Az ébresztőóra kellemetlen hangjára ébredt, de nem nyitotta ki a szemét. Alig aludt az este, hiszen a gyomra veszettül fájt az éhségtől.

Noel az éjszaka folyamán a hasáról a hátára fordult, a bal keze pedig Nikolon pihent. Ő morcosan lelökte magáról, amíg Noel kedvetlenül nyögdécselve lecsapta az ébresztőórát.

- Megérte venni neked olyan sprét. – Szólalt meg álmosan. – Ma végre tudtam tőled aludni.

Nikol unott morgással válaszolt. Hallotta, ahogy a majom felkel, aztán a fürdőbe vonszolja magát. Víz csobogott, majd felhangzott Noel dúdolása.

Nem volt ereje kinyitni a szemét, így csak a reggeli fényt eltakaró árnyék, és mentolszag jelezte, hogy valaki elé állt.

- Kelj fel. – Hallotta Noel hangját.

- Hagyjál! – Morogta Nikol, és a karjával eltakarta a szemét.

Noel bosszúsan felsóhajtott, de annyiban hagyta.

Nikol fülelt. Hallotta, ahogy a férfi léptei távolodnak. Ruha suhogott, majd egy fegyverek kattogtak.

Aztán Noel felnevetett. Döbbenten, de egyszerre kárörvendően.

Nikol érezte magán a tekintetét, úgyhogy morcosan kipillantott a karja alól. A férfi a bokszzsák mellett állt, a kezében a szobakulccsal.

- Mi az?

- Egész este a zakómban volt a kulcs. – Válaszolt Noel. – Megléphettél volna, ha akarsz.

Nikol kelletlenül felmordult. Legszívesebben üvöltött volna a figyelmetlensége miatt.

- Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá, hogy mekkora balfék vagyok.

- Vagy az is lehet, hogy szívesen vagy itt. – Vigyorgott Noel, Nikol reakcióját figyelve. – Ne nézz így rám, tudom, hogy mennyire utálsz itt lenni. – Kuncogott.

- Élvezed? – Nikol az orrát ráncolta. Ha viszi rá az ereje, megdobja a majmot egy párnával.

- Szó szó. – Vont vállat Noel. – Most szombaton lesz Jamie második évfordulója, és nálunk tartjuk a bulit. És mivel te leszel a kísérőm, arra gondoltam, hogy elmehetnénk neked valami normális ruhát venni.

- Már elnézést! – Horkant fel Nikol. Az arca hirtelen nagyon forróvá vállt. – De nekem ebbe hol van beleszólásom?

- Sehol. – Tette zsebre Noel halál nyugodtsággal a kezét.

- Na ide figyelj! – Nikol felpattant. – Az egyetlen esemény ahol... – részt veszek, az a temetésed lesz! Megremegett a lába, és dőlni kezdett. Az egyik pillanatban még állt, a másikban már a földön hevert, egy papuccsal a háta alatt, és Noel sziluettjével a feje fölött.

- Akkor megyek egyedül. – Vigyorgott Noel, majd megpróbálta felsegíteni, de Nikol elütötte a kezét. – Hányas ruhát hordasz?

- Még sosem ájultam el. – Nikol a fejét fogta. Még mindig forgott vele a világ, és beütötte a könyökét.

- Ha napokig éhezteted magad, és hirtelen felpattansz, megeshet az ilyen.

- Nem én éheztetem magam... – Morgott Nikol, és dühösen felült. Ha picit gyorsabban teszi, lefejeli Noelt.

Felkúszott az ágyra, majd a háttámlának döntötte a fejét. 

- Ahhoz képest, amit a többiek kapni szoktak, kiváló kényeztetésben részesülsz.

Nikol felmordult, és küldött egy gyilkos pillantást a majom felé. Figyelte, ahogy Noel leül a lába elé az ágyra, és a kezére támaszkodva közelebb hajol.

- És még ennél is jobbat kaphatsz, ha teszed a dolgod. – Figyelte, ahogy Nikol elhúzza a száját, és felkuncogott.

Nikol hasa megkordult, úgyhogy maga köré fonta a kezeit. Megfogadta magában, hogy nem fogja beadni a derekát, még akkor sem, ha ehhez éhen kell halnia. Farkasszemet nézett Noellel, és igyekezett olyan gyűlölet teljes arcot vágni, ami csak tőle telt.

- Na, elszaladt az idő! – Nézett az órájára Noel. – Viselkedj jól, amíg vissza nem jövök.

Nikol tarkójára csúsztatta a tenyerét, és közelebb hajolt.

