Noel szó szerint berontott az ajtón.

Nikol már előre hallotta a döngő lépteit, és a hangját, mégis összerezzent. A férfi ugyanis mindkét karján bevásárlózacskókat himbálva, kiabálva lépett be a szobába. Nem volt dühös, sokkal inkább izgatott.

- Niki, ma szerencsés napod van! – Heves mozdulattal az ágyra dobta a zacskókat, és a derekánál fogva, nevetve magához rántotta a nőt.

Nikol próbálta eltolni magát, de nem volt ereje kitérni az izzadt csókeső elől. Noel pedig nagyon jó kedvében volt. A bőre még hidegnek érződött a kinti időtől, ami azt jelentette, hogy sietett, és még nem akadt ideje felmelegedni.

- Engedj el! – Morgott kelletlenül Nikol, és Noel mellkasának feszítette a kezeit.

- Azok után, amennyi pénzt költöttem rád, igazán megérdemlek pár csókot. – Vonta fel Noel a szemöldökét, és a lány füle mögé tűrt egy tincset. Nikol elhúzta a fejét.

- Én aztán nem kértem, hogy bármit is vegyél nekem! – Morogta.

Noel olyan hangot hallatott, mint akit szórakoztat a dolog. Elengedte Nikolt.

- Nem is vagy kíváncsi rá, hogy mi mindent kaptál?

Nikol kelletlenül az ágyon heverő ruhacsomagok felé fordította a fejét.

Nem.

- Hát... – Tudta, hogy előbb, vagy utóbb túl kell esnie rajta, úgyhogy elhúzta a száját, és leült az ágy szélére.

Noel lerúgta a cipőjét, és vele szembe, a matracra dobta magát. A kezére támasztotta a fejét, és úgy figyelte, ahogy Nikol kicsomagolja az egyik ruhát.

Egy puha, testszínű hálóing volt, csipkés pánttal. Unott tekintettel, kérdőn Noelre nézett, aki csak vigyorgott.

- Ma este már ebben alszol.

Nikol maga elé emelte a ruhadarabolt, és meg mert volna esküdni rá, hogy átlát rajta.

- Aha, álmaidban. – Lerakta maga mellé a hálóinget, ami mellbőségben rendesen meghaladta az ő méretét.

Noel a ruhadarabért nyúlt, és a pántjainál fogva maga elé emelte.

- Pedig egész csinos. – Aztán Nikolra, és az ízléstelen öltözetére pillantott. – És igazán rád férne már egy fürdés.

Nikol felhorkantott, és egy újabb csomagolást vett a kezébe.

- Hát, neked sincs valami virágillatod.

Noel felemelte a karját, és megszagolta a hónalját. Az arca arról árulkodott, hogy igazat ad Nikolnak.

- Ha keresztülmentél volna azon, amin én, neked se lenne. – Aztán megcsillant a tekintete. – Legalább most már tudom a következő közös programunkat.

Nikol keze megakadt a fekete nadrág kicsomagolása közben. Gyanakodva Noelre nézett.

- Nem fogok veled fürdeni.

A férfi arcára széles vigyor ült.

- Te mondtad ki, nem én.

- Akkor se. – Nikol arca vörösödni kezdett. – És meg se próbálj hozzám érni, mert bajod lesz!

- Ajjaj, fenyegetsz? – Kuncogott Noel, és a tenyerére rakta az állát. – Vagy ez egy kihívás?

Nikol nem válaszolt. Olyan erősen préselte össze a száját, hogy eltűntek az ajkai. Tehetetlennek érezte magát, és ez kicsit sem tetszett neki.

Kicsomagolta a nadrágot, majd anélkül, hogy szemügyre vette volna, maga mellé dobta. Ezt  még pár színes, pántos trikó, egy sárga, műanyagra emlékeztető kabát - ami úgy nézett ki, mintha a szemétből túrták volna -, de biztos sokba került, pár derékban rövid pulóver, egy bőrnadrág, valami szőrös, fehér körsálszerűség, és egy pár piros, csipkés fehérnemű követte.

Nikol az ujjai közt szétfeszítve a szeme elé emelte a szintén enyhén átlátszó bugyit.

- Komolyan? Tanga?

Noel szeme felcsillant, és vigyorogva bólogatott.

- Jól néz ki benne a seggetek.

