Nikol az íróasztalnál ült, maga előtt hatalmas sminkkészlettel, és óvatosan az állára pamacsolta az alapozót. Az ütés helye csúnyán belilult, Noel pedig nem akarta, hogy mindenki lássa.

- Segítesz? – Nikol hátrafordult. Noel kicsípte magát. A haja még a szokásosnál is jobban hátra simult, a kezében pedig egy nyakkendőt tartott. – Nem tudom megkötni.

- Minden nap megkötöd magadnak, és pont ma nem megy? – Kérdezte, és visszafordult a tükörhöz. Az ütésfolt érzékeny volt, még úgy is, hogy csak pamaccsal ért hozzá.

- Izgulok.

- Aha... – Nikol unottan rúzst kent az ajkaira. Nem akart semmilyen okból kifolyólag a férfihez érni, ha nem volt muszáj. – Most sminkelek.

Noel felsóhajtott, és valószínűleg a fejét csóválva visszament a fürdőbe.

Nikol elmerült a sminkelésben. Most végre válogathatott elég szín között ahhoz, hogy pontosan azt csinálja meg, amit eltervezett.

Viszont remegett a keze. Iszonyatosan ideges volt. Tudta, hogy most szökik, vagy soha, ahogy azt is hogy a tíz centis magassarkúban, amit kapott nehéz lesz futnia. Noelnek az volt a kifogása, hogy így legalább rendesen feléri majd.

Nem tudott Noelre, vagy az eseményekre figyelni. Teljesen elmerült a gondolataiban, és ezernyi opciót kitalált a szökésre.

- Kész vagy? – Kérdezte a férfi.

Hátra fordult, és bólintott.

- Aha. Mehetünk.

Arra számított, hogy Noel, majd mint a filmekben, elámul ahogy meglátja, hogy milyen gyönyörű, de ő ehelyett elröhögte magát.

- Mi az? – Kérdezte morcosan Nikol.

- Úgy nézel ki, mint egy olcsó kurva. – Vigyorgott a majom.

Nikol visszafordult a tükörhöz, és szemügyre vette magát. Semmi kurvásat nem látott, csak az arcát sminkben. Azt elismerte, hogy talán nem kéket kellett volna használnia vörös rúzshoz, de azt olvasta, hogy a barna szemhez ez illik.

- Szerintem szép... – Vont vállat. Úgy gondolta, hogy Noel imidzsén valószínűleg az se rontana, ha kurvának nézik. Aztán a férfire pillantott. – Vagy csináljam újra?

Noel vállat vont, majd mellé sétált, és lehajolt, hogy összeválogasson pár színt.

- Ezeket próbáld meg. Még úgy is van időnk.

Nikol letörölte a sminket, amin minimum fél órát dolgozott, majd a szemceruzáért nyúlt.

- Ezt csináld meg. – Tolta Noel az orra alá a telefonját.

A képernyőről Fatima mosolygott vissza, amitől Nikolnak elszorult a torka.

- R... Rendben... – Suttogta kedvetlenül, majd nekiállt elkészíteni a füstös sminket.

Miután végzett Noel szemügyre vette.

- Na ez az! – Mosolygott, és végigsimított a lány haján – Most nagyon jól nézel ki.

Noel az órájára pillantott, aztán vissza Nikolra.

- Mehetünk, ha kész vagy.

- Várj. – Nikol végig tapogatta a ruhát. – Hol van az asztmasprém?

Rá kellett jönnie, hogy nincs zsebe, amibe elrakhatta volna.

- Nálam. – Mutatta Noel, egy bíztató mosoly kíséretében. – Szólj ha kell, és megkapod.

Nikol bólintott, majd a férfi mellé lépett.

- Kész vagyok. – Megremegett a hangja.

- Nem kell félned, Jamie nagyon jófej. – Bíztatta Noel, miközben belebújt a cipőjébe.

Nikolt nem az zavarta, hogy még több bűnözővel ismerkedhet meg, csupán félt, hogy elbaltázza a szökést.

- Amíg nem vág állon...

- Hehe, nagyon vicces vagy. – Morogta Noel, majd kézen fogta. – Szereti a nőket, és felesége van, úgyhogy biztonságban leszel.

