2016.10.16 ~7évvel és 5hónappal később

Magamat elnézve a tükörben rájöttem, hogy micsoda jó dolog ez a smink. Nem csak a bőrhibákat ,hanem az érzéseimet is eltakarja. Így én is azt láttam a tükörben, mint mindenki más. Egy érzéstelen ribancot, aki játszik mindenkivel, és boldog. Elmosolyodtam. Esküszöm, ha nem lennék tisztában a saját érzéseimmel , még el is hinném. Vajon a többiek elhiszik? Elhiszik, hogy egy boldog , szívtelen alak vagyok, amikor mondják? Ők nem tudják, hogy szívesen lennék az, de ez nem ilyen egyszerű. Bár mit tudnak mások rólam? Nekik csak egy minden héten bulizni járó, piáló, cigiző hülye picsa vagyok. Még jó , hogy nem lehet átlátni az emberen, hisz a kisírt szemeket elfedhetem, és nagy mosollyal az arcomon mászkálhatok ,de akkor is egy két lábon járó lelki roncs leszek. Ezen nemigen lehet változtatni.

Még egyet a tükörbe pillantottam. Tökéletes. Szép voltam, a sminkem jól állt, a hajam frissen mosott és hullámos. A ruhám feszül rajtam. Jól néztem ki. Tudom, hogy mások is így gondolják, külsőre szép, belsőre nem. Féltékenyek lennének? Talán.

Készen álltam, úgyhogy leszaladtam a lépcsőn. Sietnem kellett, mert Richy és Aaron mindjárt vissza érnek a parkból. Nincs kedvem most összefutni velük. Ráadásul már a házunk előtt várakozó Dylan is vagy hatszor dudált. De ez a legjobb barátok sorsa, szépen megvárnak, vagy itt hagynak, és viselik a következményeket. Magamra kaptam az emelt talpú fekete cipőm, majd kirohantam, beszálltam Dylan mellé, és indultunk. Az egyik haverunkhoz mentünk egy buliba. Ez a mi péntek délutáni programunk. Elmenni valakihez, és addig inni, amíg nem a mosdón kötsz ki, vagy valakivel az ágyban.

-Ennél lassabban nem ment volna? - Szenvedett látványosan a volán mögött az én drága barátom.

-Hát, csak neked csak most visszaszaladhatok, és megkereshetem a pár éve elhagyott virág mintás hullám csatomat.

-Kösz, de most nem élek a lehetőséggel. - Mondta nevetve, majd beindította az autóját. Ami mellesleg egy gyönyörű, fehér Range Rover volt. Nem mintha, ma nem minden második gyereknek, aki megteheti nem ilyen lenne, de nem baj.

Mert igen , Dylan megtehette. Bár vastag szülőkkel mit nem tehetsz meg? Na ugye. Legszívesebben oda költöztem volna. Amikor belépsz, akkor megpillantasz egy szinte túlzottan nagy plazma TV-t, majd egy ágyat, amire, ha ránézel, már legszívesebben benne feküdnél, egy íróasztalt géppel, és laptoppal, egy szekrényt, meg pár polcot és egy szobanövényt. Az a kedvencem. Olyan kis hangulatossá teszi az egészet. Emlékszem, amikor először itt voltam. Kb olyan két hete ismertem Dylant, amikor átjöttünk ide pár haverral "beszélgetni". Akkor még csak közömbösek voltunk egymásnak, viszont már akkor is nagyon jól elbeszélgettünk, és az egész odáig "fajult", hogy most legjobb barátfélék vagyunk lassan másfél éve.

-Megérkeztünk. - Kiáltotta el magát, majd vidáman kipattant a kocsiból. Én is kivánszorogtam.

-Cica, ugye tudod, hogy nem éppen bingó partyra jöttünk. - Nevetett rajtam.

-A fenébe, akkor vihetem haza a saját egyedi DIY készítésű készletem.

-Semmi baj nagyi, ha akarod van még arra időm, hogy kitegyelek a legközelebbi bingó esten.

-Megtennéd? Hát de aranyos vagy. - Cirógattam meg az arcát, ahogy az idegesítő kis nénikék szokták.