- Az lehet, de tudod, milyen kényelmetlen? – Sóhajtott Nikol, majd a melltartóért nyúlt.

- Nem volt rajtad elégszer, hogy megszokd.

- Nem akarom megszokni... – Morogta Nikol. Magához mérte a melltartót, majd felpillantott. Kedve lett volna nevetni. – Hányas melltartót vettél?

Noel megvonta a vállát. A kezével olyan alakot formált, mintha egy mellet tartana benne.

- Nem tudom, Fatimához viszonyítottam.

- Ez minimum egy D. Nekem A-s kell. – Nikol elröhögte a mondat végét.

- Az mit jelent?

Nikol megforgatta a szemét. Nem akarta elhinni, hogy neki kell felvilágosítani egy felnőtt férfit mellméretekről, amikor valószínűleg eleget látott már.

- Mármint az látszik, hogy nincs akkora melled, mint Fatimának. De az a melltartó kicsi lenne rá.

Nikol kezdte kényelmetlenül érezni magát. Noel tekintete egyenesen a mellkasára szegeződött, habár a szőrös kabát valószínűleg mindent eltakart.

Noel mellé dobta a melltartót.

- Vidd vissza, az én méretem sokkal kisebb.

Noel gondterhelten nézte a ruhadarabot, aztán megvakarta a tarkóját.

- Akkor lehet, hogy a ruha se lesz jó rád.

Nikol tekintete az utolsó csomagra siklott, ami egy halványrózsaszín ruhát rejtett.

Kicsomagolta, és érezte, hogy elpirul. A ruha tapintása selymes volt, a szoknya fordai pedig a földet súrolták. Kénytelen volt beismerni magának, hogy tetszik amit lát.

- Majd kiderül, ha felpróbáltam. – Mondta elgondolkodva.

- Próbáld fel most.

Noel hangja kizökkentette a gyönyörködésből. Összeráncolta a szemöldökét, és a férfi felé fordította a fejét.

- Most nincs kedvem. – Nyögte kelletlenül.

Noel pár másodpercig figyelte, a tekintete pedig elkomorult. A szeme kékje olyan viharosan kavargott, hogy Nikol kezdett megijedni.

- Vedd fel most, vagy én öltöztetlek át. – Ezt a hangját Noelnek még nem hallotta. Nyugodt volt, kimért, de mégis fenyegető. Talán így beszélt a rivális klánok tagjaival üzletelés közben...

Nikol érezte, hogy a férfi nem viccel. Viszont bármennyire is tetszett neki a ruha, semmi kedve nem volt levetkőzni egy idegen előtt.

Felkelt az ágyról és kihúzta magát.

- Nem. – Jelentette ki egyenesen a férfi szemébe nézve.

Noel felegyenesedett. Nem sokszor hallhatta ezt a szót, mivel az arca egyszerre tükrözött feszültséget, és döbbenetet.

- Felfogtad amit mondtam? – Kérdezte.

- Igen. És a válaszom nem. – Nikol érezte, hogy meg fogja bánni amit mondott. Összeszorult a hasa.

Noel élesen kifújta a levegőt. A szeme csukva volt, a nyakán pedig kidagadt egy ér.

Nikol látta, hogy valamivel nagyon kiborította a férfit. Félve a fegyverespolcra pillantott, és tett egy lépést hátra.

- Adok még egy esélyt, hogy átgondold amit mondtál. – Még sosem hallott ennyi indulatot Noel hangjában.

A tekintete a ruhára siklott, és komolyan meggondolta, hogy átöltözzön-e. Aztán Noelre pillantott, aki az ágyon ült, és a térdére könyökölve, mereven bámulta.

Nikolnak nem jött ki hang a torkán. Összezárta az ajkait, és a legrosszabbra számítva megrázta a fejét.

Noel pár másodpercig a semmibe bámulva bólogatott, aztán hirtelen megmozdult.

- Na gyere ide! – Sebesen kapott Nikol után, de a lány kicsúszott a markából. Miután dühösen a földre hajította a kezében maradt szőrös kabátot, üldözőbe vette Nikolt a szűk szobában. Megkerülte az ágyat, és sarokba szorította a lányt, akinek még épp volt annyi ideje, hogy az ágyon átgurulva a szoba másik felébe siessen.

