Nikol lehajtotta a fejét. A kopott faparkettát nézte.

- Szóval hazudtál. – Noel kárörvendő hangja nehéz súlyként nehezedett a vállára. – Miért?

Nikol nem akarta egy kisgyerek jelenlétében kimondani. Mert féltem, hogy megerőszakolsz.

- Majd elmondom. – Suttogta.

Noel szemmel láthatóan megelégedett a válasszal.

- Jó, Poppy, már nem kellesz, elmehetsz. – Aztán intett Nikolnak. – Mi is megyünk.

Nikol feltápászkodott a székből, és maga elé bámulva előre bicegett. Nem tudta, hogy mi fog következni. Tanácstalan volt azzal szemben is, hogy mit csináljon. Amikor a férfi átkarolta, legszívesebben kibújt volna a saját bőréből. Ott akarta hagyni a testét, és megszabadulni az egész helyzettől. De nem tudta kikapcsolni az agyát. Noel mellett ballagott, a fülledt levegő, és tomboló zenéből ki, a hűvös, sötét utcára. Nehéz súlyt érzett a mellkasán. Nem félt, de iszonyatosan ideges volt. A szíve a fülében dübörgött, miközben elképzelte, ahogy az egyik mellékutcában eszméletlenné veri Noelt. Úgy érezte, hogy a férfi megérdemelné.

- Szóval. – Állta Noel derűs tekintetét. – Miért hazudtál?

- Te igazat mondtál volna? – Vicsorgott Nikol. – Nem tudtam, hogy hol vagyok, nem tudtam, hogy ki vagy, és, hogy mit akarsz velem csinálni! És láttam, hogy nézel rám.

Noel felnevetett.

- Miért, hogy néztem rád?

- Éhesen. – Fintorgott Nikol. – És rögtön láttam, hogy te az a fajta férfi vagy, akit nem érdekel a másik beleegyezése. Csak meg akartam védeni magam.

- Niki... – Noel hangja ellágyult. Gyengéden végigsimított a nő karján. – Nem kell félned tőlem. Nem fogok hozzád érni, csak ha te is akarod.

- Kíváncsi vagyok, meddig tart az ígéreted... – Morogta Nikol. Ahogy a férfire sandított, látta, hogy Noel mosolyog.

- Tudok várni.

- Akár örökké is?

Találkozott a tekintetük.

- Ugyan, Niki, mindketten tudjuk, hogy nem kell annyi idő.

Nikol a válasz hallatán elképzelte, ahogy még gyorsabban rugdossa Noel eszméletlen testét az aszfalton. Persze, csak a fejében történhetett ilyen.

Noel mellett ácsorgott, és nézte a klubba érkező embereket. Hallgatta, ahogy a férfi telefonon beszélget valakivel. Aztán meglátta maga előtt Noel cipőit. Felnézett.

- Hívtam egy taxit. – Magyarázta a férfi. A zsebében matatott.

- És mi lesz a kocsiddal?

Noel előhúzott egy zsepit.

- Haza szállítják. – Benyálazta, és Nikol felé nyúlt, de a nő elütötte a kezét.

- Fúj!

- Csak le akarom tisztítani a vért az arcodról! – Morgott Noel. – Ha a taxis kérdezi, részeg voltál, és elestél. – Nikol fintorogva hagyta, hogy Noel lepucolja az arcát. – De az lenne a legjobb, ha meg se szólalnál.

- Kösz... – Vakkantott.

Noel mosolyogva megütögette az arcát. Sosem értette, hogy miért csinálja ezt a férfi.

- Látom, most úgy sem vagy beszédes kedvedben.

Nikol valami mosolyhoz hasonló grimaszt erőltetett magára. Ami inkább azt jelezte, hogy szívesen vízbe fojtaná a majmot.

A taxis nem kérdezett semmit. Csöndben nézte az utat. A rádióból pedig halk zene szólt.

Mindketten hátul utaztak. Nikol próbált odébb csusszanni, de Noel átkarolta, és ráhajtotta a fejét. Talán el is szundított közben. Nikol rázta ébren, amikor megérkeztek.

A sötétben a Brunier birtok elhagyatottnak tűnt. A házban egy villany sem égett, a hatalmas bejárati ajtó néma sikolyra nyitott szájra emlékeztette Nikolt.

Noel kómásan fizetett, míg Nikol kiszállt, és bizonytalanul elindult a kikövezett úton. Nem törődött az árnyékát követő léptekkel. Ahogy Noel beérte, újra átkarolta. Megsimogatta Nikol vállát.

- Miért ilyen sötét a ház? – Ahogy feltette a kérdést, a léptük nyomán kigyúltak a mozgás érzékelő kerti lámpák.

- Anyuéknak el kellett mennie valahova. – Noel rávigyorgott. – Mit szólsz, miénk az egész ház holnapig.

- Én aludnék. – Dünnyögte Nikol.

- Ja. Én is. – Adott neki igazat Noel. Aztán boldogan megszorongatta a nőt. – Annyira örülök neki, hogy egészséges vagy.

Nikol inkább nem szólt semmit. Noel mögött ballagott a házba, és felvánszorgott a lépcsőn. Minden lépésre fájdalom nyilallt a lábába, amikor ránehezedett a súlyával. A férfi észrevehette, mert megfordult, és a karjaiba vette. Úgy vitte fel a megmaradt fokokon, majd óvatosan lerakta a szobában az ágyra.

- Azt hiszem, én ma inkább a kanapén alszok. – Morogta Nikol, és azonnal felkelt. Kikecmergett a férfi karjai alól.

- Miért?

- Szeretnék pihenni. – Sóhajtott Nikol. – És ez melletted nem megy.

Noel felnevetett.

- Horkolok?

- Csak szuszogni szoktál. De mindig ölelgetsz, és nehéz a karod. Meg megizzadok alatta. Meg egyedül szeretnék lenni.

Noel elnyúlt az ágyon.

- Figyelj, ha nem próbáltál volna meglógni, megengedném. De már megint eljátszottad a bizalmam, úgyhogy maradsz mellettem.

Nikol elkámpicsorodva figyelte a férfit.

- Most már értem, miért tettél nekem mindig keresztbe. – Folytatta Noel. - De örüljünk, hogy egészséges vagy. Tartani fogom a szavam. És, hogy el is hidd, kezdhetnénk ma este.

- Mit?

- Hogy ne érezd magad rosszul mellettem. – Noel elmosolyodott. – Ma este tied az ágy.

Nikol körbenézett a kicsi szobában.

- És te hol alszol?

Noel követte a tekintetét.

- A kanapén.

- A díszkanapén? Hogy fogsz rajta elférni?

- Könnyen. – Vont vállat Noel. – Aludtam már rosszabb helyen is.

- Ja, tényleg... – Nikol szétszórtan felnevetett. – Mindig elfelejtem, hogy majdnem egy évet ültél a börtönben.

