Ha öt évesen azt hittem, hogy kilógok a sorból, amiért babák helyett a konyhai habverővel és a felmosóronggyal játszottam, akkor tévedtem. Nagyon is. Mint kiderült sokkal nagyobb hipszterség az alsós, telematricázott vízfestékemmel, és pár, évek óta nem használt sminkecsettel beállítani egy haladó festő szakörre. Úgy néztek rám a színeskezű vászonbohócok, mintha minimum időutazó lennék. Bár a vintage-nek csúfolt nagyiruhák mellett valóban modernek tűnt az én igenis ekori összeállításom. De nem tehettem semmit, maradnom kellett, a barátság fontosabb, mint egy-két összesúgás, vagy szúrós nézés.

Bár ha legjobb barátnőm Anna - gyakrabban Nusi - csak fele ennyire lenne makacs, nem került volna ilyen helyzetbe. Mert mi a logikus lépés, ha nincsen pénzed a számlákra? Megkérem a lakótársam, hogy fizesse ki most, aztán becsületesen összekaparom az összeget később? Faszt. Felcsapok aktmodellnek. Nekem önmagában ezzel nem volt bajom, egy jó sztori mindig kapóra jön - ha már ebből élek meg -, de a Nusi iránt érzett empátiám csakugyan nem hagyott nyugodni. Tudtam, mennyire félénk, ha vetkőzésről van szó, pláne ha csupaszul kell állni órákon keresztül, idegen emberek előtt, és még festett emlék is készül róla, jó pár egyén által, különböző formákban. Ezért sem győzött meg, amikor azt hajtogatta, megnyugtatja, ha eljövök. Enyhíthet a szenvedésén, de azért közel ennyire nem vagyok naiv. Pénzt azonban nem fogadott el, úgyhogy jöttem szupportálni az agóniáját. Egy biztos, a festményem a nappaliban végzi. Bekeretezve.

Már kezdtem unatkozni, ahogyan se az oktatónak, se Nusinak nem volt jele, utóbbi biztosan begyávult és valahol a női mosdóban lapulhatott. Egy ideig még szórakoztam az ecseteimmel, lekapartam a vinyettámat, aztán kínomban fonogattam a hajam, írtam egy dalt a mellettem ülő Irénről - mert minden szakörrön/kurzuson van egy Irén és meg voltam győződve arról, hogy pont a csoport Irénje mellett ülök.

Végül, a második verzénél tartva kitárult az ajtó, megmutatva a köntösbe csavarodott Nusit, majd a feltételezett oktatót. Gyorsan küldtem egy bátorító mosolyt Nusinak, majd rögtön átvándorolt a tekintetem a férfira, aki már bele is kezdett a feladat elmesélésébe. Nem hazudok, ha azt mondom, egy szóra nem figyeltem, elvarázsolódtam. Általában nem kezdek ki nálam vékonyabbakkal, de ez a férfi különleges volt. Egyszerűen gyönyörű, hibácskái ellenére. Nyugodt, mélykék tekintettel nézett végig a társaságon, mindenkit feltérképezve magának. Kívülállónak, magának valónak tűnt, mintha csak hologrammként, a távolból beszélne hozzánk. Emellett hihetetlenül sovány volt. Az arca beesett, hosszú ujjain szinte lógott a bőr, csíkos pólója mintha minimum öt mérettel nagyobb lett volna. Szőke haja sárga lángként simult feje búbjától egészen markáns álla vonaláig. Rendezetlen, kisfiús arcszőrzete mókás volt, nyílvanvalónak tűnt, hogy nem nő rendesen, talán még lusta is volt borotválkozni. Furcsa módon nem volt szemöldöke, ami általában legalább öt börtönben leült évről árulkodik, de őt valahogyan csak még egészebbé tette.

Miután gondolatban végignyaltam minden egyes porcikáját rádöbbentem, hogy egy ideje már megy a feladat, s a legtöbb ember már Nusi melleit rajzolja. Gyorsan megragadtam az ecsetemet, belemártottam a festékbe, majd nekiláttam absztrakt, mint inkább élethű alkotásomnak.

