– Váljunk szét! – indítványozta Amelia csoportjának vezetője, Leighton Huddle (az osztályelnökük). – Dakota és Emma, ti arra mentek. Szeg és ööö... Szóval te, ti arra. Én Larssal leszek. Indulás!

Ethan az erdőbe küldte őket. Min egy másik csoportba került (nyilván nem véletlenül), de mintha Ameliáról elfeledkezett volna.

– Valami nem tetszik itt nekem – jegyezte meg Amelia, megtörve a csendet. Szeg morgott valamit.

A lány nem erőltette a beszélgetést, csak egy fél órával később szólalt meg. – A madarak! – csettintett. – Nem hallom a madarakat.

Szeg biccentett. – És őzek sincsenek, pedig errefelé gyakran találkozni lehet velük.

– Szóval, a többi lakossal együtt az állatok is eltűntek. Bizonyára rovarok sincsenek.

– Gratulálok, Melly, ez így délután fél négykor dicséretes felfedezés. Mondd csak, egy évben kábé hányszor mentél növények közelébe?

Amelia összeráncolta a homlokát. Annyit már megtapasztalt, hogy ha Szeg mérges, kétszer olyan kötekedő lesz, de nem értette, ő mit tett, hogy a fiú neheztel rá. Vagy hogy miért rajtam tölti ki a mérgét.

– Most meg mi bajod?

– Semmi.

– Szeg...

– Mondom, hogy hagyj békén! – kiáltotta a fiú. – Dühös vagyok, oké?! Kurvára dühös, és szomorú! Ha nem vetted volna észre, megölték az apámat.

– Tudom. De az nincs összefüggésben az erdővel vagy velem.

– De igenis van! Azt hittem... – Itt Szeg hangja elhalkult, és furcsán, nedvesen átugrott egy magasabb oktávra. A fiú - fedezte fel Amelia - csakhogynem sírt.  – Azt hittem, te megérted. A te anyád is meghalt, nem?

– De igen. De nem értem, mi...

– Basszus, te semmit sem értesz. – Ez igaz volt. A fiú szomorúból újra dühössé vált. Amelia teljesen összezavarodott. – Semmit. Soha. Nem is hiányzik anyád. Nem is érintett meg. Téged nem érdekel az emberek halála, Amelia. Engem viszont igen! Szerettem apámat! Szomorú vagyok, mert meghalt! Dühös vagyok, mert megölték! Dühös vagyok Ethanre, a katonákra, rád - igen, rád is -, meg erre az egész kibaszott helyzetre!

A fiú már nem haladt tovább a régen használt ösvényen, hanem megtorpant, és villogó szemmel bámulta a földet. Aztán dühödten felordított, és beleöklözött egy mellette álló fába.

Amelia óvatosan közelebb lépett hozzá. – Szeg... Én sajnálom apukádat, de tényleg, pontosabban azt, hogy szomorú vagy miatta – motyogta lassan. – De... Igazad van. Én nem értem ezeket a dolgokat.

Szeg végre felnézett Ameliára. Homlokát összeráncolta, kócos, fekete haja a szemébe lógott. Amelia már-már azt várta, a fiú felsóhajt, legyint, és mondjuk megöleli a lányt - ő ezt szerette volna - de nem.

– Tudod mit? Menj a fenébe. Nincs türelmem rád.

Azzal Szeg megfordult és elment, egyedül hagyva az üres és összezavarodott és szomorú Ameliát a gondolataival.

***

Másnap Amelia a harangszót hallva sóhajtva felhajtotta reggeli kávéja maradékát, lófarokba kötötte a haját, felhúzta a cipőjét és kilépett a bejárati ajtón.

Csípős, őszi reggel volt. Még csak szeptember legvégén jártak, de már jóval tíz Celsius fok alá ment a hőmérséklet ilyenkor reggelente.

Amelia lesétált a kacskaringós, meredek utcákon, egyenesen a templom felé.

Persze szíve szerint el sem ment volna a gyűlésre, hisz nem sok kedve volt egész nap Ethannek robotolni (ki tudja, mit eszelt ki már megint az a fiú), és Amelia tudta, hogy a legtöbb évfolyamtársának fel sem tűnne a hiánya, de a lány nem volt hülye. Ethan szüleié volt az egyetlen szupermarket a városban. Ő igazgatta az élelmiszer - és ezzel együtt a kávé! - ellátást.

Szóval csatlakozott a gyűléshez.

Direkt a leghátsó sorban ült le. Minék előrébb foglaltak helyet, úgy tűnt, nem igazán hiányzik nekik Amelia társasága... A lány megértette, de valahol mélyen furcsa szomorúság fogta el.

