Hatodik hónap. Az elmúlt időben volt szerencsém megismerni Gabreill Agrestet, aki eddig a hallottak alapján nem szörnyű ember. Közben dolgoztam és dolgoztam.

-Szabad- emeltem fel a fejem a papírok közül.

-Ez téged is érdekelhet- nyomott egy papírt az orrom alá Luka.

-Ez mi?

-Olvasd el? Ha jól tudom tudsz olyat -lett cinikus.

-Jó- dünnyögtem.

-És én erről miért nem tudok- pillantottam fel a laptól.

-Mert Adriennek passzoltad, amikor megsértődtél ránk- felelte.

-Meg haragudtam. Megsértődni a öt éves kislányok szoktak ha nem kapnak francia babát- feleltem, és a mutató újammal mutogattam a levegőben.

-Egy kutya- legyintett és ki akart menni, de magállítottam.

-Luka- szóltam utána. Ő megállt az ajtóban.- Nincs kedved valami programot csinálni délután.

-De van- és egy hálás mosollyal távozott. -Délután ha végeztél keress fel.

-Meg lesz-feleltem és vissza néztem a papírok felé.

Lukával eltávolodtunk az utóbbi pár hónapba egymástól.Tény kicsit megsértődtem rá, de mélységesen csalódtam. Nem kapott tőlem többet pár szónál. Megérdemelte én azt vallom. Gyorsan végeztem a dolgaimmal, így közösen ebédeltünk a kertben.

-Ahogy látom jól haladsz..- kezdte volna el.

-Sajnálom- vágtam a szavába.-Kicsit gyerekesen viselkedtem...

-Mari, én is ezt tettem volna a helyedbe- és ez ledöbbentett.- Példát statuálni.

-Tudod- szúrtam villámat a húsba -félek, hogy még mindig jobb uralkodónak tartanak téged mint engem.

-Ez nem igaz- ingatta meg a fejét.- Remek uralkodó vagy. Amióta az eszemet tudom látom, hogyan készülsz az egészre. Sokan e helyedbe idegösszeroppanást kaptak volna- mosolygott rám.-De te erős vagy és megy. Mindig is egy harcos voltál.

-Ezt hogy érted? -néztem rá elképedve.

-Öt éves korodban hidegvízben fürödtél. Ez a nevelő hibája volt, mert addig nem engedett téged a vízbe, míg le nem felelsz tökéletesen. Te még 1 órán át próbálkoztál, de nem sikerült. Végül Sabine küldött el, mert nem bírta nézni, hogy nem hagy békén, de azzal senki nem számolt, hogy a víz jég hideg lett. Te bele száltál és megmostad magad. Mikor kiszáltál látták, hogy hideg,de neked meg se kottyant. Ezek után lázas lettél. Az orvosok azt mondták az utolsókat rúgod.

-De te mindig ott voltál mellettem és mesét olvastál- jöttek elő az emlékek.

,,-Luka olvasnál nekem egy mesét- nyöszörögtem.

-Mit akarsz hallani Mari- mosolygott rám.

-Valami szépet. Valamit amitől felépülök. Tudod szeretném látni majd egyszer a tengert. A homokot érezni a lábam alatt és tudni akarom milyen amikor a sós víz átjárja a testem. Luka vigyél el egyszer oda.

-Megígérem Mari, hogy azon leszek-felelte könnyes szemmel.

-Luka- és lehunytam a szemem"

-És ezek után csodával határos módon felépültél.

-És a tengert is láttam-mosolyodtam el.

-Emlékszem apa nem nagyon akart oda engedni-nosztalgiázott.

-Igen apa mindig megóvott mindentől- nevettem el magam.-Emlékszel amikor az alig 7 éves Lotaringiai herceg virágot adott nekem.

-Igen.Hogy milyen események voltak akkor- nevettünk együtt.

-Milyen volt az anyukád?- kérdeztem félve, mert nem szeret róla beszélni.

-Kedves volt-felelte szomorkás mosollyal.-Csodálatos nő volt. Mindig felnézett apára és támogatta. Emlékszem Sabinnal is kijött. Nagyon jó barátok voltak, de utána belázasodott, és arra kérte Sabint, hogy ha lánya lesz nevezze el róla-válaszolta és egy könnycsepp gördült le az arcán.-Mari mindig te jutsz róla eszembe. Emlékszem temetés után Sabine próbált jobb kedvre deríteni, és amikor elmondta hogy testvérem lesz nagyon megörültem, de jött a fekete leves. Sabine is nehezen vészelte át a szülést, és akkor is kínok kínját éltem. Olyan volt, mint a második anyám. Mari te nem hagyhatsz itt-szorított meg a kezem.

-Nem foglak ígérem. Ha meg még is- komolyodtam el.-Arra kérlek, hogy neveld fel a fiam.

-Erre nem lesz szükség mert ott leszel neki te, és az Agreste ivadék.

-Így legyen-mosolyodtam és bele kortyoltam a teámba.