Nem titok, hogy fikarcnyit sem értek a műveszetek ezen ágához, a pálcika emberig terjedő tehetségem is csak ötödikig volt elég, onnantól kezdve inkább másokkal végeztettem el a feladataimat. Így is majdnem megbuktam rajzból. Ha jól emlékszem kétszer.

Magamat fényezve, tökéletesen megvoltam mindenféle komplexus-érzet nélkül a Nusi-pornómmal, ameddig az új szerelmem - mert én igenis szerelmes lettem - körbe nem kezdett járni, hogy megnézhesse mindenki munkáját, itt-ott belesegítve. Na, hát az én placnim többet igényelt pár vonásnyi javításnál, ezért is vert egyre jobban a szívem, ahogyan a férfi közeledett hozzám. Irén gúnyosan mosolygott mellettem. A kígyó.

Végül az árnyék megállt felettem, féltem felsandítani, inkább csak a halálos ítéletemre vártam. Csöndben, mint egy őzike. Kínzó percek és vészesen sok szívverés után a férfi felemelte a papíromat. Ekkor mertem először hátrafordulni, attól tartottam mindenki előtt széttépi, hogy megalázhasson és kinevethessen a többi vászonbohóccal, de ehelyett csak tovább nézte, hangtalanul, magában tartva a gondolatait.

- Nem egy Picasso.

Röfögte be Irén, mire többen is felnevettek. Nusi ijedten nézett rám, én csak legyintettem neki, amíg nem vágtam el az összes esélyem a férfinél, addig nyugodt maradhatok. Az Irének úgy sem érdekeltek sohasem.

- Ami azt illeti ez jobban hasonlít Pablo avantgárd munkásságára, mint a tiéd, Irén.

Hah, tudtam, hogy Irénnek hívják! Hirtelenjében nem tudtam, hova olvadjak szőke hercegem védelmétől.

- Persze ez azt sem jelenti, hogy tökéletes alkotásról beszélünk. Most vagy először itt, ugye? Hogy hívnak?

- Sene.

Az összezavarodott pillantások után hozzátettem:

- Csengének indult, de már röpke három év után kifogott az óvodásokon, a Sene járt hozzá a legközelebb, aztán valahogyan rám ragadt.

A férfi bólintott véleményem szerint frappáns bemutatkozásom után, majd folytatta körútját. Szerelmesen néztem utána, a festményem, és a szívem is nála maradt. Nusi csak egy barátnős pillantást vetett felém - amolyan pontosan tudom, hogy mi folyik itt - félét - majd visszavágott modell pózába.

Tehetetlenül üldögéltem még egy órán keresztül, amíg mindenki végzett, leginkább a férfit, vagy Irént figyeltem, aki feltűnően sokat elidőzött Nusi intim részeinél. A perverz kígyó. Mérgesen meg is csóváltam a fejem, amikor egyszer felém tekintett.

Két okból maradtam utolsóként a teremben: egyfelől meg kellett várnom Nusit, aki egyértelműen nem távozhatott, míg mindenki készen nem volt, másfelől kettesben akartam maradni a férfival, aki buzdulásom ellenére kiviharzott, mikor az utolsó ceruza koppant a padon. Csalódottan, szerelmi válságomban megvártam Nusit, aki csak a fejét csóválta szenvedő arckifejezésem láttán.

- Annyira nem is jó pasi.

- Hogy mondhatsz ilyet? Nála dögösebbet még nem láttam!

Teátrálisan a szívemre helyeztem a kezem, jelezve a nem várt döfést, melyet legjobb barátnőm okozott.

- James Franco a dögös, ez meg egy pálcika.

- Nekem akkor is bejön.

- Nem félsz, hogy összetörnéd?

- Hogyan, amikor nem is érdeklem? Ahogyan elfutott, még talán menekült is előlem.

- Nem tudom. Nekem eléggé itorvernáltnak tűnt. Lehet csak nem szeret emberek között lenni.

- Úgy érted introvertált?

