Az ágy amin aludtam, vagy ötször kényelmesebb és puhább volt, mint a sajátom, na meg kétszer szélesebb, amivel persze nem volt problémám, viszont azzal már igen, hogy az ágy tökéletessége ellenére sem tudott agyam leállni a többnél-több gondolatok gyártásával így meggyűlt a bajom az elalvással. Viszont ennek ellenére vagy tízig aludtam a reggel és mikor már úgy érezte szervezetem, hogy neki elég ebből a sok semmit tevésből, felébresztett. Még azután az alvás után sem tudtam teljesen feldolgozni, hogy én a valóságban vagyok és semmi féle illúzió nincs az egészben, vagy akár játék. Ez a félelmetes igazság benne. Viszont amik már megtörténtek, megtörténtek és tovább kell élnem a folyamatosan előre haladó jelenben.

Mikor elkészültem a reggeli, újjonnan összedobott rutinommal, már felfrissültebb állapotban battyogtam le az ebédlőbe, hátha ott találok valaki mást is a szakácsnőn kívül, viszont ezzel nem jártam sikerrel, hiszen csak az említett személy volt ott.

-Jó reggelt!-köszöntem egy aprócska mosolyt eröltetve az arcomra a nőn felé, ki pont akkor fejezte be az asztalra való megterítést, egy személyre. Mikor meghallotta, majd meg is látta, hogy ott vagyok, ő is viszonozta gesztusom, s fejével intett a kikészített reggeli felé.

-Neked is jó reggelt drága! Ma is jól aludtál?-kérdezte miközben valamit nagyon gyorsan pakolászgatott a hűtőbe, ám még így is volt ideje felém pillantgatni.

-Igen!-csillogó tekintettem az étel felé vezettem, s nem kellett többre várnom, hogy belekezdjek az első falaton való nyammogásba, mi oly' isteni volt, hogy Gordon Ramsay is megirígyelte volna, ha ott lett volna. Első alkalommal is mikor megkóstoltam a nő főztjét, már akkor beleszerettem, viszont akkor nem voltam teljesen magamnál, s elég sok negatív gondolat volt a fejemben. De ekkor már örömteli mosolyal az arcomon rágtam meg minden egyes falatot, ha kellett több ezerszer is.

-Taehyung úr estig nem fog visszatérni, de ránk bízta magát, úgyhogy ha szüksége lenne valamire, csak szóljon!-odasétált mellém miközben kedvesen megsimogatta a vállaim, amire csak egy bólintást kapott válaszul, mivel annyira tele volt a szám, hogy köpni sem tudtam.

Végül az egész napom csak azzal töltöttem, hogy filmeket és egyéb sorozatokat néztem a nappaliban lévő tv-n. És szerintem nem mondok semmi meglepőt azzal, hogy nem valami kicsi az a kütyü, viszont nem volt vele problémám. Ám ennek ellenére is unatkoztam, hiszen nem tudtam kivel beszélni, s amikor pedig sikerült a szakácsnővel, neki tovább kellett sütkéreznie. A délután folyamán azért én is besegítkeztem egy kalács sütésében, viszont itt megállt a tudomány és mehettem vissza az újjonnan szerzett barátomhoz a tv-hez. Persze még mindig furcsa volt, hogy egy idegen házban fogok lakni egy ideig, egy idegen emberrel, akiről mégis csak kiderült, hogy titkos ügynök, mivel megmutatta a jelvényét és egy két bizonyítékot adó papírt. És ezért kicsit jobban megszerettem volna ismerni, hogy én is megtudjak mégtöbbet róla, de pont mikor szükség van az emberre, nincs ott.

Így este, vacsora után lefürödtem, s elmentem aludni, mivel nem volt nagyon sok életerőm megvárni a fiút.

[ másnap ]

Hála istennek, mikor elmentem reggelire a következő nap, már nem egyedül volt a szakácsnő, ugyanis Taehyung is megvolt a helyiségben található, még kissé nyeszledt és fáradt arcával a reggelijét nyammogva. Viszont mikor meglátott, azonnal egy mosoly kúszott az arcára, ami kissé váratlanul ért, de én is viszonoztam gesztusát, közben leültem vele szembe egy reggeli köszönéssel.