- Nem arra gondoltam, de kösz, hogy felhoztad. – Röhögött Noel.

- Nem tudtam, hogy neked ez érzékeny téma...

Noel elfeküdt a kanapén. A lábát felrakta a kartámlára. Térdtől lelógott a lába.

– Inkább menj fürdeni.

- Amúgy is elmentem volna! – Fújt Nikol, mielőtt kisétált az ajtón. Sosem szeretett piszkosan ágyba feküdni, főleg nem utcai ruhában.

A fürdőszoba hatalmas volt. Legalább akkora, mint Nikol egész lakása. Nem értette, hogy minek ekkora hely egy fürdőkádnak. A sarokban észrevett egy zuhanyzót is. Hiába zárta kulcsra az ajtót, a hatalmas térben úgy érezte, hogy nézik. A fehér falak, és a fehér, csúszós márványpadló az egész helységnek rideg külsőt kölcsönzött. Nikol az egész alakos tükör elé lépett. Kibújt a ruháiból, és szemügyre vette magát. A hüvelykujjával végigsimított a hegen, ami az ujjain maradt a törött tányér darab után. Nem értette, hogy Noel miért van ennyire oda érte, hiszen egyáltalán nem volt vonzó alakja. A melle épp, hogy látszott, a csípője sem volt széles, és szép, hosszú lábai sem voltak. Görnyedten tartotta magát, az arcát pedig minden színű foltok borították a sok balesettől. Az elkenődött smink csak ráadott az elnyűtt összképre. Nikol megcsóválta a fejét. Még kedvesen sem viselkedett Noellel, hogy a személyisége bűvölje el.

Inkább hátat fordított a tükörnek, és megengedte a vizet. Úgy gondolta, hogy ráfér már egy kiadós meleg fürdő. Amíg várta, hogy megteljen a kád, lehajolt, és lecsavarta a lábáról a gézt.

Szemügyre vette a sérülést. Nem volt nagy, de ahogy megcsillant a húsa, elfogta a rosszullét. Ujjnyi vastagságú, piros csík húzódott a lábán. A seb úgy nézett ki, mintha valaki kivésett volna belőle egy darabot. És még a levegő is csípte. Ahogy visszatekerte rá a gézt bekönnyezett. Tudta, hogy Noel nem jó ember. De valahogy sosem fogta fel igazán, hogy mekkora veszélybe kerülhet, a férfi haragja előtt. Nem vette komolyan a fenyegetéseket, és meglett az ára.

Beszállt a kádba, de a sérült lábát a peremen pihentette. Lemosta magát a finom illatú, habos vízzel, utána csak ázott, és gondolkozott. Kis időre elbóbiskolt. Mire kinyitotta a szemét, kihűlt a víz, és a lába is elgémberedett. Kiszállt a puha fürdőszoba szőnyegre, és leengedte a vizet. Megtörölközött, utána magára vette a pizsamát. Még egyszer belenézett a tükörbe. A púp a fején egész szépen lelapult.

Mire visszaért, Noel már aludt. A hátán feküdt, az egyik kezével a feje mellett. A másik karja lelógott a földre, ahogy az egyik lába is. A ruhái mellette hevertek a földön, de szerencsére az alsónadrágját magán tartotta.

Nikol becsukta maga mögött az ajtót, és halkan bemászott az ágyba.

A férfi tartotta a szavát, Nikolnak egyszer sem kellett arra kelnie, hogy hívatlan vendég bújik mellé az ágyba. Hiába, nem aludt rendesen. Forgolódott, és ideges volt. A huzat anyaga egyszer a lábához dörzsölődött, amitől véres lett, Nikol pedig majdnem elsírta magát a fájdalomtól. Egyszóval kialvatlanul hallgatta ahogy hajnalban csiripelni kezdtek a madarak.

Lassan kivilágosodott, ő meg a hasán feküdt, és csöndben figyelte a halkan szuszogó férfit. Noel felhorkant. Keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt, és közben mocorgott egy kicsit. Nikol nem akarta elhinni, hogy ilyen békés látványt nyújt amikor alszik. Ha valaki így látja meg, egy pillanatra sem gondolná, hogy valójában milyen erőszakos.

Noel kinyitotta a szemét. Találkozott a tekintetük, Nikol pedig nem is próbálta elrejteni a tényt, hogy bámulta. A férfi lustán elmosolyodott.

- Jól aludtál? – A hangját fáradtság itatta át.

Nikol válasz helyett hátat fordított a férfinek, és belefúrta a fejét a párnába. Fülelt, ahogy Noel felkelt. A férfi térde megroppant. Kinyújtózott, aztán kisétált a szobából.

Nem sokkal később Nikol orrát megcsapta a pörkölt kávé szaga. Úgy gondolta, hogy ha már úgy se tud aludni, ő is lemegy.

Szúrta a talpát a lépcső szőnyeg. Besántikált a konyhába, ahol Noel neki háttal szendvicset készített a pultnál. A férfi mögé sétált, aki észre se vette, hogy már ketten vannak a konyhában. Kicsit tétovázott, mielőtt hátulról átölelte. Noel összerezzent a mozdulatra. Nikol pedig elmosolyodott, hogy meg tudta ijeszteni. Lehunyta a szemét, és Noel hátának nyomta az arcát.

- Köszönöm... – Suttogta.

- Mit? – A férfi hangján hallatszott, hogy mosolyog. Nikol karjára tette az egyik kezét.

- Hogy hagytál aludni.

- Mondtam, hogy tartom a szavam. – Nikol elhúzódott. Továbbra sem hitt a férfinek. Leült az asztalhoz, és úgy nézte tovább. Noel összedobta a szendvicset, aztán levett egy bögrét a polcról.

- Kérsz kávét? – Pillantott a nőre.

- Aha... – Vont vállat Nikol.

- Hogy szereted? Tej, cukor?

- Vízzel.

Noel megköszörülte a torkát.

- Akkor gyere, és készítsd el magadnak. – Levett még egy bögrét, és lerakta a pultra. Öntött magának kávét, aztán összekeverte a tejjel. – Nem akarom elcseszni neked.

Nikol mellé ballagott. A csap alá rakta a saját poharát. Figyelte, ahogy Noel bögréjében összekeveredik a fehér, és a barna szín. Kicsit elszorult a szíve. Sosem gondolta volna, hogy hiányolni fogja a munkahelyét, de ott legalább nem lőtték lábon, ha elrontott valamit.

Visszaült az asztalhoz. A kávé keserű ízt hagyott a szájában. És amíg neki ez volt a reggelije, Noel két szendvicset benyomott.

- Egyél te is valamit. – Csámcsogott. – Szükséged lesz energiára.

- Minek?

- Programot terveztem mára. – Nikol kelletlenül a plafon felé hajtotta a fejét.