Nusi a körmeit piszkálva bólintott, nem igazán érdeklődött a háromnál több szótagos szavak és a jövendőbelim iránt. Beszélgettünk még egy kicsit a nudizásáról, arról, mennyire tartottam én gáznak, hogyan örökítették meg, Irén mennyire Irén, és néha visszatértem életem szerelméhez is. Nusi nem igazán volt odáig érte, bár őszintén szólva ez nem lepett meg, általában csak az üresfejű gyúrós gyerekekkel keveredett össze, azokkal is túl sokáig kavart, mivel sosem tanult meg nemet mondani, és leginkább túl kedves volt. Meg voltam győződve affelől, hogy ezek a proteinzabálók pusztították el Nusi agysejtjeinek zömét is.

Miután rendesen felöltözött és elrakta a fizetését, elindultunk Budapest egyik semleges plázájába, hogy átvehesse viharvert telefonját a huszonnyolcadik szervíztől. Mert a nő nem képes tanulni, mindig tönkre megy valami azon a vackon, de túlságosan szereti ahhoz, hogy lecserélje. Szóval kábé emiatt nincsen pénze lakbérre, na meg a sok műkörmös, műszempilla-berakás mellé nem igazán férnek be a plusz kiadások. De Nusit így kell szeretni, ráadásul, a közösen töltött éveink alatt rájöttem, hogy felesleges sminkre költenem, ha szükségem van rá, bármit elvehetek az ő hatalmas készletéből, egyedül alapozót voltam kénytelen beszerezni, barátnőm roma származásából kifolyólag. Azt a hat árnyalatnyi különbséget nem olyan egyszerű eltakarni. Nem is csoda, hogy akárhányszor vele vagyok, megkérdezik, rosszul vagyok-e, mert nagyon sápadtnak tűnök.

Tehát Nusi mindene az izmos pasik, a külső, na meg a technológia, de leginkább a barátai. Ritkán találkozik az ember nála jóindulatúbb törpével. Egyedül akkor válik hárpiává, amikor magassarkút veszek fel, ígyis minimum húsz centi van közöttünk, ha erre még ráadok, kicsapja a hisztit, majd lenyugszik és felhúz magára egy kétszer akkora cipőt. És bár Nusi tehetségei közé nem tartozik egy sportág sem, macskakövön platformos csodában ilyen könnyedén libbenni nőt én még nem láttam. Bár futásnál néha meggyűlik a baja a huszonhárom centikkel, eddig egy sarkat és a bokáját sem törte ki. Itt hagyok egy kis időt, hogy minden nő elismerten megtapsolja.

Miután megvolt a telefon, rögtön be is kapcsolta, válaszolt az összes üzenetére, visszajelölt és beszívlelt mindenkit.

- Jézusom, vajon mit gondoltak a követőim, hogy nem voltam fenn öt napig?

- Azt, hogy van életed?

Nusi csak nevetve megforgatta a szemét, majd tovább nézte, ahogyan egy szakállas pasi sminkeli magát. Bár szebb volt a szemöldöke, mint az enyém, úgyhogy egy rossz szavam nem lehet.

Barátnőmben az a jó még, hogy mindig napra készen áll mindenféle pletykával a sztárvilágban, így mindenféle energiabefektetés nélkül válogathatok, melyiknek érdemes utánajárni és melyiket érdemes beleépíteni valamelyik előadásomba. A híreket meg nézem én helyette. Ráadásul annak ellenére, hogy ezek a sminkistenek mindig az én munkaidőmben indítanak live videókat, Nusi minden egyes stand-up-omon jelen van, még ha a sarokban is ül egy fülhallgatóban a fülében, kijelzőre tapadt szemekkel. De már reflexből nevet együtt a tömeggel.