Nikol ebben nem kételkedett. Noelnél nagyobb veszélyt senki se jelenthetett számára, de azt nem tudta nem észrevenni, hogy a férfi indulás előtt egy fegyvert tűzött az öltönyébe.

Miután kiléptek az ajtón, Nikol emlékei összefolytak.

Nem tudott a zenére, vagy a feldíszített teremre figyelni, csak a menekülési lehetőségeket kereste.

Könnyen megkülönböztette a vendégeket, és az őröket, és a gondolatbeli jegyzetfüzetébe felírta, hogy merre tud észrevétlenül kisurranni.

Noel persze semmit sem sejtett. Nyájasan mosolyogva fogta a kezét, mintha élete szerelmét vezetné, közben mindenkinek bemutatta.

Mire Jamie-hez értek, már öt ember összetévesztette Fatimával.

Nikol arra számított, hogy Noel testvére ugyan olyan lesz, mint a férfi, de csak a szemformájuk és az alattomos mosolyuk egyezett.

Pezsgőt szürcsölve vette szemügyre a férfit. Jamie, Noelnél fél fejjel alacsonyabb volt, erős, férfias vonásokkal, ami arról árulkodott, hogy idősebb, hullámos sötétbarna hajjal, és komoly, koromfekete szemmel.

Ahogy közelebb léptek, Noel megszorította Nikol kezét.

A férfi oldalán egy gyönyörű, hosszú, fekete hajú nő állt, ezüstös ruhában. A nyakában csillogó ékszerek lógtak, és látszólag nagyon élvezte a felhajtást. Hosszú, gyűrűkkel díszített ujjait kecsesen fonta a pezsgőspohár köré. Nikol nem értette, hogy hogy képes valaki elvenni egy bűnözőt, aki valószínűleg úgy bánik vele, mint egy sáros szőnyeggel.

- Öcsi! – Jamie szeme felcsillant.

- Jamie! – Üdvözölte Noel.

Amíg ők testvéri ölelésbe burkolództak, Nikol tekintete összeakadt a nőével. Az kedvesen rámosolygott, és az ujjaival intett neki. Nikol kelletlenül elhúzta a száját, és bólintott.

Aztán Jamie felé fordult, neki pedig a férfi öblös hangjától végigfutott a hátán a hideg.

- Szia Fatima, rég láttalak.

Nikol feszengeni kezdett, Noel pedig közbevágott.

- Niki. Nikolnak hívják.

Jamie arca egy pillanatra megmerevedett, mint amikor egy gyerek meglátja az első tesztkérdést, amire egy percet sem tanult. A ráncai megkeményedtek, de gyorsan helyre rakta az arcizmait.

- Akkor Nikol, örülök, hogy megismerhetlek. – Kezet nyújtott.

- Részemről a szerencse. – Motyogta Nikol, és kelletlenül megrázta a férfi száraz kezét.

- Hadd mutassam be Sofiát, a feleségem. – Büszkén ejtette ki a szavakat.

A nő elmosolyodott, és kezet nyújtott.

- Szia. – Nikol úgy állapította meg, hogy vele egyidős lehet, ha nem fiatalabb.

- Szia. Nikol vagyok. – Próbált mosolyt erőltetni az arcára.

Sofia hangja selymes volt, és szelíd. A keze pedig puha. Nikol valahogy nem tudta elképzelni, hogy ez a nő bármi gonoszságra képes lenne.

- Örvendek. – Mosolygott Sofia, aztán Noelre pillantott. – Mióta vagytok együtt?

- Lassan két hete. – Válaszolt Noel, és közelebb húzta magához Nikolt.

Nikol félrenyelte a pezsgőt, és köhögni kezdett. Nem akarta elhinni, hogy már ilyen régóta fogságban van. Vagy elvesztette az időérzékét, vagy kiestek az emlékei. Vagy Noel egyszerűen csak hazudott.

- Már két hete? – Krákogott, mire a többiek felnevettek.

- Noel mellett csak úgy repül az idő, nemigaz? – Vigyorgott Jamie.

Meg az öklök...

Nikol elmosolyodott, de az orra szélén apró, alig észrevehető fintorránc jelent meg.

