– Melly! Hé, Melly! – bökdöste valaki Amelia vállát. A lány motyogott valamit. Furcsán érezte magát, mintha valamiről megfeledkezett volna...

A francba is, fejbelőttek!

Amelia szeme kipattant. A fölé hajoló Mint látta, aggódó arckifejezéssel, rövid, fekete haja Amelia mellkasára hullott.

– M-mi... – krákogott a lány. Rájött, hogy teljesen kiszáradt a szája, és mikor felült, a fejébe is tompa fájdalom hasított. – Hogyan...?

A lány megtapogatta a homlokát ott, ahol a golyó becsapódott. Se heg, se lyuk, semmi nyoma. Pedig nyakát tette volna rá, hogy lelőtték. De akkor hogy lehet most életben?

– Tessék, igyál – nyújtott felé Min egy kulacs vizet. Amelia mohón kortyolt bele, nem törődött az állán lecsorgó cseppekkel. Mikor a kulacs kiürült, s Amelia megtörölte a száját, és körülnézett.

A téren volt, pontosan ugyanazon a helyen, ahol lelőtték. Valami azonban nem volt rendben: a szökőkút, a város, a táj... Minden teljesen ép volt. Sehol egy repedés, vagy egy kupac törmelék.

A téren emberek voltak - egész pontosan gyerekek. Hatvanöt, meglepett, kába, de nagyon is élő másodikos. Senki más.

– Melly! – kiáltotta valaki. Szeg volt az. A lány odaintett neki, mire a fiú feszes mosollyal az arcán viszonozta. Noah is ott állt a közelben, szokás szerint ködös tekintettel nézelődve.

Mikor Amelia úgy-ahogy magához tért, és feltápászkodott a földről, a négyes elindult a mobilházpark felé. Mivel sehol sem láttak se katonákat, se teherautókat, se a gyerekeiket kereső szülőket, Amelia gyanította, hogy nem fogják megtalálni Mrs Wildert, azonban inkább csendben maradt.

Útközben elindultak egy elektronikai bolt mellett, ahol egy srác nyomogatta az egyik tévét. Noah-t észrevéve kijött, és elmondta, hogy semmi sem működik. – Pedig elvileg van áram – rántotta meg a vállát.

– Őrület... Próbálkozz tovább! – adta ki Noah az utasítást. Amelia nagyon remélte, hogy a srác kikéri magának a parancsolgató hangnemet, de csak bólintott és visszament az üzletbe. Noah nem hiába az Ethan-szekta tagja.

Mikor továbbhaladtak, Szeg hirtelen megtorpant. – Nem kellene megnéznünk a Pallót?

– Majd utána. Előbb haza akarok menni – válaszolta Min némi habozás után.

Szeg vállat vont.

A mobilházpark azonban, Amelia számára nem túl meglepő módon, teljesen kihalt volt.

– Mi van, ha a katonák evakuálták az egész várost? – vetette fel Noah.

– Az nem magyarázat a lerombolt város hirtelen újjáépítésére – felelte Melly.

A fiú felsóhajtott.

***

A Palló a város többi részével ellentétben nem állt helyre, így a négyes kissé csalódottan távozott a helyszínről. Mivel nem nagyon volt semmi dolguk, ahogy meghallották az első harangkondulást, a templom felé vették az irányt. Mikor odaértek, a nagy vasdarabot két oldalról egy-egy kalapáccsal ütögető évfolyamtársukat találták.

– Idióták – mormolta Szeg. – Ugye tudjátok, hogy van erre a célra egy kötél? – kiáltott fel a két fiúnak.

– Így viccesebb – vigyorgott az egyik, középső ujját mutatva Szegnek. – Na, mozgás befelé!

A templomban már ott gyülekezett az egész második évfolyam. Ethan állt a szószéken, mint valamiféle farmeres pap, fontoskodó arckifejezéssel. Ameliáék besurrantak az utolsó sorba. Egy fiú, aki addig a bejáratnál állt, és a belépőket számolta, most odaszaladt Ethanhöz (nem tudtam, hogy ennyire találó lesz az Ethan-szekta kifejezés. Mint egy püspök és a seggnyalói.) és valószínűleg arról tájékoztatta a fiút, hogy mindenki megérkezett.

– Oké – szólalt meg Ethan. A templom visszhangja egyúttal felerősítette és és elmélyítette a hangját. Na, így is ritkán kezdenek misét. – Jól van. Mindenki eljött. Ez első lépésnek remek. Mostantól muszáj összetartanunk, és megőriznünk a rendet.

Az első sorban ülő Jessica felpattant. – Mi történt? Hová lett mindenki? – kiáltotta.

– Fogalmam sincs – felelte őszintén Ethan. – Van valakinek?

Természetesen senki sem jelentkezett.

– Ugyanazon mentem keresztül, mint ti – szólalt meg végül Ethan. Sokáig fogunk még itt ülni, annyi szent. Utálom a cselekvésképtelen embereket. – A földet darabokra szaggatta a rengés, aztán azok az ejtőernyősnek látszó rohadékok lepermeteztek minket valami mérgező gázzal. Elájultam, és most itt vagyok. Ez minden, amit tudok.

– A katonák embereket öltek! A tömegre tüzeltek! És fukdokoltam attól a permettől! Egy... Egy percig azt hittem... – Jessica szipogva rogyott vissza a padra.

Mondtam már, hogy a nyámnyila emberek sem a kedvenceim?

Az egyik srác - magas, szőke - felállt. Amelia nem emlékezett a nevére, valami Leigh, vagy hasonló, pedig az osztályelnökük volt. – Én hallucinálni kezdtem, amikor eltalált a permet. Olyan érzés volt, mintha az elmém valahogy meggörbülne. Nem tudom leírni.