Társaságunk harmadik és talán egyetlen értelmiségi tagja, Cika, aki a Marcelltől migrált át ehhez a becenévhez. Nem hibáztatom, a Marcika tényleg nem a legkellemesebb akkord a fülnek, főleg ha hozzád szól. Szóval éppen Cikához tartottunk - aki csupán azért nem élt velünk, hogy lehessenek női - mivel Nusi nélkül képtelen volt elkészülni esti előadásához. Mindig is nagy művész volt, gimis éveink alatt számtalanszor vonult fel csellójával és Donald kacsás járásával a színpadra, aztán onnan lassan kinőtte magát, és eljutott odáig, hogy nyolc évvel később a Magyar Nemzeti Galléria kiállításának a megnyitóján zenéljen, míg valami felkapott színésztanonc elszaval pár verset. Sok fontos ember hivatalos az ilyen rendezvényekre, úgyhogy elég nagy volt a nyomás Cikán az elmúlt hetekben, mégha játszott már korábban többezer ember előtt is.

Nusi is izgatott volt, egyfelől mindig is imádott csinosan felöltözni, másfelől szereti a kihívásokat, a hajakhoz ért, Cika pedig mindig megkéri, hogy fonja be a haját, ami már lassan a srác derekát lengeti. Többször közel állt ahhoz, hogy végre megszabaduljon lombkoronájától, de a lányoknak mindig is bejött a szépfiús archoz hozzájáró gyönyörű, hosszú gesztenyebarna haj. Úgyhogy a lobonc maradt, Nusi meg haladt, a korral. Nos, ezért nem megyek költőnek.

Én a magam részéről nem merültem el az eufóriában, természetes büszke voltam Cikára, de ezek a puccos rendezvények sose voltak az én hatáskörömben, sokkal inkább preferáltam egy vicces történet elmesélését kellemes alapzajjal és egy sörrel a kezemben. De minden barátságért áldozatokat kell hoznunk.

Hogy őszinte legyek, mehettem volna haza, de sose hagynék ki egy látogatást nála Wolfgang és Mozart, Cika gyönyörű macskái miatt. Amadeust még idő közben elütötte egy fagyiskocsi, amit a másik kettő cseppet sem sajnált, sőt azóta még jobban összemelegedtek. Egyébként van egy sanda gyanúnk, hogy a két kandúr felcsapott homoszexuálisnak, mivel amilyen szenvedéllyel nyalogatják egymás fenekét, hát, szeretném, hogy egy férfi így bánjon velem... Tehát Cikához már a két meleg macska miatt is megéri betérni.

Nusi egész úton arról magyarázott, hogy fel kellene szednie valami pénzes palit, aki támogathatja a Youtube csatornáját, hátha híres lesz és kap majd ingyen sminkcuccokat. Így, hogy már mindketten túlestünk a huszonötön, kétségbeesetten próbálunk gazdag embereket befűzni, hátha valaki eltart minket. Igazából már azzal is megelégszünk, ha csak egyikünknek jön össze, úgyis egy csomagban jövünk, és nem vagyunk annyira igényesek. Azonban már nem érdekelt semmilyen vagyonos ügyvéd, vagy tudomisén mi fizet még sokat, egyedül a szakkörön megismert férfit akartam magamnak. Sajnáltam, hogy többet nem láthatom, azaz, ha lemondanék a pénteki borász kurzusomról, talán lenne rá egy kis szabadidőm. Már csak azt kell eldöntenem, hogy a szerelem, vagy az alkohol a fontosabb.

Cika idegesen nyitott nekünk ajtót, és szinte nyomta is a fésűt Nusi kezébe, aki ennek következtében le is ejtette a frissen javított telefonját. De nem volt nagy pánik, csak az üvegfólia tört be egy kicsit. Mindenesetre nem volt valami óvatos a fésűvel, amit Cika meg is szólt, mire Nusi még nagyobbat rántott Cika haján, aki elijesztette az ölemből Wolfgangot a sikolyával, ezzel engem is a rossz oldalára juttatva. De ha őszinte akarok lenni, Mozart ígyis-úgyis elcsábította volna egy idő után. Nem is kellett sokat várnunk, miután Wolfgang elszaladt a konyhából érdekes hangokat hallottunk.

- Te, Cika, tud két pasi macska szexelni?

- Remélem nem. Semmi szükségem kismacskákra.

- Ha tudnak, akkor szerinted melyikük a passzív, aktív? Vagy váltogatják?