- Még egy randi? – Nyögte.

- Á, dehogy, csak szórakozunk egy kicsit.

Ezúttal a férfire vándorolt a szeme, és gyanakodva, szúrós tekintettel méregette.

- Amit te szórakoztatónak találsz, attól én általában megsérülök.

Noel a szája elé emelte a kávés csészét, és belemosolygott.

- Ettől nem fogsz megsérülni.

- Nem győztél meg.

Noel az italba kortyolt. Hangosan nyelt egyet, utána oldalra billentette a fejét.

- Látom, nem csak én vagyok bizalmatlan a kapcsolatunkban.

Kitolta a székét, és a pulthoz sétált. Betett két szeletet a kenyérpirítóba.

- Jó, de most mit vársz tőlem? Eddig csak bántottál. – Ugatott utána Nikol.

A férfi háta megfeszült, ahogy végig gondolta a szavakat.

- Én mindig is szeretni próbáltalak, Niki. Csak te valahogy mindig támadásnak vetted.

- Az mióta szeretet, hogy lábon lősz?

Noel megfordult, és keresztbe font kézzel a pultnak dőlt.

- Féltem, hogy egyedül maradok. Elpattant az agyam, és nem gondolkodtam tisztán. – Erőltetetten felnevetett. – Sosem voltam jó abban, hogy nyugodt maradjak az ilyen helyzetekben. És kurvára felcsesztél. Azt akartam, hogy magadtól gyere vissza hozzám, és nem jöttél. De ha visszacsinálhatnám, utánad másznék, mert tényleg elcseszett dolog volt, hogy rád lőttem.

Ahogy hallgatta a férfi hangját, Nikol hátán végigfutott a hideg.

- Az egy kicsit lágy kifejezés rá, hogy elcseszett. – Horkantott.

- Igazad van, nem vagyok normális. – Röhögött Noel. – De most tényleg, ki csinál ilyet?

Nikol halványan elmosolyodott.

- Akkor vehetem ezt bocsánatkérésnek?

A ropogósra sült kenyérszeletek felugrottak a pirítós sütőből. Noel kivette őket egy tányérra.

- Bármit megteszek, hogy jóvá tegyem.

- Igen? – Vonta fel Nikol a szemöldökét. – Akár még lábon is lőhetlek? – Noel keze megállt a vajazókéssel. – Tudod, ilyen szemet szemért stílusban. – Kuncogott Nikol. – Nem így szokás a maffiáman?

A férfi a fejét csóválva elmosolyodott.

- Maffia... – Felsóhajtott.

- Mi van, nem szereted ezt a szót? Pedig azt csináljátok nem? Fegyverek, drogok, meg a rendőröket is rettegésben tartjátok. Maffia dolgok.

Noel nem szólt semmit. Megfordult, hogy az asztal sarkán ücsörgő Nikol szemébe nézhessen.

- Kicsit félre vagy informálva, Niki. – Ellökte magát a pulttól. – Anyu jóban van a rendőrfőnökkel, de az nem jelenti azt, hogy rettegnek tőle. Engem is sittre vágtak, amikor drogot akartam árulni. – Nikol elé ért, és rákacsintott. – De ez csak egyszeri alkalom volt, ettől még nem leszek semmilyen maffia tagja.

Lerakta a pirítós szendvicset a nő elé. Nikol bambán bámulta a salátát, és a mosolygós arcot ábrázoló majonéz csíkot. Tisztán emlékezett arra, hogy a férfi elvitte egy drogüzembe, akkor meg most miről hadovál?

- De... – Mielőtt kijavíthatta volna Noelt, a férfi felemelte a szendvicset, és betömte vele a száját.

- Egyél inkább.

Nikol hevesen rágott, de nem sikerült szóhoz jutnia. Noel sietősen kisétált az ebédlőből.

- Megyek, átöltözök. Te is gyere majd. Valami kényelmes ruhát válassz.

Otthagyta. Ilyen könnyen lelépett, de vajon mi volt az oka? Nikol nem időzött rajta sokat, jóízűen ette a pirítóst. Úgy tűnt, megtalálta Noel gyenge pontját. Ha azt akarja, hogy a férfi elhúzzon, csak ki kell mondania a maffia szót. Felkuncogott. Hiszen miért menekül az elől, ami?

Felkelt, és elmosogatta a tányért, amiből evett. Örült, hogy végre csinálhat is valamit. Ráadásul úgy, hogy nincs teljes felügyelet alatt.

A talpa alatt csattogott a padló, de a léptei teljesen elhalkultak a lépcsőszőnyegen. Mire felért, Noel már rég felöltözött. És mivel nem hallotta a nő lépteit, meg is ijedt, amikor észrevette.

- Mi az, rossz a lelkiismereted? – Kuncogott Nikol. Noel válaszul megcsóválta a fejét.

- Nagyon vicces... Inkább kapd magadra a ruháid, és induljunk!

- Jó, de... – Nikol a levegőbe emelte a farmerjét. – Van egy kis probléma. – Az anyagon egy lyuk tátongott, ahol átszakította a lövedék. A szárát pedig csúnyán átitatta a barnára száradt vér. – Ebben nem mehetek.

- Igazad van. – Noel is megvizsgálta a szétszaggatott ruhadarabot. – Úgy látszik, hogy megint kölcsön kell kérned Francistől.

Nikol elfintorodott, ahogy eszébe jutott a fickó cigarettával, és alkohollal itatott szaga.

- Muszáj?

- Felőlem aztán bugyiban is jöhetsz. – Vigyorgott Noel. – Jó kilátást nyújtanál. – Röhögött. – De várj, akkor már... – Kuncogva odasétált a hátizsákhoz, amibe a ruháikat pakolták, és előkereste a félig áttetsző tangát. – Ebbe gyere!

Nikol válaszul vállon ütötte.

- Bunkó! – Morcosan elindult, de ahogy hátat fordított, Noel belecsípett a fenekébe.

- Nem verekszünk, Niki!

Nikol a válla fölött hátra nézett, egyenesen a majom szemébe. A tekintete üres volt, és sötét.

- Ha még egyszer ilyet csinálsz, eltöröm az orrod! – Morogta idegesen, a fájó pontot dörzsölve.

Noel csak mulatott a helyzeten. Egyáltalán nem vette komolyan a nő fenyegetését. Kis golyóvá gyűrte a ruhadarabot, és visszadobta a hátizsákba. Kikerülte Nikolt.

- A folyosón várlak.

Nikol kedvetlenül leballagott, és felkutatta Francis szobáját. Bent ugyan olyan látvány fogadta, mint legutóbb. Visszatartotta a lélegzetét, hogy ne köhögjön a fülledt, cigifüstös levegőtől. Megbotlott egy alkoholos üvegben, és nekiesett a szekrénynek. Kihalászott egy hófehér melegítő gatyát, amin még rajta volt a címke. Belebújt, azzal hitegetve magát, hogy ha még nem is volt kimosva, így is tisztább, mintha Francis hordta volna.

