Nikol az ágyban ült, és egy újságot olvasgatott, amit hazafele vett.

Francis az ajtó előtt dobta le, és meg se várta, hogy bemenjen, elhajtott. Úgy tűnt, egyáltalán nem érdekelte, hogy Nikol visszamegy-e a szobába.

Most mégis az ágyon ült. Maga se tudta, hogy miért. Kinézett az ablakon. Besötétedett, Noel pedig még sehol sem volt. Nem mintha zavarta volna. A férfi valószínűleg úgy is megveri majd, ha megtudja, hogy mennyit költött. Elmosolyodott. Úgy érezte, megérte. A látvány az emberek arcán, amikor beléptek egy fancy restaurant ajtaján, felejthetetlen volt. Egy nő, Sofia rúzsfoltjával az arcán, mögötte egy férfivel, aki úgy nézett ki, mint egy összevert csavargó. Mindkettő szélesen vigyorogva.

Egy ablak mellett foglaltak helyet.

- A legrosszabb választás. - Dünnyögte Francis, és megkopogtatta az üveget. - Innen játszi könnyedséggel lelőhetnek.

A pár mögöttük elsápadt. A nő köhögni kezdett, a férfi pedig majdnem magára borította a levest.

- Ki akarna engem lelőni? - Forgatta a szemét Nikol. Hangosan kihúzta a széket, aztán leült rá.

- Sosem lehet tudni. - Francis vállat vont. - Reméljük, hogy egyelőre senki.

Az asztal közepén egy váza volt, színes virágokkal. Francis odébb tolta, hogy Nikol arca helyett ne a rózsák és begóniák csokrát lássa.

- Mit eszünk? - Kérdezte.

Nikol csintalanul kipillantott az étlap mögül.

- Csakis a legdrágábbat.

Így sikerült összehozniuk egy émelyítő összegű számlát, amit ha Noel megját, biztos kihullik a szépen hátrazselézett haja.

Elmosolyodott. Noel valószínűleg annak se örül majd, hogy önvédelmi órákat fog venni Francistől.

Az asztalon csücsülő zacskóra nézett. Kaviár volt benne, és egy kis fűszerezett rízs. Elcsomagoltatta a férfinek.

Lassan éjfél is elmúlt, amikor lépteket hallott. Lassú, fáradt lépteket. Az ajtó felé fordult, és törökülésbe várta, hogy lenyomódjon a kilincs.

Noel lassan nyitott be. Előre görnyedt, zilált volt, és alig bírta nyitva tartani a szemét.

- Szia. - Köszönt neki Nikol.

Egy morranást kapott válaszul.

Noel kibújt a zakójából, és a földre dobta. Aztán letolta a nadrágját, kibontotta a nyakkendőjét, kigombolta az inget és szó nélkül keresztbe dőlt az ágyon.

- Voltunk Francissel enni. - Motyogta Nikol, a zokniját piszkálgatva.

- Mhm.

Kis ideig csönd telepedett közéjük. Nikol figyelte a férfi lassan emelkedő hátát, és a hatalmas izzadságfoltot az ingén.

- Neked is hoztam... Gondoltam éhes leszel tárgyalás után.

Noel felsóhajtott, és oldalra fordította a fejét.

- Tudod, hogyha valami extradrága kaját szeretnék venni, rendelek magamnak. - Halványan elmosolyodott. - De azért értékelem.

Nikol fészkelődni kezdett a helyén. Még sose látta ilyen békésen mosolyogni a férfit.

- Nem vagy éhes? - Kérdezte.

Noel felmordult és a hátára fordult. Csöndben figyelte Nikolt, a szája szélén bujkáló fáradt mosollyal.

Nikol elfordította a fejét, a tekintete pedig véletlenül Noel alsójára siklott. Lassan nem tudta, hogy merre nézzen, hogy ne érezze kényelmetlenül magát. Amikor megérezte Noel tenyerét az arcán, összerezzent. Kérdőn a férfire nézett. Noel tekintete lágy volt, és egyáltalán nem tűnt fenyegetőnek. Nikol ajkát nézte, közben a hüvelykujjával finoman simogatta az arcát.

- Jól vagy? - Csúszott ki Nikol száján. Nem volt hozzászokva, hogy Noel gyengéden bánjon vele.