- Áh, Wolfgang biztosan hagyja magát. Amekkora nyápic, legalábbis.

- Muszáj a buzi macskáidról beszélgetni? Folyton mozgatod a fejed.

Nusi morogva megzavarta az eszmefutattásunkat, mire Cika megforgatta a szemét. Hogy feloldjam a feszültséget felajánlottam Nusinak, hogy kisminkelhet, mire rögtön megjött az életkedve és Cika hajhagymái is megnyugodhattak végre.

Miután kellően szépek voltunk - Nusi még bepróbálkozott egy konttyal nálam, de a hajam erősebb volt és szétszakította a gumit - beültünk Cika roncsába, bocsánat, autójába és elindultunk a Galléria felé.

- Igazán kezdhetnél már valamit a hajaddal. Nem tudok semmit se csinálni vele.

- Hát Nusikám én a helyedben békén hagynám. Sene hajának önálló gondolkodása van.

Sandított Nusira sofőrünk, majd rám vigyorgott. Ebben mondjuk tökéletesen igaza volt. Egy ideig utáltam is őseimet a csodálatos gének miatt, aztán megtanultam nem fésülködni és azóta úgy nézek ki, mint Merida a bátor. Csak szeplőkkel.

Miután találtunk parkolóhelyet - valahol egy mérföldnyire a kitűzött céltól - Cika előreszaladt a hangszertokjával és a halszálkafonásával együtt. Meghatottan néztünk utána egy pillanatig, majd rohantunk ijedten, amint a nagy sietségben nekiszaladt egy autónak. Természetesen Cikának állt feljebb és készségesen vitatkozott - azaz artikulátlanul ordítozott - a magyarul nem beszélő sofőrrel, egészen addig amíg el nem toltuk a félkopasz hapektól. Köztudott, hogy Cika nem tűr meg senkit és semmit, könnyen leáll vitázni bárkivel, egyedül talán velünk képes együtt működni, másokat azonban ki nem állhat, legalábbis huzamosabb időn keresztül. Így jobbnak láttuk, ha inkább futunk vele, ahelyett, hogy idegességében még össze is verekedjen valami hormonzavaros terhes nővel, aki az útjában áll éppen. A Gallériába érve Nusival elvegyültünk a tömegben, pénzesnek tűnő helyes férfi után kutatva, hátha megtaláljuk Nusi lelki társát.

Szép lassan Cika elfoglalta a helyét és nekikezdett a hangok bűvölésének, mígnem mindenki el nem hallgatott és a színész fiúra nem nézett. Idő közben továbbra is a tömeget kémleltem, egészen addig, amíg ki nem szúrtam valakit. Rögtön el is kezdtem rázogatni barátnőmet, aki igencsak elmerült az előadásban.

- Nusi! Nusi! Nézd, ki van ott!

Suttogtam neki lelkesen, majd újra a férfinak néztem. A pasas a festő szakkörről. Kicsit összeszedettebbnek tűnt, a foghíjas szakálla azért megmaradt, de haját hátrafésülte és pólóját egy csíkos ingre cserélte. Valószínűleg már lyukat égethettem vékony testébe olvadozásommal, mivel nem sokra rá valamilyen okból felénk emelte a tekintetét, kicsit elidőzött rajtam, majd visszafordult a színpad-szerű emelvény felé. Nem hagyhattam annyiban. Szép lassan - minél kevésbé feltűnően - átszlalomoztam a tömegen, egészen addig, amíg el nem jutottam mellé. Picit meglöktem a vállammal, hogy rám figyeljen, majd igyekeztem elővenni a legszebb mosolyom.

- Helló!

- Ó, öhm üdv!

Zavartan bólintott felém, miközben a szemeivel a földet pásztázta. Tudtam, nem lesz egyszerű dolgom, a csábításom általában a dekoltásommal szokott kezdődni, így aztán meg, hogy hatvan szöggel lejjebb volt a feje, esélyem sem volt felhívni a figyelmét a természeti adottságaimra.

