A négyes némán haladt a sötétben - Amelia látása nem jött vissza, hiába kapcsolta le Szeg a lámpáját - mígnem egyszer csak Min megtorpant, így a lány sikeresen nekiment hátulról.

– Mi az...? – kezdte volna, ám ekkor észrevette, hogy Szeg fölemelt karral áll az egyik kanyar előtt.

Halvány fény szűrődött ki a fák közül, egy olyan húsz lépésre Mellyéktől. Az aszfalt egy földszintes, ablaktalan épület murvával felszórt udvarába torkollott.

Szeg a házra mutatott. – Lefogadom, hogy odabent vannak az embereink. – Társaira pillantott, ám mielőtt bárki mondhatott volna valamit, három alak lépett ki az épületből.

Noah felszisszent.

Lowell és Myers mellett egy harmadik férfi lépdelt, aki katonai egyenruhát viselt. Noah halottsápadt arccal bólintott - az a tiszt volt az, akit a sikátorban látott.

Egy negyedik alak is csatlakozott hozzájuk. Zömök, alacsony férfi volt, ugyanolyan emblémával díszített egyenruhában, mint ami teherautók oldalára volt festve. Beült egy ott parkoló dzsipbe, Lowell és Myers is követte. Elhajtottak a négyes mellett, a tiszt pedig visszament az épületbe.

Noah hátrahőkölt, zihálva rogyott le egy fatönkre.

– Be kell jutnunk oda – suttogta Szeg.

Min és a magát úgy-ahogy összekaparó Noah bólintottak. Thomas vakmerően előrenyomakodott, mielőtt Amelia visszafoghatta volna. Valami csattant, piros fények kezdtek villódzani a fák között.

– Ne, ne, ne! – Szeg pánikszerűen hátrálni kezdett.

Riasztó vijjogott fel, mire katonák tódultak elő az épületből. Szeg sarkon perdült, kezét a fülére szorította. Min felordított, Noah pedig rohanni kezdett.

Amelia mindezt úgy figyelte, mintha valaki mással történne. Gyakorlatilag megsüketült - semmit sem hallott, akárha valami betapasztotta volna a fülét. Csak állt ott egy helyben, meredten bámulva a villódzó fényeket.

Valaki megragadta a vállát, és a lány úgy érezte, valamiféle buborék pukkant ki körülötte. Hirtelen mindent egyszerre kezdett érzékelni, a sziréna vijjogása, a beinduló motorok hangja szinte fejbekólintotta. Rohanni kezdett a többiek után.

***

Hiába próbáltak azonban kijutni az erdőből, a dzsipek gyorsabbak voltak. Egy lefékezett Szeg előtt, teljesen elvágva menekülésének útját, majd, mint egyfajta rossz akciófilmben, a kocsik körözni kezdtek a négy rémült fiatal körül. Valaki egy parancsot kiáltott, mire az autók megálltak, közrefogva a kis tisztást. Négy katona ugrott ki belőlük, éjjellátó szemüveggel és - feltehetően csőre töltött - fegyverekkel felszerelkezve.

– H-hé, emberek – szólalt meg Szeg bizonytalanul, miután a katonák csak megálltak előttük. – Mi folyik itt?

Semmi válasz.

– Jól elbeszélgetünk – jegyezte meg Szeg kifejezéstelen arccal.

Percekig ott álltak. Nyolc ember meredt egymásra némán, mozdulatlanul. Mikor Amelia már komolyan azt fontolgatta, hogy odalép a kőmerev katonákhoz és elkezd integetni az arcuk előtt, hátha reagálnak, egy harmadik terepjáró gördült feléjük. Két férfi szállt ki belőle. Az egyikük feltehetően egy tiszt volt, Amelia fölismerte benne azt a férfit, aki Lowell irodájánál majdnem rajtakapta őket. Mikor a másik is kilépett a reflektorok fényébe, Min felszisszent.

– Watson sheriff? – kérdezte fennhangon.

Watson egy köpcös, de jelentőségteljes küllemű ember volt. Mélyen ülő, apró szemével ide-oda tekintgetett, mintha a helyzetet mérné fel.

Melly arra számított, hogy Watson mondani fog valamit, ám ehelyett fáradtan sóhajtott egyet és lesütötte a tekintetét.

A tiszt a két hozzá közel álló katonához fordult. – Lőjék le őket! – mondta semleges hangon, mintha csak fogkrémért küldené le őket a sarki boltba . – A holttesteket tegyék a négyes silóba, aztán térjenek vissza a bázisra.

Min döbbenten felnyögött. Noah térde megremegett. Szeg elsápadt. Amelia pedig tüsszentett egyet, ugyanis a dzsipek kipufogógáza elérte az orrát.