- Anya kocsijával megyünk. – Magyarázta Noel, amikor a nő feje végre felbukkant a folyosón.

- Nem lesz rád mérges? – A férfi feldobta a levegőbe a kulcsot, majd elkapta. Nikolra mosolygott.

- Van még neki egy pár.

Noel egy kényelmes, bézs színű üléshuzatos kocsit választott, amiről Nikol csak annyit szűrt le, hogy fehér, és, hogy baromira drága lehet. Beült, és csöndben figyelte a férfit. Közben azon gondolkozott, hogyha ennek a kocsinak vágta volna el az egyik vezetékét, Victoria biztos egy hullazsákban küldené melegebb éghajlatokra. Vagy talán szervkereskedők hűtőjébe.

- Elárulnád végre, hogy hova megyünk? – Szögezte a férfinek a kérdést, ahogy kigurultak a garázsból.

- Ne türelmetlenkedj. – Noel a combjára simította a kezét, de Nikol elhúzódott az érintés elől. – Majd meglátod.

Nem különösebben vette magára a nő tartózkodását. Az utat nézett, és alig észrevehetően magában mosolygott.

A városba mentek. Emberek közé. Nikol el se akarta hinni, hogy annyi idő után közönséges emberek között mozoghat, akik nem akarnak neki semmi rosszat. Sőt, mi több, észre se veszik.

Leparkoltak egy épületsor előtt, és amíg Nikol azzal volt elfoglalva, hogy a virágokban, és a kávézók felszabadultan csevegő vendégeiben gyönyörködik, Noel udvariasan kinyitotta neki az ajtót.

- Kávézni jöttünk?

- Nem. – Noel az állával az utca irányába bökött. – Arra megyünk.

Átkarolta Nikolt, és vezetni kezdte.

- Nem kell sokat gyalogolnunk. Kábé három perc, és ott vagyunk.

Nikol nem akarta bevallani magának, de egyre kíváncsibb lett. Habár a fájós lába miatt nem volt oda a séta ötletéért, szótlanul, döcögve követte a férfit. Minden kiülős helyet, és minden embert szemügyre vett, aki előtt elsétáltak. Azon gondolkozott, hogy nem is tudják, milyen szerencsések, hogy rendben van az életük, és hogy senki se sejti, hogy épp egy bűnöző sétált el az orruk előtt. Az egyik szórakozóhelynél egy csapat lány rendesen meg is bámulta Noelt, a hátuk mögött meg összevihogtak. Nikolnak összeszorult a hasa. Mert abban biztos volt, hogy egyikük se lenne szívesen a helyében.

Nehezen tudta tartani Noel tempóját. Hosszú lábainak köszönhetően a férfi sokkal gyorsabban sétált, így Nikol kénytelen volt futó léptekkel mellette maradni. Időközben elengedte a nő vállát, és a kezéért nyúlt, de Nikol elhúzta. Úgyhogy helyette csak szótlanul sétáltak egymás mellett. Nikol kicsit le is maradt, és a gondolataiba merülve követte a férfit, amíg bele nem ütközött a kemény hátába. Az orrát dörzsölve hátrált pár lépést. Noel mosolyogva ránézett a válla felett.

- Itt vagyunk.

Nikol mellé ballagott, és felnézett a bejárati ajtó feliratára.

- Szabadulószoba? – Noelre pillantott.

A férfi mögé lépett, és mindkét oldalt átfogta a karjával. Kicsit előre tolta.

- Itt legalább kiélheted a szökési vágyaidat. – Súgta Nikol fülébe.

- Noel ez nem vicces! – Nikol megpróbált kibújni az ölelésből.

- Gyere, menjünk be, erre az órára foglaltam. Élvezni fogod, ígérem.

- Jó, de utána üljünk be valamelyik cukrászdába.

Noel picit megszorította.

- Ha sikeresen kiszabadulsz.

Nikol egyáltalán nem találta viccesnek a dolgot. Ellenben Noel úgy vigyorgott, mint aki a világ legelmésebb poénjával rukkolt elő.

Mielőtt elkezdték a játékot, az egyik alkalmazott elmagyarázta nekik a szabályokat. Nikolnak annyi maradt meg, hogy minden szobában tíz tippet lehet kérni, ha elakadnak, és, hogy ne gondolják túl, mert se a radiátort, se a klímát nem kell szétszerelni ahhoz, hogy válaszhoz jussanak. Egy órát kaptak.

- És mi van, ha nem jutunk ki annyi idő alatt? – Nikolt nem kifejezetten érdekelte, hogy bezárták, inkább az zavarta, hogy Noellel zárták be.

- Vége a játéknak. – Vont vállat Noel. – És kinyitják nekünk az ajtót. – A falnak dőlt, és vigyorogva végignézett Nikolon. – De hiszek benne, hogy meg tudod oldani.

- És te esetleg nem akarnál segíteni? Azt se tudom, hol kezdjem!

- Én már voltam itt kétszer, tudom mit kell csinálni, úgy meg nem izgalmas, ha elmondom.

- Jó, de azért segíthetnél!

- Gondolkodj, Nikol! A szoba lényege, hogy kiszabadulj. Ott van a lakat az ajtón, és mi kell, hogy kinyisd?

- Egy kulcs?

Noel felhorkant, aztán elröhögte magát.

- Nézd már meg, hogy milyen lakat.

Nikol közelebb sétált az ajtóhoz, ami mögött még jó pár hasonló szoba várt rájuk. Szemügyre vette a lakatot.

- Számzáras... – Dünnyögte.

- Nagyon ügyes vagy. Na, akkor el kell jutnod odáig, hogy kitaláld a kódot. Úgy egyszerűbb, ha visszafele gondolkodsz. És ez többszobás játék, úgyhogy nem olyan nehéz, mint az egyszobások.

Nikol körbenézett. Egy asztal volt a szoba közepén, teli papírokkal. Egy szék is tartozott hozzá. A sarokban egy szekrény állt lelakatolt kilinccsel, mellette egy portré festményével a piros falon. A radiátoron csíkos tapasz jelezte, hogy az nem a játék része.

Nikol az asztallal kezdte. Átnézte a papírokat. Néhány újságlapot is talált közöttük. Olvasgatni kezdte az egyik cetlit.

ÚJABB GYILKOSSÁG SÚJTOTTA A KISVÁROSI LAKÓKAT

A bűncselekmény idejét a rendőrség valahol hat, és nyolc óra közé határozta meg. Az áldozat egy idős házaspár, akik hetvenkettő és hetvennégy évesek voltak.

Szólt a címlap.

Közben Noel mögé sétált, és áthajolt a válla fölött.