Nikol tudta, hogy mit akar a férfi, így minden erejét összeszedve ellenkezni próbált. Mégis kisebb küzdelem után kapott egy puszit az arcára. Tudta, hogyha nem fordítja el a fejét, Noel megcsókolta volna. Kirázta a hideg.

- Ja, és ne dugj még egyszer pisztolyt a nadrágodba. – Figyelmeztette a férfi.

Nikol nem válaszolt, csak morcosan törölgette az arcát.

Noel a kilincsre tette a kezét, de nem nyitotta ki az ajtót.

- Mit akartam még? – Nikol felé fordult, neki pedig görcsbe rándult a hasa. Remélte, hogy nem kerül megint Noel alá. – Ja, megvan. A méreted.

Nikol összepréselte az ajkait.

Noel keresztbe font kézzel az ajtónak dőlt.

- Csinálhatjuk ezt, de akkor lehet, hogy olyan ruhát kapsz, ami méretekkel kisebb, és feszül rajtad.

Nikol látta a férfi szemében a csillogást. Valószínűleg maga elé képzelte amit mondott. Aztán közéjük telepedett a csönd.

- Hát jó. – Sóhajtott Noel, majd becsukta maga után az ajtót.

Nikol egy hosszú nap erejéig ismét egyedül maradt, így felkészült az éhezésre. Az ajka kiszáradt, és egy helyen felrepedt, de már nem foglalkozott vele. Visszafeküdt az ágyra, és magára húzta a takarót. Lehunyta a szemét, és megpróbálta átgondolni a helyzetet. Noel valami partiról beszélt, ami azt jelentette, hogy kiengedi a szobából. Még nem tudta hogy, de érezte, hogy akkor alkalma lesz meglépni. És ha sikerül megszöknie, olyan messzire menekül, amilyenre csak lehet. Elképzelte, ahogy megváltoztatja a nevét, a kinézetét, és vesz magának egy új tengerimalacot. Eszébe jutott Vince, és könnyek gyűltek a szemébe. Összegömbölyödött a takaró alatt, és dühösen szipogott. Emlékeztette magát, hogy miért is utálja annyira Noelt, amivel lassan álomba ringatta magát.

Csörömpölésre ébredt, és rögtön kipattant a szeme. Még világos volt. Noel ilyen hamar visszaért volna?

Az ajtó felé fordult, ami tárva-nyitva állt, mellette Travis nyurga alakjával. Nikol felült, és kérdőn, egyben ijedten pillantott rá. Travis mereven nézte, de semmit sem szólt.

Nikol mozgást észlelt a szeme sarkából, ezért odapillantott. Az íróasztal előtt egy nő térdelt, és a törött tányérdarabokat, és az ételt takarította. Fekete haját lófarokba fogta, és szobalány ruhát viselt, amitől Nikolnak összeszorult a hasa.

Travis csöndben figyelte, a nő pedig szó nélkül tette a dolgát. Mindent egy fekete zacskóba söpört, aztán valami fehér port szórt a szürke szőnyegre. Nikol az ágyból figyelte, majd miután a nő felegyenesedett, elkapta a tekintetét. De még így is látta a nő halvány, ijedt arckifejezését. Talán épp annyira lehetett rémült, mint ő maga. Nikolnak eszébe jutott Noel mondata. Ahhoz képest, amit a többiek kapni szoktak, kiváló kényeztetésben részesülsz. Belegondolt, hogy ennek a nőnek vajon mi mindenen kellett keresztülmennie.

A nő megigazította a szoknyáját, majd félve Travisre pillantott.

- Menj csak. – Intett az a fejével.

A nő bólintott, felkarolta a szemeteszacskót, és a takarító eszközöket, és kisietett a szobából. Travis ellenben nem távozott. Merengve bámulta Nikolt, aki kezdte kényelmetlenül érezni magát.

- Mi az? – Kérdezte kicsit sem barátságosan.

Travis válasz helyett kipillantott a folyosóra, körbenézett, majd becsukta az ajtót.

Nikolt magába kerítette egy nagyon rossz érzés. Alig láthatóan a párna alá rejtett tányérdarabért nyúlt, hogy ha esetleg használnia kéne, kéznél legyen.

- Noel mondta, hogy nézzek rád néha. – Feszes léptekkel megkerülte az ágyat, és Nikol elé lépett. A haja még Noelét is megszégyenítően csillogott, a homlokán pedig izzadságcseppek gyöngyöződtek.

- Azt mondta, hogy már pár napja nem ettél, és elájultál. Szóval arra gondoltam, hogy... – Idegesen a hajába túrt, és ahelyett, hogy befejezte volna a mondatot, egy fehér zacskót húzott elő a háta mögül.

