Miután Noah befejezte a történetet, egy pillanatig egyikük sem szólalt meg. Végül Szeg törte meg a csendet, hangjában kelletlen tisztelet csengett. – Ez tökös dolog volt, öregem. Ha az a fickó meglátott volna téged...

– Mi lett volna akkor? – Noah nyersen, örömtelenül felnevetett. – Esetleg megöl?

Amelia látta, ahogy a fiú és Min összenéz. Ne most essetek bele egymásba, köszi.

– Szóval, ismerjük a játékosokat, de szinte semmit nem tudunk a játékról. – foglalta össze Melinda – Pontosabban csak... rólunk, hármunkról tudunk. Van még két Béta-páciens.

– Mindkét pont a városban volt, de nem jöttem rá, hol, mert iszkolnom kellett. A visszaszámláló szerint hat nap volt a hátralévő idő, de az óta gyorsulni látszott. Pont, ahogy a bajok egyre gyorsabban követik egymást – intett a gazdagabb fiú a tévéjük felé.

– L-lassítsatok! – Szeg ide-oda kapkodta tekintetét a két fiatal között. – Én hiszek nektek, beccszóra. De, azt nem értem, mi köze ennek az egész... Izé, gyilkolászás hogyan kapcsolódik ahhoz, ami világszerte folyik. Lehet, hogy a Nemezis Projekt valami sötét mesterkedés itt, Idahóban, de de nem tudnám aszteroidákkal csapást mérni Indiára! Vagy földrengést előidézni Seattle-ben...

– Minden összefügg – jelentette ki Min. – Nem tudom, megmagyarázni, de biztos vagyok benne.

Ameliának kezdett felforrni az agyvize.

– De hogyan? – értetlenkedett Szeg.

– A furgonok a tévében, Szeg! Ne feledd.

– Furgonok?

Min beszámolt Noah-nak a tévében látott teherautókról a kráter szélén, és a furcsa sugárjelzésről.

– Nem bírom. – Noah az ujjai kózé csippentette az orrát. – Ez túl sok.

– Ez az a Noah, akit ismerek! – jegyezte meg csípősen Szeg.

A gazdagabb fiú felpattant és a másik elé állt, alig pár centi választotta el az orrukat. (And now kiss! ~ író). – Úgy telt el az életemből a legutóbbi hat év, hogy az egyetlen ember, amiben igazán megbízták, azt mondta nekem, hogy zavart az elmém. Aki, mint kiderült, egész idő alatt kísérleti tengerimalacként használt engem. Apám egy héttel ezelőtt elment az országból, és amennyire tudom, talán soha nem jön vissza. Mindeközben egy sorozatgyilkos huszonnégy havonta benéz hozzám és megöl. Most már tudom, hogy valóságos - tegnap láttam a városban, ahogy a sheriffel és az iskolán igazgatójával társalgott.  A mesterkedésük mögött - ami megnyomorítja az életemet - titokban ott az amerikai hadsereg, és mindennek talán köze van az egész világra kiterjedő pusztításhoz. És ezt az egészet nagyjából kilencven másodperccel ezelőtt rajtuk össze. Szóval, leszel szíves leszállni rólam a francba, Thomas?! Nagyon nehezedre esne, hm?

Szeg elsápadt. – Jézusom, Noah. Ne haragudj... Én... Nem akartam...

– A francba már, hogy lehettek ennyire szánalmasak? – csattant fel hirtelen Amelia. A többiek úgy néztek rá, mintha el is felejtették volna hogy ott van, ami mégjobban feldühítette a lányt. – Igen, Noah, képzeld, itt voltunk, és hallottuk a sztorit. Mind nagyon sajnálunk téged és Mint is, de a legkevésbé sem Szeg, vagy én tehetünk erről az egészről! Ahelyett, hogy folyamatosan megdöbbennétek és már tudott tényeket ismételgettek, valami értelmesebbet is csinálhatnánk! Hiába mondjátok el számtalanszor, hogy ez 'lehetetlen' vagy 'hihetetlen', attól még rohadtul létezni fog, csak ti nem hiszitek el. Homokba akarjátok dugni a fejeteket? Vagy elfogadjátok a nyilvánvaló tényeket? Néztem az időt, már vagy másfél órája itt üldögélünk szegény-árva-hányattatot sorsú-Noah kastélyában, és megtudtunk annyit, hogy van két valaki ebben a városban, akikkel van valami, mert történt valami. Szóval, kérlek szépen, ne most tárgyaljátok meg az elmúlt akárhány év különböző gyerekes sérelmeit, és fogadjátok el végre, hogy igen, történik valami nem feltétlenül jó dolog! – A lány a végét már-már üvöltötte, miután zihálva elhallgatott, a csendben hangja egyfajta utólenyomatként ott lebegett a fejük fölött pár pillanatig, mielőtt végleg eloszlott volna.