- Anya itt van már? – Kérdezte Noel, és körülnézett.

Valószínűleg tökéletes rálátása nyílt a vendégekre, hiszen mindenkinél minimum egy fejjel magasabb volt.

- Nem láttam még. – Vont vállat Jamie. – Ozzy?

- Lemondta. – Legyintett. – Azt mondta, valami öreg pasas keresztbe tett neki.

- Hogy ismerkedtetek meg? – Nikol annyira elbambult, hogy először fel se fogta, hogy Sofia felé intézte a kérdést.

- Öhm... – Nikol nem tudta, hogy mit kéne mondania. – Hadd fogalmazzak úgy, miután összekevertek Fatimával, és ide hurcoltak, nem akart hazavinni.

Sofia felkacagott.

- Elraboltak? – Kérdezte.

- Ja... – Vallotta be kelletlenül Nikol. Nagyon bánta, hogy a smink eltakarja a lila horzsolást, és azt, hogy Noel mit tett vele.

Sofia közelebb hajolt, és felvonta a szemöldökét.

- Képzeld, engem is. – Suttogta, mintha csak egy féltve őrzött titkot készülne megosztani.

- Úgy tűnik, ez akkor a családban fut...

Sofia kacagva felegyenesedett.

- Á, nem, Jamie megmentett. – Mondta, miközben hóbortosan beleivott a pezsgőbe. – Egy klubbot futtat kicsivel odébb – Intett a fejével. – És odakerültem. Aztán mielőtt bármi is történhetett volna, rám talált, és azóta együtt vagyunk.

Csillogó szemmel bújt a férfi karjához, aki csókot nyomott a szájára.

- Ha Jamie nincs, elvesztem volna. – Mondta, sokkal inkább a férfinek, mint Nikolnak.

Jamie olyan odaadással gyönyörködött a nőben, amit Nikol még sosem látott. Főleg nem Noel tekintetében.

- Rendben, akkor élvezzétek a bulit. – Szólalt meg Noel. – Én megyek, megkeresem anyát.

Nikol szíve megdobbant. Bízott benne, hogy Noel egyedül hagyja a férfivel, és a feleségével, de minden reménye elszállt, amikor Noel magával húzta a tömegbe.

- Miért van itt ennyi ember? – Kérdezte Noeltől. – Nem azt mondtad, hogy csak egy diszkrét családi összejövetel lesz?

- De. – Válaszolt a férfi. – De ebbe az embereim, és mindenki beletartozik, akit a családom meghív.

Nikol kezdte megérteni a felhajtást, a sok lufit, virágot, és zenészeket. Azon gondolkodott, hogyha így ünnepelnek egy évfordulót, milyen lehetett az esküvő.

Az üres pezsgőspoharat lerakta egy tálcára, de Noel már rántotta is tovább. A férfi szemmel láthatólag ideges volt.

- Mi az? – Kérdezte Nikol.

- Be szeretnélek mutatni anyának. – Vetette oda, a tömeget pásztázva. – De azt hiszem, hogy még nincs itt.

Nikol beleborzongott a gondolatba, hogy Noelnek van anyja, vagy hogy egyszer régen még csak egy ártatlan kisgyerek volt.

Noel az idő haladtával egyre komorabbá változott. Látszott rajta, hogy büszke arra, amit összehozott, de ezek szerint az egyetlen személy, aki miatt tette, nem jelent meg.

Mire leültek enni, Noel szeméből lassan az összes fény kialudt. Görnyedt háttal ült, az ölében szalvétával, és komoran nézte az üres - feltételezhetőleg az anyjának foglalt - széket.

Jamie közelében persze büszkének mutatta magát, de ahogy a testvére elfordult, leolvadt a mosoly az arcáról.

Nikolnak nem volt ideje ezzel foglalkozni. Azon gondolkodott, hogy hogyan léphetne meg. A tányér levest bámulta, és a megannyi evőeszközt, amit elé pakoltak. És hírtelen támadt egy ötlete.

Miután a főételt is kihozták, Nikol elcsípett egy mondatot amit Noel, és Jamie váltott egymással.

- Na, mindjárt én jövök. – Súgta Jamie-nek. – Pazar beszédet írtam.

