-Gondoltam megeheztel, ezért csináltam neked kaját.-húzta ki a széket ami az asztalnál volt.
-Ki vagy te?-néztem a szemeibe, és egy őszinte választ vártam volna, de nem kaptam.
-Ülj le.-mondta, mire leültem a székre.
Szedett nekem ennivalót, finom spagetti volt. Tényleg finom volt.
-Miért lettél hirtelen kedves? Attól mert adtál egy tál ennivalót, ugyan úgy utállak, és nem érdekelsz. Undorító vagy. -Mondtam és álltam fel.-Mondd el kivagy.
-Nem.
-Akkor mit akarsz? Megerőszakolni még párszor, és utána megölni? A csuklóm úgy leszorítottad hogy lila. Nem érted meg hogy miattad szánalmasnak érzem magam?-kiabaltam és megkönnyeztem.
-Caroline.-ölelt magához.
Eltoltam magamtól, és el akartam futni, de akkor megölnek.
-Engedj végre szabadon. Mond el kivagy. Mond el mit akarsz tőlem. És engedd hogy folytassam a tini életem.-kiabáltam sírva.
Egy kézmozdulattal levette magáról a maszkot. Lélegzetem elállt, és egy padtárs arcával találtam szembe magam. Luke Hemilgton. A népszerű srác a suliban, akibe tavaly szerelmes voltam, és aki világ életében került engem. Szemeimből jobban folyt a könny, és csak bámultam kék szemeit. Kémia órán ül mellettem, és hetente egyszer.
-Luke..-néztem rá könnyes szemekkel.
-Elengedlek, de ne mond el senkinek hogy eleaboltalak.-mondta.
Bolintottam és mint egy halott úgy figyeltem előre. Luke megfogta a karom én meg kihúztam karom az kezei közül.
-Ne érj hozzám.
Elengedett, és sírva indultam haza.
Még mindig nem hiszem el hogy elrabolt, és még bármikor képes lesz elrabolni mert egy őrült idióta faszfej. Undorodom tőle.
Elegem van már mindenből. És ez a srác..ezért a srácért voltam annyira odavissza. Elegem van hogy mindig én.
Mindenről én tenetek.