Egy jó ideig senki sem szólalt meg. Amelia zihálva állt középen, és már kezdte megbánni kitörését. Legyintett egyet és megfordult, hogy itt hagyja a másik hármat, ám ekkor Min előrelépett és megfogta a lány vállát. – Igazad van – mondta bűnbánó hangon. – Ne haragudj.

Melly hátrafordult, úgy látta, hogy a magasabb lány szeretne még valamit mondani, de az végül csak kifújta a tüdejében tartott levegőt és leeresztette karját a teste mellé.

– Akkor, mit javasolsz, mit tegyünk? – hangzott föl egy, Melindáénál jóval derűsebb hang. Szeg tágra nyílt szemmel pislogott a két lányra (inkább csak Ameliára), és a legkevésbé sem tűnt úgy, hogy megilletődött volna. Ez a gyerek, ez egy csoda.

Ameliának uralkodnia kellett az arcizmain, nehogy elvigyorodjon és társai teljesen őrültnek nézzék. A lányt tűzbe hozta a kilátásban lévő kaland lehetősége. – A keleti erdőbe. Ahová a teherautók mentek.

***

Amelia és a mellette ácsorgó Szeg számára késő este volt, pedig valójában nagyon is korán. Egészen pontosan hajnali 2:54.

Amelia futtában szemügyre vette környezetét, míg Minre vártak.

Az éjszakai égbolton most egyetlen csillag sem látszott - borult volt az ég. Az egész tájra egyfajta nyomott, mindent beterítő sötétség nehezedett, amitől mintha még a légzés is nehézkessé vált volna. A szél sem fújt, de a legkevésbé sem volt meleg. Amelia leginkább az 'állott' szót alkalmazta volna az összhatásra. Egyetlen tücsök sem ciripelt, egyetlen életre utaló hang sem hallatszott az éjszakában, a két fiatal lélegzetvételén kívül.

Thomas Amelia mellett állt, némán a sötétbe bámulva, kezében egy drótdarabkával, amit szórakozottan ide-oda csavargatott. Kopott farmert és kapucnis pulcsit viselt, rendezetlen, fekete haja a szokásosnál is kócosabb volt. Amelia fölidézte magában a fél órával ezelőtti beszélgetésüket.

Szeg, mint a múltkor, most is a ház előtt várt rá. A séta első pár percében ugyanolyan kínos csöndben voltak, mint azelőtt. Ameliát most is meglepte, hogy így, Min nélkül, mikor csak kettesben vannak, mennyire csendes a fiú.

– Izé, Melly... Csak meg szeretném köszönni neked, hogy megvédtél, mikor Noah-éknál voltunk. Pedig nem kellett volna. Tényleg tapintatlan voltam.

Amelia legyintett. – Szóra sem érdemes. Igazad volt. Képtelen vagyok megérteni Noah-t, hogy hogy lehet valaki ennyire gyáva.

Szeg váratlanul elvigyorodott. – Ne legyél vele ilyen szigorú. Nem lehet mindenki olyan tökös, mint te.

Amelia utálta magát, amiért elpirult, bár a sötétben a fiú ezt aligha vehette észre. Valami épkézláb választ próbált összerakni, miközben lefelé sétáltak a domboldalon, és a mobilházpark felé vették az irányt.

– Melly, te... Te nem kedvelsz engem? – kérdezte Szeg hirtelen. A lányt meglepte a furcsa kérdés.

– Miért ne kedvelnélek? – kérdezte őszintén.

– Hát, csak olyan furán viselkedsz... Ritkán szólsz hozzám közvetlenül, sosem nevetsz vagy mosolyogsz a közelemben és rohadt ijesztően tudsz nézni, tudtad? De mégis kiállsz értem, mindig. Miért csinálod?

Amelia nem tudta visszafojtani halvány mosolyát. – Tudod, nem vagyok egy vigyori természet. És nem szeretek fölöslegesen beszélni. De az igazságtalanságot utálom, és megpróbálok tenni ellene. Szó sincs arról, hogy ne kedvelnélek.

Szeg egy pillanatra meglepetten nézett Mellyre, aztán felderült az arca.