Nikol érezte, hogy itt az ideje cselekedni. Az egyetlen alkalom, amikor Noel nem vele fog foglalkozni.

Észrevétlenül az egyik késre csúsztatta a kezét, majd az asztal alatt a harisnyájába csúsztatta. A gumi fenntartotta, és úgy simult a combjához, mintha ott se lenne.

- Noel... – A férfihez hajolt, aki már épp készült felkelni.

- Igen? – Noel melegen rámosolygott.

- Ki kell mennem... – Suttogta.

- Post most? Nem várod meg a beszédem? Gyors leszek.

- Nagyon kell... – Motyogott Nikol, és a hatás kedvéért összeszorította a lábait. – Megártott az a sok pezsgő.

Látta Noelen, hogy tétovázik.

- Jó, rendben. – Noel körülnézett, és magához intett egy nagydarab, öltönyös fickót. – De siess vissza.

Nikol izgatott mosollyal bólintott.

- Köszönöm. – Hogy enyhítse a hangulatot, és a rájuk szegeződő tekinteteket, egy puszit nyomott a férfi arcára. Nem akart gyanút kelteni.

Felkelt, és a fal mellett kisiettek az őrrel. Még hallotta, ahogy Noel belekezd a beszédébe, és sokan felnevetnek.

A szíve zakatolt, ahogy végigmérte az őrt. A férfi bozontos szakálla, és copfba fogott, hosszú haja egyáltalán nem illett az öltönyhöz, amit viselt. Ráadásul dagadtak az izmai, és akkora volt, mint egy kétajtós szekrény.

Nikol nem tudta, hogy hogy fog vele elbánni.

A férfi a mosdóhoz vezette, de nem várta meg kint, így Nikol terve, hogy kimászik az ablakon elúszott.

- Nem tudsz kint megvárni?

- Nem. – Jött a mogorva válasz. – Siess.

Nikol remegve lépett az egyik kabinba. Magára zárta az ajtót, és óvatosan kifújta a levegőt. Nem tudta, hogy mit tegyen.

Felgyűrte a szoknyáját, kivette a kést a harisnyájából, és a vécépapír tartóra rakta. Lassan elvégezte a dolgát, végig a kést figyelve. A kabin alatt látta a férfi cipősarkát.

A keze megremegett, ahogy újra a kezébe vette a kést. Ezúttal nem dugta a harisnyájába. Érezte, hogy izzad. Visszafojtott lélegzettel húzta el a reteszt. Kinyitotta az ajtót, és a kést a háta mögé rejtve felnézett a férfire.

- Mehetünk... – Rebegte.

A férfi bólintott, majd elindult előtte. Feltételezhetőleg azért, hogy udvariasan kinyissa neki az ajtót, és előre engedje.

Ez viszont nem történt meg.

Nikol szorosan a férfi mögött lépkedett. Elővette a kést, és erősen megmarkolta a nyelét. Hosszan kifújta a levegőt, és lehunyta a szemét. Tudta, hogy fájdalmat fog okozni, és bánt valakit, de ez volt a legkevesebb, amit a szabadulásért megtett volna.

A férfire pillantott, aki a hátát mutatta.

Hirtelen cselekedett. Leguggolt, és szúrt, egyenesen a férfi térdhajlatába.

A férfi felüvöltött, és összecsuklott. Nikol megpróbálta kihúzni a kést, de az beakadt a férfi lábába.

- Te kis szemét ribanc! – Üvöltött a férfi.

Elkezdett folyni a vér.

Nikol hasa összeszorult, de nem maradt tovább. Elengedte a kést, és a férfi mellett kirohant az ajtón. Az utána kapott, de nem érte el.

Nikol szíve a torkában dobogott. Még sosem bántott senkit, és teljesen összezavarodott. Körbenézett a kihalt folyosón, közben zene és a férfi fájdalmas nyögdécselése tombolt a fülében. A szeme az egyik poroltóra siklott. Tudta, hogyha eszméleténél hagyja a férfit, az – Már amennyire átszúrt térddel telik tőle. – rögtön Noelhez siet.

Leakasztotta a poroltót, a férfi pedig pont akkor bukkant fel a mosdóajtóban.