Nikolnak nyújtotta, aki gyanakodva figyelte az orra előtt himbálózó zacskót. A hasa megkordult.

- N... Nem kéred? – Kérdezte kis hallgatás után Travis.

- Nem foglak megcsókolni érte. – Morogta Nikol, a tőle telhető legutálatosabb pillantással vizslatva a feszengő srácot.

- M-Mi? – Pislogott Travis.

- És semmi mást se vagyok hajlandó csinálni.

- Jaj, nem, félreértesz! – Travis kínosan felnevetett, és enyhe pír jelent meg az arcán. – Nem akarok tőled semmit, csak arra gondoltam, hogy hozok neked valamit enni.

- Komolyan? – Nikol tekintete azonnal megenyhült, és kikapta a zacskót Travis kezéből.

- Igen. Lényegében miattam vagy itt. Reméltem, hogy ezzel kicsit enyhítek a dolgokon...

Nikol feltépte a zacskót, és remegő kézzel kiemelt egy - még meleg – hamburgert.

- Csak ne mond el Noelnek, hogy az engedélye nélkül kaját adtam neked. – Motyogta Travis, és egy reccsenés hallatán az ajtó felé kapta a fejét. Suttogva folytatta. – Már így is eléggé dühös rám.

- Nyugi. – Csámcsogott jóízűen Nikol. – Köztünk marad. – Sosem gondolta volna, hogy egyszer ennyire élvezi majd az étel ízét.

- Köszönöm. – Sóhajtott megkönnyebbülten Travis. Egy kendőt vett elő a zakózsebéből, hogy letörölje az izzadságot a homlokáról.

Nikol egy teli szájas mosolyt vetett felé. Már nem gyűlölte annyira, mint mindenki mást.

Egy perc alatt végzett a hamburgerrel, és a következő csomagért nyúlt. Az egy doboz gyrosztálat rejtett, sülkrumplival.

Travis csak állt, és figyelte, ahogy Nikol tömi magába az ételt. Azon gondolkozott, hogy mennyi ideje éhezteti Noel, és hogy vajon mi lehet ennek az oka.

- Vettem kólát is, hátha szereted.

Nikol felpillantott rá. A szája széle ketchupos volt.

- Ki nem szereti a kólát?

Könnyűszerrel lecsavarta az üveg kupakját, pedig Travis már felkészült rá, hogy felajánlja a segítségét. Nikol mohón lehajtotta a kóla felét, a szénsavtól pedig bekönnyezett a szeme.

- Kérdezhetek valamit? – Csöndesen figyelte a srácot, aki feszengve, de bólintott.

- Persze.

- Mit csináltál Vincével?

Travis látta a nő szemében a szomorúságot, és hirtelen nem tudta, hogy mit válaszoljon. A kis tengerimalac holtteste valószínűleg már valamelyik szeméttelepen bomlott, de mégse mondhatta azt Nikolnak, hogy egy zacskóba csomagolva kidobta a kukába...

- Kivittem egy parkba, és eltemettem az egyik bokor alá. – Motyogta alig hallhatóan.

Nikol azt hitte, hogy azért suttog, mert fél, hogy valaki meghallja. Megkönnyebbülten felsóhajtott, szeméből pedig kicsordult egy könnycsepp.

- Köszönöm. – Megtörölte az arcát, majd átnyújtotta az üres zacskót. – És ezt is köszönöm.

Travis magára erőltetett egy mosolyt.

- Szívesen. – Kicsomagolta a zacskót, és odadobta Nikolnak az egyik szalvétát. – Töröld meg magad, itt maszatos vagy. – Egy pontra mutatott a szája szélén.

- Még mindig? – Kérdezte Nikol, miután alaposan megdörzsölte az arcát.

Travis szemügyre vette.

- Most már nem. – Jelentette ki végül, és elvette Nikoltól a szalvétát.

- Köszi, hogy szóltál.

- Csak nem akarom, hogy a főnök rájöjjön, hogy megetettelek. – Vont vállat Travis, mintha nem is érdekelné a dolog. Azért mielőtt az ajtóhoz sietett, megjegyezte. – De tényleg ne mond el neki.

- Nem fogom. – Nyugtatta Nikol, de eszébe jutott valami. – Ha mindig hozol nekem kaját.

Figyelte, ahogy a srác arcából kifut a szín, és kedve támadt elmosolyodni.

- Nem tehetem. – Motyogta bizonytalanul.

- Miért nem?

Travis ijedten maga elé emelte a kezeit.