-Ezt ne. - Lökte el a kezemet mosolyogva, majd megindult befele. Mentem utána.

-Csá! - Pacsizott le vele Jack, a házigazda. - Ó, szia Bethy.

-Heló! - Köszöntem, majd adtunk 2 puszit egymásnak.

-Hát te, hogy hogy még nem csajokat fűzöl? - Kérdezte meglepettséged színlelve Dylan.

-Ezt úgy mondod, mintha éjjel nappal ezt csinálnám.

-Miért, nem ezt csinálod? - Provokáltam.

-Haha, de vicces ma valaki.

-Mikor nem? - Kérdeztem egy pimasz vigyorral.

-Na jó, inkább menj, és idd le magad, szia.

-Nem mintha nem azért jöttem volna, de azért értem, nem akartok velem lenni, rendben, vágom.. - Játszottam a sértődöttet.

-Hát, nem mondom , hogy nem szívesen vagyok veled, de ha már minőségi időt szeretnél velem tölteni az ágyam sokkal kényelmesebb, mint itt állni.

-Tényleg? - Néztem mélyen a szemeibe.

-Hát, fogadok nagyon az, velem is megnézhetnéd. - Kacsintott rá Dylan. - Majd ott várlak, szia.

Behúzott a nappaliba. Nem voltak még olyan sokan, 5-en beszélgettek a helyiségben. Ezt nem találtam túl vonzónak, úgyhogy inkább a konyhát vettem célba. Itt többen voltak, legalább egy tucatnyian. Köztük Lucy.

Azt hiszem mondhatom, hogy ő a legjobb barátnőm, kb 3.-os korunk óta vagyunk ilyen jóba. Mióta Dylan is bejött a képbe megváltoztak a dolgok. Lucy eleinte nagyon féltékeny volt rá, de most már egészen jóban vannak.

-Beth! - Ugrott a nyakamba.

-Szia. - Öleltem nevetve át.

Miután elengedett célba vettem a pultot, amin ezernyi féle alkohol sorakozott. Öntöttem magamnak egy kis vodkát, és vissza mentem a nappaliba. Már kicsit többen voltak, és a hangulat is egyre jobb lett. Klikkekben beszélgettek az emberek, csatlakoztam az egyikhez.

°°°

Felriadtam arra, hogy egy ajtó a kelleténél erősebben csapódik be. Kinétem az ablakon, és már rég fel kelt a nap. Még jó, hogy csak hajnali kettőig akartam maradni.

Szerintem a vendég szobában lehettem, bár ebben nem vagyok biztos, viszont amiben igen, az az, hogy mellettem egy végzős fekszik a sulinkból. Asszem Danis a neve. Kimentem a szobából, próbáltam halk lenni, hogy ne keltsem fel, és elindultam megkeresni Dylant. Nem terveztem sokáig maradni, minél előbb menni akartam, csak egy baj volt , hogy nem tudtam hol lehet.

Mielőtt felkutattam volna az egész házat, inkább kisiettem , megnézni ,hogy itt parkol-e. Persze , hogy nem. Őt ismerve lelépett valami csajjal.

De amúgy mit is vártam? Vissza siettem a házba, bementem a fürdőszobába, és amit láttam, annak nem örültem. Nem néztem ki a legjobban. Látszottak a szemem allatti karikák, az is, hogy sokat szoktam sírni. Úgy néztem ki, mint akit ma fognak temetni. Tudom, hogy nem szép dolog, de mikor is érdekelt, hogy illetlen-e , amit teszek? Szóval nem zavartatva magam elkezdtem turkálni a fiókokban valami sminket keresve. Ugyanis én naiv nem hoztam magammal sminket, hisz azt hittem, hogy azért hajnali kettőre hazaérek.

Mikor feladtam, hogy egy szempillaspirál kivételével, ami nem mellesleg be volt száradva, találok valamit, a legutolsó esélyemhez folyamodtam. Elővettem a telefonom, és tárcsáztam Richyt. Jó tudom egy buli után nem a legnormálisabb a bátyádat hívni, hogy vigyen haza, aki ki nem állhatja, hogy nem otthon töltöd a péntek estéket.