– Mindenki jelen van, és megtörtént a számlálás – szakította ki a lányt érzelmei vizsgálgatásából Ethan papképp szónokló hangja. – Szóval kezdjük. Sarah összefoglalja, mit tudtunk meg tegnap.

És Sarah összefoglalta, mit tudtak meg tegnap. Amelia nem igazán figyelt, Sarah nagyjából azokat mondta el, amiket a lány már réges-rég tudott (Fire Lake kiürült, az állatok is eltűntek, áram viszont továbbra is van.)

Ezután kiosztották a lapokat. Amelia elfintorodott, ahogy meglátta a kapott feladatát: szennyvíztelep-ellenőrzés.

Leigh felállt. – Már megbocsáss, Ethan, de nekem nincs kedvem még egy napig a hegyekben mászkálni. Passzolok.

Ethan a fiúra függesztette tekintetét, mire az feszengeni kezdett.

– Mindenki végrehajtja a feladatát, máskülönben nem fogja megkapni az élelmiszeradagját!

Na álljon meg a menet! Ez most komolyan fejadagokat akar osztogatni? Pff. Fel kell készülnünk arra, hogy határozatlan ideig babkonzerven fogunk élni.

– És mindentől elvárom, hogy rendesen végezze el a feladatát! – Ethan itt Szegre mutatott. Tehát tudja, hogy tegnap idő előtt lelépett. Az én hibámból...

Ekkor egy kis kavarodás támadt az első sorban. Egy srác, mögötte egy lánnyal, aki feltehetően a barátnője volt, ki akart menni a templomból, Chris viszont visszatartotta.

– Nem vagyok hajlandó azzal tölteni a napot, hogy generátorokat számolok egy raktárban. Van nekem saját kajám, haver. – De mennyi? – Nincs szükségem erre.

– Miből gondolod, hogy ez önkéntes? – kérdezte Toby... Majd elővett a zsebéből egy pisztolyt.

Ne már...!

A teremben megdermedt a levegő. Az első sorban ülők hátrahőköltek.

– Hé! – kiáltotta hirtelen valaki. Amelia meglepetten fedezte föl benne Noah-t. – Nyugalom? Mit csináltok?

Toby példáját követve Mike is előhúzott egy pisztolyt. Aztán Chris és Charlie is, majd két másik, nagydarab srác. Ethan felfegyverezte a fogdmegjeit.

A srác viszont csak a szemét forgatta. – Elég volt, haver. Nem áll jól ez nektek. Apámnak három Glockja van bezárva a garázsunkban. Hagyd abba az idétlenkedést, Toby. Még mindig az a gyerek vagy, aki a nadrágjába szart, amikor hatodikban Walla Wallába kirándultunk.

Érdekes lehetett - gondolta Melly szórakozottan.

Toby csak nevetett, majd minden további nélkül gyomorszájon vágta a fiút. Az összegörnyedt, a barátnője felsikoltott. A padlóra rogyó srácot Toby még kétszer-háromszor oldalba rúgta.

Min felpattant. – Hagyd abba!

Mike felé fordult. – Abba fogja. Amikor Aiken engedelmeskedik.

Aha, szóval Aikennek hívják.

– Elég! Meg fog sérülni! – Min próbált előretolakodni, de Mike rászegeszte a pisztolyát. Egyértelmű volt, hogy habozás nélkül lőne.

Ameliának nyújtózkodnia kellett, hogy láthassa, mit csinálnak Szegék. Mindkét fiú elhűlten meredt a jelenetre.

– Mit mondasz, haver? Hasznos tagja leszel a csoportnak? – kérdezte az Aiken mellê térdelő Toby.

A fiú erőtlenül bólintott. Barátnőjével együtt visszamenekült a helyükre.

Mély csend ülte meg a templomot, mélyebb bármilyen buzgón imádkozó hívők csoportjánál. Az a fajta, amit 'vihar előtti csend'nek szoktak nevezni. Amelyben a feltörni készülő indulatok hátrahőkölnek, aztán rájönnek, hogy okosabb egy taktikát kidolgozni az erőteljes kitörés helyett.

Veszélyes csend volt ez. És Ethan megtörte. Amelia tudta, hogy ez semmi jót nem jelent.

– Remélem, ez nem fordul elő többê. Tényleg remélem. De nem tudjuk fenntartani a városban a biztonságot, ha nincs rend. Szervezettség. Most pedig menjetek, mindenki. Elvárjuk, hogy pontban este hatkor itt legyetek. Nincs kivétel!

A diákok némán vonultak ki a templomból. Mikor Amelia is kiért, a napfény bántóan világosnak tűnt a benti félhomály után.

– Hé, Melly! – Min bökte meg a vállát. A lány hátrafordult. – Ma este gyűlés Noah-éknál. El ne késs.