[ Taehyung szemszöge ]

Sokkal bátrabb volt a lány, mint ahogyan én azt hittem. Mikor először megláttam, magán a képen is, de leginkább élőben, s láthattam legelső reakciójit, azt hittem egy törékeny porcelánból álló félénk kislánnyal van dolgom, aki messze az otthonától nem képes semmire. Félreértés viszont ne essék, ezzel semmi problémám nem volt, sőt! Sokkal inkább növekedett bennem az érzet, miszerint meg kell mentenem ezt a szegény lányt, legyen az elrabló vagy egy pók. De be kell valljam, mikor a vidámparkban szinte minden extrém, s durva szerkezetre felmerészkedett és ha félt is, inkább az örömét hozta előnybe, ezzel nem csak magának okozva boldogságot, hanem nekem is. Jól esett már sokkalta vidámabban látni, mint az elmúlt két napban, bár sajnos azon belül is csak egyszer tudtam vele lenni.

Érdekesnek találtam még azt is, mikor nem is, hogy a legnagyobb plüsst nem kérte, de még csak annak a közelébe sem férhetőt, inkább maradt egy körülbelül normális méretnél, amivel furcsa mód eléggé meglepett. Mondjuk azzal sem lett volna problémám ha a legkissebbet is elfogadja, amíg mosolyogni látom, addig tökéletesen megfelel számomra bármit is kér.

Azonban ezt a mesés pillanatott, amit akár naphosszat is élveztem volna, periférikus látásommal véletlen, vagy nem véletlen észrevettem egy különös, s nagy feltűnő alakot a távolban. A sok évi kiképzésem alatt profi szinten sikerült elsajátítanom azt a képességem, hogy ki tudjak szúrni a szokásostól kicsit is furcsább személyeket, akár egy apró pillantással. Testfelépítésén tisztára látszott, hogy csakis férfi lehetett. Egy fekete maszk, s baseball sapka volt a fején, így annak ellenére is, hogy egyre közeledett felénk, persze nem túl sok gyanút keltve-másoknak-nem tudtam rendesen kinézni arcát.

-Mmm...mit szólnál ahhoz, ha elmennénk enni valamit?-tettem fel feltünés mentesen a kérdésem, hogy még véletlenül sem keltsek pánikot a lányban. Nem szerettem volna szólni neki erről, mivel nem akartam leterhelni éppen gyógyuló lelkét, na meg magam is eltudtam intézni, főleg, hogy neki ilyesmi téren nem volt semmi tapasztalata. Legalábbis tudtom szerint.

-Elmehetünk.-a lány finoman vállatvont egy halvány mosolyal az arcán, amit én is magamra eröltettem, csakhogy ne látszódjon rajtam az apócska feszültség ami a követőnk által keletkezett. Bár is nem voltam teljesen biztos abban, hogy minket, vagy követ-e egyáltalán valakit, de jobban beakartam bizonyosodni erről, így a legelső ebédlő ami utunkba esett, leültünk a teraszára.

És pont ahogyan képzeltem. Ő is megállt.

[ később ]

[ Mabel szemszöge ]

-Mi lenne, ha most bemennénk ide?-miután megettük a finom, mondhatni ebédünket-délután-, bementünk egy zárt térségbe, ahol szintén voltak játékok, csak inkább érdekesebb és játékosabb fazonúak, mint sem olyan ilyesztőek, mint kint. Kérdésem viszont egy valami féle tükrös labirintushoz irányult, ami mellé odaérvén a fiú szintén felé tekintett.

-Menjünk.-egy apró biccentéssel oda sétáltunk a nem túl hosszú sorba, ahol más emberek is vártak, közben pedig megvettük a jegyeket. Már a kinti folyosó féleségen is eléggé sötét volt, ám mikor sikeresen beléptünk a tükrökkel teli helyiségbe, ahol annak ellenére, hogy jó néhány világító, s pislákoló lámpa volt elhelyezve, sokkal sötétebb volt, mint ahonnan érkeztünk.

-Wow, ez kicsit ilyesztő, de menő!-kissé ledöbbenten sétáltam a fiú mellett, ahogyan próbáltam megfejteni, hogy merre a csudába is kéne megindulnunk, ugyanis rengeteg tükör volt, mi azt az illúziót keltette, hogy az egy út, amerre ellehet menni. Ámbár mikor megindultam az egyik felé, sikeresen át lettem verve, s belesétálva a csapdába, szó szerint, neki ütköztem a csalafinta tárgynak ezzel beverve orrom.-Au..-nyöszörögve megfogtam szabad kezemmel a megsértett testrészt, mire az eddig mellettem ácsorgó Taehyung elébem állt, kissé lejjebb hajtva fejét.

-Jól vagy?-kérdezte meg ahogyan tekintetét enyémbe vájta, mire kinosan mosolyogva bólintottam egy aprót. Halk kuncogásával betöltötte a körülöttünk lévő, furcsa mód üres teret, majd finoman megragadta a karom, s egyik ujjával a földre mutatott.-Ha a padlót, vagy a plafont nézed, egyszerűbb lesz kijutni.-adta tudtomra okos észjárást, amire hitetlenül megcsóváltam a fejem.