- Na, találtál valamit? – Nikol átnyújtotta neki a cetlit.

- Ez számít?

- Szerinted?

- Jó, mivel így mondtad, biztos. – Jegyezte meg.

A férfi elmosolyodott, és megpuszilta Nikol homlokát.

- Nézd meg a számokat.

Nikol annyira zavarba jött a gesztustól, hogy rögtön úgy is tett.

- A számokat... - Motyogta. – Hat, nyolc, hetvenkettő, hetvennégy. – Felkapta a fejét. – Ez a kód?

- Gondolkodj még egy kicsit, Niki. Azért nem ennyire egyszerű.

Nikol a kezében a cetlivel körülnézett. Körbejárta a szobát, és megnézett minden kis sarkot. A kód valóban nem a lakathoz tartozott, de biztos kellett valahova. Visszasétált az asztalhoz, és a többi papírt is megvizsgálta. A legtöbb üres, vagy lényegtelen fecni volt, de talált egy kézzel írt rövid versecskét.

Ez a lépés egyszerű.

Keresd a képet, ami élethű.

Jó béna kis vers volt, de legalább egyértelmű. Nikol a festményhez sétált, és megvizsgálta. Aztán elhúzta. Egy kis fali széf bujkált mögötte. Beütötte a kódot, de nem történt semmi. Kérlelően Noelhez fordult, aki zsebre dugott kézzel figyelte.

- Nem jó.

- Mit ütöttél be? – A férfi mellé sétált.

- Hat, nyolc, hét, kettő, hét, négy.

- Az nem lesz jó.

- Miért nem?

- Olvasd újra a szöveget.

Nikol türelmetlenül szusszant egyet. A bűncselekmény idejét a rendőrség valahol hat, és nyolc óra közé határozta meg...

- Ó! Hét! – Beütötte a kódot, és ezúttal sikerült kinyitnia a széfet. Egy kulcsot talált benne.

A kulccsal sikerült kinyitnia a szekrény ajtaját, ami két kabátot rejtett. Az egyiknek pedig talált egy cetlit a zsebében. A cetlire nyomtatott matematikai kérdés elvégzésével pedig megkapta a kódot.

A másik két szobában is hasonló feladatok várták, és csak egy résznél akadt el.

Negyven perc alatt kijutottak. Nikol kicsit belefáradt a folyamatos ácsorgásba. Folyamatosan a jobb lábára támaszkodott, hogy a sebeset ne terhelje. Olyan szürreálisnak találta, hogy ilyen hétköznapi szórakozásokon vesznek rész, amikor tegnap még az életéért futott, Noel pedig meglőtte.

- Tudtam, hogy gyorsan megleszel vele. – Vigyorgott, és megpaskolta Nikol vállát. – Tetszett?

- Aha. – Nikol valamennyire örült a sikerének. Bár azt jobban értékelte volna, ha a Brunier klán elől is meg tudna lógni. - Te mikor voltál itt?

- Még régebben a barátaimmal. – Vont vállat Noel.

Nikol szemöldöke a magasba ugrott.

- Neked vannak barátaid?

Noel felnevetett.

- Nem sok, de igen. Még gimiben sokat lógtam velük, aztán utána lassan megszakítottuk a kapcsolatot. – Ahogy beszélt elkomorodott. – Talán jobb is így...

- Hogy nem tudják, mit csinálsz?

- Ja... – Felelt keserűen a férfi. De nem sokáig ült az arcán a fancsali kifejezés. Nikolra mosolygott, és átkarolta. – Mit is ígértem? Ha időben kijutsz elmegyünk egy cukrászdába?

- Aha. – Nikol ezúttal nem rázta le a kezét magáról. – Úgy is le akarok már ülni, kicsit fáj a lábam.

Noel körbenézett.

- Gyere, üljünk be oda. – Mutatott az egyik virágokkal díszített kis étkezőre.

Nikol nem tiltakozott. Átvágtak az út másik oldalára. Nem voltak sokan rajtuk kívül.

- Kint szeretnél ülni, vagy bent? – Kérdezte Noel.

- Menjünk be.

Meg se várta a férfit, beült a sarokba az ablak mellé. Észre se vette, hogy mennyire rászokott, hogy egy zárt szobából bámul ki az ablakon. Noel vele szemben foglalt helyet, és a nő tekintetét kereste. Nikol nem nézett rá, a kint beszélgető vendégeket figyelte. Noel tekintete elidőzött az arcán. Nikol egyenes orrán, kerek homlokán, és a haján, ami már a válláig ért. A nő barna tekintete a hosszú szempilláival egy őzikére emlékeztette.

A pincér két étlapot rakott az asztalra. Egy fiatal nő volt, kék kötényt viselt, alatta fekete hosszú ujjút, és fekete nadrágot. Szőkésbarna haját szoros copfba kötötte a tarkójánál, az arcát pedig szeplők borították. Noelre mosolygott, mivel Nikol nem figyelt rá.

- Köszönjük. – Bólintott a férfi. Aztán az asztal alatt megbökte Nikol lábfejét a cipőjével. – Min gondolkozol, Niki?

A nő tekintete sötéten kavargott.

- Hogy mennyire elcseszett az életem. – Horkantott. Aztán az étlapért nyúlt, és átfutotta. – De talán egy csokis muffin majd segít rajta. Meg egy eszpresszó.

- Azt mondtad, tetszett a szabadulószoba.

- Igen, tetszett, csak... – Nikol újra kinézett az ablakon. – Jó lenne, ha ilyen lenne minden nap. Azok az őrült helyek, meg a sok szorongás nem nekem való... – Motyogta.

Noel úgy érezte, hogy valami biztatót kéne mondania, de nem jutott semmi az eszébe. Közben a szeplős pincérlány visszajött.

- Sikerült választani? – Az édes hangja mindkettőjüket kizökkentette.

- Igen, két eszpresszót, és egy csokis muffint szeretnénk. – Bólogatott Noel, aztán Nikolra nézett. – Kérsz még valamit?

Nikol megrázta a fejét.

- Akkor ennyi lesz, köszönjük.

Ahogy a pincérlány elsétált, Noel alaposan megvizsgálta az idomait. Nem azért, mert kíváncsi lett volna, csak Nikol reakcióját akarta látni. Pontosabban azt, hogy Nikol féltékeny legyen. De Nikolt nem érdekelte. Az ablakpárkányra ültetett virágokat nézte, és azt, ahogy a méhecskék virágport gyűjtenek.