Noel felnevetett, a keze pedig Nikol karjára vándorolt.

- Fáradt vagyok. - Sóhajtott. Maga mellé húzta a lányt. - Milyen napod volt?

Mielőtt felkelhetett volna, Noel szorosan köré fonta a karjait. Nikol érezte a férfiből áradó meleget, izzadság szagot, és enyhe parfümöt, amit még reggel fújt magára. Egy pillanatra elfelejtett beszélni.

- Öhm... Izé... - Az ujjait tördelve Noel mellkasát bámulta.

- Odaadtad Jamie-nek a borítékot?

- Aha... - Nikol felpillantott. Azon morfondírozott, hogy elmondja-e, hogy mit tett az üzenettel Jamie, de akkor Noel puszit nyomott a homlokára. Aztán szorosan magához ölelte.

- Jól van...

Nikol nem mozdult. A férfi meleg teste hozzá simult, és érezte az izmait. Nem csak a tenyere alatt. Csak akkor vette észre, hogy elfelejtett levegőt venni, amikor szédelegni kezdett.

Felsóhajtott, és felnézett Noelre.

- Ott helyben kibontotta, és utána kidobta a szemétbe... - Motyogta.

Arra számított, hogy a férfi dühösen felpattan, és lekever neki egy pofont, de semmi ilyesmi nem történt.

Noel lassan ráemelte a tekintetét, és a füle mögé tűrt egy hajtincset.

- Miért? - A hangja túlságosan is puha volt. Nikol beleborzongott.

Inkább lesütötte a szemét.

- Nem tudom. - Vont vállat. - Azt mondta, hogy majd beszélnie kell veled.

Noel elhúzta a száját. Felsóhajtott, és gondterhelten Nikol felrepedt ajkára pillantott.

- Rendben. - Aztán elkapta a tekintetét, és szorosan magához ölelte a lányt. Az állát Nikol fejére hajtotta, és lehunyta a szemét.

- Noel, mit csinálsz? - Kérdezte bizonytalanul.

- Maradj picit csöndben. - Dünnyögte a férfi.

Nikol engedelmeskedett. Mozdulatlanul várt. Hallgatta Noel lassú szuszogását. Nem volt benne biztos, hogy a férfi még ébren van, de egyelőre elviselte a karok ölelését. Noel kezei ugyanis ezúttal nem kalandoztak kényes helyekre. Nikol észre se vette, ő is lehunyta a szemét. Halvány mosoly kúszott az arcára, ahogy belegondolt, hogy Noel tud gyöngéd is lenni. Tudta, hogy ez nem fog örökké tartani, de amíg lehetett, kihasználta. Úgy se volt már ilyen közel emberhez lassan öt éve.

Noel mélyet sóhajtott, és kinyitotta a szemét. Úgy érezte, hogy hetek óta nem aludt ilyen jól. Nikol a karjai között szuszogott, a fejét pedig Noel mellkasán pihentette. A rúzs egy helyen nyomot hagyott a férfi bőrén. Noel elvigyorodott, és visszaejtette a fejét a matracra. Úgy döntött, hogy addig nem mozdul, amíg Nikol ki nem nyitja a szemét. Sokszor aludt így, összebújva Fatimával, de az mégis más érzés volt.

Nikol mocorogni kezdett, aztán álmosan kinyitotta a szemét.

- Jó reggelt, Niki. - Vigyorgott Noel. Érezte, ahogy Nikol teste megfeszül az ölelésében. A tekintete egyszerre volt nagyon összezavarodott, és morcos.

Nem fogadta Noel köszöntését. Felült, és lesöpörte magáról a férfi kezét. Körbenézett a szobában, aztán kimászott az ágyból.

- Mi az, legalább egy reggeli puszit kaphattam volna.

- Hol a sprém? - Nézett rá Nikol.

A férfi tanácstalanul megvonta a vállát.

- Nem tudom.

Nikol hangosan kifújta a levegőt, és a retiküljében kezdett kutakodni. Amíg hátat fordított, Noel gyorsan ledobta magáról a gyűrött inget, és megfeszítette a hasizmait. Megelégedett a látvánnyal. Az ágy szélére ült, és úgy figyelte Nikolt.

