– Rendben. Akkor, Min Wilder – ragadta meg Amelia a meglepődött lány karját – Most leszel szíves elmesélni, hogy hogy maradtál életben a tegnapi után.

– Ne olyan hangosan! – húzta félre Min főhősünket, és hátrapillantott Thomasra. Az azonban még mindig a sebeivel volt elfoglalva, így aligha hallhatott bármit is. – Te, te mégis honnan tudsz...?

– Láttam.

Min kérdő tekintetét látva Amelia sóhajtott.

– Követtem a fekete öltönyös férfit és láttán hogy bemegy abba a lakókocsiba - ott laksz, igaz? Odalopakodtam az ablakhoz. – Amelia sajnálkozva megrántotta a vállát, de a hangjában nyoma sem volt bűnbánatnak. – Megölt. Egy olyan fejlövést (kétszer) senki sem élne túl.

Min éppen válaszolt volna, mikor Thomas odalépett hozzájuk és maszatos orrát megdörgölve a lányokra pislogott.

– Miről folyik a szó, hölgyek?

– Semmiről.

– Naa, ne már. Ha nem avattok be, akkor legalább köszönetet hadd mondjak – fordult Amelia felé és téli szájjal rávigyorgott a lányra.

– Ő mindig ilyen idegesítő? – tudakolta Amelia.

– Hékás!

– Tudod mit? – Min úgy nézett körbe az elnéptelenedett udvaron, mintha azt sejtené, figyelik. – Elmondok neked mindent. Ezek után fölösleges lenne titkolózni. De cserébe segíts nekem.

– Miben?

Min a az iskola parkolója felé vette az irányt.

– Elegem van Ethanből. – A sebesült Thomasra pillantott, ahogy az fájó ujjait nézegette. – És rátaposott Szeg kezére.

– Ethan imádja ezt a kocsit – jegyezte meg Amelia. Időközben odaértek a fiú Wrangler-éhez. A parkoló szinte teljesen üres volt, ezen a járművön kívül.

Min az ablakok benyúlva feloldotta a benzintartály zárát. Talált valahol egy rongyot, amit kettétépett. Az egyik darabot olajba mártotta, a másikat pedig Amelia kezébe nyomta. Az a tanksapkába tömködte, majd bekukkantott az ablakon. Egy gyufásfoboz volt a kesztyűtartóra helyezett hamutartóban.

– Lányok... Nem gondoljátok, hogy ez most kicsit azért durva? – kérdezte elhaló hangon Thomas.

– Egyetértek Minnel. – Amelia benyúlt a gyufáért és átadta a másik lánynak.

Pár pillanat múlva felcsaptak a lángok. Amelia kajánul elvigyorodva nyújtotta előre a karját. Ujjain érezte a tűz perzselő forróságát. Ám mikor észrevette, hogy Thomas őt bámulja, visszarántotta kezét és elfordult.

– Ne feltűnően, de húzzunk innen.

A hármas nyugodtnak szánt léptekkel elhagyta a helyszínt. Amelia egyáltalán nem aggódott, hisz senki nem volt errefelé, aki észrevehette volna őket, de a másik kettő szemmel láthatóan félt. Harminc lépés volt, mire látótávolságon kívülre kerültek és futásnak eredhettek. Abban a pillanatban a távolban felvijjogott egy sziréna.

***

– Szóval, ki vagy te? Nem láttalak még sohasem errefelé – pislogott Thomas Ameliára úgy tíz perc elteltével, mikor már tisztes távolságra kerültek.

– A nevemet már tudjátok. Kábé egy éve költöztünk ide. – A kissrác úgy meresztette a szemét, mintha nem ismerné a költözés fogalmát. – Na és ti? Nem találkoztunk még – pillantott Amelia Minre, mire a lány összeszorította ajkát és elfordította a fejét.

– Mi mindig is itt laktunk, de valószínűleg nem egy osztályba járunk – felelte mit sem sejtve a fiú. – Jut eszembe, még be sem mutatkoztam.