Kívülről nem hallatszott sok, csak a léptek döngése, és Nikol ijedt kiáltásai.

A bokszzsák mögé futott, Noel ott érte utol. Kis ideig köröztek a körülötte, de végül miután sikeresen Noelnek lökte a zsákot, a férfi megragadta a karját. Olyan erősen szorította, hogy Nikol keze zsibbadni kezdett. Addigra már könnyek gyűltek a szemébe.Fájdalmasan felnyögött.

- Azt hiszed, hogy ez valami kibaszott játék? – Kiabált lihegve Noel.

Nikol nem mert megszólalni. Ijedt tekintettel nézett fel a férfire. Megpróbálta eltolni magát, de Noel magához szorította. Már csak egy lehetősége maradt, és tudta, hogy ezzel még az eddiginél is jobban fel fogja idegesíteni a férfit. Ökölbe szorította a kezét, és a férfi lábai közé vágott.

Hallotta, ahogy Noel ufff hangot hallat, és lazul a szorítása a karján. Ellökte magát a férfitől, és a polchoz sietett. Nem maradt sok ideje, így megragadta a keze ügyébe kerülő első fegyvert.

Csak egy pillantást vetett rá, de máris jobban érezte magát, ugyanis nem az a fegyver volt, amivel aznap sikertelenül lőni próbált.

Ügyetlenül Noelre szegezte a pisztolyt. A férfi megfeszült. Úgy bámult a lányra, mintha legszívesebben széttépné.

- Ne gyere közelebb. – Nikol hangja remegett, és ez cseppet sem tetszett neki. Nem akarta tudatni a férfivel, hogy mennyire retteg. – Vagy... Vagy...

Noel felhúzta a szemöldökét, és befejezte Nikol helyett a mondatot.

- Lelősz? – A szája szélén megjelent egy rosszmájú mosoly.

Nikol nyelt egyet, és bátortalanul bólintott. A torkában érezte a szíve dobogását, és remegett a keze.

Noel kihúzta magát, és zsebre dugta a kezét. A hajszában kibomlott a haja, az egyig fekete tincse pedig – valószínűleg a zselétől - a homlokára tapadt.

- Nem akarsz te lelőni. – Nikol legszívesebben letörölte volna a férfi öntelt vigyorát.

Elgondolkodott, hogy Noel miért ilyen biztos ebben. Nem ismerik egymást, még csak nincsenek is jóban. Semmi sem garantálta, hogy Nikol nem süti el a fegyvert.

- Úgy véled? – Rebegte, majd csukott szemmel meghúzta a ravaszt.

A fegyver kattant, de nem sült el.

Nikol értelmetlenül bámulta. Nem akarta elhinni, hogy ez sem működik.

Csak egy pillanatra vette le a szemét Noelről, de a férfinek ez is elég volt.

Nikol a következő pillanatban hatalmas ütést kapott az állára. Kiejtette a kezéből a pisztolyt, és a földre esett. Szédült, és csak azt észlelte, hogy egy kéz a szőnyegbe préseli a fejét. Csak pár másodperc után fogta fel, hogy a földön hever, és hogy Noel üvöltözik. A férfi hangja olyan erős volt, hogy beleremegtek a csontjai. Tudta, hogy felidegesített valakit, akit nem kellett volna, és rettegett, hogy meg fog halni. Nem értette, hogy mit kiabál Noel, csak feküdt a földön, a kezeivel a hasa alatt, és folytak a könnyei. Nehezen kapott levegőt, de ebben az is szerepet játszott, hogy Noel a hátára taposott.

A férfi pedig nem fogta vissza magát. Elhordta mindennek, aztán mielőtt leszállt volna róla, még egyszer a szőnyegre taszította Nikol fejét.

- Eddig türelmes voltam veled, és elnéztem a szemtelen viselkedésed! – Üvöltött. Nikol kezére taposott, aki hüppögve próbált a földön heverő fegyverért nyúlni.

A lány fájdalmasan nyöszörgött. Noel a lábára támaszkodva közelebb hajolt a fejéhez, így még több sújt helyezve a cipője alatt nyomott kézfejre.

- Úgy tűnik, hogy eddig nem voltam elég világos! Mostantól vagy viselkedsz, vagy úgy megverlek, hogy a kezedet se fogod tudni felemelni. Értve vagyok?