Noel kényelmetlenül mozgolódni kezdett a székben. Hosszú lábai nem fértek el rendesen az asztal alatt, és ez hirtelen nagyon észrevehetővé vált számára. Akárhogy fészkelődött, nem fért el. Úgyhogy inkább kinyújtotta a lábait. Két oldalt Nikol cipői mellett igazodott meg. Azon gondolkozott, hogy hogyan tudná megszakítani a közéjük telepedett csendet. Szívesen kérdezett volna Nikol hobbijairól, vagy hogy mi a kedvenc kajája, de rá kellett jönnie, hogy semmit sem tud a nőről. Annyi időt töltöttek egymással, mégis Nikol egy zárt könyv maradt előtte. Valahogy nem sikerült közelebbről megismernie. És ennek ellenére vonzódott felé. Nem úgy, mint Fatimához, vagy bármelyik ideiglenes prostihoz. Az érzés szokatlan volt, de egyáltalán nem kellemetlen. Nikol viselkedése, és a kemény őszintesége olyan volt az ő zavaros világába, mint a friss levegő. Mulatságos, és izgalmas.

- Tudod... – Megvárta, amíg Nikol tekintete megtalálja az övét. – Nemsokára itt a szülinapom, és...

- Remélem nem azt akarod, hogy megajándékozzalak valamivel. – Dünnyögte Nikol, közben olyan arcot vágott, amitől Noel akaratlanul is elmosolyodott. Aztán eszébe jutott Luxi. És egy pillanatra Nikolt képzelte a helyébe. A kép annyira zavarba hozta, hogy meg kellett ráznia a fejét.

- Nem, dehogyis! – Köszörülte meg a torkát. – Csak azt akartam mondani, hogy jövő héten szombaton bulit tartok.

A pincér lerakta eléjük a kávét, és a muffint. Noel áttolta a süteményt Nikol elé.

- Gratulálok. – Nikol úgy ejtette ki ezt a szót, mintha fájna neki.

- Na ja. És arra gondoltam, hogy segíthetnél... – Noel megvakarta a tarkóját, és halkan hozzátette. – Ha szeretnéd...

Nikol a csokoládé darabokat csipegette a süteményből. Felnézett.

- Nem mintha lenne más választásom. – A cipőjével megbökte az asztal alatt Noel lábfejét. – Vagy dolgom...

- Tök jó buli lesz, Niki. Lazulunk egy kicsit.

- Kik lesznek ott?

- Talán Jamie-t elhívom, még nem tudom. De nem nagyon ismernél senkit. Ja, meg Francis...

Nikol gúnyosan rávigyorgott.

- Felügyelni, hogy ne csinálj hülyeséget?

Noel felröhögött.

- A faszt. Ahol pia van, ott őt is megtalálod. Ha nem tudod, hol van, elég meggyújtanod egy cigit, vagy felbontani egy gint, és máris megidézted.

Nikol a kávéscsésze szélét piszkálta.

- Miért iszik ennyit?

- Nem tudom, nem kérdeztem. – Vont vállat Noel. – De nem is érdekel.

Ezzel le is zárták a témát. Nikol észrevette, hogy valahányszor Francis felé terelődött a téma, Noel szemmel láthatóan ideges lett.

- Hány éves leszel? – Kérdezte végül, miután betömte az utolsó falat muffint is.

- Huszonhárom.

Nikolnak elkerekedett a szeme. Majdnem félre is nyelt. Igaz, Noelnek alig nőtt valami pehelyszakáll az arcán, sokkal idősebben viselkedett.

- Mi?! – Kiáltott. Aztán csipkelődve rávigyorgott. – Kisfiú.

- Kislány... – Vágott vissza csípőből Noel.

- Idősebb vagyok nálad!

- Durván egy és fél évvel. – Forgatta a szemét a férfi.

- Honnan tudod... – Nikol a mondat végére elhalkult.

- Miután azok az idióták összetévesztettek Fatival, kutakodtam egy kicsit. – Vont vállat Noel. – Meglepően kevés dolgot találtam rólad.

Nikol inkább csöndben maradt. Talán ennek az volt az oka, hogy egy senki. Csak egy egyszerű dolgozó volt egy kávézóban. Unalmas, monoton életet élt, sosem ért el semmit, sosem keveredett bajba... Azt sem értette, hogy hogy akadtak rá Travisék.

- Nem vagyok valami híres személy. – Dünnyögte.

Az asztal alatt Noel lába az övének simult. Tompa fájdalmat érzett a sebénél. Talán az érintéstől, talán a kávétól, de elkezdett zakatolni a szíve. Felnézett, egyenesen a férfi szemébe. A napfényben Noel világos tekintete az ég színével vetélkedett. Csöndben nézte Nikolt. Az arca sima maradt, és úgy tűnt, hogy nagyon gondolkozik valamin. Lassan ejtette ki a halk szavakat.

- Nekem... Fontos vagy. – Ahogy ezt kimondta, elkapta a tekintetét. Összepréselte a száját, mintha mérges lenne magára, amiért nem azt mondta ki, amire gondolt.

- Aha, majd el is hiszem. – Sziszegte Nikol, és emlékeztetően erősen Noelének nyomta a sérült lábát.

- Megijedtem, hogy elmész, jó? – Emelte fel a hangját a férfi. – Mit kéne még mondanom?

- Legközelebb inkább gondolkodj, mielőtt hülyeséget csinálsz.

Noel hangosan kifújta a levegőt.

- Igazad van. – Aztán elfordította a fejét. – Ha megittad a kávét, mehetünk.

Nikol nem akarta elhinni, hogy a férfi igazat adott neki. Sőt, annyira meglepődött, hogy picit rosszul is érezte magát, amiért ilyen keményen az orra alá dörgölt valamit, amiért már többször is bocsánatot kért.

- Megittam... – Csak ennyit motyogott. Ahogy Noel felkelt, a meleg érintés is eltűnt a lába mellől. Nikol megmagyarázhatatlan ürességet érzett maga körül. Még egyszer kinézett a boldogan beszélgető vendégekre, mielőtt ő is felkelt. Noel mellé sántikált. A férfi nem foglalkozott vele, azzal volt elfoglalva, hogy fizet. Nikol a karjának hajtotta a fejét. Üres tekintettel figyelte a pultot. Miután Noel fizetett, megsimogatta a haját.

- Gyere, menjünk. – A hangja lágy volt.

Nikol megkönnyebbülten elmosolyodott. Noel nem haragudott rá. Sőt kézen fogva vezette, egészen a kocsiig.

- Jó volt ez a nap. – Mosolygott Nikol. Nem a férfihez beszélt, inkább hangosan gondolkozott.

- Jobb, mint a tegnapi? – Bökte oldalba vigyorogva Noel.

- Neked mi tetszett abban, hogy lábon lőttél? – Fordult felé Nikol.

- Mi, nem, abban semmi...! – Szabadkozott a férfi, aztán megköszörülte a torkát. Nikol észrevette, hogy nagyon vörös a füle. – Az ami utána jött.

- Mi? – Nézett rá unottan Nikol. Noel átkarolta.

- Hát kiderült, hogy jól vagy!

- Ja, hogy az... – Dünnyögte Nikol. – Nekem még mindig ez a nap tetszett jobban.