- Gyere ide, te szemét picsa! – A térdét fogta, előre görnyedt, és úgy vicsorgott Nikolra, mint egy vadállat.

Nikol ijedten toporgott, majd közelebb lépett, és a poroltóval fejbe vágta a férfit. A feje koppant, az ütés pedig kiejtette az egyensúlyából. Visszatántorodott a mosdóba, de nem vesztette el az eszméletét. Nikol újabb ütést mért a férfire, aki ezúttal elterült a földön.

Nikol pár másodpercig figyelte, aztán zihálva a földre dobta a poroltót. A férfi egyik karja kilógott a mosdóból, és kitámasztotta az ajtót. Nikol tudta, hogyha nem akar gyanút kelteni, el kell tüntetnie a bizonyítékot.

Belépett, és a lábánál fogva megpróbálta beljebb húzni a férfit. Sosem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz. Alig tudta megmozdítani. Ütemesen húzta, közben ügyelve, hogy ne kenje össze vérrel a ruháját.

A férfi nem fért be a vécékabinba, úgyhogy Nikol gyorsan a mosdó végi fürdőbe húzta, a kilincset pedig kitámasztotta a poroltóval, hogyha a férfi felébred, ne tudjon utána menni.

Még egyszer végignézett a vércsíkon, ami a zuhanyzóba vezetett, aztán sietős léptekkel kifutott a mosdóból.

Körülnézett, és elindult a Noellel ellenkező irányba. Félt, hogy észreveszik, hogy eltűnt, és szörnyen érezte magát. De nem azért, mert leszúrt valakit, hanem mert nem sajnálta. A folyosó sötét volt, és kihalt, és kétszer is befordult egy sarkon, mielőtt egy ajtóba ütközött.

Idegesen beharapta az ajkát. Lépteket hallott a távolból, és megrémült.

Két férfi közeledett. Mit sem sejtve, nevetgélve beszélgettek.

Nikol megrángatta az ajtót. Annyira remegett a keze, hogy először nem vette észre, hogy húzni kell, nem pedig tolni.

Egy erkélyen kötött ki. Az éjszaka hűvös szele bekúszott a ruhája alá, és végigfutott a gerincén. Tudta, hogy nem vesztegetheti az idejét, úgyhogy sietős léptekkel elindult a fal mellett. Próbált halkan futni, de a magassarkú minden lépésre megkoppant. Ráadásul úgy remegett a lába, hogy alig bírt talpon maradni.

Hátra - hátra pillantva befordult az erkély sarkán, és nagy lendülettel belefutott valakibe. A bőrkabátos fickó volt, akit legutóbb első nap, a kanapén látott fetrengeni. Annyi különbséggel, hogy egy elegáns lilás monokli csücsült a jobb szeme alatt. És ezúttal a földön fetrengett, mivel Nikol feldöntötte.

- Hé, nézz a – Morgott, de ahogy meglátta a lányt, megakadt a szava. Kínosan mosolyra húzta a száját, és megvakarta a tarkóját – Ohh, te vagy az...

Gyorsan felkaparta magát a földről, aztán Nikolt is felsegítette, aki addig azzal küzdött hogy az arcába hullott ruha fullasztó fordait kisöpörje a szeméből.

- Nikol, ugye? — Kérdezte a fickó kis gondolkodás után.

- Aha. – Bólintott kelletlenül Nikol, közben azon igyekezve, hogy a keskeny erkélyfolyosón átférjen a férfi mögött. Az a szájába vette a cigit, aztán kezet nyújtott neki.

- Francis. – A keze véres volt, és hiányzott a középső ujja. – Még nem volt alkalmunk bemutatkozni egymásnak.

Nikol dülledt szemekkel nézte a kezet, aztán feszengve eleresztett egy kacajhoz hasonló hangot. Remélte, hogy a férfi nem hallja, hogy milyen hangosan zakatol a szíve. Közben a fickó is lenézett a kezére, aztán idegesen a nadrágjába törölte.

- Mindegy is. – Csóválta a fejét. – Mit keresel itt, amikor a partin lenne a helyed?