Nikol a lába alatt szipogott. Annyira megrémült, hogy elfelejtett beszélni. Remélte, hogy Noel túloz, de az álla még mindig lüktetett az ütéstől, amit a férfi mért rá.

- Nem hallom.

Nikol kezén erősödött a nyomás. Tehetetlenül felnyögött.

- Igen... – Suttogta.

- Hogy mondod? – Noel súlya alatt megroppant a csontja.

- Igen, igen, sajnálom! – Nyüszített.

A nyomás hirtelen megszűnt, Noel pedig lehajolt a fegyverért.

Nikol tekintete homályos volt a könnyektől, de még így is látta a majom elégedett képét.

- Helyes.

Noel visszarakta a helyére a pisztolyt, aztán az ágyhoz sétált, és a kezébe vette a ruhát.

Visszasétált Nikolhoz, aki még mindig a földön térdelt, a kezét szorosan a mellkasához szorítva.

- Menj átöltözni. – Noel rádobta a ruhát. – Most nagylelkű kedvemben vagyok, ezért megengedem, hogy a fürdőben csináld.

Nikol nem mert ránézni. A férfi lakkcipőjét figyelte, és magához szorította a ruhát. Potyogtak a könnyei, de bólintott.

Lassan felkelt, és remegő térdekkel besietett a fürdőszobába.

Gyorsan lehúzta magáról a pólót, és a cicanadrágot, aztán belebújt a ruhába. Ahogy sejtette, puha volt, kényelmes, és mellben picit bő, de tudta, hogy ezt egy tűzéssel meg lehet oldani. A címke szúrta a hátát, de nem tudott vele mit kezdeni. Ha olyan helyzetben van, még egy ideig igazgatja a ruhát, megpördül, vagy gyönyörködik a tükörképében, de ezt most nem engedhette meg magának.

Nem akarta elhinni, hogy az előző pár perc vele történt meg. Tényleg képes lett volna lelőni valakit? Abba bele se gondolt, hogy mi történt volna, ha elsül a fegyver.

Mély levegőt vett, hogy kicsit lecsillapítsa magát, persze ez nem sokat segített. Kilépett a fürdőszobából, és bátortalanul az ajtó mellé, a sarokba simult.

Noel közben visszaült az ágyra, és úgy terpeszkedett, mintha mi se történt volna. Felnézett a telefonjából, és elvigyorodott.

- Na, ez az! – Dicsérte Nikolt. – Gyere ide.

Nikol szó nélkül engedelmeskedett. A szoknya hosszú volt, lépés közben rátaposott, de a bal lába combtól kilógott belőle.

Noel kinyújtotta a kezét, és végigsimított Nikol oldalán. Nikol az érintéstől összerezzent.

- Fordulj meg. – A férfi hangja túl szelíd volt, ahhoz képest, hogy nemrég még artikulátlanul üvöltött.

Nikol lassan megfordult, közben levegőt is alig mert venni.

Noel hümmögött, és szakértői hangokat hallatott.

- Tök jól nézel ki. – Jegyezte meg végül, és Nikol derekára csúsztatta a kezét. – Viszont a szőrt el kell tüntetned.

Megbökte Nikol lábszárát, mire a lány arca vörösödni kezdett. A düh egy pillanat alatt elöntötte.

Elnézést, hogy nem készültem! Ha tudom, hogy elrabolnak, gyantáztatok!

Szívesen kimondta volna hangosan is, de nem maradt hozzá elég bátorsága. Helyette csak kelletlenül bólintott.

Noel elégedetten a térdére csapott, majd felkelt.

- Remek, akkor ezzel végeztünk is.

Nikol hátrébb lépett, hogy ne legyenek olyan közel egymáshoz, de Noel visszarántotta. A tekintete csillogott, és sunyi mosoly lapult a szája szélén. Pár másodpercig figyelte a lány hatalmas, barna tekintetét, mielőtt hátradöntötte, és megcsókolta.

