Yoongi szemszögéből:

Ó te jó szagú ég..Ki tudna ellenállni ennek a gyönyörű omegának? Annyira de annyira szeretem őt, hogy menten belehalok. -Szeretlek Taehyung. -Motyogom két szuszra, ahogy ajkam folyton az övéhez simul, kellemesen cirógatva a puha felületeinket, izgalmat csempészve a testünkbe. Érzem, ahogy illata belengi a szaglójáratomat, csábítva magához, hogy tegyek valamit vele. Ilyen ez a farkas lét. Még ha tartozunk is valakihez, a vonzóbb egyének mindig elcsábítanak másokat is. Azt hiszem jelen pillanatban is ez történik. Kevés hiányzik, hogy elpattanjon az agyam.

-Yoongih ezt nem szabadna. -Simul hozzám, lágyan túrva hajzuhatagomba, ami a víz hatására rakoncátlanul hullik a szemembe. Már miért ne szabadna? Kit érdekelnek a törvények? A legtöbbje csak hülye illúzió romboló semmiség. Értelmetlen hülyeség..

Ajkammal áttérek a nyakára, óvatosan csókolva a lágy, vékony felületet, mire hangos nyögéssel adja tudtomra. Tetszik neki. 

-N..ne csináld. -Tol el hirtelen. Mintha valami elkattant volna. Az a vészjósló harang erősen csilingel az elmémben, én pedig gyors ütemben szállok ki mellőle, magam köré tekerve a durva anyagú törölközőt. 

-S..sajnálom. -Motyogom, és el is hagyom a terepet. Akkora egy hülye vagyok! Mit gondoltam? Hogy majd kéje-kedve szeretkezik velem egyet? Min Yoongi, te egy totális barom vagy! Talán az álmodban létezik nektek boldog párkapcsolat. Csak sajnos az álmok, hamis remények..

Jungkook szemszögéből:

Az asztalra helyezem a forró fűszeres teát, amit jócskán pár perce készítettem magamnak, és gyönyörű omegámnak. Jó ideje a fürdőszobában van már, így hát megnézem a biztonság kedvéért.

Komótosan haladok végig az előszobán, majd az érdes csempéket megpillantva, melyek rikítóan megcsillannak a szoba alapszínén, bemegyek a helységbe. -Szerelmem minden rendben? -Szólítom meg szívem választottját, aki csak egy egyszerű igennel válaszol. -Jungkookie megmosod a hátamat? -Hallatszik a csilingelő melódia, ami szívemig hatol. 

Elmosolyodom a kabinhoz lépve, ahonnan árad párás levegő, mennyei csokival keveredve. De, ahogy jobban a levegőbe szagolok, megérzem a jellegzetes menta szagot, ami arra következtet, hogy Yoongi itt járt, és csinált vele valamit.

-Miért érzek mentát? -Morgom feszülten, ledobálva a ruháimat, és beszállva mögé, egy kicsit a csempének nyomom, nyakába csókolva. -Itt volt? Bántott? -Teszem fel a kérdéseket, amik foglalkoztatnak, de közben egyre inkább nő a gombóc a torkomban, ami jobban mondható idegesség jelének, mintsem félelemnek. Alfa ösztöneim annyira izegnek, hogy szabályosan robbanni tudnék, és úgy tarolni, mint egy nukleáris bomba. 

-N..nem történt semmi. -Vet rám egy pillantást, hozzám bújva. -Ne aggódj feleslegesen Kookie. -Nyugtat. Miért érzem, hogy ez az ellenkezős nyugtatásmód az igazságot szimbolizálja, ami azt jelenti, hogy valamit csinált Yoongi?

Inkább csak megrázom a fejemet, lágy csókot hintve a szája szélére, majd a tusfürdőt elkezdem belemasszírozni a hátába. Le kell nyugodnom. Nem csinálhatom ezt örökké. A végén mindannyian tönkre megyünk lelkileg. Ezt pedig nem szeretném.

-Alszik a kicsi? -Kérdezi párom, nagy hévvel cirógatva a hajamat, amin csepeg lefelé a víz, egyenesen a hosszú lefolyóba távozva. Jelen pillanatban én is lefolynék oda, hátha könnyebb lenne a lelkem, és nem határolna be a féltékenység. Tán nem lenne önbizalmam? Erről szó sincs. A féltékenység a legnagyobb félelem, hogy elveszíted azt akit a legjobban szeretsz.

Taehyung szemszögéből:

-Alszik, végre jól. -Simít az arcomra. Felsóhajtok, megnyugodva, ámbár továbbra is azon kattog az agyam, amit az előbb kérdezett. Nem tudhatja meg, hogy itt volt Yoongi és megcsókolt, mert akkor nem csak nekem, hanem Yoonginak is vége, azt meg végképp nem szeretném.

Vagy túlgondolnám? Lehet, hogy teljesen félreismertem ebben a házban mindenkit? Lassan már azt sem tudom, hogy én miért, és kiért élek. Hogy lehetne kilépni ebből az örökös körforgásból? Mi van, ha az igazság sem segít ezen? Azt hiszem, hogy már csak haldoklom a mindenségek kezdetétől. A szívem egyszerre boldog, mégis elvegyül a szenvedés fájdalmában, amit egyetlen egy metafora sem lenne képes leírni, egyetlen egy szimbólum, sem szimbolizálni. Ez az elkeseredés felemészt. Egyszerűen nem találom a tökéletes utat, csak kettőjük között billegek, és az iránytű mindig ezen az egy ponton áll, rendíthetetlenül.

-J..jungkook. -Suttogom a nevét, ráemelve íriszeimet, megtisztelve az érzéseimmel. 

-Hm? -Csókol hirtelen az orromra, és óvatosan tol neki a csempének, fenekembe markolva kap az ölébe, és úgy csókol szenvedélyesen. Mégis csak a dominanciát érzem benne. 

Óvatosan túrok a hajába, viszonozva az édes csókot, majd ahogy elválunk, keservesen bukik ki belőlem a világ.

-Mindkettőtöket szeretlek. Képtelen vagyok választani közöttetek. -Suttogom. Ahogy elér agytekervényeinek tudatáig amit mondtam, arc kifejezése rögtön a csalódásba csendül, tenyere amivel tart vészesen elfehéredik, hogy az arca sápadttá válik. Az érzelem úgy konyul le róla, én pedig aprócska ajak játékkal próbálom menteni a menthetetlent, de az olyan, mint halottnak a csók...