Amelia a képernyőt szuggerálta.

Megjelent egy széles iroda, középen egy zilált hajú fickó állt. Mikor a kamera ráirányult, felkiáltott.

– El fog kerülni minket!

A férfi mondott még mást is, aztán bejátszották az ünneplő tömeg ordibálását. Pár másodperc múlva Fire Lake-ben is petárdák robbantak, az emberek felszabadultan őrjöngtek. De Amelia nem hallott ebből semmit.

Csalódott volt.

Lehuppant a ládára. A kis család felugrott a kanapéról és boldogan kiáltoztak. Amelia nem tudta elviselni a ricsajt. Inkább elszaladt, olyan csöndesen és észrevehetetlenül, mint ahogy jött.

Affenébe.

Ennek... Ennek nem így kellett volna lennie! – mérgében belerúgott egy kőbe, ám ezzel csak annyit ért el, hogy megfájdult a kislábujja. Szitkozódva indult tovább, a város felé.

Nem akarta látni az embereket, ahogy azt ünneplik, hogy még sokszáz évig szennyezhetik a bolygót és és tehetik tönkre egymást. Amelia szinte hallotta, ahogy a Föld felsóhajt. Még egy aszteroida által most meghalni is jobb, mint ezer év múlva túlszennyezettségben.

De egyszerűen nem volt se kedve se ereje otthonmaradni. Így a köztes megoldást választotta: a város szélén sétált, és reménykedett, hogy nem veszik észre.

De, persze most sem volt szerencséje.

– Hé, Melly! – kiáltott valaki. – Amelia! Idefönt!

Amelia felemelte a tekintetét. Min és Szeg üldögéltek egy fán, és figyelték a nagy ünneplést.

– Nem jössz fel? – kérdezte Min halvány mosollyal.

Amelia meggondolta a dolgot.

– Miért is ne? – morogta, és egy lendülettel fölkapaszkodott az ágra.

– Üdv a fedélzeten! – tisztelgett Szeg vigyorogva. Ez mindig ilyen vidám? – morfondírozott magában Amelia.

– Melly? – vonta föl a szemöldökét a lány, a fiúra pillantva.

– Hát, az Amelia, az olyan bonyolult. Nekünk – mutatott magára és a háttérben nagyszerűen szórakozó Minre – van becenevünk. Neked is kell egy.

Amelia valamiért nem tudott erre mit mondani. Melegség öntötte el a szívét, olyasmi, amit még talán sosem érzett.

– Éppen az tábort figyeltük – mutatott Min a távolba.

– A... Micsodát? – Amelia örült, hogy valamivel elterelheti a figyelmét a furcsa érzésről.

– Látszik, hogy még új vagy itt – csóválta a fejét Szeg. – Az ott, látod? Ahonnan a puskaropogás hallatszik. Igen, arra. Egy rakás dilis állomásozik ott, és katonát játszanak.

– Az ott, az a híd, az pedig a Palló – mutatott Min a Gullet Chasm fölött átívelő keskeny függőhídra. – Gondolom, te ezen át jöttél, hisz nincs is más kiút a városból.

– És mi van, ha a híd használhatatlanná válik? – kérdezte Amelia.

– Ez már megtörtént egyszer. A hatvanas években. A nagyapám az mesélte, hatalmas felfordulás volt. Nagyjából feleennyi ember élt idefent, de csapdába estek úgy két hónapra. A Nemzeti Gárdának léghíddal kellett ellátmányt szállítania.

– Hogyan építették újjá végül? – vonta fel a szemöldökét Min.

– Betonnal meg fémmel.

Min felnevetett, és Amelia is elmosolyodott.

– Min, valami baj v... – pillantott Szeg a lányra, ám ekkor vakító, fehér fénysugarak törtek át a levelek és az ágak között. Amelia felsikoltott és égő, szúró szeméhez kapott, ami mintha ki akart volna fordulni a helyéből.