Nikol megérezte a férfi nyelvét a szájában, és kis híján öklendezni kezdett. Levegőt is elfelejtett venni, és görcsösen szorította a ruha fodrait. Legszívesebben ütött, vagy eltolta volna magától Noelt, de nem mert megmozdulni. Lehunyta a szemét, és visszafojtott lélegzettel tűrte a lassan pergő másodperceket. Még sose smárolta le senki, és nem is vágyott más ember nyelvére a szájában. Főleg nem úgy, hogy az utolsó alkalom, amikor fogat mosott aznap reggel volt, hogy munkába indult. Noel viszont nem aprózta el a csókot. Nem kapkodott, és miután végzett, elégedetten vigyorogva felegyenesedett.

- Na látod, tudsz te viselkedni.

Nikol gyomra összeszorult. A száját törölgette, és a sírás fojtogatta. Úgy érezte, hogyha le kell nyelnie a nyálát, elhányja magát.

Nem válaszolt, csak lesütötte a szemét. Noel megkerülte, és rácsapott a fenekére, amitől megfeszült. Hallotta a majom elégedett kuncogását, és legszívesebben szétvert volna valamit. Még sosem gyűlölt ennyire senkit, és amíg Noel beszélt hozzá, azon gondolkodott, hogy hogyan állhatna bosszút rajta.

- Na, gyere fürdeni. – Intett a fejével a férfi.

- Micsoda? – Nikol hátán végigfutott a hideg.

Noel vigyora olyan szélesen terült el az arcán, hogy a szemei apró csíknak látszottak.

- Máris elfelejtetted, amit mondtam? – Közelebb lépett Nikolhoz.

- Nem, csak... – Nikol lesütötte a szemét, és megdörzsölte a kezét. – Nem akarom.

- Hát, én meg igen, úgyhogy nyomás! – Noel megragadta a karját, és maga után húzta.

Nikol tudta, hogy nincs értelme tiltakozni, abból csak ő jönne ki rosszul.

Hagyta, hogy Noel a fürdőbe vezesse, és a könnyeivel küszködve nézte, ahogy a férfi becsukja az ajtót.

Aki a fürdőszobából kilépett, már nem az a Nikol volt, aki bement. Nem. Ez a Nikol estélyi ruhát viselt, tusfürdő illata volt, vörösre sírta a szemét, úgy érezte, hogy lecsupaszították, és olyan dolgokat látott, amire egyáltalán nem volt kíváncsi. Ennek ellenére bujkált a tekintetében valami keménység, ami eddig nem volt ott.

Noel kidobta az ablakon a melltartóját, a bugyiját pedig a szekrény tetejére rakta, ahol nem éri el, így a ruha alatt meztelennek érezte magát. Tulajdon képpen az is volt.

A férfire pillantott, aki olyan elégedetten vigyorgott, mintha minimum lottót nyert volna. Még mindig magán érezte a férfi forró érintéseit, és ökölbe szorult a keze. Noel pedig a fejébe vette, hogy tetszik neki amit csinált, csak mert elpirult, és iszonyatosan zavarba jött... Kedve lett volna elmagyarázni a férfinek, hogy az, hogy jól néz ki, nem jelenti azt, hogy mindent megtehet, de alig jött ki hang a torkán.

Noel a derekánál fogva vezette. Napok óta először kilépett az ajtón. A szeme elé táruló helyiség hirtelen óriásinak tűnt.

A terem, ahova készültek, elegáns volt. Egy csillár lógott a plafonról, a sárga falak mentén szobanövények, és kanapék sorakoztak, a szoba végén egy hosszú, fehér terítővel fedett asztallal.

Az asztalok között emberek nyüzsögtek. A helységet díszítették, ami még közel sem volt kész.

- Miért vagyunk itt? – Kérdezte Nikol kedvetlenül.

- Tudsz táncolni? – Noel a szeme sarkából lepillantott rá.

- Nem... – Dörmögte.

- Na, ezért. Szombaton táncolunk kicsit. Nekem meg most van időm gyakorolni.

Nikol a cipője orrával bökdöste a padlót.

- Miért kell gyakorolni?

- Hogy ne égess le. – Tisztázta Noel, miközben a terem közepére vezette a lányt.

Nikol felhorkant.

- Ahhoz nem kell a segítségem. – Morogta az orra alatt, ügyelve arra, hogy a majom ne hallja meg.

Noel szembe fordult vele, és a szemébe nézett. Az egyik tenyerét a lány derekára csúsztatta.

- Rakd a kezed a bicepszemre. – Mondta, miközben közelebb húzta magához.

A midre?