Kibújt a férfi karja alól, és beszállt a kocsiba.

- Ja... – Hallotta Noel csendes hangját. – Nekem is tetszett.

Nem a Brunier birtokra mentek vissza. Nikol már messziről látta a többemeletes sivár épülettömböt, amit annyira utált. Sehol egy növény, csak a parkolóban magányoskodott egy csenevész fa. Ahogy kilépett, lassan elöntötte az itt töltött idő összes emléke. A hasa összeszorult, és remegett a lába. Nem akart visszamenni abba a börtönszobába. De nem volt más választása. Gyorsan Noel után sietett.

- Szívesen csinálnék még hasonló dolgokat. – Bármit megtett volna, hogy ne kelljen újra heteket bezárva töltenie.

Noel rámosolygott.

- Tényleg?

- Aha... Elmehetnénk mondjuk, nem is tudom... Vidámparkba, vagy a folyóhoz...

- Elmehetünk. – Vont vállat Noel. Nem tűnt kifejezetten izgatottnak.

Beszálltak a liftbe. Nikol a szokásosnál közelebb állt a férfihez. Noel a derekára tette a kezét, és még közelebb húzta magához. Nikol a ruhán keresztül érezte az égető érintést, de egyhelyben maradt. Megfeszült, amikor Noel a hüvelykujjával lágyan simogatni kezdte. De tűrte. Egészen addig, amíg a liftajtó ki nem nyílt. Úgy ugrott ki, mint macska a fürdőkádból, és felsietett a lépcsőn.

Benyitott a szobába. Minden a helyén volt, mintha sose történt volna semmi. Ahogy Nikol belépett, a tekintete megállapodott a virágcsokron. Valaki vázába rakta, és most a szépen letörölt asztal közepén díszelgett.

- Itt is jó régen jártunk már. – Jegyezte meg Noel mögüle.

- Kemény három napja. – Mosolygott Nikol, miközben lerúgta a cipőjét. – Nem mondom, hogy hiányzott.

Noel felnevetett.

- Menj, és öltözz át. Vissza kell vinnem anyu kocsiját, meg a kerti törpe gatyáját.

- Elmész? – Nézett hátra Nikol.

- Igen, de nem sokáig. – Noel megpaskolta a nő fenekét. – Na, igyekezz.

Nikol megugrott, és szembefordult vele.

- Ezt ne! – Dadogta dühösen.

Noel felemelte a hangját.

- Menjél már! – Aztán az ajtónak dőlt. – Nincs sok időm.

Nikol inkább elsietett. Magához vett egy rövidnadrágot, és besietett a fürdőbe, amit szintén kitisztítottak. Gyorsan átöltözött. Kicsit megkönnyebbült, hogy végre levehette Francis nadrágját.

- Nem fogja észrevenni, hogy eltűnt? – Kérdezte, miközben átnyújtotta a fehér melegítőt.

- Ha időben odaérek, nem. – Noel megfordult – Nem kell bezárnom az ajtót, ugye?

Nikol megrázta a fejét.

- Jó. Nem szeretnék arra visszaérni, hogy egy üres szoba fogad. Ja, és ha lehet, ezúttal ne túrd fel.

Nikol felnevetett a kijelentésen.

- Nem fogom, ígérem. – Az ajtó becsukódott előtte. Még ácsorgott egy kicsit, hallgatta a férfi elhaló lépteit a lépcsőn, utána a szépen bevetett ágyhoz lépett, amin az ágyneműt is lecserélték, és eldőlt rajta. Puha volt, és öblítő illatú.

Vissza a börtönbe. A hátára fordult, és a plafont bámulta. Próbálta összerakni, hogy mi minden történt vele, mióta elrabolták, de sok mindent kitakart az emlékezete. Pedig szívesebben emlékezett volna. Idegesen rágcsálta a száját. Ott volt Noel is. A férfi kiszámíthatatlansága miatt, képtelen volt megbízni benne. És most bevallotta, hogy kedveli. De mégis miért? Nikol sosem viselkedett vele kedvesen, ahol tudta, visszautasította. Az a gondolat, hogy Noelnek tetszik, megijesztette. Nem tudta, hogy ez pontosan mit jelent, vagy hogy mire kéne számítania. Hogy a férfi még az eddiginél is erőszakosabb lesz vele, vagy épp ellenkezőleg, inkább engedékenyebb. Nikolnak ökölbe szorult a keze. Mégis ki lő rá valakire, aki fontos a számára? Idegesen az oldalára fordult. Noel nem szereti. Amit érez, az nem lehet vonzalom, se törődés. Elhatározta, hogy véget vet ennek a hosszadalmas próbálkozásnak, mielőtt túl messzire mennének. Hiszen a férfi már számtalanszor megígérte neki, hogy jobb lesz, de sose történt változás. Talán pár napig, de utána minden visszatért a régi kerékvágásba.

Noel nem jött vissza. Nikol idegessége pedig egyre csökkent. Már hozzászokott a bezártsághoz, és az egyedülléthez, így nem is unatkozott annyira. Betűről betűre átolvasott egy újságot, püfölte a boxzsákot, megszámolta a virágcsokor összes szirmát... Az ablakra könyökölve nézte a naplemente gyönyörű színeit. Ki akarta deríteni, hogy Noel valójában mit érez iránta. Ha érez valamit, és nem csak hazudik. Egy nagyon hülye ötlet jutott az eszébe, de végül is nem maradt veszteni valója. Megvárta, amíg besötétedik, utána a ruhás fiókhoz sétált, és előhalászta a vékony anyagú pizsamát, amit még Noel vett. A felsőt nem merte felhúzni, mert félig áttetsző volt, de a nadrágot igen. Meglepően kényelmesnek bizonyult, még úgy is, hogy kicsit meztelennek érezte benne magát. Hogy ellensúlyozza az érzést belebújt egy bő pólóba, aztán lefeküdt aludni.

Noel az éjszaka késő óráiban érkezett. Picit nyúzottnak nézett ki. Rögtön észrevette Nikolt, aki hangosan szuszogott a takaró alatt. Ledobta a földre a kezében tartott műanyag zacskót, és besétált a fürdőszobába. Lemosta az arcát, hátra simította a haját, aztán visszament Nikolhoz.

Óvatosan az ágyra mászott, és eltűrte az alvó nő haját.

- Niki... – Súgta, közben végigsimított az arcán. – Visszajöttem.

Nikol morogva résnyire nyitotta a szemét. Végigmérte a mellette könyökölő férfit, utána kinyújtózott, és ledobta magáról a takarót.

- Mi tartott ilyen sokáig? – Megdörzsölte a szemét.

- Volt egy kis dolgom. – Noel lemászott az ágyról. – De hoztam kaját. – A zacskót zörgetve elővett belőle egy kerek csomagot.