Nikol szemmel láthatóan elsápadt. Mégse válaszolhatta, hogy egy szökési kísérlet közepén van. Épp átért Francis másik oldalára, de nem mert futásnak eredni. Úgy gondolta, hogy az túl gyanús lenne, és a bőrkabátos garantáltan értesítené a majmot.

- A... Mosdót kerestem, és eltévedtem. – Habozott.

- Á! – Bólintott Francis, az arcára pedig széles vigyor ült. – Tehát szöksz.

Sunyin csillogó tekintettel Nikolra sandított, aki hangosan nyelt egyet. Lebukott.

- Ja. – Vallotta be kelletlenül. – Szökök...

Francis a korlátra támaszkodva beleszívott a cigibe.

Nikolt aggasztotta a közéjük telepedett csönd. A férfi úgy csinált, mintha nem látná, és ez nem nyugtatta meg.

- É-és te? – Kérdezte félénken. – Mit csinálsz itt, egyedül, amikor mindenki bent van?

Francis a válla fölött rápillantott, és felvonta a szemöldökét.

- Cigiszünet. – Mosolygott, közben meglengette a csikket. Aztán felsóhajtott, és megdörzsölte a feltételezhetőleg törött orrnyergét. – Van egy csóka az alagsorban, a főnök valamelyik rivális klánjának a tagja. Most hoztuk be. Ki kellene szednem belőle dolgokat, de olyan makacs, hogy felcseszte az agyam. Kellett egy kis szünet, különben... – Elhallgatott, ahogy meglátta Nikol rémült arcát. A lány ekkor értette meg a véres kezet, és úgy érezte, hogy össze fog esni. Egy olyan világba csöppent, amibe egyáltalán nem szándékozott belekóstolni most pedig, miután lábon szúrta az egyik társát, traccspartit folytat egy potenciális gyilkossal a teraszon, aki épp arról számolt be, hogy pár perce még embert kínzott, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Francis ajka lekonyult, és a hüvelykujjával megvakarta a homlokát.

- Ha ezen a folyosón végigmész, találsz egy lépcsőt. Utána balra, végig a hallon és a parkolóban kötsz ki. Onnantól meg már szabad a pája.

Nikol értetlenül pislogott.

- Menj haza, kislány. – Intett szelíden a fejével Francis. – Nem való neked ez a hely.

Nikol arcára halvány mosoly ült, és sietve elindult. Aztán megtorpant, de nem nézett hátra.

- Köszönöm. – Motyogta alig hallhatóan. Francis nem reagált. A távolba meredve a szájához emelte az ujjai között tartott cigit, és beleszívott. Nem látta Nikolt, és soha nem is találkoztak. Ezt a kimondatlan egyezményt mindketten tudták. Hallgatta az egyre távolodó magassarkú kopogását, és volt egy olyan érzése, hogy Nikol rossz irányba fog fordulni.

Egyenesen, balra, hall, parkoló...

Nikol újra és újra elismételte a fejében az útvonalat. Tudta, hogy ez az egyetlen esélye a szabadulásra, így nem ronthatja el.

Nem szándékozott orra bucskázni a hosszú anyagban, így a szoknyáját fogva robogott le a lépcsőn.

Balra.

Balra fordult, és egy rövidebb folyosó után a hallban kötött ki.

Alig volt ideje körülnézni. A recepción a pult mögött egy férfi ült, látszólag unottan nézett valamit a számítógépen. Rajta, és Nikolon kívül senki sem tartózkodott a helyiségben.

Pontosabban...

Nikol sietős léptekkel a forgóajtó felé indult, de akkor észrevette Őt.

Annyira megrémült, hogy megtorpant. A férfi nem vette észre, mivel neki háttal, az ajtóval szemben állt. Nikol figyelte, ahogy idegesen megigazítja a nyakkendőjét, aztán újra az ajtóra szegezi a tekintetét. Közelebb lépett, és az üveg tükröződésében igazgatni kezdte a haját. Aztán a keze megmerevedett, és az üvegen keresztül találkozott a tekintetük.

Nikol kicsivel hátrébb, mögötte állt. Nem jött ki hang a torkán. Legszívesebben elfutott volna.