-Az úgy nem lenne érdekes!-megrázva nemlegesen a fejem, itt abba is hagytam a lazsálást, majd megindultam tovább, a tükrök között masírozva. A fények szinte minden pillanatban átváltottak egy másik színre, vagy egyszerre több félét bocsájtottak ki magukból, ami kissé összezavarta az agyamat, na meg fájt is az én vaksi szememnek, így nehézkes volt magamtól vándorolni egész végig, mivel a fiú nem volt hajlandó segíteni, az előbbi incidens után. Azonban mikor hátrapillantottam, hogy megnézzem mi jót csinálhat ebben a gyönyörű helyzetben, nem láttam sehol senkit, csak a tükröket, mik mind, egytől egyig ugyan azt az utat mutatták.

-Taehyung?-megszólítottam, ám nem érkezett válasz néhány másodperc után sem, amit kezdtem furcsállni, mivel gondoltam csak lemaradhatott, de mikor megindultam egy irányba, megint csak neki csapódtam egy átkozott tükörnek.

Hát ez nagyszerű lesz..!

Nem szerettem volna visszafele haladni, mivel így sem tudtam nagyon előre haladni a sok megtévesztés miatt, viszont nem akartam otthogyani a fiút, na meg nem is lett volna szép tőlem, azok után, hogy mennyi mindent tett értem. Persze biztos voltam benne, hogy maga is kitalál, ha már nem talált volna ki, de biztosra szerettem volna menni ezzel, na meg lehet tényleg eltévedt.

-Taehyung?-ismételten megszólítottam, de válasz megint csak nem érkezett, s néhány emberen kívül nem láttam hozzá hasonlót a közelben. Azonban nem adtam fel ennyivel, mentem tovább, ügyelve arra, hogy ne menjek neki több tükörnek, vagy ha nem is annak, akármi másnak.-Taehyung..?-egyre jobban kezdtem elveszíteni a türelmem, meg az eddigi jó kedvem, de nem is azért mert féltem volna, hanem az agyamra ment ez az egész labirintusos dolog, s az, hogy olyan ügyetlen voltam, hogy majdnem mindig neki mentem valaminek. Ugyanakkor mégis aggasztott a tudat, hogy a fiút már nem találom egy ideje, s nem is hallok felőle. Mondhatni szívem picit hevesebben vert a kelleténél, de ezt alig éreztem meg, mindaddig amíg be nem fordultam egy sarkon. Ijedtségemben majd' kiköptem tüdőm, akkora levegőt vettem be ajakaimon miközben hátrahőköltem.-Erre nem számítottam..!

-Megleptelek?-egy széles vigyor terült ki az arcán ahogy észrevette reakciómat, majd tehetetlenül, kissé széttárta karjait.

-Ez nem kérdés..-az eddig benttartott levegőt ekkor kieresztettem magamból, közben a kezemben tartott plüss szorításán is gyengítettem néhány fokkal, mivel kezdtem azt hinni, hogy jobban megfullad ő a kezemben, mint én az előttem álló fiútól.

-Egyébként jó hírem van, ugyanis megtaláltad a kijáratot!-tenyereit összecsapta magaelőtt, miután szemkontaktusunkat sikeressé varázsolta. Furcsán pislogtam rá néhányat, mivel nem nagyon értettem, hogy ő hogyan is érti azt amit mondott, ami valószínüleg érdekesen nézhetett ki, mert jót szórakozott rajta.

-Ezt hogy érted?

-Úgyhogy, ott van!-összeráncolt szemöldökös arcomról elkapta tekintetét, majd mögém pillanott, s megragadva a két vállam, abba az irányba fordított engem is. És meglepetésemre tényleg ott volt a kijárat, vagyis pontosabban a bejárat, ahonnan indultunk, amire elképedt fejjel néztem, s közben mentem annak irányába, Taehyungal az oldalamon.

Talán ügyesebb vagyok, mint ahogyan azt én hiszem..!

[ később ]

Ezek után nem voltunk már sokáig a vidámparkban, csak lófráltunk fel-alá, s nézegettük az egyre több, felkapcsolódón fényeket a sötétben, majd elhatároztuk, hogy vissza megyünk a kocsihoz. Mikor beszálltam a járműbe, nagy megkönnybebülés érte lényem, ugyanis már annyira sokat sétáltam aznap, hogy lejártam nem csak a lábaim, de még a fejem, s minden másom is. Sóhajtva hátradőltem az ülésen, kezemből az ölembe ejtve a fiú által nyert plüss kutyát, s fáradtan lehunytam nehéz pilláim. Ám ezt a nyugis pihenésem megzavarta egy kar, majd egy elébem hajoló, meleget, s férfias illatott kibocsájtó test, aminek közelségétől annyira megijedtem, hogy azonnal kinyitottam szemeim. Az elébem táruló arc láttán, egy akkorát dobbant a szívem, hogy abba még én magam is beleremegtem. Hazudnék, ha azt mondanám, csak egy kicsit ijedtem meg és meredtem le, mint akit abban a pillanatban lőttek volna meg.

-Először le kéne kötni magad, aztán aludni.-hangja kissé halkabban csendült fel, mint ahogyan szokott, bár mégis teljes nyugalomban, amit egész lénye kibocsájtott, ellenben velem. Eközben megragadta az ülésem mögül az övet, majd ezek után nem sokáig tartott neki, hogy elhátráljon, s bekösse az említett tárgyat. Visszaülvén a helyére én még mindig le voltam sokkolódva, főleg, hogy még mindig éreztem magam előtt az illatát, ami megbabonázta eddig teljesen üres agyam sokféle gondolattal. Például olyanokkal, hogy ezt a parfümöt már sok más személyen éreztem, de valahogyan rajta sokkal jobban állt és csábított el.

Hogy őszinte legyek...kicsit..khm megfeledkeztem a múlt heti rész publikálásáról...amiért ezer bocsánat! ><'