Bármennyire is szívesen tagadta volna, tudta, hogy a férfi izmos. Ezt volt szerencséje zuhanyzás közben is megtapasztalni. Érezte Noel hozzá simuló testét, az arcát pedig elöntötte a forróság. Annak viszont örült, hogy most legalább van köztük pár réteg ruha.

Noel finoman a szabad tenyerébe vette a lány kezét. A kezét, amire nemrég még rátaposott.

Nikol elfordította a fejét. Végigfutott a hátán a hideg. Most rajta volt a sor, hogy kellemetlen helyzetbe hozza a majmot.

Vissza akart vágni azért, amit a zuhanyzóban tett vele.

Így hát engedelmesen követte Noel mozdulatait, közben, ügyelve, hogy minden alkalommal jól a lábára taposson. Noel egy ideig tűrte, de látszott rajta, hogy lassan kezdi elveszteni a türelmét.

- Hogy lehetsz ennyire ügyetlen?!

Nikol ártatlan tekintettel felpillantott rá.

- Tessék?

Noel összepréselte az ajkait.

- Mióta elkezdtük, hússzor a lábamra léptél. Számoltam.

Nikol lenézett, és megigazította a lépteit.

- De nem is a lakkcipő van rajtad. – Játszotta a tanácstalant.

Noel zuhanyzás után kényelmes melegítőt, és sportcipőt húzott, amiben nem is látszott annyira félelmetesnek.

- Nem az a lényeg! – Noel hófehér cipőorra tele volt barna foltokkal. – Annyit se értesz a tánchoz, mint a fegyverekhez...

- Tudok táncolni. – Vont vállat csöndesen Nikol. – Egyedül.

Noel idegesen felsóhajtott, és egy pillanatra elengedte a lányt. Az egyik kezét a csípőjére tette, a másikkal pedig a hajába túrt, és végignézett a termen.

Miután kicsit lecsillapodott, visszafordult Nikolhoz, és közelebb vonta magához.

- Jó. Na, gyere, próbáljuk meg újra.

Nikol kelletlenül hozzásimult. A férfi hátra lépett, ő meg előre. Aztán Noel nekiütközött.

- Hagyd, hogy én vezesselek. – Dörmögte, és szorosabbra fonta a karját Nikol derekán.

- Azt csinálom...

- Nem, nem azt csinálod! Itt toporogsz össze vissza. El se akarom képzelni, hogy mi lesz, ha magassarkút húzol.

Nikol a szemét forgatta.

- Fogadok, hogy Fatima remekül táncolt...

- Ó, ő nem csak azt csinálta remekül. – Noel arcára a név említésére széles mosoly ült ki. Ábrándozva Nikolra nézett, aztán mintha egy pillanatra elkomorult volna. – Nagyon jól táncolt... – Motyogta.

- Akkor miért nem őt kéred fel kísérőnek? – Nikol újra a férfi lábára taposott.

- Azért, - Noel élesen beszívta a levegőt. – Mert eltűnt. Felszívódott miután megkértem rá.

Nikol elfordította a fejét. Ezt mondjuk meg tudom érteni... Inkább hallgatott.

Noel bánatosan felsóhajtott. Nikol érezte, ahogy a férfi a hüvelykujjával a hátát simogatja.

- Elment. Ne hidd azt, hogy nem kerestem. – Aztán egy pillanat alatt visszanyerte a régi énjét. – De most itt vagy te.

Nikol elhúzta a száját.

- Gondolom ez nem kárpótol... – Nem igazán tetszett neki, hogy helyettesítenie kell valakit.

- Jó, nincsenek akkora melleid, meg olyan szép, hosszú lábaid, de az arcotok elég hasonló.

Nikol elröhögte magát.

- Még a személyiségeden kell csiszolnunk, és tökéletes leszel.

Ezen viszont nem talált semmi nevetségeset. Az arcára akaratlanul is kiült a düh.

- De ha nagyobb melleket akarsz, csak szólj, és kifizetem.

Egyenesen Noel szemébe nézett, és az ajkait összepréselve erősen a majom lábára taposott.

- Én tökéletes vagyok. – Sziszegte, és beledörzsölte a piszkos talpát a férfi cipőjébe. – Már most is.

- Ezt most direkt csináltad! – Állapította meg Noel. A szája sarkában apró mosolykunkor csücsült.