Nikol végre megtalálta az asztma spréjét. Megfordult, a tekintete pedig rögtön Noelre siklott. A férfi haja szétállt, több tincse is az ég felé ágaskodott, a szeme még alig nyílt ki, mégis úgy ült, mintha egy szobrásznak pózolna.

Nikol gyorsan a szájába vette a spré csövét, és fújt párszor.

- Mi van, elvette a lélegzeted, amit látsz? - Vigyorgott Noel.

Nikol pár másodpercig csöndben figyelte. Úgy tűnt, Noel jókedve nem apadt tegnap este óta, úgyhogy úgy gondolta, hogy beszámol neki Francisről.

Lassan a férfi elé sétált, és megpróbálta lelapítani a szétálló tincseit.

- Ezzel a hajjal, bármikor elveszed a lélegzetem. - Dünnyögte. Érezte magán Noel tekintetét, de nem nézett rá. - Francis önvédelmi órákat fog nekem tartani. - Folytatta.

- Hogy mi? - Noel elkapta a csuklóját.

- Azt mondta, rám férne. - Motyogta Nikol.

A férfi megcsóválta a fejét.

- Semmi szükséged önvédelmi órákra. - Morgott, és felkelt. Nikol hátra lépett egyet. - Főleg nem addig, amíg melletted vagyok.

A nő megforgatta a szemét. Pont Noel miatt is ráférnének az önvédelmi órák.

- De már megbeszéltük-

- Szó se lehet róla. - Fordult felé Noel.

Nikol megtorpant, és felnézett rá. Kérlelő, barna szemekkel.

- Nem. - Ráncolta az orrát Noel. - Vagy csak az én jelenlétemben.

- De te sose vagy itt. - Vont vállat Nikol. - Vagy attól félsz, hogy letapogat?

Noel felhúzta a szemöldökét.

- Francis? Nem. - Az egyik tincset babrálta a tarkóján. - Abban se vagyok biztos, hogy érdeklik a nők... Mondjuk őt semmi se érdekli.

- Akkor? - Szusszantott Nikol. - Jól jönne, mert... - Elhallgatott. Az ajkát rágcsálva lehajtotta a fejét.

Noel érdeklődve figyelte.

- Mert?

- Mindegy. - Motyogta Nikol. Magában felmérte, hogy okos dolog lenne-e beszámolni a tegnapi eseményekről. Úgy döntött, hogy nem.

Noel egyelőre annyiban hagyta. Elsétált Nikol mellett, és kivett a fiókból egy szürke trikót, és melegítő nadrágot. Felöltözött, aztán összeszedte az este földre dobált ruháit.

- Pedig, cicám, elég nyomós érvvel kell előrukkolnod, ha azt akarod, hogy elengedjelek. - Jegyezte meg.

Nikol csípőre tette a kezét.

- Jól van. - Szusszantott. - De csak akkor, ha megígéred, hogy nem akadsz ki.

Noel felé fordult, és felvonta a szemöldökét.

- Hallgatlak.

Nikol lehajtotta a fejét, és a hajával kezdett babrálni.

- Miután elbúcsúztunk Sofiáéktól, én és Francis belefutottunk valami maffia tagokba... És... - Megköszörülte a torkát. Félve Noelre pillantott, aki szemmel láthatóan megfeszült. Nikol összeszorította a szemét, és gyorsan eldarálta a mondat végét. - Az egyikük megfogta a seggem.

Mivel nem kapott választ, félve kinyitotta az egyik szemét, és a férfire nézett. Noel tekintete elkomorult.

- Ki volt az? - Kérdezte.

- Nem tudom... - Motyogta Nikol. - Csak reméltem, hogy ez elég nagy ok.

- Az. Tudtam, hogy nem szabadott volna Francisre bízni. - Csóválta a fejét. - Amikor legutóbb nővel volt dolga, az megpróbálta elvágni a torkát egy parkolóban...

- Ohh...

- Mint látod, nem jött össze. - Vont vállat a férfi. - Az a picsa is Graham embere volt...

- Honnan tudod, hogy az ő emberei voltak? - Kérdezte bizonytalanul Nikol.

- Nincs más klán a környéken. - Noel mérgesen a szennyesbe vágta a piszkos ruháit. - Direkt provokálnak... De azt nem fogom hagyni, hogy téged bántsanak.