- Nem azért nem, amire gondolsz. Hidd el, ha rajtam múlna, itt se lennél, csak...

Nikol felhúzta az egyik szemöldökét.

- Csak?

- Noel nem mindig engem kér meg, hogy nézzek rád. Ezt úgy képzeld el, hogy kiválaszt valakit, akit aznap úgy gondol, és feladatba adja, hogy nézzen rád. Mondjuk csak azóta, mióta tegnap majdnem megfulladtál.

- Te honnan tudsz róla?

Travis felnevetett.

- Az egész klán tud róla. Szóval ha rád jönne a roham, tudjunk rajtad segíteni. Mindenki ismeri az arcod.

- Remek... – Morogta Nikol.

- Meg azért is, ha szökni próbálnál, felismerjünk.

Nikol úgy érezte, mintha követ nyelt volna. Az arca hirtelen felforrósodott. A kabátja zsebébe nyúlt az inhaláló spréért, majd az ajkaihoz emelte. Fújt egyet, és mélyet szippantott.

Travis figyelte, ahogy a nő ezt még megismétli párszor, és elbizonytalanodva azon gondolkodott, hogy mit mondhatott, ami így megviselte. Végül tétován megszólalt.

- Na, én most megyek. – A kilincsre csúsztatta a kezét.

- Nem maradnál még egy kicsit? – Krákogott Nikol. – Napok óta te vagy az egyetlen normális ember, akivel beszélni tudtam.

Travis megtorpant. Megvakarta a tarkóját, és lesütötte a szemét.

- Nem tudok. Clive megígérte, hogy elvisz egy helyre. – Felnézett, de a szemében inkább volt félelem, mint izgalom.

Nikol elhúzta a száját.

- Rendben. – Motyogta kedvetlenül. – Azért köszi még egyszer.

Travis halványan bólintott, majd becsukta maga után az ajtót. A zár kattant. Nikol csöndben hallgatta a távolodó lépteket. Szomorú volt, de közben örült, hogy Vince nem egy szemetesben végezte, mint valami lejárt szavatosságú felvágott. Travisben látott egyfajta emberséget, amit Noelben nem. Vagy csak azért gondolom ezt, mert hozott nekem enni...

Travis lesietett a lépcsőn. Leszegett fejjel sétált, a műagyagzacskót apró golyóvá gyúrva, hogy el tudja rejteni a tenyerében.

Lesietett az első emeletre. Gyorsan szedte a lépcsőfokokat, közben igyekezett nem feltűnést kelteni.

A fal mellett osont, amíg a parkolóba nem ért. Megkerülte az épületet, és a konyhai szemetesekhez sietett. Várt egy picit, majd miután meggyőződött róla, hogy senki se látja, idegesen megigazította a nyakkendőjét, és kidobta a zacskógolyót.

Még egyszer körülnézett, majd visszasétált a parkolóba. Clive már várta.

- Mehetünk? – Kérdezte köszöntés képpen.

Travis bólintott, majd kinyitotta a kocsi ajtaját.

- Ugye tudod, hogy nem kell mindig öltönyben lenned? – Röhögött Clive.

Travis megvonta a vállát, és bekapcsolta az övét.

Reggel fél órát töltött a fürdőszobában, csak hogy tökéletesen hátra simítsa minden egyes hajszálát.

- Megy a hajamhoz. – Vont vállat.

Clive felhorkant, majd elfordította a kocsiban a kulcsot. Cinkos mosollyal Travisre nézett.

- Ahova megyünk, ott úgy is leszedik majd rólad.

Nikol kikelt az ágyból, és járkálni kezdett. Szívesen olvasott volna valami könyvet, vagy hallgatott volna zenét. Kezdte megérteni, hogy mit érezhetett Vince, amikor egész napra egyedül hagyta a ketrecében.

A bokszzsák elé sétált, és végig húzta rajta a tenyerét. Érezte, hogy formába kell jönnie, ha meg akarja védeni magát Noellel szemben. Beleütött a zsákba, és felhorzsolta az ujjperceit. Felszisszent, és dühösen rázni kezdte az öklét. A kezére pillantott, a sérülés csak a bőre felszínét érintette, de akkor sem volt valami kellemes érzés.