Nem gondoltam volna, hogy felveszi, de hát néha engem is érnek meglepetések az életbe.

-Szia.. - Motyogtam, mikor a telefonom kijelezte, hogy felvette.

-Szia, mit szeretnél? Csak nem érted kell mennem?

-De. - Mondtam halkan.

-Mi? - Hallatszódott, hogy meglepődött, szinte soha nem kérem ilyesmire. Sőt múltkor közöltem vele, hogy ne merjen értem jönni.

-Hallottad, megtennéd? - Sürgettem.

-Hova kell mennem?

-SMS-ben elküldöm a címet, várlak. Szia.- És ezzel le is tettem.

Mivel nem volt kedvem senkivel sem összefutni a fürdőszobában maradtam. Nem mintha amúgy sok ember felkelne 7-kor egy buli után, de nem baj. Richy egy olyan 10 perc múlva meg is érkezett. És ez a kis idő pont nem volt elég arra, hogy találjak legalább egy napszemüveget. De most komolyan.. Milyen emberek élnek itt? Se smink se egy napszemüveg. A fejemet lehajtva siettem ki a házból, majd beszálltam hátra, és továbbra sem szegeztem se Richyre, se Aaronra a tekintetemet. Ugyanis igen, Aaron is a kocsiban volt.

Róla azt kell tudni, hogy születésük óta legjobb barátok a bátyámmal. Egész helyes gyerek, csak kéne neki egy jobb stílus. És itt nem az öltözködésére gondolok. Kitűnő tanuló, nem nagyon káromkodik, nem iszik , nem cigizik, nem bulizik, szerintem még szűz, drogot is max csak képen látott. Mondjuk ha belegondolok ennek kéne a normálisnak lennie, nem? Bár azért neki is megvan a bunkóbb éne , de azt csak nagyon kevesen ismerik. Viszont nekem szerencsém van néha ahhoz is , hisz születésem óta ismerem. Tud jó fej is lenni, viszont van, hogy az agyamra megy. Mivel a szülei sokszor utaznak, ezért kb nálunk lakik, általában csak karácsonykor megy haza. Sok vicces történetem van ezzel kapcsolatban. Amit senki sem tud. Vagyis Dylan és Lucy tudják, meg ugye Aaron is, sőt még Richy is, de az más. Vagyis nem más, de mennyivel sokkal jobban hangzott már, hogy senki sem tudja.

Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk, vagyis inkább régebben. Akkor az emberek igen elgondolkoztak, hogy most Richy, vagy az én legjobb barátom. Sajnos ez mostanra megváltozott. Vissza vonom a mindig is-t. Az elmúlt időszakban eltávolodtunk. Ezt sajnálom, pedig az én hibám.

Őszintén szólva nagyon hiányozik a vele tölött idő, de ezt neki sose vallanám be. Mondjuk ezt most úgy mondom, mintha sose csinálnánk semmit közösen, pedig azért ez nem igaz, de akkor is sokkal kevesebbet vagyunk együtt mint régen.

-Baj van? - Fordult hátra egy pillanatra Richy , majd megint az utat figyelte, észre sem vettem, hogy elindultunk.

-Mért lenne? - Kérdeztem érzelem mentesen. Utálom, ha ezt kérdezik tőlem.

-Mert egy ideje itt beszélünk hozzád, és mint akit megszálltak lehajtott fejjel nézel magad elé, és meg se hallod?

-Beszéltetek hozzám? - Néztem fel, de nem kellett volna, ugyanis Aaron pont akkor pillantott rám, és mit ne mondjak, elég szarul néztem ki.

-Mi történt? - Kérdezte az előbb említett a kinézetemre utalva.

-Semmi különös.

-Úgy nézel ki, mint akit megvertek, vagy aki drogozott, sőt inkább kettő az egyben. - Ez hülyeség, mert egyik sem. Jó, a második már előfordult, de annak most ehhez semmi köze.

-Nem is, hé Richy rossz irány! - Kiabáltam a bátyámra, hisz éppen a házunkkal ellentétes utcára fordult rá.

