Az ég meghasadni látszik egy pillanat erejéig, és a felhőtömeg úszását egy fénycsóva szakítja meg. Szinte észrevehetetlen maradt volna az ember számára, ha nem hagyott volna maga után egy magas alakot, ki most a landolás nehézsége miatt a földre csuklik. Vagyis, ha pontosabbak akarunk lenni, a tetőre. Még nem igazán lokalizálta be magát, így cseppet sem zavarja holléte (oh, az édes tudatlanság). Négykézlábra emelkedik, az eső kegyetlen módon bántalmazza vékony ingén keresztül is sápadt bőrét, és hosszú sötét fürtjei is csapzottan tapadnak karakteres arcára. Haját hátracsapva felül, így látását immáron semmi se zavarja, a vízcseppek tökéletes ívet alkotva landolnak a szakadt nadrág hátsó részén. Zöld villanás fut végig az alak körül, mire külseje kifogástalanra rendeződik, a rongyolódások kisímulnak, a vérfoltok eltűnnek, mintha sose törték volna meg az anyag színének monotonitását.

Körbetekint az illető, és a felismerés pillanatában kínjában felnevet, miközben hitetlenül megrázza a fejét. Hát persze, hogy ide hoztál. - emeli fel a kezében lévő aprócska, ám annál ragyogóbb követ, mely az iménti rázós útért volt felelős. - Annak az egoistának is pont egy átjáró alá kellett építenie monumentális tákolmányát! - bosszankodik tovább, miközben feláll, hogy a tető széle felé sétálva jobban szemügyre vehesse az eső áztatta New York képét. Másfél évvel ezelőtti inváziónak immáron nyoma sincs, az épületek magasságukkal versenyeznek  egymással, az utak egyenletessége már-már unalmas látvány. Az emberek menedéket keresve sietősre fogják lépteiket, az autók ablaktörlői elégedett kutyákat megszégyenítő módon ingadoznak a szélvédőkön. Túl békés a hangulat az újonnan érkező lelki viharához képest. Beljebb lép egy métert, kis híján felbukik egy kiálló betonszegélyben, melynek funkciója azóta nincs, hogy odakerült.

- Nornokra mondom már! - újabb dühös káromkodás hagyja el a vékony, rózsaszín ajkakat, melyeknek teljesen szokatlan az ilyenfajta megnyilvánulás. - Lehet zseninek vallja magát, de hogy inkább ízlésficamos, az biztos. Ki rak ki a tetőre egy óriási A betűt, ráadásul körbekerítve? Bizarrabb, mint Nidavellirr elátkozott bányái. - huzza el fintorogva a száját. - Hel, lehetne ennél rosszabb?

- Talán valami baj van a dizájnnal? - érkezik mögüle a hangszórók által torzított túlságosan is ismerős hang. - Pedig adtam borravalót is eskü.

- Édes lányom, az iménti kérdésemet költőinek szántam, de köszönöm, hogy ily' mértékben törődsz atyáddal! - morog Loki az orra alatt, majd sarkán megpördülve a tulaj felé fordul, karjait dramatikusan széttárja és előveszi legcsábosabb mosolyát. - A birodalom legidegesítőbb halandója személyesen a bádogdobozával együtt, hát mily' megtisztelő!

- Igazából nem kötöszködésből, de istenséged látogatott meg engem, ha esetleg nem tűnt volna fel. - mutat körbe Stark, mintha a körülöttük lévő nedves levegő bármire is bizonyítékul szolgálna.

- Nem tehetek arról, hogy pont az útba kellett építene ezt a... hogyan is nevezzem dolgot.

- Tákolmány. Mintha az előbb ezt a szót használtad volna rá. Nos nézd, a térképeken nem szerepeltek varázslatos utak és azok végállomásai, úgyhogy ezért igazán nem hibáztathatsz. Na de a lényegre térve, itt felejtettél valamit a legutóbbi látogatásod során? Csak mert utánad csupán a törött padlót találtam, se fogkefével, se töltővel, se pulcsival nem futottam össze.

- Nagyon szellemes, Stark. - ha az irónia folyadék lenne, akkor most az isten szájából Niagara-szerűen folyna ki. Bár vonásai szokás szerint maszkot öltenek, nem nehéz kitalálni, hogy igazán nincs ínyére az adott szituáció. - Éppenséggel nem ennél a megállónál szálltam volna le, csakhogy téged idézzelek.

- Hát? Csak most kapott el a kalauz, hogy nincs jegyed, vagy mi? - nevet fel saját értelmetlen poénján Tony, miközben a páncél taszítóit még mindig készenlétben tartja arra az esetre, ha esetleg a másik félnek elege lenne a könnyed baráti csevelyből.

- Valami olyasmi. De ne aggódj drága épségedért, a következő járat pár percen belül indul. - húzza félmosolyra a száját, majd hátat fordít a milliárdosnak, mint aki tényleg a peronon várja a szerelvényt.

- Azt hiszed, ennyivel megúszod ezt a kis "midgardi" kiruccanásodat? - bukik ki a felháborodás a mérnökből, és a könnyed légkör hirtelen tovaszáll.

- Hehe, ugyanmár, mégis mit akarsz csinálni? Rámhívod a H.Y.D.R.A-t vagy mi? Mire idevonszolják a sejhajuk, én már a Yggdrasil túloldalán leszek.