- Nem olyan nagy szám... - Dadogott Nikol. Észrevette, hogy Noel homlokán kidudorodik egy ér, ami sose jelentett jót. A férfi dühösen felé fordult, és annak ellenére, hogy egy szoba hossza választotta el őket, legszívesebben elbújt volna.

- De. Nagyon nagy szám.

- Csak letapogatott. Nem mintha megkínoztak volna... - Motyogta Nikol. Nem tudott Noelre nézni. Úgy tűnt, eddig tartott a jókedve, úgyhogy amint meghallotta a férfi lépteit, összehúzta magát. Felkészült rá, hogy pillanatokon belül pofon éri, de helyette Noel puhán az arcára csúsztatta a kezét, és megemelte az állát.

- Ha ennek nem lesz következménye, semmi nem garantálja, hogy legközelebb nem teszik. - A tekintete borús volt, és komoly.

- Azt se tudják, hogy ki vagyok. - Motyogta.

- Az mondjuk jó hír. Civileket nem bánthatnak... Amíg nem tudják, hogy a klán tagja vagy, nem vagy akkora veszélyben.

Nikol szívesen a férfi tudtára adta volna, hogy nem tagja a maffiájuknak, de jobbnak látta csöndben maradni.

Noel keze elidőzött az arcán.

- És mi van, ha megtudják? - Törte meg a csendet Nikol. Elhúzta a fejét.

A férfi csöndben figyelte, de látszott rajta, hogy máshol járnak a gondolatai. Valamit nagyon mérlegelt.

- Igazad van. - Szólalt meg végül. - Meg kell tanulnod megvédeni magad.

Nikol arcára őszinte mosoly kúszott.

- Igen? - Vigyorgott.

- Ja. - Vakkantott kedvetlenül Noel, aztán hátat fordított neki. - De elég, ha lőni megtanulsz. Az bármilyen távolságból hatásos.

Nikol érezte, ahogy végigfut a hátán a hideg. Legutóbb amikor fegyvert fogott, Noel majdnem eltörte a kézfejét.

Figyelte, ahogy a férfi a szekrényhez sétál, és kotorászni kezd benne.

- Ma úgy sincs semmi dolgom. - Mondta. - Megtanítom neked az alapokat.

Visszasétált Nikolhoz, és átnyújtotta neki a ruhákat. Ő elvette tőle, aztán gondolkodás nélkül a fürdőbe sietett. Lerakta, aztán megnézte, hogy miket nyomott a kezébe a férfi. A fehér pulcsi alatt egy sima, kék farmer, pántos trikó, és a rettegett tanga lapult. Nikol elhúzta a száját. Körbenézett, de a frissen vásárolt ruhái, és fehérneműi még mosásra vártak, úgyhogy nem volt más választása.

Magában Noelt átkozva belebújt a ruhákba, és a meleg ellenére felhúzta a pulóvert, mert melltartót továbbra se kapott. Nem mintha bármi is látszana trikón keresztül a kis borsóimból...

A pulcsi alját húzogatva kilépett a fürdőből. Tett pár ügyetlen lépést, közben próbálta kizárni, a kellemetlen, vágó érzést. Noel leplezetlenül végig mérte, aztán mellé lépett, és a derekánál fogva vezetni kezdte.

- Nem kellenek a pisztolyok? - Kérdezte bizonytalanul Nikol, közben kibújt a férfi érintése alól.

- Vannak lent is. - Válaszolt Noel, és kinyitotta az ajtót.

Lesétáltak a lépcsőn, és beszálltak a liftbe.

Nikol figyelte, ahogy a férfi megnyomja a kettes gombot, aztán mellé lép. Oldalra húzódott, hogy növelje a köztük lévő távolságot, és megfogta a korlátot.

Noel mosolyogva nézte. A tekintete Nikol ajkairól a mellkasára vándorolt. Ha melle nem is, de igazán formás hátsója volt. Eljátszott a gondolattal, hogy felemeli, és összecsókolja. Tisztán emlékezett Fatimára, és az érzésre, amit a nyelvével csinált, de tudta, hogy Nikol valószínűleg semmit se ért hozzá. Elképzelte, ahogy Nikol megpróbál visszacsókolni, aztán zavarba jön, azon, hogy milyen ügyetlen, és kipirult arccal a mellkasába fúrja a fejét. Aztán a gondolatai más irányba kalandoztak.