- Mert tapintatlan vagy! – Nikol próbált úgy fogalmazni, hogy ne bőszítse fel a férfit. – Én sose leszek a te Fatimád, még akkor sem, ha ezt képtelen vagy megérteni!

Noel egy pillanatra megtorpant. Farkasszemet nézett a lánnyal, aztán megpördítette, és a hátára döntötte.

- Igazad van. – Nikolnak a karjába kellett kapaszkodnia, nehogy elessen. – Bizonyos szempontokból jobb vagy nála.

Aztán talpra állította a lányt, és ellépett tőle.

- Megéheztem. – Nikolra sandított, aki még mindig dühösen ráncolta a szemöldökét. – Te nem vagy éhes?

- De...

Noel vigyorogva átkarolta, és a bejárati ajtó felé vezette.

- Akkor gyere, kapjunk be valamit.

- Nem öltözhetnék át inkább előtte? – Nikol nem akarta elhinni, hogy engedélyt kér. – Megfagyok ebben a ruhában.

Noel lepillantott rá, a tekintete pedig elidőzött a lány dekoltázsán.

- Nem. – Jelentette ki kedélyesen. – Jó vagy így.

Nikol fancsali képpel annyiban hagyta.

Szó nélkül követte a férfit, engedelmesen megette amit elé tálaltak, majd hagyta, hogy Noel visszavezesse a szobába. Talán még örült is volna, hogy végre átöltözhet, ha nem szorong annyira.

Semmi kedve nem volt egy átlátszó hálóingben aludnia, főleg nem úgy, hogy Noel elkobozta a fehérneműjét.

- Szeretnék normális pizsit! – Morogta, az estélyi ruha fodrait gyűrögetve.

Noel felröhögött.

- Mi vagy te, gyerek? – A hálóingért nyúlt, és meglebegtette Nikol szeme előtt. – A nők ilyenben alszanak.

- Fatima lehet. De én szeretem ha van rajtam valami. – Akadékoskodott Nikol.

Elgondolkodott azon, hogy Noel kedveli-e már annyira, hogy egy kis unszolás után engedjen neki.

- Légyszi, Noel. – Megpróbált csábítóan nézni. – Legalább a bugyimat add vissza.

- Az tök piszkos. – Noel a vásárolt ruhadarabok között kezdett kotorászni. – Minimum egy hétig rajtad volt.

Így kimondva még Nikol hátán is végigfutott a hideg. Bár egy szobába zárva az éhhalál küszöbén legkevésbé a higiénia miatt aggódott.

- Akkor adj valamit. – Lehajtotta a fejét, és úgy csinált, mint aki zavarba jön. – Nem akarok egy szál semmiben aludni.

Nem kellet felnéznie ahhoz, hogy tudja, Noelnek tetszik az ötlet. Az ágyon heverő ruhákhoz lépett, és kiválogatta a fekete nadrágot, és egy fehér pulóvert.

- Farmerban akarsz aludni? – Hallotta maga mögül a férfi hangját.

- Inkább, mint meztelenül. – Sóhajtott, és megfordult.

Noel előtte állt, és csípőre tett kézzel, vigyorogva nézett le rá.

- Átengedsz? – Húzta fel Nikol a szemöldökét.

- Nem aludhatsz farmerban. – Noel körülnézett, aztán felcsillant a szeme. – Kölcsönadom az egyik alsóm.

- Nem kell... – Ráncolta az orrát Nikol.

A szemével követte, ahogy a majom leguggol a szekrényhez, kihúzza az egyik fiókot, majd egy szürke alsónadrágot halász ki belőle.

- Tessék. – A lány orra alá nyomta a ruhadarabot, majd miután Nikol mozdulatlan maradt, hozzátette. – Vedd el, tiszta.

Nikol ebben nem kételkedett. Érezte az öblítő illatát.

- Nem hiszem, hogy jó lesz rám... – Morogta.

- Biztos jó lesz rád. Fati is mindig ezt hordta. – Győzködte Noel, és kivette a kezéből a nadrágot.

Nikolt kirázta a hideg. Abba bele se akart gondolni, hogy mit csináltak ezzel a boxerrel.

Kelletlenül elvette, aztán besietett a fürdőbe.