Játékosan meghajolt és levette képzeletbeli kalapját.

– Szeg vagyok, Szeg Russo. Szolgálatára milady.

– Komolyan Szeg a beceneved? – Amelia szórakozottan megrázta a fejét. – Lényegtelen. Min, beszédünk van – kapta el az elsomfordáló lány pólóját.

– És nekem gondolom nem fogjátok elmondani.

– Nem – felelte kórusban a két lány.

– Hát jó. – A fiú lebiggyesztette ajkát – Akkor Min, a Bejelentés után találkozunk!

Min a távozó fiú után bámult.

– Khm, szóval – köszörülte meg Amelia a torkát.

– Muszáj? Ezt a titkomat... Még Szegnek sem árultam el. Miért kellene bíznom benned?

– Ismerem a fekete öltönyös férfit.

A másik meglepett pillantására Amelia csak legyintett.

– Mármint nem úgy, nem tudom, kicsoda ő, és honnan jött. És nem is haltam meg még általa. De – Amelia egy pillanatra megakadt – álmodok róla... Mindig ugyanazt, minden egyes éjjel. A férfi megjelenik, és azt mondja, nincs sok időnk! Meg kell tenned! Nem tudom, mit kellene tennem. De amikor megláttam a férfit, megijedtem. Biztos hogy ő volt az.

Min bólintott.

– Fura.

– Az.

– Tudod... Én... Nyolc éves koromban. A szülinapomon történt az első eset. A férfi azt mondta, mutat valami érdekeset, és lelökött egy magas párkányról. Aztán, tíz éves koromban belelötött egy folyóba. Minden páros születésnapomon eljött, és megölt. Nem tudom, hogyan, de pár órával később egy tisztáson ébredtem, fent, a hegyekben. Éltem, és... Egészséges voltam. Senki nem hitt nekem, így a második alkalom után nem is beszéltem róla. Érted már? – A lány hangja eleinte akadozó volt, de aztán egyre jobban belejött, a végére már hadart. Mintha nagyon ki szerette volna önteni a lelkét valakinek. Könyörgő szemmel nézett Ameliára. – Tegnap lettem tizenhat éves. Újra eljött...

Amelia döbbenten hallgatta végig a szóáradatot. Megölte? Már ötször? Hihetetlen... De a saját szememmel láttam.

– Hiszek neked – a lány hangja saját magát is meglepte. Komoly volt, de nem olyan érzelemmentes, mint máskor. Sajnálta Mint. És ez meglepte.

Min megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.

Egy ideig hallgattak.

– És, hm, te és Tho... Szeg? Ti jártok? – váltott témát sután Amelia, mert már nem bírta elviselni a csendet.

– Dehogy. Ő a legjobb barátom.

– Aha.

– Ja.

– Klassz.

Min újabb pár perc csend után az órájára pillantott.

– Figyelj Amelia, nekem most rohannom kell, de... Nos, remélem, holnap találkozunk.

Amelia biccentett. Min elszaladt, és főhősünk egyedül maradt a gondolataival.

***

Estefelé Amelia kinyitotta bejárati ajtót, és kilépett az utcára. Hat, legfeljebb hét óra lehetett, de már majdnem teljesen besötétedett az ég. Egyetlen még működő, narancssárga fényű lámpa volt az utcában, így Amelia félig vakon indult el. Egy közeli házhoz igyekezett, ahol tudta, hogy van televízió.

Harminc méter után jobbra fordult, fellépett két egymásra dobott ládára és már be is látott a nappaliba. Egy szegényebb család háza volt, és az ablak, amin a lány bekukucskált, pontosan a tévével szemben állt. Néha idelopózott, és nagy ritkán ha szerencséje volt, szerzett magának egy érdekes, filmnézős estét.

Most természetesen a kis család a kanapén szorongott és a képernyőre szegezte a tekintetét. Amelia a lyukhoz hajolt, amin keresztül hallotta az elnök szavait.

– Élőben közvetítünk a NASA vezetőjének irodájából...