Nikol ebből az egészből csak annyit vett észre, hogy bármikor, amikor a férfi felé pillant, Noel őt nézi, és vigyorog.

Gyorsan megérkeztek a másodikra, a közéjük beállt csöndet pedig az ajtó nyílása, és a lift pittyenése szakította félbe.

Noel végre levette róla a tekintetét.

- Gyere. - Intett a fejével, és kilépett a folyosóra.

Nikol szaporán követte egy pulthoz, aminek a fiókjából Noel lövedékeket halászott elő. Aztán egy másikból fegyvereket.

- Ez itt egy magnum. - Mutatta Nikolnak, és letette a pultra. - Ez pedig egy beretta.

Nikol bambán nézte a két fegyvert. Számára a magnum egy jégkrém volt. Ráadásul mindkettő ugyan úgy nézett ki, csak a méretük különbözött kicsit.

- Aha... - Motyogta. Noel a kezébe adta az egyiket.

- Elsőnek ezt fogod használni. - Mondta a férfi. - Nem akarom, hogy eltört a kezed.

- Ez olyat is tud? - Kérdezte. Végigfutott a hátán a hideg.

Noel az ujjával odébb tolta a pisztoly csövét.

- Ez nem. Ez a beretta. - Felegyenesedett. - De ne tartsd semmire, amit nem akarsz meglőni.

A tekintetük egy pillanatra találkozott, aztán Nikol gonoszan kuncogva ráirányította a fegyvert.

Noel kis ideig unottan figyelte, aztán puhán arcon vágta a kézfejével.

- Hülye! - Morogta. - Ez nem játék.

Nikol az orrát ráncolva simogatta az ütés helyét. Ki mondta, hogy játszok? A pultra dobta a fegyvert.

- Nincs is megtöltve! - Puffogott.

- Azt sosem lehet tudni. - Válaszolt Noel, és felemelte a pisztolyt. Elkezdte belerakni a lövedékeket. - Egy fegyvert mindig úgy kell kezelni, mintha meg lenne töltve. - Bebiztosította, és újra átnyújtotta Nikolnak.

A lány szíve hatalmasat dobbant.

- Úgy célozz vele, hogy most már bármikor elsülhet. - Fonta keresztbe a kezét Noel.

Nikol nem értette, hogy a férfi miért vigyorog. Semmi nevetségeset nem talált abban, hogy egy veszélyes fegyvert tart a kezében. Azt hitte, hogy pisztollyal csak akkor lehet lőni, ha meghúzza az elsütőbillentyűt. Meg se fordult a fejében, hogy akár magától is elsülhet. Bizonytalanul Noelre nézett, aztán visszatette a pisztolyt a helyére.

- Meggondoltam magam. - Motyogta. - Inkább Francissel szeretnék gyakorolni.

Elindult volna vissza a liftbe, de Noel a karjánál fogva megállította.

- Ő most sajnos nincs itt. Úgyhogy kénytelen leszel velem beérni.

Nikol kelletlenül elhúzta a száját. Lerázta magáról Noel kezét, és hangosan kifújta a levegőt.

- Jól van. - Szembefordult a férfivel, a pultra támaszkodott, és egyenesen a szemébe nézett. - De csak akkor, ha nem ütsz meg többet!

Noel magyarázása lefárasztotta. Csak annyi maradt meg belőle, hogy a magnum messzebbre lő, a beretta könnyebb, különböző méretű lövedék jár mindegyikhez, és a leghatásosabb ha fejre céloz. Becsukta a szemét, és lőtt. A fegyver közel sem volt olyan hangos, mint amire számított, de a lökéstől majdnem kiejtette a kezéből.

- Nem rossz. - Jegyezte meg Noel. Érezte maga mögött a férfi jelenlétét, ami nagyon zavarta.

Noel a hátának simult, és a kezére csúsztatta a tenyerét.

- Emeld fel a kezed, így. - Vezette. - És tartsd egyenesen.

Nikol dühösen az ajkába harapott. Azt hitte, hogy úgy, hogy nincsenek egyedül a teremben, Noel békén fogja hagyni, de úgy tűnt, a majom nem zavartatja magát. Még hátrálni se tudott, mert rögtön Noel mellkasának ütközött volna.