Gyorsan kicsomagolta magát a ruhából, és belebújt a puha pulóverbe. Még sosem hordott alsónadrágot, úgyhogy nem tudta, hogy mire számítson.

Kényelmesebb viselet volt, mint gondolta.

Mielőtt kilépett volna a fürdőszobából, kikukucskált. Noel már az ágyon feküdt. A ruháit szokás szerint ledobálta magáról, és Nikol meg mert volna esküdni, hogy befeszítette az izmait, valószínűleg azért, hogy jól nézzen ki.

A férfi mosolyogva megpaskolta maga mellett az ágyat.

Nikol a pulcsi alját húzogatva kilépett. Nem tudta megszokni, hogy csak a derekáig ér, és kilátszik a hasa alja.

Figyelte, ahogy a majom szeme elkerekedik, és talán még a nyála is kicsordult volna, ha nyitva van a szája.

- Mi az? – Kérdezte Nikol feszengve.

- Jól áll az alsóm. – Noel kivillantotta a fogait.

Nikol megvonta a vállát.

- Gyere aludni. – Hívta a férfi.

Nikol az ágyhoz sietett. Miután bemászott, hátat fordított és magára húzta a takarót. Hallotta Noel kuncogását, de nem fordult meg.

- Jó éjt. – Morogta olyan barátságtalanul, ahogy csak tőle telt.

A lámpa kialudt.

Hallotta, ahogy Noel közelebb csúszik, majd két meleg kar kulcsolódott a derekára. A férfi magához húzta. A pulóver alatt összeért a bőrük. Nikol beleborzongott az érintésbe, és halkan felnyüszített. Érezte, ahogy Noel a vállába fúrja a fejét.

- Aludj jól. – Suttogta a férfi. – Holnap mozgalmas napunk lesz.

Nikol válaszul felmordult.

Noellel ellentétben nem jött álom a szemére. A férfi szuszogásától libabőrös lett, a hasa pedig görcsbe rándult. Nem akart ilyen közel lenni valakihez, aki bántotta.

Nyitott szemekkel meredt a sötétbe, és hallgatta a kint tomboló szelet. Cikáztak a fejében a gondolatok, és remegett.

Noel mély álomba merült, ő pedig úgy feküdt az ölelésében, mint egy farönk. A szíve zakatolt, és alig tudta rávenni magát, hogy megmozduljon.

Óvatosan kigurult Noel kezei körül, ügyelve rá, hogy ne keltse fel a férfit. Noel a hátára fordult, és mélyet sóhajtott.

Nikol egy pillanatra megdermedt, és a férfi felé fordította a fejét.

Alszik.

Óvatosan a párnája alá csúsztatta a kezét, és a tányérdarab köré fonta az ujjait. Lassan kihúzta, és maga elé emelte. Egy ideig figyelte, aztán a férfire nézett. Noel békésen aludt, a szája enyhén nyitva volt, a mellkasa pedig ütemesen emelkedett, majd süllyedt. Nikol közelebb kúszott hozzá, és egy darabig csak figyelte. Képes lennél megtenni? Csak vágd el a torkát, és mindennek vége. De mi van, ha felébred, és túléli? Meg fog ölni. Vágd a nyakába, és elvérzik...

A feje fölé emelte a szilánkot. Képes vagyok rá? Kérdezte magától. A szemébe könnyek gyűltek, és remegett. Felidézte mindazt, amit Noel tett vele, de ahelyett, hogy ez erőt adott volna neki a tervéhez, megrémítette. Noel szörnyű dolgokra volt képes, és ha túlélné az estét, biztos agyonverné...

Gondolatban lesújtott, de nem mert mozdulni. Még sose félt ennyire senkitől. És ez a férfi még csak ébren sem volt.

Bármennyire is akarta, nem tudta megtenni.

Egy erőtlen sóhaj közben leengedte a kezét. Megdörzsölte az arcát, és dühösen összepréselte a fogait. Lassan visszahelyezte a párna alá a fegyverét, és orrig betakarózott. Úgy érezte, hogy ezt a döntését még nagyon meg fogja bánni, de nem tehetett róla, hiszen gyenge volt.

Tudta, hogy az egyetlen esélye a szökésre a bál lesz, amikor Noel nem vele van elfoglalva.

Lehunyta a szemét, és remélte, hogy kitart szombatig.