

– Miben? – csattant fel Min. – Kivel szemben? Mit próbáljunk meg, vegyük át mi magunk az uralmat a városban? – Mély levegőt vett, de nem sikerült lenyugodnia. – Őszinte leszek, Noah, nem tetszik, amit most hallok. Kezdesz úgy beszélni, mint Ethan.

Noah arca megrándult.

– Muszáj együttműködnünk – Min hangja ezúttal valamivel nyugodtabban csengett. – Úgy kell nekigyürkőznünk ennek a rejtélynek, hogy mindenkit egyenlőként vonunk be. Nem privát homokvárakat kell építenünk, hanem megosztanunk az információt, ami a birtokunkban van.

– Igazad van. Sajnálom. Nem tudom, mi ütött belém. Hosszú volt ez a nap.

Nekem mondod?

– Semmi baj. – Min azonnal megenyhült. – Mindannyiunkra hatalmas nyomás nehezedik. – A lány kinyúlt és megszorította a fiú karját.

Noah elvörösödött. Na ne... Mi van közöttetek, Min? - gondolta Amelia, aztán eszébe jutott a csók. Oké, nincs jogom reklamálni.

Végül a némán, ártatlan tekintettel álldogáló Szeg törte meg a csendet. – Akkor mi legyen a következő lépésünk? Egész nap szinte nem ettem semmit, és olyan büdös vagyok, mint egy disznó. Zuhany kell, meg egy pulykás szendvics. Utána hadat üzenhetünk az Ethan-szektának.

– Ezt előbb kétszer is meggondolnám – szólalt meg egy hang a hátuk mögül.

Mindenki sarkon perdült.

Két valaki figyelte őket a sötétből.

Mindkettőnél pisztoly volt.