- Csak gondoltam ideköszönök a mai után. Nem volt alkalmam megköszönni, hogy kiálltál mellettem Irénnel szemben.

- Semmiség, néha kicsit haragos tud lenni.

Megköszörülte a torkát.

- Egyébként, mi hoz téged errefelé?

- Ja, a csellós srác, Cika az egyik legjobb barátom. Nagyon tehetséges.

- Nem is tudtam, hogy ilyen körökben mozogsz. Mármint, ne haragudj, csak a festményed után...

- Nem veszem magamra - nevettem fel halkan, majd rákacsintottam. - Sosem volt jó a kézügyességem, és ez a mai után sem változott.

Egy darabig csöndben álltunk egymás mellett, visszahúzódóbb volt, mint azt gondoltam volna, de cseppet sem zavart, hogy nekem kellett nyomulósabbnak lennem. Valamiért nagyon vonzott ez a férfi, és ki akartam deríteni, miért.

- Egyébként stand-upos vagyok. Tudom, hogy nem igazán kérdezted, de mivel én is tudom a te szakmád, úgy fair, ha én is elmondom az enyém.

- Akkor illő lenne bemutatkoznom, igaz?

Picit felsandított rám, majd visszakapta a fejét a földre.

- Mármint te már bemutatkoztál, úgyhogy ha fair szeretnék lenni...

- Nem hiszem, hogy emlékszel a nevemre.

Természetesen ez csak provokálás volt, mindenki megjegyzi a nevemet.

- Sene, ha nem tévedek.

- Éés te pedig...?

- Menyhért.

- Szexi... úgy értem ritka név.

Szégyenlősen elnevettem magam, mint egy színjáték részeként, hátha megjön az önbizalma.

- Inkább egy átok, de értékelem a véleményedet.

Menyhért. Az egyszer igaz, hogy nem mindenki tudja viselni ezt a nevet. A Menyhértek kilencvenkilenc százalékát biztosan arcba röhögném, de ez a Menyhért, ő uralta a nevét. Aranyosan visszahúzódó, valami ősi szépséggel rendelkező férfi. Szótárba van definíció. Egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem és abbahagyni a vigyorgást. Végül végigbeszéltük Cika előadását, kiderült, hogy akadnak közös érdeklődési köreink - már mint miért ne lennénk? egymásnak lettünk teremtve - nem is emlékszem melyikünk - de valószínűleg én - fel is dobta egy közös találka ötletét. Mivel szombat reggelente a Szent István parkban szokott festeni, felajánlotta, hogy látogassam meg, miután se reggelizni, se kávézni nem akart. Aztán elköszöntünk egymástól, berángattam mind Cikát, mind Nusit a női mosdóba - előbbi nem igazán örült helyszínválasztásomnak, dehát női túlerőben nincs mit tenni - hogy ujjonghasshak nekik egy sort, majd perceken keresztül győzködjem Nusit, hogy Menyhért igenis jó pasi. Ja, igen, Cika felnevetett a nevén, de az ilyen kárörvendő ember, mint ő, csak a másik szenvedésén tud szórakozni.

Lényeg, a lényeg, az életem innentől kezdve el van intézve, férjem van, állásom van, gyerekem lesz, és összeköltözni meg nem lesz nagy cucc.

Sziasztok! Nos igen, a Wattpad egyelőre még nem szabadul tőlem, megérkezett az első része a harmadik történetemnek:)

Maga a történet kicsit József Attila - Nem én kiáltok kötetéről kapta az ihletet, mindegyik résznek a címe egy vers címe is lesz. Mivel sok minden a versből indul ki én ajánlanám, hogy olvassátok hozzá a prózához, de ha nincs kedvetek és beéritek ennyivel akkor én ennek is örülök, de ha szeretnétek plusz információkat hozzágyűjteni, vagy egyszerűen csak egy verset olvasni akkor senki nem tart vissza:)

Így az elején -mint mindig - kicsit bizonytalan vagyok, hogy ez a történet megállja-e a helyét, szóval ha van valamilyen első benyomásotok akkor nagyon örülnék ha megosztanátok velem:)

Köszönöm szépen!