Otthagyta a bokszzsákot, és inkább a polchoz, és a fegyverekhez lépett. Megkereste a tegnap esti pisztolyt, és újból a kezébe vette. Még mindig nehéz volt, és hideg. Mondjuk nem is számított másra. Az ajtóra célzott vele, aztán a párnára. Olyan mozdulatokkal, mint amiket a filmekben is látott. Eszébe jutott, hogy Noel azért vette el tőle, nehogy meglője magát. Ezek szerint meg van töltve... Nikol szíve dobogott, ahogy az elsütőbillentyűre csúsztatta az ujját. Félt, hogy rosszul sül el a dolog, de mégis ki akarta próbálni. Félig becsukta a szemét, és elfordította a fejét. Felkészült a leghatalmasabb durranásra, amit életében hallott. Meghúzta a ravaszt, de nem történt semmi. Félve kinyitotta a szemét, és a fegyverre pillantott. Újból lőtt, de a pisztoly nem sült el. Nikol a füléhez emelte, és megrázta. Hallott valamit, de nem tudta, hogy a lövedékek zörögnek, vagy mást. Értetlenül pislogott, de annyiban hagyta. Visszarakta a helyére, majd az ágyra dobta magát. Nem szívesen volt egyedül, de mégis jobban szerette, mintha Noellel kéne töltenie a napot.

Lassan kezdett besötétedni, de Noel nem érkezett vissza.

Nikol feszülten figyelt minden egyes hangot, és császkálást, de az estét egyedül töltötte.

A fogsága óta először fordult elő, hogy Noel nem jött haza. Elgondolkodott az opción, hogy a majom megsérült, vagy akár meg is halt, és egy pillanatra boldogság töltötte el. Ha Noel nincs, szabadon engedik, nem igaz?

Másnap korgó gyomorra, és az ébresztő pityegésére ébredt. Az oldalára fordult, de Noel nem volt mellette.

Kipattant az ágyból, és lenyomta az ébresztőóra gombját. A pityegés elhallgatott, ő pedig álmosan kinyújtózott.

Akkor jutott csak el igazán a tudatáig, hogy Noel nincs mellette. Nem jött vissza.

Kezdte aggasztani a dolog. Mi van, ha lelőtték, őt meg elfelejtik, és ebben a szobában fog meghalni?

Nikol idegesen járkált fel alá, közben azon gondolkozva, hogy hol lehet a férfi. Nem Noelért, hanem maga miatt aggódott.

Az ajtó felől fötörészést hallott. Arra kapta a fejét. Feszülten figyelte, ahogy nyílik. Travis lépett be rajta, az orrán kötéssel, a kezében egy dobozzal, a másikban pedig egy pohár gőzölgő kávéval.

Nikol megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Ma salátát hoztam... – Motyogta a srác, és lerakta az íróasztalra a dobozt.

- Köszönöm. – Nikol leült, és a kibontotta a műanyag villát. – Noel hol van?

Figyelte, ahogy Travis arcára széles vigyor ül.

- Miért, hiányzik?

Nikol a szemét forgatva felsóhajtott.

- Nem. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy ha meghalt, szabadon engedtek-e.

Travis félrenyelte a kávét és köhögni kezdett.

- Ez nem így működik. – Próbálta rendbe szedni magát. – Innen nem jutsz ki. Ha Noel meghalna, vagy eladnának, vagy az egyik bátyjához kerülnél. – Mivel a zsebébe kutatott zsebkendőért, nem vette észre Nikol elszontyolodott arcát. – Vagy a szerveid adnák el.

Felnézett.

Nikol kedvetlenül rágta a salátát. Az orrától a szája széléig húzódó, két mély ránc szelte keresztül az arcát.

- De ne aggódj, nem halt meg, csak gondolom dolga van.

Nikol keserűen ráemelte a tekintetét.

- Remek... – Motyogta. Lassan tisztává vált számára, hogy az egyetlen kiút a szökés. Inkább másfele terelte a témát. – Mi történt az orroddal?

Figyelte, ahogy Travis arca elvörösödik, és megered az orra vére.

- Baleset... – Motyogta, a kezét az orrához szorítva, nehogy összevérezze a szőnyeget.

Nikol nem firtatta tovább, de kocsmabunyóra tippelt. Mondjuk ahogy Travist ismerte, a srác inkább kerülte az összetűzést. Összehúzta a szemöldökét. Nem is ismerte. Egyáltalán nem ismerte, csak enni hozott neki. Emlékeztette magát, hogy attól még, hogy két mondatot váltottak, és van egy közös titkuk, még nem cimborák. És tett róla, hogy ez így is maradjon.

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet. Mivel egyszerre írom ezt, és a másik sztorit, előfordulhatnak kisebb kihagyások mindkettőnél. Általában két fejezetet töltök fel az egyikhez, aztán kettőt a másikhoz, és ezért kell olyan sokat várni rájuk. Viszont a következő részt most hamarabb hozom majd. <3