– Mi az ördög az?! – kiáltott valaki, hangjából ítélve a fiú. – Látjátok azt? Legalább negyven teherautó jön át erre az oldalra.

Amelia kezdett magához térni. A fájdalom elmúlt, mintha sosem létezett volna, és csupán egy furcsa, tompa sajgás maradt. Pislantott párat, hogy eltűnjön a szeme elől a rengeteg apró kis fénypont, és lenézett az útra.

Csaknem újra felsikoltott. Egyetlen egy pillanat volt az egész... Talán meg sem történt. Visszagondolva, Amelia biztos volt benne, hogy csak képzelte... De egy teljes másodpercig látott. Tökéletesen. Minden apró részletet olyan pontossággal érzékelt, akár ha verőfényes napsütésben állt volna. Aztán a jelenés eltűnt, és újra sötétség vette körül.

– Jól vagy, Melly? – szorította meg Min a lány vállát. Annak csak egy zavart biccentésre tellett.

– Kik ezek a... – Szeg előrehajolt és a telefonjával fotózta a Pallón átkelő járműveket. Szürke, tizennyolckerekű monstrumok voltak, és - ha Amelia szeme nem csalt, bár az előző eset után ebben igencsak kételkedett - valamiféle háromszög-jelzés volt az oldalukra festve.

– Ezek a muksók biztosan katonák, de korábban sosem láttam ezt az alakultatjelzést. Ami fura egy kissé, mert ebben jó vagyok – mondta Szeg, hátradőlve az ágon.

– Hogy érted? – kérdezte rekedten Amelia.

A fiú elkomorult. – Apám ismeri az ilyesmiket – felelte kurtán.

Aha, szóval kényes téma... – jegyezte meg magának Amelia.

Néma csendben figyelték, ahogy a teherautók sora végigkígyózik a városon, felhívva magukra az emberek figyelmét.

– Ejha! – kiáltotta, megint Szeg. A lányokra pillantott. – Ott csak egyetlen dolog van.

– Aha – bólogatott izgatottan Min, majd Ameliához fordult. – Kábé a nagy semmi. De tudod... A kormányzat azt mondja, ők kezelik a helyet. Az emberek meg persze kitaláltak mindenféle mesét, mint például használaton kívüli nukleáris kísérleti telep. Vagy hogy itt zajlott a Hatos Csoport* kiképzése. De biztosat persze senki nem tud.

– Sosem próbáltatok oda bemenni?

– Belépni tilos, a tábla szerint. Na ez nem mintha sokat számítana, de drótkerítés is van.

Szeg a lábszárára csapott.

– Valamiben mesterkednek. Erre korábban még soha nem volt példa.

– Lehet, hogy volt. Késő van. Mi van, ha eddig is éjjel mozogtak? – vetette fel Min.

Amelia megrántotta a vállát. – Arra bizonyára felébredtek volna az út mellett lakók.

– Gyerünk haza! – Szeg az előbbinél is izgatottabb volt. – Itt nincs térerő, és rá akarok keresni a neten arra a jelzésre. Mi folyik itt? Úgy tűnt, hogy sok katona van azokon a teherautókon. Hol fognak aludni?

– Megtalálják a módját, de... – Amelia kivárt egy pillanatig. Őt is kezdte érdekelni az eset. – Majd mutasd meg, mit találtál a neten.

– Megadod a számodat? – nézett rá a fiú.

– Nincs telefonom. – Amelia leugrott a fáról és lesegítette a gondolataiba mélyedt Melindát. Szeg is leugrott melléjük.

Másnap azonban azzal fogadta a lányokat, hogy semmit sem talált az interneten.

Min pedig felettébb elszántnak tűnt. Amelia kíváncsian várta, hogy velük is megossza a tervet.

* Egyébként fogalmam sincs, mi az a Hatos Csoport, biztos valami szupertitkos nindzsakülönítmény, vagy harcos FBI ügynökök? Ah, fene tudja. Én csak leírtam, ami a könyvben volt. Ha valaki tudja, kérlek, jelezze, mert kíváncsi vagyok.