A férfi hunyorgott, mint aki rosszul lát, aztán miután megbizonyosodott róla, hogy nem hallucinál, hátra pillantott.

- Nikol? – A hangjában egyszerre csengett meglepetés, és döbbenettel kevert harag.

Nikol nem válaszolt. Még mindig a ruháját szorította, és riadt őzikeszemekkel nézte a férfit.

- Te hogy kerülsz ide?

Ezt én is kérdezhetném tőled... Nem beszédet kéne mondanod?

Nem tudta, hogy mit tegyen. Fusson vissza a folyosón? Próbálja meg félrelökni a férfit, és kifutni a parkolóba?

- Az... A sprém... – Nyüszített. Nem tudom, hogy mit tegyek.

Noel zsebre dugott kézzel elé sétált. Nem tűnt dühösnek, de a tekintetétől Nikolt mégis kirázta a hideg.

- Hol van Dean?

- Ki?

- A férfi, akit veled küldtem.

Noel figyelte, ahogy Nikol arcából kifut a vér. Még az alapozó ellenére is látszott, hogy elsápadt.

- Vécén... – Motyogta, és Noel mellett egy szobanövényre nézett.

- Mit csináltál vele? – A férfi hangja halk volt, és parancsoló.

- Én... Én... Azért vagyok itt, mert kell a sprém. – Hangosan beszívta a levegőt. – Jamie mondta, hogy lejöttél ide.

Minden izmát megfeszítette, hogy tartani tudja Noellel a szemkontaktust. A férfi tekintetében gyanú kavargott. Látszott rajta, hogy habozik.

Noel felsóhajtott, és elővette a zakójából a sprét. Nikol kezébe nyomta, majd újra az ajtóra sandított.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

Nikol mélyen belélegezte a gyógyszert, majd kifújta a levegőt.

- Visszavitt az asztalhoz, de te nem voltál ott. – Nikol úgy csinált, mintha könnyebben tudna lélegezni. – Kellett a szipkám, különben megfulladok.

Noel szúrósan méregette, közben elvette tőle a sprayt. Épp mondani készült valamit, de akkor megcsörrent a telefonja.

Nikol hátán végig futott a hideg. Hírtelen nagyon rossz érzése támadt. Figyelte, ahogy a férfi összevont szemöldökkel átolvassa az üzenetet.

- Mi fog még ma elromlani!? – Nyüszített, majd idegesen nyomkodni kezdte a telefonját. – Ha igaz, amit írnak, kurva nagy szarban vagy, szívem. – Morogta kelletlenül.

Nikol elsápadt. Volt egy olyan érzése, hogy a felhajtás a férfivel kapcsolatos, akit térden szúrt. Szívesen megkérdezte volna, hogy mi történt, de nem volt hozzá elég bátorsága.

- V...Visszamehetek a partira? – Kérdezte félénken.

Szinte be se fejezhette a mondatot, Noel közbevágott.

- Nem. – Aztán az ajtóra pillantott. – Anya mindjárt jön, és úgy is be akartalak mutatni neki.

Nikol kezéért nyúlt, és összekulcsolta az ujjaikat.

Nikol legszívesebben üvöltött volna. Nem akarta elhinni, hogy ennyire balszerencsés.

Noel mellett ácsorogva várt, és úgy érezte, hogy össze fog esni. Mozgást vélt felfedezni az üveg mögött, az ajtó pedig lassan fordulni kezdett.

Egy idős, alacsony nő lépett be rajta. Rövid, gesztenyebarna haját elegánsan feltűzte, és az este ellenére napszemüveget viselt. Lila ruhája minden lépésre megcsillámlott, és szőrös sál lógott a nyaka körül, és a karján. Könyékig érő kesztyűt húzott, az ujjai között pedig egy hosszú cigarettatartót tartott.

Nem egyedül jött. Mellette egy vele egymagas férfi sétált, bőrkabátban, és zsebre dugott kézzel. Két oldalt felnyírt, fekete haját közében hosszabbra hagyta, és hátra simította. Az arcán a horzsolások ellenére bárgyú mosoly ült, hullámos, vékony szemöldökét pedig szinte a homloka tetejéig vonta. Francis. Nikol csak a hall erős fényeiben vette észre a férfi arcának jobb oldalán húzódó, halvány heget.