-Direkt jöttem erre. Mert szeretném, ha elmondanád, hogy mi bajod van. - Elgondolkoztam, hogy kiugorjak e a kocsiból, de azért nem akarok meghalni.

-Amúgy neked nem inkább tanulnod kéne? Nem kéne még negyedév előtt lerontani.

-Nem is állok bukásra most semmiből, értékeld, és ne beszólogass..

-Akkor sem tanulsz. - Szállt be Aaron is.

-De bukni sem bukok. - Ezzel lezártam a beszélgetést, igaz, hogy ők még nem , de nekem nem volt ehhez most kedvem..

-Na de mi bajod?

-Az, hogy nem vagy hajlandó haza vinni.

-Jó, akkor ne mondd el.. - Sértődött meg Richy, és végre elindult a jó irányba.

°°°

Amikor haza értünk azonnal kiszálltam a kocsiból, és berohantam, bedobtam a táskám a szobámba, majd a fürdőszobába mentem, hogy rendbe szedjem egy kicsit magam. Nem volt kedvem nagyon kisminkelni magam, ezért csak a karikáimat tüntettem el, és felraktam egy kis szempilla spirált. Máris nem úgy néztem ki, mint egy függő, aki az előbb lőtte be magát. Éppen a hajamat próbáltam elfogadhatóbbá tenni, amikor kopogtak.

-Figyi, beszélhetünk majd valamikor? - Kérdezte Aaron.

-Ezt úgy mondod, mintha amúgy nem beszélnénk.

-Csak egyszer ne köss már belém, hanem gyere ki, és dumáljunk.

-Jézusom, jó, azért még 1 percet adsz ? Köszi..

Miután feladtam, hogy még ma sikerül ennél normálisabbá varázsolni a kinézetem kimentem.

-Na? - Kérdeztem kissé flegmán.

-Már nem is nézel ki olyan rosszul. Történt valami?

-Miért történt volna?

-Hát figyelj, ahogy kinéztél.. Hát nem éppen pozitív dolgok jutottak eszembe. - Nézett aggódóan.

-Semmi bajom.

-Nem úgy tűnt. Elmondhatod, nem mondom el Richynek, ha ez a baj..

-Nem ez a baj, sőt nincs baj. - Lesütöttem a szemem. Nem fogom elmondani neki, hogy utálom az életem, hogy mindent elbasztam, és hogy elegem van, és hogy.. Nem is tudom már mi a bajom, egyszerűen most minden szar. Ennyi.

-Igen, persze, látszik. Csinált veled valaki valamit?

-Hát tudod, az emberek csinálnak egymással dolgokat, pl beszélgetnek, stb stb, sőt, ha egymáshoz sem szólnak, akkor is éppen kerülik egymás társaságát. - Nem volt kedvem már ott állni, ezért bementem a szobámba, és leültem az ágy szélére. Aaron is utánam jött, és mellém ült.

-Jó, de csinált valaki veled olyat, amit nem kellett volna?

-Hagyjál már a hülyeségeiddel, nem kell ennyire aggódnod.

-De hogy a picsába ne aggódnék? - Wow. Nem szokott nagyon káromkodni. - Basszus, soha nem kéred meg Richyt, hogy menjen érted, sőt, még el is utasítod, ha fel ajánlja , erre most meg felhívod ezzel, beszállsz, és alig lehet megismerni , egész végig lehajtott fejjel vagy, most se néznél rám, csak lesütöd a szemed, de azért ne aggódjak.

-Hát ne. - Mondtam halkan.

-Ezt legalább úgy mondd, hogy a szemembe nézel.

Nem tudom mi lett velem, de rám jött a sírhatnék, annyira meglepett, hogy így aggódik értem, valahogy jól esett. Nem akartam bunkó lenni, a szemébe néztem. Eléggé meglephette ahogy láttam, hogy könnyes a szemem. Rég látott sírni. Nem szólt semmit. Meg akart ölelni, de nekem nincs szükségem erre. Fel álltam.

-Kimennél?

-Nem értem miért viselkedsz így, de persze , szia.

Végre kiment. Becsuktam az ajtót, és az ágyra feküdtem. Én sem tudom miért viselkedek így.