-Nagyon finom volt a kalács, amit tegnap készítettetek!-nem kertelt sokat, rögtön a lecsóba csapott, úgy ahogyan én, csak a kajámmal együtt.

-Pedig azt hittem odaégett...-tetetett hitetlenkedéssel a hangomban kissé eltűnődtem, ahogyan félrepillantottam eddig az előttem lévő ételen heverő tekintetemmel, mire a helyiségben lévő másik két ember egy emberként nevette el magát. Arcomra egy győzedelmes mosoly kúszott, mikor végignéztem rajtuk, majd tovább ettem a reggelim, ami pont ugyan olyan finom volt, akárcsak azelőtti nap. Nem is számíthattam másképp.

-Jó látni, hogy egyre jobban tér vissza az erőd.-a fiú hangja egy kissé elhalkult, viszont ez csak a nevetésnek volt köszönhető, s közben egyik kezével rátámaszkodott az asztalra ezzel szemkontaktust kezdeményezve. Nehéz lett volna ellenálni azoknak a szempároknak. Főleg, hogy még reggel volt.-És sajnálom, hogy tegnap nem tudtam itthon lenni..biztos unatkozhattál.-szomorkásan elhúzta ajkait, ahogy sajnálkozva másik kezével beletúrt így is szana szét álló hajába, amit csak ekkor vettem észre, hogy messziről is puhábbnak tűnnek, akár egy újjonnan vett szőrme.

-Annyira...neem...-a legutóbbi szavat kissé elnyújtottam, visszagondolva az azelőtti napra, mi sokkal inkább volt fárasztó a sok semmit tevéstől, mint unalmas. Lehet a tv volt az ami lefárasztotta az agyamat.

-Rendben! Ma akkor valami érdekeset is csinálhatunk, ha benne vagy!-csillogó szemekkel felkaptam fejem, de csak annyira hogy alig legyen az észrevehető, majd hevesen bólogatni kezdtem ötletére, minek már csak hallatára izgatott lettem.-Szereted a vidámparkokat? Mert talán kicsit felszabadultabb leszel tőle, ha elmegyünk oda..

-Nincs kifogásom ellene!

[ később ]

-Mit szeretnél előbb kipróbálni?-ahogyan átléptük a vidámpark kapuját, azonnal egy széles mosoly terült szét az arcomon, s az óriásibbnál óriásibb játékokra terelődött a tekintetem, mik egytől egyig brutálisan jól néztek ki.

-Sok mindent!-válaszoltam neki egy néhány másodperces hatásszünet elteltével, viszont továbbra sem néztem felé, mivel a körülöttem lévő környezet sokkal jobban magával ragadott. Nem mintha még nem jártam volna ilyen helyen, de az ahol mégis voltam, nem ugyan ezt a hatást keltette a bénácska játékaival. A fiú mellettem elnevette magát reakciómra.

Végül a legelső választásom a hajóra esett, mivel nem akartam rögtön a lecsóba csapni azzal, hogy a parkban található legextrémebb játékra szállunk fel először, aztán lehet a gyomrom kapacitása lecsökken és tovább nem élvezhetem amit leginkább szeretnék. De ahogyan egyre fokozatosan haladtunk a durvábbnál durvább szerkezeteken, amiből igazság szerint nagyából öt darab volt, s abból is kettő majdhogynem egyforma volt, így nem szálltunk fel az egyikre, majd úgy döntöttünk, hogy nyugisabbra vesszük a szórakozásunk, vagyis inkább maradunk a földön.

-Szeretnéd, hogy nyerjek neked valamit?-kérdezte meg egy hosszabb szünet után, miután leszálltunk az utolsó játékról. Miközben felé pillantottam, láttam, hogy egyik kezével egy valamilyen lövészeti játékra mutat, aminek egyik táblájára az volt kiírva, ha sikerül háromszor beletalálni a kerek tábla közepébe, azt kérhetünk az árustól ami a legjobban tetszik nekünk.