- Út közben akadt egy kis gondunk. – Szólalt meg köszönés nélkül a nő. – Elhoztuk vendégnek.

Nikol érezte, ahogy Noel megfeszül.

- Rendben. – Sóhajtott. – Örülök, hogy eljöttél. Leküldjem hozzá az embereimet?

- Nem kell. Francis már gondoskodott róla.

Nikol Francisre meresztette a tekintetét, aki ügyet se vetett rá. Sunyi képpel figyelte, ahogy Noel, és az anyja beszélget, az arcáról pedig egy pillanatra se tűnt el a széles mosoly.

- Hadd mutassam be Nikolt. – Noel maga elé tolta a lányt. – A barátnőm.

Nikol a napszemüvegben meglátta magát, és rögtön helyre rakta az ijedt arckifejezését. Felkészült rá, hogy a nő olyan rideg lesz vele, mint a fiával, de tévedett.

- Nagyon szép vagy, kedvesem. – Mosolyra húzta vörös rúzsos ajkait.

- Köszönöm. – Motyogott Nikol.

- Noel már biztos mesélt rólam. – A nő kezet nyújtott Nikolnak. – Victoria vagyok.

Nikol kezet rázott a nővel, és rá kellett jönnie, hogy fogalma sincs, ki ő. Noel még csak egy szóval sem említette az anyját.

- Gyertek, Jamie-ék már rég itt vannak. – Engedett utat a két későn érkezett vendégnek a férfi.

Victoria elegáns léptekkel elindult, Noel pedig minden figyelmét neki szentelve mellé szegődött.

Nikol segélykérőn Francisre pillantott, aki vállat vont, majd a többiek után indult.

- Nikol, te nem jössz? – Hívta Noel. Kedves mosoly csücsült az arcán, de a tekintete parancsoló volt.

Nem.

Nikol kedvetlenül elindult. A lépcső közepén járhattak, amikor Francis a lépteihez lassított, és közelebb hajolt hozzá. Nikol orrát elszorította a férfiből áradó friss cigaretta szag.

- Miért nem lógtál meg? – Suttogta.

- Próbáltam. – Morgott halkan Nikol. – De a majom útban volt az ajtónál.

Francis vigyorogva felhorkant.

- Máskor használd a vészkijáratot. Az mindig nyitva van.

Nikol visszanézett, és még pont észrevette a recepció melletti ajtót, mielőtt befordultak a sarkon.

Lekonyult ajkakkal visszafordult a férfihez, aki cigit vett elő a zsebéből, és meggyújtotta.

- Még leléphetsz, ha akarsz. – Mélyet szippantott, majd kifújta az orrán a füstöt. Nikol köhögni kezdett, és hátrébb lépett, hogy friss levegőt szívjon. Megfordult a fejében, hogy elszalad, de ahogy megtehette volna, a nő visszafordult, és nyájasan rászólt a fickóra.

- Francis. Nyomd el a cigarettát. – Nikol felé fordította a fejét, és elmosolyodott. – Nem látod, hogy zavarja, a hölgyet?

– Bocsi, főnök. – Francis még egyet szívott a cigiből, és nem foglalkozva Noel dühös pillantásával, elnyomta a csikket egy szobanövény földjében.

Victoria kinyújtotta a kezét.

– Gyere, kedvesem, annyi kérdésem van hozzád.

Nikol köhintett még egyet, mielőtt felegyenesedett, és Noel anyja mellé sétált. Főnök... Francis nem Noelt hívta főnöknek, hanem a nőt. Érezte, hogy a férfi túl fiatal ahhoz, hogy bárminek is a főnöke legyen, de így minden értelmet nyert. Méghogy drogbáró...

- Hogy érzed itt magad? – Kérdezte a nő, és könnyedén Nikolba karolt.

Nikol tudta, hogy hosszú este elé kell néznie, aminek a végén kiderül, hogy mit tett, és ha addig nem sikerül lelépnie, Noel fájdalmas bosszút áll rajta.

Sziasztok! Hoztam még egy fejezetet, mert most egy ideig a másik sztorimhoz fogok feltölteni. Remélem, eddig izgalmas a történet.