Minden egyes lövésre összerezzent, és nem tudta nyitva tartani a szemét.

- Ne csukd be a szemed. - Hallotta Noel nyugodt hangját.

- Próbálom! - Morgott, és újra felhúzta a fegyvert.

Megérezte Noel leheletét a nyakán.

- Nézd, így. - A férfi a céltábla felé irányította Nikol kezét. A tenyerét Nikol kézfején felejtette. - Most lőj.

Nikol úgy is tett. Miután kinyitotta a szemét, büszkén nyugtázta, hogy ezúttal eltalálta a tábla szélét.

- Láttad ezt? - Fordult boldogan a férfi felé. - Eltaláltam!

- Reménytelen vagy. - Csóválta a fejét Noel.

- Oh, igen? - Nikol gúnyosan elhúzta a száját. - Te is csak kétszer találtad el!

- Kettőből kettőször. - Javította ki. - Te pedig három körből egyszer. Ami háromszor tizenöt golyó.

Nikol megforgatta a szemét.

- Nem az lenne a lényeg, hogy megtanítasz lőni?

Noel keresztbe fonta a kezét.

- Próbálkozok. De iszonyatosan béna vagy. - Sóhajtott.

- Azért, mert nem hagysz koncentrálni! - Vágott vissza Nikol. - Itt tapogatsz, meg minden!

Próbálta figyelmen kívül hagyni a kíváncsi szemeket. Eddig fel se tűnt neki, hogy ő az egyetlen nő az egész teremben.

- Mostantól tartsd az egy méter távolságot! - Szögezte le.

Noel felvonta a szemöldökét.

- Mert mi van, ha nem? - A szája szélén alig látható mosoly bujkált.

Nikol izzadni kezdett. A szíve kalapált, a lába remegett. Mély levegőt vett, és Noel felé emelte a fegyvert. Nem tervezte lelőni, csak meg akarta félemlíteni kicsit. Látta a férfin, hogy megfeszült. A következő pillanatban több oldalról is kattanást hallott. Körülnézett. A teremben mindenki felé fordult, és minimum tíz fegyver csöve nézett az irányába. Úgy érezte, hogy el fog ájulni. Csak nézte Noelt. Nem mert megmozdulni.

- Nyugi fiúk! - Legyintett mindkét kezével a férfi. Az arcára önelégült vigyor ült, amit Nikol legszívesebben letörölt volna.

Noel egyenesen a szemébe nézett.

- Dobd el a fegyvert, Niki. - Utasította.

Nikol azonnal engedelmeskedett. Kiejtette a kezéből a pisztolyt, és remegve maga mellé emelte a kezeit.

- Ügyes kislány.

A szíve majd kitört a mellkasából, ahogy Noel elé lépett. Érezte a férfi testéből áradó meleget, de nem mert mozdulni. Nézte a hűvös, jégkék szempárt, és felkészült a legrosszabbra.

Noel kinyújtotta a kezét, és az arcára csúsztatta a tenyerét. Nikol összeszorította a szemét.

- Tudod, Niki, nekem is véges a türelmem... - Kezdte, a hüvelykujjával végig simítva a lány ajkán. - Ne feszegesd a határokat. Még megégeted magad.

Megemelte Nikol állát, hogy a szemébe tudjon nézni.

- Értve vagyok?

Nikol alig láthatóan bólintott.

- Jól van. - Noel tekintete a lány ajkára siklott. Rögtön észrevette a vékony sebet, és elhúzta a száját. Hiányolta Fatimát, a helyzeten pedig az sem segített, hogy Nikol teljesen máshogy reagált az érintésére. Végigsimított a lány arcán, aztán finoman megpaskolta. - Akkor vedd fel azt a pisztolyt, és ha eltalálod a céltáblát, nem büntetlek meg.

Nikol remegő lábakkal lehajolt. Érezte, hogy eztmost nagyon elcseszte.

Sziasztok! Elnézést a hosszú szünetért, mostanában nincs időm írni. Azért remélem, tetszett a fejezet.

A borítóképet megváltoztattam, de nem vagyok biztos benne, hogy ez marad. Az elmúlt hónapokban próbáltam összerakni valami ide illőt, de nem vagyok megelégedve egyikkel sem. Szóval ha sokat változik a borító, ez az oka.