-Ennyire profi vagy?-pillantottam vissza arcára selytelmesen, ám mosolyogva, mire magabiztosan bólintott, ezzel odasétálva a pulthoz, mi mögött állt egy már a nyugdíja fele haladó, aranyos bácsi.

-A táblára pályáznak fiatalok, vagy valami másra?-kérdezte kedvesen, ahogyan az említett tárgy felé mutatott jobb kezével, majd baljával ennek az ellentétes irányába. Viszont látszott rajta, hogy nagyon is jól tudja, mit szeretnénk. Vagyis inkább a mellettem álló fiú mit szeretne.

-A táblára.-az idős férfinek nem kellett se több, se kevesebb, azonnal előhúzott egy a szokásos pisztolytól valamennyivel nagyobb fegyvert, s átadta Taehyungnak, aki látszólag már régen beleélte magát a győzelembe. Egyáltalán nem kételkedtem abban, hogy sikerülhet neki, ugyanis tudtam, hogy ilyesmi meg sem kottyanhat egy profi titkosügynöknek, de mégis érdekesnek találtam végigfigyelni minden egyes mozdulatát.-Jól figyelj..!-egy apró pillantást vetett felém mielőtt még kilőtte volna ez első golyót, aztán mikor megtette..bele is talált, egyenesen a közepébe. Egy milimétert sem tévedet, tökéletes volt. Eszméletlenül lenyűgözött, annyira, hogy egy picit még a szám is tátva maradt. Viszont nem hagyott időt arra, hogy sokáig csodálkozzak, ugyanis a másik kettő, megmaradt golyót is kilőtte, ugyan olyan pontosággal, mint az előzőt.

-Nagyon ügyes! Talán csak nem valami rendőrrel van dolgom?-elismerő bólogatása közepette selytelmesen mosolyogva végigmérte a pultos bácsi a mellettem, győzedelmesen álló fiút. Én továbbra sem tudtam megszólalni, teljesen elképedve s meredten álltam ott a néhány másodperce történt események után, hogy majdnem szoborrá változtam.

-Csak profi vagyok célzásban.-Taehyung, sármosan kacsintott egyet ahogyan felém vezette tekintetét, s eddig észre sem vettem, de a pulton támaszkodott egyik könyökével.

-Na és mit szeretnétek?-az idős bácsi szemei kettőnk között cikázott, míg a válaszunkra várt. Szerencsésen visszaszerezve agyam felett az uralmat, elkezdtem nézelődni a tárgyak között, azon belül is leginkább a plüssöknél, mivel nem nagyon volt más ami érdekelt volna. Na, jó...igazság szerint nem is néztem annyira körül, mivel nem volt hozzá kedvem, s mivel tudjátok a filmekben is általában plüssöt kap a csaj a fiútól, gondoltam én sem teszek másképpen.

-Mm...-tűnődtem el egy pillanatra, beharapva alsó ajkam, majd rövid töprengés után, elhatároztam, hogy melyiket is szeretném.-Azt!-felmutattam mutató ujjammal a bácsi mögött elhelyezkedő polcokra, azon belül is egy nem túl nagy, fehér, s barna színű plüss kutyára.

-Ezt?-megérintette az említett tárgyat, amire hevesen bólogattam válaszképpen és már át is nyújtotta nekem, mit egy gyerekes mosolyal az arcomon fogadtam el.-További jó szórakozást fiatalok!

-Köszönjük!-válaszoltam csillogó tekintettel, miközben egyre jobban távolodtunk a kedves bácsitól, s játékjaitól, majd tekintetem a kezemben szorongatott kutyusra vezettem.

-Hogy-hogy nem a legnagyobbat kérted? Azt hittem a lányok általában az óriási mackó plüssökért vannak oda, mik magasabbak mint ők maguk!-hitetlenkedett mellettem, kissé ledöbbenten a fiú, mire felétekintve egy hanyag vállrándítással lerendeztem a témát, amin egyébként sem volt mit boncolgatni. Hiszen mindenkinek megvan az ízlése.