Nikol kíváncsian felült. Deréktól lefele még takaró fedte, úgyhogy a lényeg rejtve maradt.

- Dupla sajtos hambi. – Mutatta mosolyogva Noel.

Nikol megforgatta a szemét.

- Ha. Ha. Nagyon vicces. – Keresztbe fonta a kezét a mellkasa előtt. – Remélem nem azt várod, hogy adjak valamit cserébe.

Noel fejcsóválva leült az ágy szélére.

- Nem, dehogy. – Átnyújtotta a csomagot Nikolnak. – Azok után, hogy tökön rúgtál...

Nikol felhorkantott.

- Megérdemelted. – Aztán nekiállt kibontani a csomagolást.

- Kicsit már kihűlt. – Szólt Noel, miközben ő is kibontott egyet. – Azt hittem, előbb vissza fogok érni.

Nikol vállat vont. Éhes volt már, így nem zavarta, hogy hideg a hamburger. Nagyon gyorsan benyomta, közben összemorzsázta a tiszta takarót. Aztán nézte, ahogy Noel hármat megeszik. Amikor végzett, egy gombóccá gyűrte az összes csomagolást. Majdnem felkelt, de Nikol hirtelen megszólalása megállította.

- Várj! – Nikol végigmászott az ágyon, és kivette a kezéből a szemetet. – Majd én kidobom.

Ahogy feltápászkodott, úgy tűrte a bő pólót, hogy az felfedje a finom anyagú pizsama nadrágot. Nem nézett a férfire, de érezte magán a tekintetét. Lassan sétált, a padlószőnyeg szúrta a talpát. Elhaladt az íróasztal, és a rajta hagyott virágcsokor mellett. Kidobta a gombócot, majd megfordult. Noel csöndben bámulta. Meg se próbálta leplezni, hogy nézi. Nikol kinyújtózott. Az ég felé emelte a kezeit, még a válla is kiroppant.

- Niki... – Noel szája sarka felfele görbült. A tekintete sötét volt a sárgás lámpafényben. - Ne ingerelj, mert nem fogom betartani az ígéretem.

Nikol a kijelentésre elbizonytalanodott. Nem ezt a választ várta. De őszintén nem is tudta, hogy milyen választ keresett. Az biztos, hogy Noel szavai nem biztatták. Maga elé emelte a kezeit, és lejjebb húzkodta a póló alját.

- Jó... – Mondta bizonytalanul, és elindult a szekrény felé. - Akkor átöltözök.

- Mi? – Noelnek pislognia kellett párat, hogy összeszedje magát. Felugrott, és Nikol után sietett. – Nem, nem nem! – A nő mögé lépett, hátulról átkarolta, és felemelte.

Az ágyhoz vitte, és magával rántotta. Nikol alatta lapult, és visszatartotta a lélegzetét. Noel a vállába fúrta a fejét.

- Így maradsz. – Dünnyögte.

Nikol addig fészkelődött, amíg sikerült megfordulnia, és Noel szemébe néznie.

- Ezt csak azért csináltam, mert kíváncsi voltam, hogy mit érzel irántam.

A férfi tekintete felcsillant, és elmosolyodott.

- Ezt. – Lehunyta a szemét, és előre hajolt a szája zsíros maradt a sok hamburgertől, de Nikolnak már nem maradt ideje megállítani. Az ajkuk puhán összeért. Noel elidőzött a csókkal. Nem volt agresszív, sem követelőző. Ki szerette volna élvezni a lágy érintést.

Aztán szelíden Nikol szemébe nézett.

- Most már tudod... – Mosolyogva végigsimított a nő haján. Nikol lesütötte a szemét, és mély levegőt vett.

- Azt tudnod kell, - Kicsit habozott, de végül összeszedte magát - hogy én nem szeretlek. – Felelte. – Csak azért vagyok veled, mert nincs más választásom. – Nem bánta meg a szavakat. Még úgy sem, hogy Noel arca lassan eltorzult a hallottaktól. A szája lekonyult, a tekintetébe keserű szomorúság keveredett. Élesen kifújta a levegőt, a szorítása pedig lazult Nikol teste körül. Elfordította a fejét. Kicsit megroskadt, aztán lemászott a nőről.

- Akkor... nem vagyunk együtt?

- Nem. És soha nem is leszek a barátnőd.

- Értem. – Noel halk volt, és keserves. Összepréselte az állkapcsát. – Akkor... Aludjunk inkább.

Nikol odébb gurult, és csöndben nézte, ahogy Noel betakarózik, aztán hátat fordít neki. Nem agyalt rajta sokat. Örült, hogy ennyivel letudták. Ő is betakarózott. De akárhányszor lehunyta a szemét, maga előtt látta Noel szomorú arcát. Mégse nem tudta sajnálni. Valahogy megkönnyebbült, hogy kimondta a szavakat. Úgy érezte, hogy többet nem kell hazudnia, vagy olyannak tettetnie magát, aki nem.

A szoba csöndjét néha megtörte Noel krákogása. Egyszer kétszer szipogott is. Talán, azért, mert csípős volt az egyik hamburger, amit megevett. Aztán, amikor úgy hitte, hogy Nikol már alszik, felkelt az ágyból, és kiment, hogy elszívjon egy cigit.

Uhh, hát nagyon régóta nem volt új rész. És őszintén, nem tudom, mikor hozom a következőt. Az az igazság, hogy az utóbbi időkben elvesztettem az íráshoz társuló lelkesedést. Nem tudom, mi az oka, de sokkal nehezebben megy az írás. Ha belelendülök, akkor persze újra visszatér az az érzés, de nehéz belekezdeni. Főleg úgy, hogy ez egy nehéz sztori. Amikor belekezdtem, bele sem gondoltam, hogy milyen komoly téma ez, ha realisztikus szemszögből van megközelítve. Nem akarok spoilerezni, de az első rész nem végződik szépen. És nagyon nehéz lesz megírni. De ne aggódjatok, mindenképpen befejezem, még akkor is, ha nem tudok olyan gyakran új részeket hozni. Csak mióta elkezdtem, rengeteg új ötletem támadt, és szívesebben írnám azokat. Viszont tudom, hogy ha belekezdek valami újba, akkor ezt nem fogom tudni folytatni. Pedig három részesre terveztem. Szóval arra gondoltam, hogy befejezem az első részt, és pár fejezetet felrakok a másodikból, aztán picit jegelem a sztorit. Mert amúgy szeretem, és bírom a karaktereket is, csak tényleg nehéz ebben a témában írni.

Ja, ha már a triológiánál tartunk, csináltam pár borítót hozzájuk, de nem tudom eldönteni, hogy melyik illene hozzá. Ti mit gondoltok?

Tényleg sajnálom, hogy ennyi időt kell várnotok a fejezetekre. Valahogy próbálok visszarázódni, de nem ígérhetek semmit.