– V-várjanak! – Szeg vadul integetni kezdett a kezével. – Ezt nem tehetik! Mi amerikaiak vagyunk. Gyerekek!

– Na, álljon csak meg egy percre, Sigler százados! – fordult Watson sheriff a tiszt felé.

– Ma este új parancsok érkeztek – közölte Sigler bosszúsan. – A behatolók likvidálandók. Ez a bázis egy alfa-osztályú létesítmény. Első fokozatú védelmi készültségbe lépünk.

– Ezeknek a parancsoknak semmi értelmük! – kiáltotta a sherrif. – Minek, pár napra? Ejtse egyszerűen foglyul, vagy engedje el őket. Úgysem számít egyik sem.

– Sheriff... – Min óvatosan előrelépett. – Sheriff én vagyok az, Min Wilder! – mondta kissé rémülten, ugyanis amint megmozdult, a katonák rászegezték fegyvereiket.

Watson szeme elkerekedett. – Várjanak! Várjanak! A fenébe is már!

Sigler összeráncolt szemöldökkel intett. – Célra tarts!

– Nyissa már ki a szemét! – bömbölte Watson. – Éppen az egyik istenverte béta áll itt maga előtt! Csecsemőkora óta ismerem! Az ott pedig... – A férfi elhűlten meredt a reflektorok fénykörének szélén álldogáló Ameliára, aki eddig csaknem láthatatlan volt fekete ruhájában. – Az pedig a gamma! Mégis mit képzelt! Lelőtte volna őt is?! Sőt, ha jobban megnézi, az ott – mutatott a rémült Noah-ra – pedig a másik béta alany. Az a fiú pedig tagja a kísérleti csoportnak! Az átkozott projekt fele áll az orra előtt, maga pedig majdnem lekaszaboltatta őket.

– Világos utasításokat kaptam. – Sigler azonban már egyáltalán nem tűnt magabiztosnak.

– A projekt halad a maga módján, Keith – simított végig az arcán Watson, már jóval nyugodtabban. – Ezen a ponton nem kockáztathatunk módosításokat, márpedig ennek a háromnak a megölése hatalmas nehézséget okozna. A gamma pedig hihetetlenül értékes, ezt maga is nagyon jól tudja.

Értékes?! Mi vagyok én, valami ékszer? Bár, biztos amiatt. Pff – gondolta magában bosszúsan Melly, de azért kíváncsi is volt. Vajon miféle kutatócsoportról beszél?

Sigler egy hosszú, idegörlő pillanatig egy szót sem szólt, aztán sóhajtott. – Elmehetnek.

Noah majdnem összerogyott a megkönnyebbüléstől. Ekkor azonban a százados fölemelte a kezét. – Csak a gamma és a béták. A másikat nem engedhetem elmenni. Az utasításaimban nincsenek kivételek, és ő nem kulcsfontosságú. A tágabb csoportot érintő veszteségek elfogadható lemorzsolódásnak minősülnek.

Amelia döbbenten Szegre kapta a tekintetét. A fiú elsápadt és teljes testében reszketett. Ádámcsutkája felugrott, ahogy nyelt egy nagyot és ellépett Min mellől. – Menjetek. Vidd Noah-t és Mellyt és tűnjetek el innen!

– Nem! – ragadta meg Melinda Szeg karját.

– Ezt nem tehetik! – kiáltotta Amelia, nemcsak társait, hanem saját magát is meglepve. A lánynak fogalma sem volt róla, sikerül-e meggyőzni Siglert, azt sem tudta, egyáltalán számít-e bármit a véleménye, de egy dologban biztos volt: nem akarta elveszíteni Szeget. – Ne lőjék le! Ne szedjenek fölösleges áldozatokat!

– A lány jól beszél. Ez értelmetlen! – dühöngött Watson, Sigler ezúttal viszont nem bizonytalanodott el.

– Ahogy mondta sheriff, a projekt halad a maga útján – mondta fagyos hangon. – Elértük a negyvenéves történetünk kritikus pontjához. Muszáj fenntartani a fegyelmet. – A férfi az emberei felé biccentett. – Az alacsony fiút. Végezzenek vele! Ez azonnal végrehajtandó parancs az elöljárójuktól.

A sötét arccal százados körülnézett. – Nincs visszaút, emberek. Tudtuk, hogy ez a nap is el fog érkezni. Most már nem lehet meghátrálni.

A katonák fölemelték a fegyvereiket és céloztak. Min felsikoltott, Amelia pedig próbálta elrántani onnan a rémült fiút.

– Ne, hagyd – mosolygott rá a lányra Szeg szomorúan. – Nehogy téged találjanak el! Menjetek. – Szeg futólag megölelte mindkét lányt, majd határozottan ellökte magától őket. Min a földre esett.

Lövés dörrent.