- Milyen H.Y.D.R.A-ról beszélsz te meg? - áll meg egy pillantra, és a sisak előlapját hátracsúsztatja, hogy jobban megfigyelhesse az előtte állót. Kezd érdekessé válni a téma a káosz istene számára, így zsebredugja kezét és a lehető leglazább módon oldaltfordul.

- Akkor S.H.E.I.L.D., Nornok győzzék követni a névváltoztatásokat. Amúgy is minek, 70 éve még jó volt a régi név, most meg új köntösben ugyanaz a szervezet. Tipikus halandó logika: ha már más a név, azt hiszitek, hogy a cél is más, de igazából semmi se változik. - Tony értetlen arckifejezése láttán kuncoghatnéka támad. - Ugyanmár, újat mondtam? A nagy Anthony Edward Stark még nem jött rá, hogy a két név egy dolgot takar, csak más csomagolásban. Nos, megtisztelő, hogy jómagam avathattalak bele az évszázad titkába. De ha most megbocsájtasz, - emeli fel újra a követ - mennem kell. Ja, és a nagy oafnak egy szót se, hogy itt voltam. Nem mintha hinne neked. - keserű kacajt ejt, mi súlyos köhögésbe torkollik. Kezével gyorsan eltakarja a száját, érzi a meleg cseppeket tenyerében és szájában a fémes ízt. Gyorsan le kell ráznia ezt a makacs halandót, ideje és ereje is fogytán van, nem kockáztathatja meg, hogy végül ittragad.

- Várj! - tiltakozik egyből Tony, de amint meglátja a hosszú ujjak között átszivárgó folyadékot, rögtön elfelejti mondandóját. - Az ott, az ott vér? Mondd, hogy nem az!

- Sajnálom, de csalódást kell okoznom. Ez itt bizony az isteni vérem, amely most kárba vész. Szomorú. Mindenesetre azt hiszem, ideje a könnyes búcsúnak, Stark.

Tony mintha meg se hallotta volna az utolsó mondatokat, kilép a biztonságot nyújtó páncélból, és az istenhez közelebb sétálva próbálja felfedezni a sérülés helyét.

- Megsérültél? - hangja felettébb aggódó, mit Loki sehova se tud tenni. Ugyan, ki aggódna érte, legfőképpen a halandók közül. Zavartságát éles nyelvével leplezi le stílusához híven.

- Jaj, nehogy megjátszd, hogy érdekel a hogylétem! Szörnyen állna ez a szerep, ne is erőltesd, még a végén meghúzod itt magad nekem!

- Loki! - a gesztenyebarna szemek szorosan a zöldekbe fúródnak, a korábbi ellenségeskedést gyorsan felváltja a rémület. - Ne poénkod el! Nem normális, hogy vért köhögsz fel, isteni lét ide vagy oda.

- Mit akarsz, Stark? - köpni a szavakat, a nevet pedig a lehető legnagyobb megvetéssel dobja utána. - Az ellenséges vagyok! Másfél évvel ezelőtt idejöttem, hogy uraljam ezt a szemétdombot. Te ne tegyél úgy, mintha meg se történt volna!

- Nem te voltál. - egyszerű kijelentés, mégis Loki megsebzett szíve akkorát dobban a törött mellkasban, hogy ha az eső nem zuhogna, Tony is meghallhatta volna. - A szemed. Nem vettem észre az utalásokat akkor, pedig minden lehetőséget kihasználtál, hogy figyelmeztess minket. Furcsáltam, hogy minden kamerába előszeretettel belenéztél, és mikor Thor mesélés közben véletlen megemlítette a szemed színét, összeállt a kép, de addigra késő volt. Ugyanolyan természetellenes kékek voltak az íriszeid, mint Clintnek, pedig most is tisztán látszik, hogy élénkzöldek. Aztán Nathasa elmondta a cellában folytatott beszélgetést, és mindannyian ráébredtünk, hogy tévedtünk.

Loki levegőt se tud venni a hallottak miatt. Nem lehet, hogy rájöttek titkára, most biztosan gyengének hiszik, amiért képtelen volt megküzdeni az elmekontrollal. Egy lépést távolabb lép a másik férfitól, eddig magasan tartott vállai meggörnyednek, csodálatos agyában a gondolatok ezerrel cikáznak át, de megoldásnak mindig ugyanaz jön ki: el kell tűnni a lehető leggyorsabban ebből a birodalomból.

- Nornék legyenek veled! - hadarja el, és egy villanás keretében eltűnik, esélyt se adva Tony-nak, hogy marasztalja. A mérnök keze a levegőben marad, ahogy megpróbálta megállítani az istent, de már csak a levegőbe kap bele. Fejét megrázza, de a szürke betonon elmosódó vércseppek tudatják vele, hogy az imént se nem hallucinált, se nem a whisky tévesztette meg zseniális elméjét. Csalódottan visszakullog a műhelyébe, de gondolatai egyáltalán nem tudnak a legújabb projektjére fókuszálni.

Vajon mit értett Loki azon, hogy a H.Y.D.R.A. ugyanaz mint a S.H.E.I.L.D? Mire gondolt az alatt, hogy Thor nem hinne neki, ha elmondaná, hogy mániákus öccse meglátogatta a Földet? Miért volt olyan rossz állapotban, és ez kívülről miért nem látszott rajta?

Kérdések, melyek több éjszakán át nem hagyják nyugodni, de végül igazi választ hosszú kutatás után csak az első kettőre kap (és akkor azt kívánja, bár sose tudta volna meg).