Egy másik srác is felállt. – Esküszöm, hogy nekem agyvérzésem volt, vagy ilyesmi. Majd' szétrobbant a fejem. Színek. Fények. Pokolian fájt. Aztán bumm, és már a földön feküdtem.

Amelia nem emlékezett semmi effélére, ám mivel a többi diák egyetértő kiáltásokat hallatott, feltételezte, hogy a köddel lehetett valami. Esetleg... Utána.

Egy harmadik fiú, az, akivel az elektronikai boltban találkoztak, a mobilját lengette a feje fölött. – Az összes hálózat kipurcant. A kábeles meg a műholdas szolgáltatók is, és wifi sincs. Anyám boltjában egész délután nem tudtam felmenni a netre. Még a vezetékes kapcsolat is megdöglött. Egyáltalán nincs net!

Újabb hangzavar tört ki. A gyerekek a hasonló furcsaságokat beszélték meg, találgattak, vagy a személyes sérelmeiket - "a szemem láttára lőtték le az anyámat! Hogy tehették ezt?!" - hangoztatták. Hangos puffanás szakította meg az eszmecserét: Ethan hozzávágott egy Bibliát a szószéknek, mire mindenki elcsendesedett.

– Mint észrevettétek, sok mindent ki kell derítenünk. De ez nem megy egyik napról a másikra. Azonnal szükségünk van egy tervre, hogyan maradjunk életben, amíg magunk vagyunk, bármeddig tart is ez. Meg is kell védenünk magunkat.

A Nolan ikrek egy halom papírt markoltak fel, és nekiláttak kiosztani őket. Sarah felállt, szőke hajának egy tincsét a füle mögé tűrte. – Mindenki kap egy feladatot. Ötfős csoportokban fognak dolgozni az emberek, és minden csoportnak külön feladata lesz.

A diákok összeráncolt szemöldökkel néztek a nyomtatott lapokra. Még egy fiú felállt, reklamálni kezdett, de Amelia csak akkor kapta fel a fejét, mikor Szeg fejezte ki nemtetszését.

– Kíváncsi vagyok, ki választott meg téged vezetőnek – kiáltott oda Ethannek. A gazdagabb fiú leplezetlen gyűlölettel meredt rá. – Jézus volt az? Szoktatok beszélgetni, vagy ez csak olyan snapchates megbízás volt?

A teremben nevetés harsant. Amelia sem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon, noha sejtette, Szeg ezzel csak maga alatt vágja a fát.

Egy kitudjahányadik fiú is felemelkedett. Most jogosan kérdezhetné az ember - tűnődött Melly -, hogy a lányok miért nem képesek kiállni magukért. Pedig ők csak elég okosak ahhoz, hogy tudják: teljesen felesleges itt, zárt térben balhézni. Úgysem érnek el vele semmit.

– A te nevedet nem látom a listán, Ethan. Sem Sarah-ét. Sem Tobyét. Sem senki másét közületek. Én nem fogadok el utasításokat, ha ti csak itt ültök, és nem csináltok semmit.

Sarah válaszolt.

– Senki sem kivétel, mindenki dolgozni fog. Akik nincsenek rajta a listán, más feladatot végeznek. Ethan, Derrick meg én vagyunk a végrehajtó bizottság. Mi felelünk a tervezésért meg az efféle dolgokért. Mike, Chris és Toby a biztonsági felelősök.

Fura, mindezt fél nap alatt találták ki?

Szeg színpadiasan felsóhajtott. – Miért mindig a leghülyébbek a zsaruk?

– Most már fejezd be – sziszegte Amelia, de a fiú ezúttal rá se hederített.

Toby - az egyik Nolan-iker - felugrott, és Szeg felé igyekezett. Gyilkos pillantással hajolt a fiú arcába, de az csak nevetett.

Amelia nem akart balhét, ugyanakkor feszélyezte, hogy az egész évfolyam őket figyeli. Mégis, valahogy féltette Szeget. Azok után, amiket előző nap látott (de valójában ki tudja, mennyi idő telt el?), már még kevésbé bízott az emberekben, s ez alól a fiatalabb generáció sem volt kivétel. A lány olvasta a Legyek urát.

– Ülj le! – rángatta meg Szeg pólóját. A fiú tekintete dühösen rávillant. – Nem akarunk problémát, majd valahol máshol kiengeded a frusztrációdat, de az isten szerelmére, ülj már le!

– Ne parancsolgass nekem te is! – förmedt rá Szeg. Amelia a döbbenettől egy még visszaszólni is elfelejtett.

Mióta csak barátok voltak, Szeg egyértelműen fölnézett rá. Sosem mondott neki ellent, mindenben kiállt mellette. Önszántából beszélgetett vele, és saját bevallása szerint nem értette, miért nem kedvelik a többiek. De most...

Amelia gondolatban megrázta a fejét. Most meg kell akadályoznia, hogy Szeget elevenen fölfalják, nem számít, hogy a fiú mit gondol erről.

– Kérlek – emelte meg a hangját. Toby a lány felé fordult.

– Nem ártok a pasidnak, ha megígéred, hogy mind engedelmeskedni fogtok nekünk, és nem szegültök ellen az egész évfolyam kárára.

Amelia gyorsan csuriba tette a nagy-, és a mellette lévő lábujját. – Megígérjük.

A hátán érezte Min perzselő pillantását (arcán pedig Szegét) miközben visszaült a helyére.

– Remek! – csapta össze a kezét Ethan. – Akkor lássunk munkához!